OKT 21.: Kékestető – Sirok (2021.11.21.)

Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.

Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.

Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.

Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.

Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.

Ballagtam felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen egy mókus állt meg velem szemben. Egyáltalán nem félt, kétlábra állt és nézelődött. Mire bekapcsoltam a fényképező gépemet, már megunta a nézelődést és tovább ugrált a járda túloldala felé, de még így is sikerült róla egy viszonylag közeli képet készítenem. Amíg a mókust követtem a tekintetemmel, a mellettem lévő faágon egy cinege hívta fel magára a figyelmet és kérte, hogy őt is örökítsem meg. A kérésének nem tudtam ellenállni.

A cinege...

... és a kíváncsi mókus

OKT 01.: (Velem –) Írott-kő – Kőszeg (2021.10.27.)

Ezen a napsütéses őszi napon a Dunántúl legmagasabb pontján folytattam a Kéktúrás vándorlásomat. Ezúttal a kisebbik fiam jött velem Velem központjától Kőszegig. Reggel korán indultunk el otthonról, de csak 11 órakor értük el az első pecsételőpontot. Útközben megnéztük a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet, valamint leküzdöttünk 500 méter szintemelkedést. A Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Vörös-kereszt érintésével másztunk fel az Óház-tetőre. Utána még egy, pontosabban hét forrást és két keresztet ejtettünk útba, mielőtt a kálvária stációi mellett megérkeztünk Kőszegre.

Az idei őszi szünetben is sikerült időt szakítani a Kéktúra folytatására, ezúttal kettesben a kisebbik fiammal. Sajnos (vagy szerencsére) egyre fogynak a még nem teljesített kilométerek, ezért egyre nehezebb olyan szakaszt találni, amelyiknek nem túl nehéz a logisztikája és egy 11 éves gyerekkel is végig lehet járni egy nap alatt. A térképet nézegetve végül a nyugati végpontra esett a választásom. Bevallom, hogy éreztem egy kis kísértést, hogy Bozsokról vágjunk neki a Dunántúl legmagasabb pontja meghódításának, de végül mégis a velemi indulás mellett döntöttem.

Szokás szerint korábban keltünk, mint a nap, így az első fénysugarakra egészen az M85-ös autópályáig kellett várni. Ködös-párás volt a reggeli táj, de bíztam benne, hogy mire felérünk az Írott-kőre, addigra kitisztul a levegő és nem csak az orrunk hegyéig fogunk látni. Kőszegen a TESCO parkolójában hagytuk az autót, onnan sétáltunk át a vasútállomáshoz, majd buszra szálltunk és negyedóra alatt átbuszoztunk Velemre. Hazaszóltunk telefonon, hogy rendben megérkeztünk, bekapcsoltam a GPS-t, majd elindultunk a Petőfi Sándor utcán a K+ jelzéseket követve. A jelzések egy idő után az út bal oldalán, a fák között folytatódtak, de mi ezt nem vettük észre és maradtunk az úttesten.

Indulás a Szent Vid-kápolna felé

Az első magyar szentcsalád szobra: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg

OKT 01.: Sárvár – Szeleste (2021.10.09.)

Egy rövid, könnyű túrát választottunk a fiaimmal erre a hétvégére. Sárvárról, a vár parkolójából indultunk egy kis csapattal, a Gyöngyös-patak töltésén elszaladtunk Csényeújmajorra, majd az aszfalton Csényére. Félúton, Bögötön tartottunk egy kis pihenőt, majd "megmásztuk" a nap első emelkedőjét. Sétáltunk erdőben, mezőn és szántóföld szélén, a cél előtt nem sokkal pedig megmásztuk a nap második emelkedőjét, az autópálya hídját. Szelestén fejeztük be a túrát.

Ebben az évben is jelentkeztünk a fiaimmal a Kéktúrázás napjára és ismét egy nyugat-Magyarországi szakaszt szemeltük ki magunknak. Sokat gondolkoztam, hogyan oldjuk meg a logisztikát. (Alsó-)Szelestéről az egyik vonat túl korán indult, ahhoz már reggel 4 órakor el kellett volna otthonról indulni. A következő viszont csak háromnegyed 8-ra ért Sárvárra, azzal nem lehetett volna háromnegyed 8-ra a vár parkolójához érni. Buszos lehetőséget sem találtam, így maradt az a megoldás, hogy Sárváron, a vasútállomásnál hagytuk az autót és a túra végén kellett oda visszajutni.

A jelentkezők között nem volt túl népszerű a szakasz, mindössze 11-en jelentkeztünk az 50 helyre. Háromnegyed 8-kor a túravezető tartott egy névsorolvasást, röviden mesélt Sárvár történetéről, majd a csoportkép elkészítése után, pontban 8 órakor útnak indultunk.

Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából

Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről

OKT 23.: Bánkút – Putnok (2021.09.18.)

Szeptember közepén egy hosszú menettel búcsúztam a Bükktől. Bánkútról egy lenyűgöző erdei úton indultam el Mályinka felé, útközben hosszabb-rövidebb kitérőkkel megnéztem a Vásárhely-követ, a dédesi vár romját és felmásztam a Begyeleg-kilátóra. A Lázbérci-víztározó partján ebédeltem, majd az Upponyi-szoroson és a fahídon átkelve megérkeztem Upponyba. Sarat dagasztva felmásztam a Kalica-tetőre, utána pedig a Három-kő-bérc két kilátópontjáról gyönyörködtem a tájban. A Határ-völgyben hallgattam egy kis szarvasbőgést, végül pedig Putnokon ütöttem be az utolsó bükki pecsétet a füzetembe.

Szerencsére a nyár elmúltával sem szűnt meg a szombati Miskolc – Bánkút buszjárat, ezért a bükki szakasz befejezésével nem kellett a következő nyárig várnom. Ezúttal „teljesen környezettudatos” túrát terveztem, azaz csak tömegközlekedéssel próbáltam megoldani a reggeli oda- és az esti hazautazást. Mivel azonban az esti hazajutást a budapesti átszállások miatt egy kicsit kockázatosnak éreztem, ezért végül a Keleti pályaudvarig autóval mentem, onnan vonatoztam Miskolcra, majd buszoztam fel Bánkútra. Este aztán az is kiderült, hogy jól döntöttem.

4 és fél óra utazás után, háromnegyed 10-kor szálltam le a buszról a hegytetőn. Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és már indultam is az ismert úton a pecsételőhely felé. Az esőbeállónál megnéztem, hogy előző alkalommal merre kellett volna elindulni, aztán folytattam tovább a sétát a turistaház felé. Ezúttal is a kinti pecséttel igazoltam az ottjártamat. A házat elhagyva sétáltam egy kicsit az erdőben, majd néhány perc alatt visszaértem a műútra, ahol nem sokkal korábban a busszal jöttem felfelé.

Két hónap után újra itt

Könnyed, bemelegítő erdei séta

OKT 23.: Bélapátfalva – Szarvaskő (2021.08.22.)

A nyári szabadság utolsó napján indultunk egy vasárnap délelőtti sétára a kisebbik fiammal a Bükk nyugati peremén. A Cementgyári megállónál pecsételtünk, majd az Apátságot elhagyva bevetettük magunkat az erdő fái közé. Nem tartottunk sem medvétől, sem farkastól, így gyorsan magunk mögött hagytuk a Telekessy-vendégházat, a Kis-Szoros-nyerget és a Gilitka-kápolnát. Az Akasztó-hegyről rácsodálkoztunk az Eger-patak lenyűgöző völgyére, hazautazás előtt pedig elidőztünk néhány percet a Vár-bércen.

Egy hónappal korábban Bélapátfalván fejeztem be a túrát, mert úgy gondoltam, hogy a Szarvaskőig hiányzó szakasz éppen jó lesz egy gyerekes vagy családi túrának. Nem is kellett sokat várni erre a gyerekes túrára, hiszen a nyári szabadság utolsó napján a kisebbik fiammal jártuk végig ezt a szakaszt.

Reggel Szarvaskőn hagytuk az autót, onnan vonatoztunk el a piroskával (Bzmot) Bélapátfalvára. A Cementgyári megállónál szálltunk le, ahonnan pecsételés után egyből útnak is indultunk. A Városi Emlékkerten keresztül értünk el az apátsághoz vezető útra, amely már ismerős volt számomra, mivel néhány évvel ezelőtt már jártunk az apátságnál.

A reggeli nap sugarai világítják meg a szarvaskői állomás épületét

Az 1919-es emlékmű, vagy ahogy a fiam nevezte, a "Félkarú óriás" Bélapátfalván

Visszatekintve az enyhén emelkedő Apátság útra

OKT 20-21.: Galyatető – Mátraháza – Kékestető (2021.08.19.)

Amit nem láttam májusban, azt megcsodálhattam ezen a rövid mátrai túrán. Galyatetőn a kilátótól indultunk, pecsételtünk a Vércverésnél, szedret ettünk az irtáson, lemásztunk a Csór-hegyről, átkeltünk a Gyöngyös-patak fahídján, végül pedig kipihentük magunkat Mátraházán, a buszmegállóban. De még nem ért véget a nap, mert délután Kékestetőn felmásztunk a TV-toronyba, majd a sípálya, a Jávoros-forrás és a víztározó mellett elhaladva leereszkedtünk a Somor-patak völgyébe, onnan pedig Mátraházára. A túra végén megmaradt energiáinkat a közeli kőfejtőben használtuk el.

Az esős mátrai kiruccanásom után a feleségem megígérte, hogy szép időben visszamegyünk Galyatetőre és együtt felmászunk a kilátóba. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, mindössze a nyári szabadság utolsó napjáig.

Reggel autóval mentünk Mátraházáig, ahonnan 9 órakor indult a busz Galyatető felé. Fél 10-kor szálltunk le a Kodály Zoltán sétánynál, majd elindultunk a P jelzést követve a kilátóhoz.

Rövid séta a P jelzésen és már rá is találtunk a K jelzésre

Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.

OKT 23.: Bánkút – Bélapátfalva (2021.07.24.)

Az első bükki túrámon kőről-kőre sétáltam, így lett a 21 kilométerből majdnem 30. Hosszú utazás után a Petőfi-kilátónál kezdtem, amely még nem "kövön" áll, de köves út vezet hozzá. A kilátó után a Faktor-, a Zsidó- és a Keskeny-réten keresztül érkeztem meg a Tar-kőre. Onnan az Őserdőn keresztül bandukoltam a Vörös-kő-bércre, majd pedig egy sziklás ösvényen a Cserepes-kőre. Utána következett a Pes-kő és az Őr-kő, végül pedig még felmásztam a Bél-kőre is, mielőtt megérkeztem túrám végállomására, Bélapátfalvára.

„Kertész leszek, fát nevelek / Kelő nappal én is kelek.” – Ez a József Attila verssor és Koncz Zsuzsa dal jutott eszembe, amikor reggel megszólalt az ébresztőórám. Mintha a nap is az én telefonom lágyan csengő, de ellentmondást nem tűrő hangjára ébredt volna, mert az első napsugarak is éppen akkor bújtak elő a Nagy-Somlyó sziklái mögül, amikor kikapcsoltam az ébresztőt és kibújtam a takaró alól. De nem volt sok időm dúdolgatni és a napsugarakban gyönyörködni, hiszen Egerben el kellett érnem a reggeli vonatot. Ezért a szokásos sebességgel elintéztem a szokásos reggeli teendőket és már pattantam is be az autóba.

10 perccel a vonat indulása előtt érkeztem meg az egri vasútállomásra. A vonat pontosan indult, így nem kellett aggódnom a füzesabonyi csatlakozás miatt. Miskolcon is sikerrel vettem az akadályt, hosszas keresgélés és kérdezősködés után megtaláltam a Volánbusz megállóját. A villamos végállomáson a hölgy csak annyit mondott, hogy „A Volánbusz még mindig nem hozzánk tartozik.”, a vasútállomás épülete előtt álldogáló vasútőr pedig a belvárosba akart elküldeni, hogy onnan indul a Volánbusz. Végül megpillantottam néhány hátizsákos, túrabotos embert, amint egy buszmegálló tábla mellett várakoznak, így találtam meg a megállót.

„Normális vagyok?” – ezt a kérdést tettel fel magamban magamnak, miközben Bánkút felé araszoltunk a túrázókkal teli busszal. Reggel 5 órakor indultam otthonról, már majdnem 5 órája úton voltam és mindezt azért, hogy valahol az ország másik felén elsétáljak egyik helyről a másikra. Mielőtt túl sokat töprenghettem volna a válaszon, felérkeztünk a hegytetőre.

Lesétáltam a turistaházhoz az első pecsétért, elindítottam a telefonomon az útvonal rögzítést majd én is útnak indultam. Első úti célom a Petőfi-kilátó volt. Ez a nap is jól indult, mivel az első éles balkanyarnál nem vettem észre a fára festett jelzéseket és a keréknyomokat követve mentem tovább egyenesen. Az lett gyanús, hogy nem látok jelzést és az út is erősen lejt. Hogy érek fel így a kilátóhoz? A telefonom mondta meg a helyes választ: úgy, hogy visszasétálok 100 métert, alaposan körülnézek és követem a K3 jelzést.

Bánkút, turistaház, pecsételőhely

Ezeket a jelzéseket nem vettem észre

OKT 03.: Keszthely – Zalaszántó (2021.07.03.)

Az utolsó Balaton-felvidéki kéktúra szakaszomon Keszthelyről indultam. Kóvályogtam egy kicsit a városban, majd a hosszú egyenes bicikliúton átgyalogoltam Hévízre. Ott ismét következett egy kis keresgélés, utána pedig egy újabb hosszú aszfaltkoptatás. A zsidó temetőig volt még erdő, gaztenger és rét, utána pedig 1 km oda és vissza gyaloglás. Reziben megebédeltem, felsétáltam a várba, majd leereszkedtem a Nagy-séd-patak völgyébe. Befejezésként átkeltem a vadonat új híd mellett a kiszáradt patakmedren, átestem egy reuma megelőző kezelésen és Zalaszántón beütöttem a nap utolsó pecsétjét.

Megijedtem... Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy a nyári időszakban hétvégenként „kéktúrás buszjárat” közlekedik Miskolc és Bánkút között, de a meteorológusok esőt jósoltak erre a szombatra Kelet-Magyarországra, így a Bükk helyett a Balaton-felvidéken folytattam az OKT bejárást. (Utólag kiderült, hogy a Bükkben sem esett az eső...)

A nap a megszokott módon indult: korai ébresztő, autóval a célállomásra, onnan tömegközlekedéssel a kiinduló pontra. 9 óra előtt néhány perccel indítottam el a GPS-t a keszthelyi vasútállomáson. A Helikon parkig már ismerős volt az út, hiszen tavaly nyáron is erre sétáltam, de most nem a sínekkel párhuzamosan mentem tovább, hanem balra fordultam és a park fái között vezető széles sétányon koptattam tovább az aszfaltot.

A Helikon-emlékmű

A Helikon park aszfaltozott sétánya

A Helikon park ősfája

OKT 06.: Káptalantóti – Szentbékkálla (2021.06.05.)

Az OKT 6. szakaszának hiányzó nyúlfarknyi darabját teljesítettük két részletben ezen a napon. Reggel Szentbékkállán elsétáltunk a velétei palotaromhoz, majd buszra szálltunk és átgurultunk Káptalantótira. Onnan indulva meghódítottuk Csobánc várát, tettünk egy rövid kitérőt a Rossztemplomhoz, majd erdőn-mezőn-dzsungelen keresztülvágva, köves, poros és gazos keréknyomokat követve érkeztünk meg a Kőtengerhez. Megmozgattuk az ingókövet, sétáltunk egy kicsit a "tengeri kavicsok" között, majd amikor elfáradtunk, visszagyalogoltunk az autóhoz.

Ez a rövid, 13 kilométeres szakasz hiányzott még a Balaton-felvidékről ahhoz, hogy folyamatos legyen a „vonal” Keszthely és Mátraháza között. Reggel szokás szerint korán csörgött az óra, gyorsan bepakoltuk a hátizsákba az előző este elkészített enni-innivalót és már indultunk is a fiammal Szentbékkállára.

A tömegközlekedés miatt ezúttal egy hosszabb és egy rövidebb szakaszra bontottuk ezt az amúgy sem túl nagy távolságot. Reggel Szentbékkállán, a Jókai utca végén parkoltunk le az autóval, onnan kis kerülővel, a K jelzést követve sétáltunk el a buszmegállóba. Útközben elballagtunk a kálvária stációi előtt, majd a Rákóczi utcán keresztül elhagytuk egy rövid időre a települést és bevetettük magunkat az erdő árnyat adó fái közé.

A kálvária stációi Szentbékkállán

Ösvény az árnyat adó fák alatt

OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében

OKT 02.: Káld – Sárvár (2021.03.26.)

Március végén Káldról folytattam az OKT bejárását. Miután átléptem a Farkas-erdő kapuján, hosszan gyalogoltam az Avas-úton. Megnéztem az avasi öreg tölgyet, tettem egy kitérőt a Scherg Lőrinc kilátóhoz, majd a Pilóta-dombon keresztül elsétáltam a Hidegkúti erdészházig és a közelében épült kis kápolnához. Pecsételés után majdnem 4 kilométert gyalogoltam egy nyílegyenes aszfaltcsíkon, de közben azért nem felejtettem el megnézni a korhadó banyafákat és kilátó névadójának, valamit a Farkas-erdő felújítójának síremlékét. Az erdő kapuján kilépve egy teljesen más jellegű túra kezdődött. Gércét elhagyva hosszan gyalogoltam a hétvégi kertek végében, mígnem megláttam a sitkei kis erdei kápolnát. A Kávária-kápolna mellett ebédeltem, majd egy mezőn, egy szántóföldön és a Haraszti-erdőn keresztül elsétáltam a Hegyközségre vezető műútig. A településről bicikliúton gyalogoltam át Sárvárra, ahol a Csónakázó-tavat megkerülve érkeztem meg a vár parkolójába.

Februárban, amikor a Mátrában túráztam, úgy terveztem, hogy tavasszal ott folytatom az OKT bejárását. Március közepre viszont egyáltalán nem csitult a járvány, sőt, még súlyosabb lett, mint korábban bármikor, ezért folytatásként egyelőre csak olyan szakasz jöhetett szóba, amelyiken tömegközlekedés igénybevétele nélkül is meg lehet tenni egy „elfogadható” távolságot. Mivel pénteken mentem, ezért abban szinte biztos voltam, hogy bármerre indulok is, útközben, az erdőben nem lesz nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Nézegettem a térképet és végül a Káld - Sárvár szakaszra esett a választásom. Az volt az elképzelésem, hogy reggel biciklivel elmegyek Sárvárról Káldra, otthagyom a biciklit és délután visszamegyek érte autóval. Írtam egy levelet Heyjoe-nak, hogy otthagyhatom-e nála a biciklit? Másnap meg is jött a válasz, hogy megoldható, de ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy szívesen eljön értem reggel Sárvárra és ő inkább ezt a megoldást választaná, mint a 15+ km biciklizést. Annyira jól esett a felajánlás, hogy nem tudtam rá nemet mondani.

Péntek reggel fél 8-kor találkoztunk Sárváron, a vár parkolójában, majd egy rövid autóút és 2 pecsételés után 7:50-kor már útnak is indulhattam Káldról. A faluban még meghallgattam a katolikus templom reggeli harangjátékát, utána végigsétáltam a József Attila utcán és megérkeztem a Farkas-erdő kapujába. Miközben a kavicsos Avas-úton sétáltam, a fákon még nem lehetett látni a rügyeket, de a mindenhonnan zengő madárdal, valamint az avarból elő-előbukkanó zöld levelek jelezték, hogy itt a tavasz.

Keresztelő Szent János-templom

A Farkas-erdő fából épített kapuja

Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton

OKT 22.: Sirok – Szarvaskő (2021.02.19.)

Február közepén, egy borongós péntek reggelen folytattam a barangolást a kéken. Ezúttal Sirokról indultam, ahol a vár a vírushelyzet miatt zárva volt, így a betonút végén jobbra, a sziklák (Barát, Apáca, Törökasztal) felé indultam. A sziklákat elhagyva Rozsnakpusztáig az egyetlen látnivaló néhány hatalmas szarvas volt, de túl zajos voltam, ahogy ropogott a bakancsom alatt a hó és a jég, ezért elszaladtak, mielőtt készíthettem volna róluk néhány fényképet. Pecsételés után ismét egy eseménytelen séta következett, de a Gilitkánál végre volt egy kis kihívás. A Szarvaskő feletti mezőre kiérve már látszott a Vodafone-kilátó, amelyet egy rövid kitérővel meg is látogattam. A kilátóból már csak le kellett ereszkedni a faluba, majd visszabuszozni Egerbe, ahol reggel az autót hagytam.

Ha lehet, akkor szeretem úgy megoldani a közlekedést, hogy reggel autóval elmegyek a túra végpontjára és onnan tömegközlekedek a kiinduló ponthoz. Most is ez lett volna a terv, de egyrészt a kijárási korlátozás miatt 5 óra előtt nem indulhattam otthonról, másrészt az egri átszállás is elég szoros lett volna, harmadrészt pedig hétköznap délután 20 percenként indulnak buszok Szarvaskőről Egerbe. Így aztán reggel fél órával tovább aludtam és Egerben, a vasútállomásnál parkoltam le az autóval. Kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan a busz fél óra alatt elvitt Sirokra.

A busz hosszan kanyargott a szerpentinen, már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzünk Sirokra. Amint beértünk a faluba, jeleztem a leszállási szándékomat. A busz lassítani kezdett, de nekem gyanús lett, hogy még nem a falu központjában vagyunk. Azért, hogy elkerüljem a nógrádihoz hasonló reggeli bemelegítést, odamentem a vezetőhöz, aki készségesen segített, így ezúttal sikerült a megfelelő megállóban leszállnom a buszról.

Háromnegyed 9-kor indultam el a buszmegállóból. Pecsételtem a Hunor étterem tornácán található bélyegzővel, majd sétáltam tovább a Petőfi Sándor úton. 300 méterrel később jobbra fordultam és elindultam felfelé az enyhén emelkedő Dózsa György utcán. A házak között jól látszott (volna) a vár (, ha az oszlopok között keresztül-kasul húzódó villany- és telefonvezetékek nem zavarták volna a kilátást).

Amikor a vezetékek már nem zavarták a kilátást

OKT 11.: Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt (2021.02.14.)

2017-ben, amikor teljesítettem ezt a kéktúra szakaszt, már sötét volt és fáradt voltam, így fel sem merült bennem, hogy felmenjek a Jankovich-barlanghoz. De a hely azóta ott szerepelt a bakancslistámon.

Gyönyörű, napos idő volt ezen a februári vasárnapon, fagypont körüli hőmérséklettel. Ebéd után bakancsot húztam, tettem egy kis enni-innivalót a hátizsákomba és elindultam, hogy felmásszak a bajóti Öreg-kő oldalában nyíló barlangokhoz.

Mogyorósbányán, a templom előtt leparkoltam az autóval és elindultam felfelé a Fő utcán. Úgy emlékeztem, hogy az utolsó házakat elhagyva egy bokatörő köves úton kell továbbsétálni. Most viszont nem akart véget érni az aszfalt. Rosszul emlékszem? Nem, nem az emlékeim csaltak meg, hanem az elmúlt másfél évben elkészült a SacraVelo kerékpárútnak ez a szakasza, így a bokatörő köves út helyett tükörsima aszfalton lehet gyalogolni a letérésig, ahol a K jelzés jobbra kanyarodik.

Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait

OKT 17.: Nógrád – Kisinóci th. (2021.01.17.)

Az előző börzsönyi kirándulás után nem sokat kellett várni a folytatásra. Két héttel később leesett a hó, így nem tudtam ellenállni a csábításnak és útnak indultam. Kicsit kalandosra sikerült a megérkezés Nógrádba, de így legalább volt egy kis plusz bemelegítés az emelkedők előtt. A Cseresnyés-patakig szinte száguldoztam a havas utakon, utána viszont visszavettem a tempóból. A Foltán-keresztnél pihentem egy kicsit, majd a Csóványos nyergében gyönyörködtem a havas téli tájban. A kilátónál sokan voltak, így ott nem időztem sokat. Bokáig érő hóban csúszkáltam lefelé a hegytetőről, a Szabó-köveknél pedig ismét gyönyörködtem a téli tájban. Égés-tető, Rakodó-nyereg, majd egy váratlan jobbkanyar után fel a hegyre, a Nagy-Hideg-hegyre. Onnan már csak lefelé vezetett az út, kezdetben kanyarogva, később nyíl egyenesen. A Kisinóci turistaháznál pecsételtem, majd a műúton legyalogoltam Kóspallagra, ahol reggel az autót hagytam.

„...vajon mikor indulhatok neki újra a börzsönyi sétának, ezúttal fel a (havas?) Csóványosra?” Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben Nagymarosról, az előző börzsönyi kéktúráról autóztunk hazafelé a fiammal. Szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy teljesüljön a vágyam. Két héttel később leesett az első hó, a szibériai hideg pedig egy kicsit később érkezett, mint azt a meteorológusok jósolták, így ideális túraidő ígérkezett a Magas-Börzsöny megismeréséhez.

Hajnalban, amikor kinéztem az ablakon, mindent fehér lepel borított és szakadt a hó. Egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy otthon maradok. De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot: „Nem kirándulni készültem, hanem túrázni!”.

A sűrű hóesés és a téli útviszonyok miatt kicsit később érkeztem meg Kóspallagra, mint azt előző este elterveztem, így már nem volt arra időm, hogy autóval felmenjek a Kisinóci turistaházig és onnan gyalogoljak vissza a busz indulásáig a templomhoz. Leparkoltam hát Kóspallagon a templom előtt, átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan néhány perccel később el is indult a busz Verőcére. A távolságtartással most sem volt gond, rajtam kívül mindössze egy utas volt a buszon, ő is csak néhány köztes megálló erejéig.

Verőcén, miután leszálltam a buszról, volt még időm nézelődni, így először lesétáltam a Duna-partra, csak utána indultam el a Magyarkút-Verőce vasúti megállóhoz. A megállóban kényelmesen megreggeliztem, mielőtt Vác felől berobogott a piros-sárga Bzmot motorvonat.

Ybl Miklós "sétálgat" Verőcén, a Duna-parti támfal lépcsőjén

OKT 17.: Kisinóci th. – Nagymaros (2021.01.02.)

Egy rövid téli pihenő és a szilveszteri családi társasjátékparti fáradalmainak kipihenése után, az új év második napján vágtunk neki az első börzsönyi kéktúra szakasznak. Nagymarosról elvonatoztunk-buszoztunk a Kisinóci turistaházig, onnan felmásztunk a Kálvária aljára, majd leereszkedtünk Kóspallagra. A falut elhagyva sétáltunk egy kicsit az erdőben, majd a Békás-rét szélén azt találgattuk, hogy melyik hegycsúcsokat látjuk a távolban. A villanypásztorok ismét "betereltek" bennünket az erdőbe, ahol először leereszkedtünk a Malom-patak völgyébe, majd pedig felmásztunk a Törökmezői turistaházhoz. A pihenő és az állatkerti séta után egy egyenes szakasz következett, majd ismét lefelé vitt az út, ezúttal a Vizes-árokba. Az árokból a Csapás-rétre másztunk fel és ott sétáltunk el a Köves-mezőig. A Világosi-térig ismét egy könnyebb szakasz következett, de a Julianus-kilátó előtti emelkedő alaposan megizzasztott bennünket. Végül a Szent Mihály- és a Sváb-nyergen keresztül ereszkedtünk le Nagymarosra, egészen a Duna partjáig.

Börzsöny... Mintha valami átok ült volna ezen a tájegységen. 2018 óta minden évben elhatároztam, hogy elindulok a szeptemberi teljesítménytúrán és egyben teljesítem a 42 kilométeres szakaszt, de mindig közbe jött valami. Legutoljára, 2020-ban a vírus. Azóta is inkább a Cserhátban és a Balaton-felvidéken barangoltam, mindig kitaláltam valamit, hogy miért nem a Börzsöny... Most azonban már nem volt menekvés...

Hetek óta felhős, ködös volt az idő, a napot csak fényképen láthattuk, így az első olyan hétvégén, amikor végre újra előbújt a nap a felhők mögül, bakancsot húztam és elindultam. Most is a Balaton-felvidéket néztem ki úti célnak, de mivel a kisfiam is szeretett volna velem jönni, ezért, és a rövid nappalok, valamint az érvényben lévő kijárási korlátozás miatt egy közelebbi szakaszt kellett választani. Így maradt a Börzsöny nyugati (déli) része a Kisinóci turistaház és Nagymaros között.

Reggel Nagymarosig mentünk autóval és közvetlenül a vasútállomás mellett sikerült parkolóhelyet találni. Az érvényben lévő vészhelyzet miatt még fizetni sem kellett a parkolásért! Szob felől pontosan érkezett a vonat, ráadásul nem is akármilyen vonat, hanem egy új, emeletes Flirt. Sajnos csak egy megállót utaztunk vele, de a kisfiam így is nagyon örült neki.

A nap első emlékezetes eseménye, az emeletes Flirt vonat Nagymaros és Kismaros között