Egész héten arra készültem, hogy hétvégén folytatom a Cserhát bejárását.
Hasonlóan a megelőző hetekhez, most is hétközben ragyogó napsütéses idő volt,
majd hétvégére menetrend szerint érkezett az eső. De vasárnapra már szép időt
jósoltak a meteorológusok, ezért arra a napra terveztem a túrát. Aztán
pénteken megváltozott az előrejelzés és már vasárnapra is esős időre volt
kilátás. Mivel azonban az ország nyugati részére kisebb valószínűséggel
jósoltak esőt, ezért a Cserhát helyett a Balaton-felvidékre, azon belül is a
leírások alapján horrorisztikusnak tűnő Keszthely-Tapolca szakaszra esett a
választásom.
Háromnegyed ötkor indultam otthonról és a gyér hajnali forgalomnak
köszönhetően kényelmesen elértem a Tapolcáról 7:15-kor induló vonatot. A vonat
végigrobogott a kihalt strandok és az ébredező nyaralók között és 7:45-kor
érkezett meg Keszthelyre.
Az állomáson beütöttem az első pecsétet, majd útnak indultam. Körülbelül 20
percet sétáltam a vasúti sínnel párhuzamosan, hol a járdán, hol az út szélén,
hol pedig az útszéli fák között. Bár csak néhány méterre voltam a Balatontól,
a vasúti töltés, valamint a part menti fák és épületek szinte teljesen
eltakarták a kilátást.
Keszthelyt elhagyva mindössze néhány lépést kellett megtennem és már meg is
érkeztem a szomszédos településre, Gyenesdiásra. A két települést összekötő
útról már lehetett látni a Varsás-hegy tetején álló Festetics-kilátót.
|
|
|
A távolban már feltűnt a Festetics-kilátó
|
Gyenesdiás határából visszatekintve Keszthelyre
|
Gyenesdiáson egy napsütötte kerékpárúton mentem tovább. A körforgalomnál
jobbra fordultam és a 71-es főút melletti járdán sétáltam tovább. De csak
néhány percig, mert az első elágazónál, a Községházánál, balra kellett
fordulni. Az enyhén emelkedő Hunyadi János utcán hagytam el a falut és 4,5 km,
közel háromnegyed óra aszfaltkoptatás és napozás után végre a fák között
folytatódott a jelzés.
Körülbelül 600 métert haladtam a Varsás-hegy enyhe emelkedőjén, mielőtt
megérkeztem a Festetics-kilátóhoz vezető útelágazáshoz.
|
|
|
Felfelé a Varsás-hegyre
|
Az egykori bányát már visszafoglalta a természet
|
A kilátó mindössze 300 méter kitérő, a szemünk elé táruló látványért megéri
felmászni a tetejére.
A kilátóból visszasétáltam az elágazóhoz és indultam tovább a Nagymező felé.
Fentről még lehetett hallani néhány kutyasétáltató hangját, de mire leértem a
rétre, már senki nem volt ott. Kicsit bolyongtam, először nem találtam, hogy
merre kell továbbmenni, de hamar megtaláltam a nagy sárga nyilat, a mögötte
lévő fán pedig a kék jelzést.
Egy enyhén sáros, kissé emelkedő, széles úton haladtam tovább. Miután jobbról
megérkezett a sárga jelzés, egy köves útra érkeztem és azon tettem meg néhány
lépést. Mielőtt az út balra kanyarodott volna, búcsút intettem a sárga
jelzésnek, köszöntöttem a helyébe érkező piros jelzést és követtem a fák közé
kanyarodó, gazzal benőtt keréknyomokat. Egy rövid szakaszon már csak egy
keskeny gyalogösvény vezetett, de utána ismét egy széles kocsiútra érkeztem,
azon értem el a Hatlábú pajtához.
A pajtával szemben, az út túloldalán, a gazban észrevettem a Ferenc József fa
kopjafáját. Sajnos a fa már kiszáradt, ami pedig a törzséből még megmaradt,
azt eltakarja a növényzet.
A következő fél órában egy széles, helyenként kicsit sáros, de jól járható és
nagyon hangulatos erdei úton sétáltam. Minden beszámoló, amit erről a
szakaszról olvastam, a sok aszfalt miatt panaszkodott. De senki nem említette,
hogy a Gyenesdiás és Vállus között milyen gyönyörű helyen halad az út!
Az Iván-hátra felérve néhány lépést egy aszfaltozott úton kellett megtenni,
utána viszont egy erdei kocsiúton indultam lefelé. Hosszú percekig mentem
egyenesen, olyan érzésem volt, mintha
a Kab-hegy alatti erdőben mennék Nagyvázsony felé. Később elfogyott a keréknyom és egy keskeny ösvényen sétáltam tovább.
Vállus előtt, mielőtt kiértem volna a napraforgóföld szélére, volt egy rövid
gazos szakasz. A derékig érő gazban megbújt néhány pocsolya is, de egy kis
odafigyeléssel könnyen át lehetett azokat lépni.
|
|
|
A gazban elbújtak a pocsolyák
|
Napraforgómező Vállus határában
|
A faluba érkezve a lejtős utcán hamar elértem a templomhoz, majd a központban
található buszmegállóhoz. Ott tudatosult bennem, hogy bizony nem vettem észre
a pecsételőhelyet és eljöttem mellette. Elindultam visszafelé és minden
épületet alaposan szemügyre vettem, hogy vajon nem az-e a bezárt
élelmiszerbolt, ahol a pecsételő dobozt kell keresni. Végül a templom mellett
megtaláltam...
Pecsételés után visszamentem a buszmegállóhoz, majd rövid pihenő után indultam
tovább. A temető mellett először csak a térkép segítségével sikerült
kitalálnom, hogy merre kell tovább menni, de később észrevettem a magányos fa
törzsén a jelzést is.
|
|
Amikor már tudtam, hogy merre kell továbbmenni, akkor már a fa törzsén
is észrevettem a jelzést
|
Rövid ideig egy újabb napraforgótábla mellett vitt az út, majd ismét a fák
között folytatódott. Körülbelül negyed óra gyaloglás után érkeztem meg a
lesencefalui szőlőhegyre.
A hegytetőn lévő kilátópontnál, a nagy fa árnyékában, a padon tartottam egy
rövid ebédszünetet. Onnan már lehetett látni a túrám célpontját, Tapolcát is.
Ebéd után indultam tovább a keréknyomokon a kerítések mellett. A Kő orrán a
jelzéseket követve jobbra fordultam, majd miután elmentem a romos pince
mellett, még egy emelkedő várt rám. A magasles mellett értem fel a hegytetőre,
onnan már szinte csak lefelé kellett menni.
|
|
|
Ebéd után indulás tovább
|
A nap utolsó emelkedője
|
Egy rövid, meredek szakaszon korlát segítette (volna) az előrehaladást, de
szerencsére nem volt annyira sáros és csúszós az út, hogy abban kellett
volna kapaszkodnom.
Az erdőből kiérve egy köves útra érkeztem, amely hamarosan aszfaltban
folytatódott és ereszkedett le a szőlőültetvények között Lesenceistvándra.
A falu központjában könnyen megtaláltam a pecsétet, egy hatalmas kéktúrás
tábla jelezte a helyét. Vele szemben a kék kútnál teletöltöttem a
vizespalackjaimat és a legrosszabbakra készülve indultam tovább.
|
|
A lesenceistvándi pecsételőhely
|
Lesenceistvándot elhagyva hamar megérkeztem a következő településre,
Lesencetomajra. Szerencsére a 84-es főúton kicsi volt a forgalom, így
gyorsan átjutottam a túloldalára és folytathattam az aszfaltkoptatást a falu
szélén.
Reggel óta szinte végig ragyogó kék volt az ég, ekkor azonban mintha
elkezdtek volna gyülekezni a felhők az égen. Sőt, mintha a messzi távolból
egy-két szelíd dörgést is hallottam volna. Kifejezetten örültem neki, hogy
nem tűző napsütésben kell megtennem az utolsó kilométereket.
|
|
Lesencetomaj, tovább a faluszélen
|
Lesencetomajt elhagyva hamarosan megérkeztem a 77-es főúthoz. A
kereszteződésnél balra fordultam és hol az aszfalt szélén, hol pedig az út
menti gazban gyalogoltam Tapolca felé. Nem volt egy nagy élmény ez a másfél
kilométer, de sokkal rosszabbra számítottam. Lehet, hogy az időjárás miatt,
lehet, hogy a vasárnap déli időpont miatt, de nem volt túl nagy a forgalom.
Ennek ellenére nagyon örültem, amikor elértem a vasúti átjáróhoz és utána
már nem kellett közvetlenül az út mellett gyalogolni.
Sok látnivaló ezen a részen már nem volt, így csak raktam egyik lábamat a
másik elé és vártam, hogy visszaérjek az autóhoz. A városba érkezve még
tettem egy rövid kitérőt a Keszthelyi úton lévő benzinkúthoz, ahol a
benzinkutas készségesen beütötte az igazolófüzetembe a régi kéktúrás
pecsétet.
|
|
A tapolcai állomás mozdonya
|
Amikor az autóhoz visszaérkezve megállítottam a GPS-t, 29,89 kilométert
mutatott a számlálója. Ennek körülbelül felét aszfalton tettem meg, 3
kilométert pedig forgalmas út szélén gyalogolva. Ha csak ezek alapján a
számok alapján kellene véleményt mondani a szakaszról, akkor én is
csatlakozhatnék a „Miért erre megy a kék?” kérdést feltevők
táborához. De szerencsére ez a szakasz nem csak az aszfaltról szól! Nekem a
Gyenesdiás és a Máté-kút közötti erdei szakaszok kifejezetten tetszettek.
Nem voltak hosszú, szuszogtató, meredek emelkedők, nem voltak bokatörő köves
utak, voltak viszont széles, jól járható keréknyomok, színes, pontos
útjelzőtáblák és igazi erdei hangulat. Az erdőből kiérve pedig több helyen
is virágba borult napraforgótáblákban gyönyörködhettem.
Biztos vagyok benne, hogy nem ez az a szakasz, amelyet végigjárva egy kezdő
vándor megkedvelné a kéktúrát. De összességében nekem kellemes csalódás volt
a túra, mert a leírások alapján sokkal rosszabbra számítottam.
Az OKT barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése