KDP: Oroszlány – Mecsértelep (2024.09.08.)

Szeptember elején 34°C-ban gyalogoltam 34 kilométert a Vértes dombjain keresztül. Oroszlányból indultam, ahol ezúttal is meggyűlt a bajom a jelzésekkel, a tavaknál egy kicsit megijedtem, a Vértes Tábornál ebédeltem, Móron pedig gondolatban visszarepültem 20-30-40 évet az időben. Az utolsó kilométereken szerencsére megkönyörült rajtam az időjárás, így Mecsértelepen már kora délután beüthettem a nap utolsó pecsétjét a füzetembe.

Az előző években szinte mindig sikerült úgy szerveznem a téli és a nyári szabadságomat, hogy az elején és a végén el tudtam menni egy-egy napra túrázni. Idén nyáron is szerettem volna így tenni. Már jó ideje álmodoztam arról, hogy nyáron bekerül az utolsó pecsét az RPDDK füzetembe, de az égiek nem így akarták. A túrabakancsom egész nyáron ott porosodott a cipősszekrényben, mert ahelyett, hogy a talpát koptattam volna, a biciklim pedálját hajtottam csapágyasra. (Szó szerint csapágyas lett, ki is kellett cserélni...) Persze nem panaszkodok, mert így is jártunk sok szép helyen: 3 nap alatt eltekertünk Tarvisio-tól a Földközi-tengerig, utána a fiammal a nyár talán legmelegebb napjain 2 nap alatt körbetekertük a Balatont, végül pedig 1 nap alatt Dorogról indulva, Esztergomon át elgurultunk Budapestre. Gyönyörű tájak, rengeteg élmény és emlék, de nem gyűltek a pecsétek a füzeteimbe...

Vége lett a nyárnak, megsajnáltam a sarokban porosodó bakancsomat és újra elkezdtem tervezgetni, hogy melyik hétvégén tudok útnak indulni, hogy a zalai dombokon keresztül befejezzem a dunántúli vándorlásomat. Amikor fejben összeraktam a tervet, akkor kiderült, hogy a kiszemelt hétvégén munkahelyi elfoglaltság miatt nem fogok ráérni...

Nem is tudom, hogy bosszús, csalódott vagy ideges voltam-e inkább, mindenesetre egy rövid ideig úgy éreztem, hogy akkor és ott vége, egy időre el kell felejtenem a túrázást. Aztán néhány nappal később eszembe jutott, hogy nem csak a „barna füzet” lapul a könyvespolcon, a KDP füzetben is bőven van még üres mező. Azok a szakaszok még messze sincsenek, korai indulással már késő délutánra haza érhetek. Nem is gondolkodtam sokáig...

Még sötét volt kint, amikor vasárnap reggel megszólalt az ébresztőórám. Bepakoltam a hátizsákomba az enni- és innivalót, majd negyed hatkor már nyitottam is az autót és indultam Mecsértelep felé. Fél hétkor érkeztem meg a faluba, megkerestem a parkolót, majd szépen, komótosan lesétáltam a buszmegállóba. Napközbenre 30°C feletti hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, de ekkor még hűvös volt az idő, ezért magamon hagytam a pulóvert.

A busz pontosan érkezett és 40 perccel később már ott álltam Oroszlányban a posta előtt. Átmentem az út túloldalára, ahol egy padnál végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket. Ekkor már lehetett sejteni, hogy igazuk lesz az időjósoknak, ezért elsüllyesztettem a pulóveremet a táskám aljába és ott is maradt egész nap. Ennyi erővel az autóban is hagyhattam volna...

Mindössze néhány ember lézengett az utcán, amikor hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. A P jelzést nem kellett keresni, hiszen épp ott álltam előtte. De, úgy látszik, Oroszlányban ennek ellenére is meggyűlik a bajom a jelzésekkel, mert a vasútállomás felé közeledve valamit elnéztem, vagy nem vettem észre és egy utcával korábban kanyarodtam balra, mint ahogy kellett volna. A „hibát” gyorsan korrigáltam és 5 perccel később már ismét a piros csíkkal díszített villanyoszlopok mellett sétáltam.

Ha végig a piros jelzést követtem volna, nem is tudtam volna, melyik városban vagyok

Ehhez hasonló műalkotások díszítik Oroszlány házait

KDP: Oroszlány – Szár (2024.03.17.)

Március közepén az első vértesi KDP túrámon tettem meg az utolsó métereket a KDP Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Reggel Száron szálltam vonatra és Oroszlányban kezdtem meg a gyaloglást. Majkon sétáltam egyet a remeteség parkjában és a horgásztó partján, majd meg sem álltam Vértessomlóig. Pecsételés után felmásztam a Somlyó-hegy tetején álló kilátóba, nosztalgiáztam egy kicsit a Vörös-lyuknál, a Macska-bükktől pedig kipihentem az addigi fáradalmaimat. A Körtvélyes tetején hallgattam a józan eszemre, Szár határában felnéztem a Zuppa-tetőre, a nap lezárásaként pedig pecsételtem az áthelyezett bélyegzővel és elsétáltam a vasútállomásig.

A márciusi hosszú hétvége utolsó napján húztam ismét túrabakancsot és tapostam tovább a Közép-Dunántúl piros sávval jelölt ösvényeit. Egy hónappal korábban Szárra érkeztem meg, ezúttal is ezt a vasútállomást választottam célpontnak. Az autót leállítottam az állomás parkolójában és fél nyolckor felszálltam a vonatra, amelyik alig több, mint harminc perc alatt elrepített Oroszlányig. Fiatalabb koromban, amikor még Pápáig közlekedett a vonat Tatabányáról, jártam erre néhány alkalommal és útközben fel-felsejlettek a sok évvel ezelőtti emlékeim. De, még mielőtt túlzottan nosztalgikus hangulatba kerülhettem volna, megérkeztünk Oroszlányba.

Az állomás épülete előtt végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útra keltem. Az első kereszteződésig simán ment minden, ott azonban elbizonytalanodtam. Lehet, hogy még korán volt, vagy valamit nem vettem észre, de a jelzésekből számomra nem derült ki, hogy merre kell tovább menni. Megnézhettem volna a térképet is, de az túl egyszerű lett volna, ezért a megérzéseimre hagyatkozva balra fordultam és a Bánki Donát utcán, az emeletes házak tövében indultam el. A következő kereszteződésnél jobbra fordultam és 2 perccel később már meg is pillantottam a következő P jelzést. Csak annyi volt a dolog szépséghibája, hogy az első alkalommal egyenesen kellett volna tovább menni... De, lényeg az, hogy újból rátaláltam a helyes útra.

Telefon haza, GPS bekapcsol és indulás!

Alternatív útvonalon Oroszlányban

Újra a piroson

OKT 10.: Kőhányás – Szárliget (2019.06.29.)

A beígért kánikula miatt ismét a kora reggeli indulást választottam. Autóval elmentem Szárligetig, onnan 6 órakor átvonatoztam Tatabányára, ahonnan rövid várakozás után busszal utaztam Kőhányáspusztáig. A turistaház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet a füzetbe és 7 óra előtt útnak indultam Várgesztes felé. Egy rövid szakaszon a Csákvárra vezető műúttal párhuzamosan, a harmatos fűben sétáltam, majd az úttesten átkelve elhaladtam a zizegő magasfeszültségű távvezeték alatt. Onnantól egy frissen felújított dózerúton folytattam a sétát. Helyenként az egy héttel korábbi felhőszakadásra emlékeztető pocsolyákat kellett kerülgetni, de végig jól lehetett haladni. Az egyetlen izgalmat egy róka jelentette, amelyik egy bokorból előbújva körülnézett, talán reggeli zsákmányt keresett, de miután észrevett, gyorsan elszaladt.

Zuzmó a turistaház kerítésén

OKT 10.: Bodajk – Gánt (2019.02.09.)

Az év első kéktúráján folytattam a vértesi szakasz bejárását. Az indulás előtti este megkérdeztem a gyerekeimet, hogy kinek van kedve reggel korán kelni és egy 20 km-es szakaszt végiggyalogolni. Legnagyobb meglepetésemre a 11 éves fiam egyből jelentkezett, hogy ő szívesen jönne. (Azért lepett meg, mert nem szeret korán kelni…) Így reggel 6 óra előtt, még sötétben, ketten indultunk útnak autóval Gántra, ahonnan egy csákvári átszállással buszoztunk Bodajkra.

Kissé nosztalgikus hangulatban ültem fel Csákváron a bodajki buszra, mivel középiskolás és egyetemista éveimben szinte minden héten megtettem ezt az utat, de azóta már eltelt több, mint 25 év… Bodajkon ködös, borongós, hűvös idő fogadott bennünket. A buszmegállótól néhány lépést kellett csak megtenni, hogy a Fenyő büfében beüthessük az első (két) pecsétet: az OKT bélyegző mellé egy Gaja-völgy bélyegző is bekerült a füzetbe.

Fél 9 után néhány perccel léptünk ki a büféből és indultunk el Csókakő irányába. A következő 4 km-ben az volt a jó, hogy nem tartott örökké… Végig aszfaltozott úton kellett gyalogolni, ahol autók száguldoztak, hol kisebb, hol pedig még annál is kisebb távolságot tartva mellettünk, teherautók között kellett átkelni a 81-es főúton, mindehhez pedig ködös, szeles, hűvös idő társult. (A leírásokból tudom, hogy van ennél rosszabb szakasz is, de ott még nem jártam…)

Azon ritka pillanatok egyike, amikor egyetlen autó sem volt az úton

OKT 10.: Kőhányás – Gánt (2018.12.13.)

Több mint két hónap kényszerpihenő után, Luca napján húztam újra túrabakancsot, hogy végigjárjam az OKT első vértesi szakaszát. Sokat gondolkoztam a szakaszoláson, végül úgy döntöttem, hogy 3 részben járom be a tájegységet. A Kőhányás és Gánt közötti 15 km-es szakaszt éppen megfelelőnek találtam arra a célra, hogy kipróbáljam, vajon rendbe jött-e a térdem.

Most is a kora reggeli indulás mellett döntöttem. 7 órakor szálltam ki az autóból Gánton, a Vértes Vendéglő előtti parkolóban, hogy a negyed órával később induló busszal, Csákváron keresztül eljussak a túrám kiinduló állomására. Meglehetősen csípős volt a reggel, az autó hőmérője -6 °C-ot mutatott.

Negyed 9-kor szálltam le a buszról Kőhányáspusztán. Hatalmas köd lepte el a tájat, a kápolnát is alig lehetett látni a buszmegállóból. A vendégház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet, majd elindultam. A helyenként havas és ködös erdőben jól lehetett haladni a fagyott és enyhén emelkedő úton. Fél óra alatt értem el az éles jobb kanyart, ahonnan egy hasadékban kellett tovább ereszkedni a Csáki-vár felé.

Ködbe burkolózó Esterházy-kápolna