OKT 17.: Nógrád – Kisinóci th. (2021.01.17.)

Az előző börzsönyi kirándulás után nem sokat kellett várni a folytatásra. Két héttel később leesett a hó, így nem tudtam ellenállni a csábításnak és útnak indultam. Kicsit kalandosra sikerült a megérkezés Nógrádba, de így legalább volt egy kis plusz bemelegítés az emelkedők előtt. A Cseresnyés-patakig szinte száguldoztam a havas utakon, utána viszont visszavettem a tempóból. A Foltán-keresztnél pihentem egy kicsit, majd a Csóványos nyergében gyönyörködtem a havas téli tájban. A kilátónál sokan voltak, így ott nem időztem sokat. Bokáig érő hóban csúszkáltam lefelé a hegytetőről, a Szabó-köveknél pedig ismét gyönyörködtem a téli tájban. Égés-tető, Rakodó-nyereg, majd egy váratlan jobbkanyar után fel a hegyre, a Nagy-Hideg-hegyre. Onnan már csak lefelé vezetett az út, kezdetben kanyarogva, később nyíl egyenesen. A Kisinóci turistaháznál pecsételtem, majd a műúton legyalogoltam Kóspallagra, ahol reggel az autót hagytam.

„...vajon mikor indulhatok neki újra a börzsönyi sétának, ezúttal fel a (havas?) Csóványosra?” Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben Nagymarosról, az előző börzsönyi kéktúráról autóztunk hazafelé a fiammal. Szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy teljesüljön a vágyam. Két héttel később leesett az első hó, a szibériai hideg pedig egy kicsit később érkezett, mint azt a meteorológusok jósolták, így ideális túraidő ígérkezett a Magas-Börzsöny megismeréséhez.

Hajnalban, amikor kinéztem az ablakon, mindent fehér lepel borított és szakadt a hó. Egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy otthon maradok. De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot: „Nem kirándulni készültem, hanem túrázni!”.

A sűrű hóesés és a téli útviszonyok miatt kicsit később érkeztem meg Kóspallagra, mint azt előző este elterveztem, így már nem volt arra időm, hogy autóval felmenjek a Kisinóci turistaházig és onnan gyalogoljak vissza a busz indulásáig a templomhoz. Leparkoltam hát Kóspallagon a templom előtt, átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan néhány perccel később el is indult a busz Verőcére. A távolságtartással most sem volt gond, rajtam kívül mindössze egy utas volt a buszon, ő is csak néhány köztes megálló erejéig.

Verőcén, miután leszálltam a buszról, volt még időm nézelődni, így először lesétáltam a Duna-partra, csak utána indultam el a Magyarkút-Verőce vasúti megállóhoz. A megállóban kényelmesen megreggeliztem, mielőtt Vác felől berobogott a piros-sárga Bzmot motorvonat.

Ybl Miklós "sétálgat" Verőcén, a Duna-parti támfal lépcsőjén

A Bzmot-tól elvárható sebességgel zakatoltunk Nógrád felé. Amikor megpillantottam az átjárót, ahol egy évvel korábban gyalogosan kereszteztük a síneket, egészséges izgalom lett rajtam urrá. „Mindjárt odaérünk és végre indulhatok a havas erdők, mezők és hegycsúcsok felé!” Miközben ez járt a fejemben, néhányan készülődni kezdtek a leszálláshoz. Ránéztem az órámra, láttam, hogy a menetrend szerint hamarosan Nógrád állomásra kell érkeznünk, így én is felöltöztem és odamentem az ajtóhoz. Megállt a vonat, kinyílt az ajtó, leszálltam. Nemsokára hallottam a záródó ajtó sziszegését, felzúgott a dízelmotor és a vonat már indult is tovább.

<

A piroska jön...

...és megy

Körülnéztem és elcsodálkoztam. Hogy megváltozott minden az elmúlt egy évben! Az állomás, az épület,... sőt még az állomás neve is... A táblára már nem az van kiírva, hogy Nógrád, hanem az, hogy Berkenye...

Miután tudatosult bennem, hogy a kelleténél egy megállóval korábban szálltam le a vonatról, egy pillanatra elöntött a méreg. „Hogy lehettem ilyen...?” De nem gondolkodtam sokáig, megnéztem a térképet és láttam, hogy rendes úton nagy kerülő lenne, ezért irány a vonat után a sineken. Így legalább egy nem szokványos szemszögből is láthattam a nógrádi várat.

A nógrádi vár egy nem szokványos helyről fényképezve

A kalandosra sikerült érkezés után háromnegyed 10-kor nyomtam be a nógrádi pecsétet a füzetembe és indultam tovább a Csóványos felé. Elsétáltam a Csurgó-forrás mellett, majd egy szinte észre sem vehető emelkedőn megérkeztem a kálvária kápolnájához.

Egy bemelegítő emelkedőcske Nógrád határában

A kálvária kápolnája

Miután magam mögött hagytam a Kálvária-dombot, a mezőn futó keréknyomokon bandukoltam tovább, onnan néztem vissza a várdombra. Megállapítottam, hogy a felkelő nap sugarainak köszönhetően a vonatsínekről nézve sokkal látványosabb volt a vár.

Pazsik

A vár a másik oldalról fényképezve

Útszéli kereszt

Átkeltem a befagyott patakon, majd a kerítés mellet felmentem egy kisebb domb tetejére, ahol a keréknyomok egy lezárt sorompó mögött, az erdőben folytatódtak.

Az első patakátkelés

Felfelé a kerítés mellett

Az első sorompó

Egy kilométerrel később rátaláltam a sorompó párjára is. Itt egy kicsit keresgélnem kellett a jelzést, de végül megtaláltam és jobbra fordulva követtem a keréknyomokat.

Havas erdei utakon

A második sorompó

Egy rozoga, földre döntött magasles mellett letértem az útról és a fák között követtem a kanyargós ösvényt, de párszáz méter után a jelzések ismét visszavittek a keréknyomokra. Fél óra kényelmes erdei vándorlás végén érkeztem meg a Cseresnyés-patakhoz.

Valaha szebb napokat látott magasles

A kis fa nem bírta el a nagyot

Változatok egy témára, I.

Tovább a havas erdei nyomokon a Soros-erdő-oldal és a Béla-rét közelében

A patak be volt fagyva, így könnyedén átkeltem rajta és már indultam is felfelé a Saj-kút-bérc oldalán. A következő közel 3 kilométeres útszakaszon látványosan visszaesett a sebességem, amin nem csodálkoztam, mivel a távolság mellett még körülbelül 350 méter szintemelkedést is le kellett küzdenem.

Átkelő a Cseresnyés-patakon

Felfelé a patakparton

Változatok egy témára, II.

Havas keréknyomok a Saj-kút-bérc oldalán

Jól esett időnként egy kis pihentetőbb szakasz

Amikor már azt hittem, hogy felértem a Foltán-kereszthez, holott még csak a Saj-kút-nyeregben voltam

Még mindig felfelé

A fák nem a hófúvás áldozatai

A Foltán-kereszt-nyergében tartottam egy rövid pihenőt, mielőtt folytattam volna a hótaposást. Újabb 600 méter séta 60 méter szintemelkedéssel nehezítve és már meg is érkeztem a következő pihentető szakaszra, a hegygerincre.

A Foltán-kereszt-nyerge

A Foltán-kereszt

Egyre nagyobb lett a hó

Téli táj

Szavakkal (de még fényképekkel is) nehéz visszaadni az ott a szemem elé táruló gyönyörű téli táj látványát.

A Három-hárs - Csóványos gerinc kapuja

Séta a hegygerincen

Az Alacsony-Börzsöny csúcsai mögött kanyarog a Duna

Változatok egy témára, III.

Változatok egy témára, IV.

Egyre feljebb, egyre nagyobb hóban

Árnyak a hópaplanon az Árva-kúti-rét előtt

Az Árva-kúti-rétnél indult a csúcstámadás, onnan már csak körülbelül 800 métert kellett megtenni a kilátóig, de tartozott hozzá 100 méter szintemelkedés.

Indul a csúcstámadás

Mi támaszt mit?

Havas faág

A Csóványos-kapuja

Nógrádtól a Foltán-keresztig mindössze néhány emberrel találkoztam, onnan az Árva-kúti-rétig már „nem éreztem magam egyedül”, a Csóványos tetején pedig szinte tömeg volt. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet ott egy tavaszi-nyári-őszi napon... A többség szerencsére a padoknál pihent, így a toronyban nem volt tömeg. Felmásztam a tetejére, gyönyörködtem egy kicsit a tájban, majd indultam tovább a Nagy-Hideg-hegy felé.

A Béke-emlékmű a kilátó lábánál

133 lépcsőfok visz fel a torony legfelső szintjére

A kicsinosított geodéziai torony

Fehérbe öltözött faágak

A kilátó csúcsát is vastag jég borította

Azt gondoltam, hogy az út nehezén már túl vagyok és lefelé könnyebb lesz haladni. Tévedtem... Ezen az oldalon sokkal nagyobb volt a hó, az első 200 méter sokkal meredekebb volt és sokkal többen jöttek szembe, mint a hegy túloldalán, ahol felfelé mentem.

Behavazva

Bokáig érő hóban ereszkedtem lefelé

Vilma-pihenő

Itt már megenyhült a lejtő

Gyönyörű volt a téli erdő

A Szabó-köveknél egy kis tisztásra érkeztem, ahonnan jól lehetett látni a hegytetőn álló kilátó tetejét is.

A hólepellel borított Szabó-kövek

A fák fölött jól látszott a kilátó csúcsa

Meredek és kevésbé meredek lejtőkön csúszkáltam és ereszkedtem lefelé. A Rakodó-nyereg valóban úgy nézett ki, mint egy rakodóhely, kivágott, valószínűleg rakodásra és elszállításra váró fák voltak ott halomba rakva.

Égés-tető, közel 100 méterrel alacsonyabban, mint a Csóványos

Egy újabb meredek lejtő végén érkeztem meg a Rakodó-nyeregbe

Szent István emlékére állított kereszt a nyeregben

A nyerget elhagyva még 250 méter kényelmes séta várt rám, majd a jelzések hirtelen jobbra fordultak és elindultak felfelé a hegyoldalon. Nem kellett sokat felfelé menni, mindössze 300 méter volt a hegytetőig, de volt benne egy kis nehezítés. Körülbelül 40 méter szintemelkedés, valamint szánkóval és popsi-tepsivel lefelé száguldozó gyerek-felnőttek. Nagyon megörültem, amikor lábam alatt éreztem a széles, szinte vízszintes, kitaposott utat.

Egy rövid, kényelmes séta után...

...egy éles jobbkanyar és irány a hegytető

Felértem!

A Csóványoshoz hasonlóan itt is sokan voltak: fényképeztek, nézelődtek, forró italt kortyoltak a büfé teraszán, szánkóztak vagy egyszerűen csak élvezték a kellemes téli időjárást.

Nagy-hideg-hegyi panoráma, előtérben a Börzsöny csúcsai, mögöttük pedig a Duna kanyarog

A csúcskő a Nagy-Hideg-hegyen

A turistaház

Pecsételés után a turistaház havas szervizútján indultam lefelé. A kirándulók többsége (majdnem mindenki) a szervizúton ment lefelé, így amikor a K jelzés a használaton kívüli sífelvonó aljánál balra letért az útról, szinte egyedül maradtam.

Lefelé a szervizúton

A turistaúton ismét egyedül voltam

Vigyázni kellett a hó alatt megbújó kisebb-nagyobb fagyott göröngyökre és gödrökre

A hó alatt helyenként kisebb-nagyobb gödrök és kitaposott keréknyomok bújtak meg, de ezek ellenére is jól tudtam haladni ezen a szakaszon. A turistaháztól körülbelül fél óra alatt értem le az Inóci-vágás tetejére.

Még egy búcsúpillantás a kilátóra

A Luczenbacher-úton kanyarogtam lefelé

Újabb körülbelül fél órát sétáltam a hosszú, egyenes, a hó alatt kisebb-nagyobb köveket rejtő lejtős úton, mielőtt megérkeztem a Pokol-völgyi-patakhoz. Sajnos, miután elindultam a Nagy-Hideg-hegyről, a napot eltakarta egy nagy felhő, így ezen a szakaszon már kevesebb fényképet tudtam készíteni.

Az Inóci-vágás nem kanyargott, de meredekebb és göröngyösebb volt

Barna Ferenc emlékkő az út mellett

Vigyázni kellett, nehogy belecsússzak a mély vízmosásba

A patakon való átkelés itt sem okozott gondot, utána pedig már csak néhány métert kellett megtenni, hogy a Kisinóci turistaház teraszán beüthessem a füzetembe a szakaszzáró pecsétet.

A nap utolsó gázlója, a Pokol-völgyi pataknál

Ha reggel időben ideértem volna, akkor a túrám itt véget is ért volna, így viszont még előttem volt másfél kilométer aszfaltkoptatás Kóspallagig.

Mire visszaértem az autóhoz, sokkal fáradtabbnak éreztem magamat, mint két héttel korábban, a másik börzsönyi szakaszon, pedig a túra csak néhány kilométerrel volt hosszabb. Igaz, végig hóban gyalogoltam és sokkal több volt a szint is. (Legalábbis bízom benne, hogy ez volt a fáradtság oka, nem pedig az, hogy a 10 hónapja tartó „home office” alatt elkényelmesedtem és már nem bírom a „strapát”.) De a téli túra élménye és a havas táj látványa megérte a fáradtságot! Gyönyörű volt, nagyon élveztem!

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.