OKT 23.: Bánkút – Putnok (2021.09.18.)

Szeptember közepén egy hosszú menettel búcsúztam a Bükktől. Bánkútról egy lenyűgöző erdei úton indultam el Mályinka felé, útközben hosszabb-rövidebb kitérőkkel megnéztem a Vásárhely-követ, a dédesi vár romját és felmásztam a Begyeleg-kilátóra. A Lázbérci-víztározó partján ebédeltem, majd az Upponyi-szoroson és a fahídon átkelve megérkeztem Upponyba. Sarat dagasztva felmásztam a Kalica-tetőre, utána pedig a Három-kő-bérc két kilátópontjáról gyönyörködtem a tájban. A Határ-völgyben hallgattam egy kis szarvasbőgést, végül pedig Putnokon ütöttem be az utolsó bükki pecsétet a füzetembe.

Szerencsére a nyár elmúltával sem szűnt meg a szombati Miskolc – Bánkút buszjárat, ezért a bükki szakasz befejezésével nem kellett a következő nyárig várnom. Ezúttal „teljesen környezettudatos” túrát terveztem, azaz csak tömegközlekedéssel próbáltam megoldani a reggeli oda- és az esti hazautazást. Mivel azonban az esti hazajutást a budapesti átszállások miatt egy kicsit kockázatosnak éreztem, ezért végül a Keleti pályaudvarig autóval mentem, onnan vonatoztam Miskolcra, majd buszoztam fel Bánkútra. Este aztán az is kiderült, hogy jól döntöttem.

4 és fél óra utazás után, háromnegyed 10-kor szálltam le a buszról a hegytetőn. Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és már indultam is az ismert úton a pecsételőhely felé. Az esőbeállónál megnéztem, hogy előző alkalommal merre kellett volna elindulni, aztán folytattam tovább a sétát a turistaház felé. Ezúttal is a kinti pecséttel igazoltam az ottjártamat. A házat elhagyva sétáltam egy kicsit az erdőben, majd néhány perc alatt visszaértem a műútra, ahol nem sokkal korábban a busszal jöttem felfelé.

Két hónap után újra itt

Könnyed, bemelegítő erdei séta

OKT 23.: Bélapátfalva – Szarvaskő (2021.08.22.)

A nyári szabadság utolsó napján indultunk egy vasárnap délelőtti sétára a kisebbik fiammal a Bükk nyugati peremén. A Cementgyári megállónál pecsételtünk, majd az Apátságot elhagyva bevetettük magunkat az erdő fái közé. Nem tartottunk sem medvétől, sem farkastól, így gyorsan magunk mögött hagytuk a Telekessy-vendégházat, a Kis-Szoros-nyerget és a Gilitka-kápolnát. Az Akasztó-hegyről rácsodálkoztunk az Eger-patak lenyűgöző völgyére, hazautazás előtt pedig elidőztünk néhány percet a Vár-bércen.

Egy hónappal korábban Bélapátfalván fejeztem be a túrát, mert úgy gondoltam, hogy a Szarvaskőig hiányzó szakasz éppen jó lesz egy gyerekes vagy családi túrának. Nem is kellett sokat várni erre a gyerekes túrára, hiszen a nyári szabadság utolsó napján a kisebbik fiammal jártuk végig ezt a szakaszt.

Reggel Szarvaskőn hagytuk az autót, onnan vonatoztunk el a piroskával (Bzmot) Bélapátfalvára. A Cementgyári megállónál szálltunk le, ahonnan pecsételés után egyből útnak is indultunk. A Városi Emlékkerten keresztül értünk el az apátsághoz vezető útra, amely már ismerős volt számomra, mivel néhány évvel ezelőtt már jártunk az apátságnál.

A reggeli nap sugarai világítják meg a szarvaskői állomás épületét

Az 1919-es emlékmű, vagy ahogy a fiam nevezte, a "Félkarú óriás" Bélapátfalván

Visszatekintve az enyhén emelkedő Apátság útra

OKT 23.: Bánkút – Bélapátfalva (2021.07.24.)

Az első bükki túrámon kőről-kőre sétáltam, így lett a 21 kilométerből majdnem 30. Hosszú utazás után a Petőfi-kilátónál kezdtem, amely még nem "kövön" áll, de köves út vezet hozzá. A kilátó után a Faktor-, a Zsidó- és a Keskeny-réten keresztül érkeztem meg a Tar-kőre. Onnan az Őserdőn keresztül bandukoltam a Vörös-kő-bércre, majd pedig egy sziklás ösvényen a Cserepes-kőre. Utána következett a Pes-kő és az Őr-kő, végül pedig még felmásztam a Bél-kőre is, mielőtt megérkeztem túrám végállomására, Bélapátfalvára.

„Kertész leszek, fát nevelek / Kelő nappal én is kelek.” – Ez a József Attila verssor és Koncz Zsuzsa dal jutott eszembe, amikor reggel megszólalt az ébresztőórám. Mintha a nap is az én telefonom lágyan csengő, de ellentmondást nem tűrő hangjára ébredt volna, mert az első napsugarak is éppen akkor bújtak elő a Nagy-Somlyó sziklái mögül, amikor kikapcsoltam az ébresztőt és kibújtam a takaró alól. De nem volt sok időm dúdolgatni és a napsugarakban gyönyörködni, hiszen Egerben el kellett érnem a reggeli vonatot. Ezért a szokásos sebességgel elintéztem a szokásos reggeli teendőket és már pattantam is be az autóba.

10 perccel a vonat indulása előtt érkeztem meg az egri vasútállomásra. A vonat pontosan indult, így nem kellett aggódnom a füzesabonyi csatlakozás miatt. Miskolcon is sikerrel vettem az akadályt, hosszas keresgélés és kérdezősködés után megtaláltam a Volánbusz megállóját. A villamos végállomáson a hölgy csak annyit mondott, hogy „A Volánbusz még mindig nem hozzánk tartozik.”, a vasútállomás épülete előtt álldogáló vasútőr pedig a belvárosba akart elküldeni, hogy onnan indul a Volánbusz. Végül megpillantottam néhány hátizsákos, túrabotos embert, amint egy buszmegálló tábla mellett várakoznak, így találtam meg a megállót.

„Normális vagyok?” – ezt a kérdést tettel fel magamban magamnak, miközben Bánkút felé araszoltunk a túrázókkal teli busszal. Reggel 5 órakor indultam otthonról, már majdnem 5 órája úton voltam és mindezt azért, hogy valahol az ország másik felén elsétáljak egyik helyről a másikra. Mielőtt túl sokat töprenghettem volna a válaszon, felérkeztünk a hegytetőre.

Lesétáltam a turistaházhoz az első pecsétért, elindítottam a telefonomon az útvonal rögzítést majd én is útnak indultam. Első úti célom a Petőfi-kilátó volt. Ez a nap is jól indult, mivel az első éles balkanyarnál nem vettem észre a fára festett jelzéseket és a keréknyomokat követve mentem tovább egyenesen. Az lett gyanús, hogy nem látok jelzést és az út is erősen lejt. Hogy érek fel így a kilátóhoz? A telefonom mondta meg a helyes választ: úgy, hogy visszasétálok 100 métert, alaposan körülnézek és követem a K3 jelzést.

Bánkút, turistaház, pecsételőhely

Ezeket a jelzéseket nem vettem észre