OKT 01.: (Velem –) Írott-kő – Kőszeg (2021.10.27.)

Ezen a napsütéses őszi napon a Dunántúl legmagasabb pontján folytattam a Kéktúrás vándorlásomat. Ezúttal a kisebbik fiam jött velem Velem központjától Kőszegig. Reggel korán indultunk el otthonról, de csak 11 órakor értük el az első pecsételőpontot. Útközben megnéztük a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet, valamint leküzdöttünk 500 méter szintemelkedést. A Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Vörös-kereszt érintésével másztunk fel az Óház-tetőre. Utána még egy, pontosabban hét forrást és két keresztet ejtettünk útba, mielőtt a kálvária stációi mellett megérkeztünk Kőszegre.

Az idei őszi szünetben is sikerült időt szakítani a Kéktúra folytatására, ezúttal kettesben a kisebbik fiammal. Sajnos (vagy szerencsére) egyre fogynak a még nem teljesített kilométerek, ezért egyre nehezebb olyan szakaszt találni, amelyiknek nem túl nehéz a logisztikája és egy 11 éves gyerekkel is végig lehet járni egy nap alatt. A térképet nézegetve végül a nyugati végpontra esett a választásom. Bevallom, hogy éreztem egy kis kísértést, hogy Bozsokról vágjunk neki a Dunántúl legmagasabb pontja meghódításának, de végül mégis a velemi indulás mellett döntöttem.

Szokás szerint korábban keltünk, mint a nap, így az első fénysugarakra egészen az M85-ös autópályáig kellett várni. Ködös-párás volt a reggeli táj, de bíztam benne, hogy mire felérünk az Írott-kőre, addigra kitisztul a levegő és nem csak az orrunk hegyéig fogunk látni. Kőszegen a TESCO parkolójában hagytuk az autót, onnan sétáltunk át a vasútállomáshoz, majd buszra szálltunk és negyedóra alatt átbuszoztunk Velemre. Hazaszóltunk telefonon, hogy rendben megérkeztünk, bekapcsoltam a GPS-t, majd elindultunk a Petőfi Sándor utcán a K+ jelzéseket követve. A jelzések egy idő után az út bal oldalán, a fák között folytatódtak, de mi ezt nem vettük észre és maradtunk az úttesten.

Indulás a Szent Vid-kápolna felé

Az első magyar szentcsalád szobra: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg

Miután elsétáltunk az egykor szebb napokat megélt Avar Hotel mellett, az aszfaltozott út egy éles kanyarral jobbra fordult, a K+ jelzés pedig nyílegyenesen megindult felfelé a hegyre. Az elágazónál észrevettünk egy táblát, amely azt mutatta, hogy a Szent Vid-kápolna parkolója a turistaúton 900 m, az aszfalton pedig 3 km. Ebből már sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp az út. Valóban nem volt könnyű, de a nehézségért kárpótolt az ezernyi színben pompázó őszi erdő látványa.

Utolsó méterek az aszfalton, mielőtt elindultunk felfelé a hegyre

Ízelítő az őszi erdő színeiből

Útközben tettünk egy rövid kitérőt a Szent-kúthoz, ahol aztán az összedőlt faházon kívül nem sok mindent találtunk. Visszamentünk hát a K+ jelzésre és folytattuk a hegymászást a színes őszi erdőben.

A Szent-kút

A faház romjai a forrás mellett

Ismét a színes avarszőnyegen

Fél órával a velemi indulás után érkeztünk meg a Szent Vid-kápolnához. Körülbelül másfél kilométert tettünk meg a buszmegállótól, közben leküzdöttünk 200 méter szintemelkedést. Bemelegítésnek nem volt rossz. Ekkor még elég párás volt a levegő, így nem sok mindent lehetett látni a templom előtti kilátóteraszról, ezért csak leültünk egy kicsit a padra, majd miután kipihentük magunkat, újult erővel vágtunk neki a következő szakasznak.

Kőfülkék a Szent Vid-kápolna alatt

A kápolnához vezető lépcső is varázslatos őszi színekben pompázott

Szent Vid-kápolna

A kápolnától nem messze megnéztük a Kéktúra emlékművet és közben meséltem egy kicsit a fiamnak arról, hogy régen miért ott volt a végpont. A parkolóig folytatódott a szinte sík terep, majd az úttesten átkelve ismét a lehető legrövidebb úton indult meg a K+ a hegytető felé.

Egy kis pihentető gyaloglás a hegymászás után és előtt

A Kéktúra emlékmű

Egy széles erdei út vezetett az emlékműtől a parkolóig

A kápolna parkolóját magunk mögött hagyva újabb körülbelül másfél kilométer és 160 méter szintemelkedés leküzdése után érkeztünk meg a Hármashatár-hegyre, a Hörmann-forrás parkolójához.

A hulló falevelek úgy néztek ki, mintha a hó esett volna

A lombhullató erdők a szivárvány összes színét magukra öltötték,...

...a fenyőerdők pedig a szürke különböző árnyalataiban pompáztak

Mi nem mentünk el a forrásig, hanem az adótornyot megkerülve továbbra is a K+ jelzéseket követtük. Könnyebb, pihentető másfél kilométer következett, közben sétáltunk fenyőerdőben, színes lombhullató erdőben és irtás mellett.

Két erdő, a szürke és a színes határán

Ismét egy könnyebb szakasz a csúcstámadás előtt

Amikor véget ért a K+ jelzés és balról megérkezett a K, egy pillanatra eszembe jutott a „Erre jöttünk volna, ha...” gondolat, de gyorsan el is hessegettem, hiszen akkor nem láttuk volna a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet. Az útelágazásnál vettünk egy nagy levegőt, majd nekivágtunk az utolsó 1 kilométernek és az azzal együtt járó 100 méternyi szintemelkedésnek. Igazi hősként küzdötte le a fiam ezt az utolsó szakaszt, több túrázóval is találkoztunk, de úgy suhantunk el mellettük, mintha egy helyben álltak volna. Negyedóra alatt értünk fel a csúcs alatti esőbeállóhoz, de olyan nagy volt a lendületünk, hogy ott meg sem álltunk, hanem robogtunk tovább egészen a kilátó előtti padokig.

Mi lett volna, ha...?

Színek játéka a csúcshoz közeledve

Körülbelül fél órát töltöttünk a csúcson, ezalatt ettünk, ittunk, pihentünk, néhányszor átléptük az országhatárt és természetesen felmásztunk a kilátóba. Találkoztunk más túrázókkal is, volt, aki az első Dél-Dunántúli pecsétjét gyűjtötte be és magányosan indult el az úton, de volt egy pár is, akik az első OKT pecsétjüket nyomták a füzetbe és indultak neki az 1168 kilométeres távnak.

Kilátó az Írott-kő tetején

A határkő fölé építették a kilátót, így az építményen belül akár többször is átléphetjük az országhatárt

Panoráma a kilátó tetejéről

Fél 12 előtt nem sokkal indultunk tovább azzal a tudattal, hogy a nehezén már túl vagyunk, hiszen onnan már „csak” le kell ereszkedni Kőszegre. Indulás után hosszan sétáltunk az országhatár mellett egy köves, enyhén lejtős gyalogúton, majd egy erdei úton ereszkedtünk tovább.

Séta az országhatár mentén

A színek játéka

Tovább az erdészeti úton

A kilátótól fél óra alatt értünk le a Hörmann-forráshoz. A forrást elhagyva tovább folytatódott a lejtő, egészen a Stájer-házakig vezető aszfaltútig. A hosszú, meredek szakasz után jól esett egy kis kényelmes séta az aszfalton.

A Hörmann-forrás fölé épített esőbeálló

A fényképen nem látszik, de helyenként meredeken ereszkedett lefelé az út

Távolban az Alpok hegyei

Egy kis pihentető gyaloglás az aszfalton

A Stájer-házak

Ha kisebb lenne, köcsögfa is lehetne

Az egykori erdészházakat elhagyva folytatódott az aszfaltkoptatás. Az út alig érezhetően majdnem végig emelkedett, de ezt szinte észre sem vettük, annyira lenyűgözött bennünket az őszi színekben pompázó táj látványa.

Ismét egy kis emelkedő

Őszi tájkép

Tovább az aszfalton

Távolban kerestük a hófedte csúcsokat, de nem jártunk sikerrel

A Vörös-kereszt után ismét erdei ösvényen gyalogoltunk tovább. Rövid ideig még folytatódott az enyhe emelkedő, de hamarosan lefelé indult az út. Ezen kicsit meglepődtem és egy idő után el is bizonytalanodtam, mert az Óház-tetőn álló kilátó lett volna a következő megállónk. Végül aztán helyreállt a világ rendje, megpillantottuk a hegytetőre épült kilátót. Az építmény tetejéről jól lehetett látni Kőszeget, úgy látszott, mintha már szinte a város határában lennénk. Ami nem is csoda, hiszen az egykori Felsővárban álltunk, de K jelzés még tesz egy nagy kitérőt, mielőtt megérkezik a városba.

Nem véletlenül nevezik Vörös-keresztnek a fák között álló keresztet

Jelzések

Őszi erdő

Kilátó az Óház-tetőn

Az egykori Felsővárból jól lehetett látni Kőszeg belvárosát és a Fő téren álló Jézus Szíve-templomot

A hegy lábánál Kőszeg, mögötte pedig a Kisalföld síksága terüle el

Miután kinézelődtük magunkat indultunk tovább, hogy egy hosszú, meredek szakasz végén megérkezzünk a hét vezérről elnevezett Hétforrás pecsételőhelyhez. A forrás melletti omladozó egykori határőr laktanyánál ismét meséltem egy kicsit a fiamnak a vasfüggönyről és arról az időszakról, amikor még nem lehetett szabadon átlépni az országhatárt.

Nem tudtam betelni a színes őszi erdő látványával

Nem gólyalábakon túráztunk

Az újabb forráshoz közeledve

Az egykori határőr laktanya romos épülete

A hét vezérről elnevezett forrás

Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm

Elég sokan voltak a forrás körül kiépített pihenőhelynél, így nem időztünk ott sokat, hanem pecsételés és néhány fénykép elkészítése után indultunk tovább az enyhén emelkedő erdei úton. Mivel a K jelzéstől csak néhány méteres kitérőt jelent a Saint Germain-kereszt, ezért mi is elmentünk azt megnézni. Valóban nem volt messze, mégis elég sokáig tartott, mire visszaértünk a K jelzésre. Útközben több helyen láttunk szelídgesztenye fákat, de a gesztenyét már sehol nem találtunk alattuk. Nem így keresztnél, mert ott rövid keresgélés után teleszedtük a fiam kabátzsebét gesztenyével. Nem adta magát könnyen a finom csemege, nagyon-nagyon szúrós volt a burok, de nem hagytuk magunkat és végül egy fél zseb magyar és egy fél zseb osztrák gesztenyével gazdagodva indultunk tovább.

Séta az erdőszélen

A Saint Germain-kereszt a gesztenyefák alatt

A nap utolsó emelkedőjén felmásztunk a Pintér-tetőre, ahonnan még vethettünk egy utolsó pillantást a határ túloldalán magasodó hegyekre.

Útközben

Magányos fa az út szélén

Kőszeghez közeledve

A nap utolsó előtti kilátópontja, a Pintér-tető

Mielőtt megérkeztünk volna a kőszegi kálvária tetejére, még tettünk egy rövid kitérőt a Trianoni-kereszthez.

Kilátás a Trianon-kereszt tövéből Ausztria irányába

A Trianon-kereszt

A templomtól hosszú, meredek, köves út vezetett le a stációk mellett a városhatárig. Szinte csodálattal néztük azokat a bicikliseket, akikkel útközben találkoztunk és felfelé igyekeztek az úton. Persze nem közönséges kerékpárokkal, de akkor is... A városba érkezve megnéztük a bunker bejáratát, ahol 1945. márciusában néhány napig őrizték a magyar koronát.

A kőszegi kálvária temploma

Séta a stációk mellett

Ebben a bunkerben őrizték 10 napig a koronát

A Kék Huszár vendéglőben pecsételtünk, majd elsétáltunk a vár bejárata mellett, átsétáltunk a Hősök kapuján és a Fő téren. Mind ismerős helyek voltak, hiszen nyáron voltunk itt a családdal, ezért ezúttal nem is nagyon nézelődtünk.

A vár bejárata

A Hősök-kapuja

A Fő tér

Miután búcsút intettünk a K jelzésnek, negyedóra alatt elsétáltunk a város határában található bevásárlóközponthoz, ahol reggel az autót hagytuk.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.