KDP: Tés – Várpalota (2025.07.13.)

Egy rövid vasárnapi kiruccanás, három plusz egy különlegességgel fűszerezve: malmok, torony, vár, majd kicsit távolabb még egy torony. Közben pedig nyúl, róka, pillangó és sok-sok lenyűgöző panoráma.

Kihasználtam a nyári szabadság adta lehetőségeket: egy héttel az előző KDP túrám után újra bakancsot húztam és útnak indultam. Ezúttal Várpalotáig autóztam, ahol a buszpályaudvar melletti utcában állítottam le a járgányt. Hűvös volt a reggel, de nem akartam magammal pulóvert vinni, ezért a busz indulásáig sétálgattam egy kicsit a pályaudvar napsütötte részein.

7 óra előtt néhány perccel megérkezett a busz és bő 20 perccel később már le is szálltam róla Tésen. Szerettem volna elsétálni a szélmalmok felé, ezért nem mentem el az autóbusz-váróterem megállóig, hanem eggyel korábban, Tés, alsó megállónál szálltam le. Ezúttal is végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket (telefon haza, fényképezőgép a nyakba, GPS indítás), majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam.

Tés, alsó megállónál szálltam le a buszról

Egy kis kitérő a szélmalmok felé

KDP: Gúttamási – Iszkaszentgyörgy – Várpalota (2025.07.05.)

Július elején ott folytattam a KDP-t, ahol két hónappal korábban abbahagytam. Ezúttal az első pecsét Fehérvárcsurgónál került a füzetembe. A következő lenyomatért Iszkaszentgyörgyig kellett elgyalogolni, ahol megnéztem a kőasztalt, a mini-Egyiptomot és megkerestem a betűt és a számot az Iszka-hegy tetején. Horogról horogra járva jutottam el a Baglyas-hegy tetejére, új életre keltem Inotán, végül pedig egy soha véget érni nem akaró menettel értem be Várpalotára.

A nyári szabadságom első napján szerettem volna folytatni a KDP bejárását. Egész héten az időjárás előrejelzéseket figyeltem, mert az ország felett kialakult hőkupola miatt sorra dőltek meg a melegrekordok, szinte elviselhetetlen volt a forróság. Hétvégére azonban enyhülést jósoltak a meteorológusok, így bíztam benne, hogy ha elég korán útnak indulok, akkor elviselhető lesz a hőmérséklet. Emiatt döntöttem úgy, hogy az autót nem Várpalotán, a végállomáson hagyom, hanem Székesfehérváron. Onnan ugyanis már fél nyolcra el tudok jutni Gúttamásira, ahol május elején befejeztem a túrát, Várpalotáról viszont csak fél 10-re értem volna oda.

Ezúttal is 5 órakor indultam otthonról és nem sokkal negyed 7 után érkeztem meg a koronázó városba, ahol a buszmegállótól néhány percnyi sétára található parkolóban állítottam le az autót. Kényelmesen összekészülődtem, majd a bevásárlóközpont gyalogoshídján át elballagtam a buszpályaudvarhoz. Középiskolás és egyetemista koromban többször indultam innen hazafelé, de az azóta eltelt 30 év alatt alaposan megváltozott a hely, szerencsére előnyére… A busz menetrend szerint indult és 40 perces utazás végén érkeztem meg vele Gúttamásiba. Végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd hátamra kaptam a zsákomat és elindultam.

Útnak indultam Gúttamásiból

KDP: Mecsértelep – Gúttamási (2025.05.01.)

Néhány nappal az első próbálkozás után újra nekifutottam ennek a szakasznak, a logisztika miatt ezúttal a másik irányból. Mecsértelep határában nosztalgiáztam egy kicsit, majd belevetettem magamat a bakonyi erdőbe és átgyalogoltam Kisgyónbányára. Ott megint előkerültek a gyerekkori emlékeim, de vártak rám a virágzó medvehagymák, így nem időztem sokáig. Hamarosan magam elé képzeltem a Csikling-várat, tízóraiztam a Hamuháznál, megnéztem a barlang bejáratát, majd pedig két órán át küzdöttem a természeti elemekkel. A pecsét után még gyalogoltam egy kicsit a tűző napon a forró aszfalton, hogy legközelebb ne ezzel kelljen kezdeni. 

Előző vasárnapra terveztem ennek a KDP szakasznak a teljesítését, de akkor az autó megtréfált és végül a Pilisben kötöttem ki. A hét elején sikerült megjavíttatni az autót, így a hosszú hétvége első napján újra nekifutottam a szakasznak.

A vasárnapra kitalált logisztika ezúttal nem működött, mert édesapám reggel nem tudott elvinni Gúttamásiba. Délután viszont tudott segíteni, ezért abban maradtunk, hogy amikor már látom, hogy mikor érek Gúttamásiba, akkor telefonálok neki és eljön értem. Nekem ez is tökéletesen megfelelt, csak neki volt egy kicsit kiszámíthatatlanabb, mert csak kora délután tudtam neki megmondani, hogy mikorra jöjjön értem.

Reggel gond nélkül eljutottam Mecsértelepre, ahol a kisbolt mögötti parkolóban állítottam le az autót. Végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd fél nyolckor hátamra kaptam a zsákomat és nekivágtam a távnak.

Mindig furcsa érzés olyan helyeken túrázni, ahol máskor autóval szoktam járni, nem volt ez másként ezúttal sem. Az útszéli járdán bandukolva néhány perc alatt elértem a falu végét jelző táblát, majd pár lépéssel később jobbra fordultam és az Eszény felé vezető aszfaltcsíkon gyalogoltam tovább.

Nem sokkal korábban autóval jöttem erre

Úton Eszény felé

KDP: Oroszlány – Mecsértelep (2024.09.08.)

Szeptember elején 34°C-ban gyalogoltam 34 kilométert a Vértes dombjain keresztül. Oroszlányból indultam, ahol ezúttal is meggyűlt a bajom a jelzésekkel, a tavaknál egy kicsit megijedtem, a Vértes Tábornál ebédeltem, Móron pedig gondolatban visszarepültem 20-30-40 évet az időben. Az utolsó kilométereken szerencsére megkönyörült rajtam az időjárás, így Mecsértelepen már kora délután beüthettem a nap utolsó pecsétjét a füzetembe.

Az előző években szinte mindig sikerült úgy szerveznem a téli és a nyári szabadságomat, hogy az elején és a végén el tudtam menni egy-egy napra túrázni. Idén nyáron is szerettem volna így tenni. Már jó ideje álmodoztam arról, hogy nyáron bekerül az utolsó pecsét az RPDDK füzetembe, de az égiek nem így akarták. A túrabakancsom egész nyáron ott porosodott a cipősszekrényben, mert ahelyett, hogy a talpát koptattam volna, a biciklim pedálját hajtottam csapágyasra. (Szó szerint csapágyas lett, ki is kellett cserélni...) Persze nem panaszkodok, mert így is jártunk sok szép helyen: 3 nap alatt eltekertünk Tarvisio-tól a Földközi-tengerig, utána a fiammal a nyár talán legmelegebb napjain 2 nap alatt körbetekertük a Balatont, végül pedig 1 nap alatt Dorogról indulva, Esztergomon át elgurultunk Budapestre. Gyönyörű tájak, rengeteg élmény és emlék, de nem gyűltek a pecsétek a füzeteimbe...

Vége lett a nyárnak, megsajnáltam a sarokban porosodó bakancsomat és újra elkezdtem tervezgetni, hogy melyik hétvégén tudok útnak indulni, hogy a zalai dombokon keresztül befejezzem a dunántúli vándorlásomat. Amikor fejben összeraktam a tervet, akkor kiderült, hogy a kiszemelt hétvégén munkahelyi elfoglaltság miatt nem fogok ráérni...

Nem is tudom, hogy bosszús, csalódott vagy ideges voltam-e inkább, mindenesetre egy rövid ideig úgy éreztem, hogy akkor és ott vége, egy időre el kell felejtenem a túrázást. Aztán néhány nappal később eszembe jutott, hogy nem csak a „barna füzet” lapul a könyvespolcon, a KDP füzetben is bőven van még üres mező. Azok a szakaszok még messze sincsenek, korai indulással már késő délutánra haza érhetek. Nem is gondolkodtam sokáig...

Még sötét volt kint, amikor vasárnap reggel megszólalt az ébresztőórám. Bepakoltam a hátizsákomba az enni- és innivalót, majd negyed hatkor már nyitottam is az autót és indultam Mecsértelep felé. Fél hétkor érkeztem meg a faluba, megkerestem a parkolót, majd szépen, komótosan lesétáltam a buszmegállóba. Napközbenre 30°C feletti hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, de ekkor még hűvös volt az idő, ezért magamon hagytam a pulóvert.

A busz pontosan érkezett és 40 perccel később már ott álltam Oroszlányban a posta előtt. Átmentem az út túloldalára, ahol egy padnál végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket. Ekkor már lehetett sejteni, hogy igazuk lesz az időjósoknak, ezért elsüllyesztettem a pulóveremet a táskám aljába és ott is maradt egész nap. Ennyi erővel az autóban is hagyhattam volna...

Mindössze néhány ember lézengett az utcán, amikor hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. A P jelzést nem kellett keresni, hiszen épp ott álltam előtte. De, úgy látszik, Oroszlányban ennek ellenére is meggyűlik a bajom a jelzésekkel, mert a vasútállomás felé közeledve valamit elnéztem, vagy nem vettem észre és egy utcával korábban kanyarodtam balra, mint ahogy kellett volna. A „hibát” gyorsan korrigáltam és 5 perccel később már ismét a piros csíkkal díszített villanyoszlopok mellett sétáltam.

Ha végig a piros jelzést követtem volna, nem is tudtam volna, melyik városban vagyok

Ehhez hasonló műalkotások díszítik Oroszlány házait

KDP: Oroszlány – Szár (2024.03.17.)

Március közepén az első vértesi KDP túrámon tettem meg az utolsó métereket a KDP Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Reggel Száron szálltam vonatra és Oroszlányban kezdtem meg a gyaloglást. Majkon sétáltam egyet a remeteség parkjában és a horgásztó partján, majd meg sem álltam Vértessomlóig. Pecsételés után felmásztam a Somlyó-hegy tetején álló kilátóba, nosztalgiáztam egy kicsit a Vörös-lyuknál, a Macska-bükktől pedig kipihentem az addigi fáradalmaimat. A Körtvélyes tetején hallgattam a józan eszemre, Szár határában felnéztem a Zuppa-tetőre, a nap lezárásaként pedig pecsételtem az áthelyezett bélyegzővel és elsétáltam a vasútállomásig.

A márciusi hosszú hétvége utolsó napján húztam ismét túrabakancsot és tapostam tovább a Közép-Dunántúl piros sávval jelölt ösvényeit. Egy hónappal korábban Szárra érkeztem meg, ezúttal is ezt a vasútállomást választottam célpontnak. Az autót leállítottam az állomás parkolójában és fél nyolckor felszálltam a vonatra, amelyik alig több, mint harminc perc alatt elrepített Oroszlányig. Fiatalabb koromban, amikor még Pápáig közlekedett a vonat Tatabányáról, jártam erre néhány alkalommal és útközben fel-felsejlettek a sok évvel ezelőtti emlékeim. De, még mielőtt túlzottan nosztalgikus hangulatba kerülhettem volna, megérkeztünk Oroszlányba.

Az állomás épülete előtt végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útra keltem. Az első kereszteződésig simán ment minden, ott azonban elbizonytalanodtam. Lehet, hogy még korán volt, vagy valamit nem vettem észre, de a jelzésekből számomra nem derült ki, hogy merre kell tovább menni. Megnézhettem volna a térképet is, de az túl egyszerű lett volna, ezért a megérzéseimre hagyatkozva balra fordultam és a Bánki Donát utcán, az emeletes házak tövében indultam el. A következő kereszteződésnél jobbra fordultam és 2 perccel később már meg is pillantottam a következő P jelzést. Csak annyi volt a dolog szépséghibája, hogy az első alkalommal egyenesen kellett volna tovább menni... De, lényeg az, hogy újból rátaláltam a helyes útra.

Telefon haza, GPS bekapcsol és indulás!

Alternatív útvonalon Oroszlányban

Újra a piroson

KDP: Óbarok – Szár (2024.02.18.)

Egy rövid, pecsételés nélküli túrával búcsúztam a Gerecse dombjaitól. Vasárnap az ebédlőasztal helyett az autó kormánya mellé ültem le, hogy Szár és Bicske érintésével eljussak Óbarokra. Bemelegítésként felmásztam az Öreg-Kőszikla-tetőre, utána tettem egy kitérőt a Lófingató-hegyre, végül pedig gyönyörködtem a majdnem körpanorámában a Zuppa-tetőn.

Vasárnap reggel összekészítettem a túrafelszerelésemet és a bakancsommal együtt vigyázzba állítottam a bejárati ajtó mellett, hogy amikor hazaérünk a templomból, csak bele kelljen bújni a cipőmbe és már indulhassak is Szárra. Az elképzelés jó volt, csak hát élt a XX. század elején egy amerikai repülőmérnök, aki megmondta, hogy „Ami elromolhat, az el is romlik.” Természetesen most vasárnap szólítottak meg olyan emberek, akikkel már hónapok óta nem beszéltem...

Kicsit később értünk haza, mint ahogy azt indulás előtt gondoltam. Volt ugyan B-tervem is arra az esetre, ha valamilyen okból kifolyólag nem érném el Száron a vonatot, de mivel a navigációs alkalmazás azt jósolta, hogy 10 perccel a vonat indulása előtt még így is odaérek, ezért maradtam az A-tervnél. Majd helyenként egy kicsit jobban rálépek a gázpedálra! – gondoltam magamban. De az élet megint máshogy alakult, jónéhány hétvégi vezetővel találkoztam útközben, akik segítettek abban, hogy még véletlenül se tudjam túllépni a megengedett sebességhatárokat.

Valószínűleg a navigáció is számolt ezekkel az autósokkal, mert pontosan az induláskor megjósolt időpontban állítottam le az autót a szári vasútállomás parkolójában. A vonat pontosan érkezett, pedig ezúttal több időm volt az átszállásra Bicskén, mint januárban. A buszon válogathattam a szabad helyek között, mert a vezetővel együtt összesen hárman utaztunk rajta.

Háromnegyed egykor szálltam le Óbarokon. Végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd elindultam a P jelzéseket követve ugyanabba az irányba, mint másfél hónappal korábban. Január elején ugyanis nem másztam fel az Öreg-Kőszikla-tetőre, azt erre a túraszakaszra tartogattam. A P3 jelzésen gyorsan odaértem a régi kőfejtőhöz. A jelzések azonban ott nem értek véget, hanem a békeoszlop mellett meredeken megindultak felfelé, a szikla tetejének irányába. Bemelegítésnek nem volt rossz...

A Fehér-szikla a faluból nézve

Felértem a kőfejtőhöz

A békeoszlop az egykori kőfejtőben

KDP: Óbarok – Tarján (2024.01.05.)

Mielőtt még beindult volna az új évben a mókuskerék, megkegyelmeztek nekem az égiek, így ismét útra keltem, hogy ismerkedjek a Gerecse újabb tájaival. A szokásos utazási izgalmak után Óbarokról indultam útnak, a zajtól távolodva, de azt el nem hagyva átsétáltam Csabdiba. Hó híján az odakészített hólapátot nem használtam, viszont körbesétáltam a templomromot. Pecsételtem, lövéseket hallottam, őzeket láttam, hegyet másztam és a Somlyóvári kulcsosháznál ebédeltem. Utána vár híján a kilátásban gyönyörködtem, rácsodálkoztam az esztergomi Bazilikára, végül pedig leszaladtam Tarjánba, ahol az aszfalton lekoptattam még egy kis mintázatot a bakancsom talpáról.

Túrázás szempontjából nem úgy sikerült az év végi időszak, mint ahogy azt elterveztem. Rengeteget esett az eső, amikor pedig nem esett, akkor gyakran akkora köd volt, hogy az ablakon alig lehetett kilátni. Ilyen időben nem volt kedvem túrázni, mert bár annak is megvan a maga varázsa, amikor az ember csak megy bele a semmibe, de én általában azért (is) megyek túrázni, hogy nézelődjek és gyönyörködjek a tájban. Szerencsére az új év első péntekjén az égiek meghallgatták a panaszaimat és rövid időre elfújták a ködöt, valamint befoltozták a lyukakat a felhőkön, így aztán ismét útra kelhettem.

A közlekedés miatt úgy döntöttem, hogy ezúttal is Tarján lesz a végállomás, ezért reggel ismét ott hagytam az autót. Háromnegyed 7 körül több busz is indul onnan Tatabányára, én az első lehetőséget kihasználva negyed 8-kor már Tatabányán voltam. Kissé hűvös volt a reggel, ezért a vasútállomás várójában ütöttem el a vonat indulásáig hátralévő 20 percet. A vonat pontosan indult és Szárligetig tartotta is a menetrendet. Ott az állomás előtt lelassított és csigatempóval araszolt be a peron mellé. Megállás után pedig három nyelven is bemondták, hogy „A vonat késéssel fog továbbindulni”. Ez kell nekem! – gondoltam magamban. Bicskén ugyan volt 10 percem az átszállásra, de 5 perc várakozás után még semmi jele nem volt annak, hogy mikor indulunk tovább. Amikor már kezdtem volna idegeskedni, akkor végre elszáguldott mellettünk egy IC és végre mi is mehettünk tovább. Azért nem semmi, hogy 16 perces út alatt sikerült 8 perc késést összeszedni! De, minden jó, ha jó a vége, Bicskén volt még 2 percem, hogy elérjem a buszt és ez sikerült is, így negyed 9-kor már el is indítottam a GPS-t az óbaroki buszmegállóban.

Amikor néhány lépés megtétele után megláttam a P3 jelzést elgondolkodtam, hogy felmenjek-e a Fehér sziklákhoz, de végül úgy döntöttem, hogy inkább majd a következő túra elején teszem meg ezt a kitérőt.

A karácsonyi díszbe öltöztetett óbaroki buszmegállótól indultam útnak ezen a pénteken

A Fehér sziklákat most csak távolról néztem meg

KDP: Lábatlan – Tarján (2023.12.18.)

Majdnem 2 hónap kihagyás után, december közepén húztam újra túrabakancsot. Ezúttal azonban tájegységet, sőt színt is váltottam és a Zselic helyett a Gerecse dombjai között kezdtem el kék helyett piros csíkokat keresgélni. A Közép-Dunántúli Piros igazolófüzetét a végéről kezdtem olvasni, ezért Lábatlanról indultam neki a teljesítésnek. A ködös reggelen a vasútállomáson megkerestem a piros pöttyös táblácskát, közelről megnéztem az áradó Dunát, majd a kellemes városi sétát az Öreg-hegyre vezető emelkedőn fejeztem be. Pusztamaróton eszembe jutott az első 50 km-es teljesítménytúrám, a Marót-hegy lábánál pedig a Gerecse 50. Téli erdőn át érkeztem meg a Király-kúthoz, ahonnan már csak néhány lépés volt Héreg. Könnyű, levezető sétára számítottam Tarjánig, a nap sugarai viszont megnehezítették a dolgomat az utolsó 5 kilométeren.

Októberben, amikor Kaposmérőről autóztam hazafelé, azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne még 2023-ban egy vagy két szakaszt teljesíteni az RPDDK-ból. Ez az elképzelés akkor még megvalósíthatónak látszott, de a következő két hónap túrázás szempontjából egy kicsit másként alakult. Az iskolai őszi szünet idején a gyerekekkel tekertünk egyet a Balaton körül, utána vagy a munka, vagy az időjárás miatt nem volt lehetőségem túrázni. Mire minden összeállt volna, addigra pedig annyira lerövidültek a nappalok, hogy le kellett mondanom az RPDDK folytatásáról. Gondolkoztam hát, hogy mitévő legyek? Felmerült, hogy folytatom az OKT-t, de azt gyorsan elvetettem. Már korábban is szemeztem a Közép-Dunántúli Piros mozgalommal, mivel egyrészt részben ismerős helyeken halad, másrészt közel van a lakóhelyemhez, így rövidebb szakaszok teljesítése esetén sem érzem azt, hogy rengeteget kell utaznom néhány kilométer sétáért.

Az első nehézséget az igazolófüzet beszerzése jelentette. Végül néhány levélváltás és telefon után november végén az ÉDTTSZ-től rendeltem egyet, amelyet postán el is küldtek nekem. December elején már nagyon viszketett a talpam és mehetnékem volt, de ismét közbeszólt az időjárás: „váratlanul” leesett 20 cm hó és veszélyes lett volna az erdőben túrázni a hó súlya alatt letörő ágak miatt. Amilyen gyorsan jött a hó, olyan gyorsan el is olvadt és egy héttel később már úgy éreztem, hogy a dagonyák is elviselhető méretűre zsugorodtak, ezért elérkezett a nagy nap. Belevágtam egy újabb túramozgalom teljesítésébe...

Ezúttal a „szokásosnál” egy kicsit később csörgött az ébresztőórám, mert elég volt háromnegyed hatkor útnak indulni otthonról. Tarjánig mentem autóval, onnan busszal, egy átszállással terveztem eljutni a kiindulópontra, Lábatlanra. A tömegközlekedést ismerve mindig izgulok egy kicsit, amikor átszállással kell eljutnom A-ból B-be, nem volt ez másként ezen a reggelen sem. 8 perc lett volna az átszállásra Tokodaltárón, de a Tarjánból induló busz 6 perc késéssel érkezett a megállóba... Menet közben úgy éreztem, hogy a vezető próbálja lefaragni a késést, de nem nagyon sikerült neki. Szerencsére, több sem lett a késés Tokodaltáróig, így maradt 2 percem, hogy átérjek az egyik buszmegállóból a másikba. Ennyi idő éppen elég volt, sőt, a végén még várnom is kellett, mert a másik busz is késett 5 percet...

Néhány perccel negyed 9 előtt szálltam le a buszról a Piszkei lakótelepnél. Gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útnak indultam. Egyelőre még jelzetlen úton, mert a P jelzés csak a vasútállomásnál kezdődik, addig pedig még meg kellett tennem körülbelül 700 métert. Szedtem a lábaimat és 8 perccel később már ott álltam a piros pöttyös fémlapocska előtt. A köd miatt a Dunából semmi nem látszott, így megörökítettem a túra hivatalos kezdőpontját és folytattam a gyaloglást, immár a P jelzéseket követve.

Indulj el egy úton...

A piszkei vasútállomás épületétől néhány méterre található a KDP hivatalos kezdőpontja

Az látszott, hogy ez nem a szép kilátások túrája lesz