OKT 25.: Tornabarakony – Bódvaszilas (2022.06.18.)

A háromnapos túra második napján Tornabarakonyból indultam útnak. Eseménytelen, de nem unalmas úton értem el a Mile-hegyet, ahonnan tettem egy kitérőt az Esztramos tetejére. A Martonyi-kolostorromnál ebédeltem, Bódvarákón pecsételtem, a Juhász-patak völgyében pedig napoztam. A bódvaszilasi célfotó után még elautóztam a freskófaluba, a nap végén pedig sok mindent megtudtam Tornaszentandrásról.

Szombaton, kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy reggel busszal elmegyek Bódvaszilasra, onnan pedig visszagyalogolok a szállásra. A baj csak az volt ezzel, hogy a 70 kilométert egy irányban kell megtenni. A második ötletem az volt, hogy úgy időzítem az indulást, hogy Bódvaszilason elérjem az utolsó barakonyi buszt. Az ötlet nem volt rossz, de 12:32-kor indult az utolsó busz, amit egy kicsit korainak tartottam. Végül úgy döntöttem, hogy reggel autóval elmegyek Szilasra, onnan busszal vissza Barakonyba és így a túra végén nem vagyok időhöz kötve.

Fél 9-kor érkeztem meg a bódvaszilasi vasútállomásra. A busz indulásáig még volt negyed óra, ezért kihasználtam a várakozást és pecsételtem az igazolófüzetekbe. Természetesen el is rontottam a pecsételést, mert a 70 km-es túra igazoló lapjára közvetlenül a tornabarakonyi pecsét mellé sikerült beütnöm a bódvaszilasit, mintha onnan indultam volna.

A nap folyamán többször és több irányból láthattam az Esztramos-hegyet. Ez volt az első alkalom a bódvaszilasi vasútállomásról.

A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak

OKT 25.: Felsővadász – Tornabarakony (2022.06.17.)

Június közepén egy hosszú hétvégét töltöttem el a Cserehát és az Aggteleki-hegység dombjai között. Pénteken bemelegítésként Felsővadászról indultam, Irotán pihentem egy kicsit, a Kecske-padnál visszafordultam, Rakacaszenden pedig megszakítottam a túrát. Sétáltam egyet a tóparton, a zápor elől behúzódtam a buszmegállóba, majd a nap lezárásaként átsétáltam Tornabarakonyba.

70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén – a kéktúra 70 éves jubileuma alkalmából indította el a Lokomotív Turista Egyesület ezt a jelvényszerző mozgalmat, nekem pedig éppen 70,2 km hiányzott Aggtelek és Felsővadász között.

Hosszas szervezés és többszöri újratervezés után végül június közepére sikerült szállást, szabadságot és fuvart szervezni, így nekivághattam a túrának. Csütörtök este, munka után indultam otthonról és 11 óra után érkeztem meg Tornabarakonyba, a Zsályás házba. Másnap reggel a szomszédos Levendulás ház tulajdonosa, Edit vitt el az ő két szállóvendégével együtt Felsővadászra. Reggel 8-kor indultunk és légvonalban ugyan mindössze 15 km a két település közötti távolság, autóval viszont 50 km-t és több, mint egy órát utaztunk. De nem volt haszontalan az autóban töltött egy óra, sok hasznos és érdekes információt tudtunk meg a környékről.

Negyed 10-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t valamint a képzeletbeli visszaszámlálót, amelyik a 70 órából hátralévő időt méri. Januárban, amikor erre jártam, csak a kerítésen kívülről néztem meg az iskolának használt Rákóczi-kastélyt. Mivel egyáltalán nem kellett sietnem, ezért a pecsételés után a kastély felé vettem az irányt. Néhány nappal korábban már elkezdődött a nyári szünet, de a kapu nyitva volt, valaki éppen a járdát sepregette és megengedte, hogy körbesétáljak az épület körül. Az iskolától az attól mindössze néhány lépésnyire található Szent József-templomhoz is elsétáltam, majd ráfordultam a K jelzésre és útnak indultam Aggtelek felé. Még nem volt 10 óra, de a nap már szinte égetett, így ahol lehetett, próbáltam az árnyékban sétálni.

Rákóczi-kastély, ma iskolaként használják

Emlékmű a kastély előtti parkban

Szent József-templom

OKT 25.: Felsővadász – Gibárt (2022.01.15.)

Egy kis szünet után a Cserehátban folytattam az OKT kalandozásaimat. 7 település, kevés látnivaló, köd, mégis jobb volt, mint amire számítottam.

Majdnem 2 hónap telt el az előző túrám óta, így nem csoda, hogy már nagyon mehetnékem volt. Nézegettem, hogy hol folytassam az OKT-t, végül a Felsővadász – Gibárt szakaszra esett a választásom. Nem túl hosszú, nincs benne sok szint, pont jó lesz egy újrakezdő túrának. A logisztika nem egyszerű, de megoldható, sőt még választási lehetőség is van. Ha reggel korán felkelek és Szikszón hagyom az autót, akkor már 8 órakor útnak indulhatok. A nehézséget a délutáni visszaút jelentheti, mert délután nem nagyon van tömegközlekedés Gibárt és Encs között. A másik lehetőség, hogy reggel Gibárton hagyom az autót és 2 átszállással (Encs, Szikszó) jutok el 10 órára Felsővadászra. Ekkor a célban vár az autó, de az egynél több átszállás, viszonylag rövid átszállási időkkel kicsit kockázatos. Végül az időjárás előrejelzés segített dönteni. Mivel délelőttre ködös időt jósoltak, délutánra pedig ragyogó napsütést, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a későbbi indulást választom.

A szokásos reggeli előkészületeket követően 5 óra után néhány perccel ültem autóba. A hőmérséklet valamivel fagypont alatt volt és sűrű köd lepte be a tájat, ezért még a megszokottnál is sötétebb volt az úton. A Megyeri hídon alig látszottak a világítótestek, de az autópályán már mintha felszállt volna egy kicsit a köd. Jó tempóban lehetett haladni egészen Gyöngyösig. Ott az autó lámpájának fényében úgy látszott, mintha valami esne. Aztán egyre fehérebb lett az út széle... Nem sokáig tartott a havas szakasz, ismét a ködé lett a főszerep. Még egy rövid havas szakasz következett, majd Miskolc környékén mintha megpillantottam volna az első napsugarakat. De az is lehet, hogy csak képzelődtem, mert utána ismét ködbe borult a táj és ez már így is maradt egészen Gibártig. Mármint amíg a túra végén vissza nem értem Gibártra...

A hajnali utazás nyomai az autón

OKT 25.: Boldogkőváralja – Gibárt (2017. 08. 14.)

Az előző napi túra levezetéseként erre a napra egy rövid szakaszt terveztünk. Délelőtt megnéztük Boldogkő várát, amely nekem kissé csalódás volt. A korábban látott várak érdekesebbek voltak. Utána autóval elmentünk Gibártig, ahol szerettük volna megnézni az erőművet, de sajnos néhány óra alatt nem sikerült beszerezni az ehhez szükséges engedélyt.

Így hát volt kb. 2 óra szabadidőnk, amelyet ebéddel és sziesztával töltöttünk. Utána pecsételtünk, majd autóval elmentünk a gibárti buszmegállóig, ahol izgatottan vártuk, hogy valóban jön-e a busz, amely a mentrendben szerepel. És jött!!! Elmentünk vele Abaújkér vmh-ig, ahol ismét vártunk-vártunk-vártunk, de nem hiába! Jött a piros vonat, amellyel elzötyögtünk az előző napi túránk végpontjáig, Boldogkőváraljáig. Ott gyors pecsételés, majd a szántóföldön át irány Hernádcéce. Erre a napra ismét visszatért a napos idő, úgyhogy nem fáztunk…

Boldogkő vára a távolból