RPDDK 11.: Szekszárd – Mórágy (2022.12.13.)

Az év utolsó túráján egy új tájegységet látogattam meg. A szekszárdi városnézés után végigmentem az erdei S betűn, Grábócon felmásztam a kilátóhoz és megnéztem a szerb ortodox templomot, majd a frissen dózerolt földúton átsétáltam Szálkára. A víztározó partján uzsonnáztam, a Radnai-magaslaton összesároztam a bakancsomat, a nap végén pedig Kismórágyon keresztül átgyalogoltam Mórágyra. 

Ebben az évben is sikerült meghagyni néhány nap szabadságot az év végére, így idén is korábban kezdtem a pihenést, mint a család iskolába járó tagjai. Az időjárás is kegyes volt hozzám, mert már hetek óta ködös-borús-esős időszakok váltották egymást, de erre a keddi napra fagypont közeli hőmérsékletet és ragyogó napsütést ígértek a meteorológusok.

Amikor Írott-kőről útnak indultam az RPDDK-n, akkor úgy gondoltam, hogy megpróbálok sorban haladni a szakaszokkal. Nézegettem hát, hogyan tudnám folytatni Egyházasrádócról, ahol novemberben befejeztem a gyaloglást. Mérgelődtem egy kicsit, hogy akkor nem mentem el Molnaszecsődig, mert így egy hosszabb szakasszal lenne célszerű folytatni (Halogyig), de a rövid nappal és a tömegközlekedési lehetőségek miatt ez most nem jött szóba. Így viszont kénytelen voltam feladni a tervemet. Na, nem azt, hogy megyek túrázni, hanem a folytatólagos folytatást.

Adódott a lehetőség, hogy induljak el a másik végpontról, Szekszárdról is. A gondolatot tett követte, utánaolvastam egy kicsit a szakasznak és kedd reggel a tolnai város felé vettem az irányt. Ezúttal nem kellett túl korán kelni, de így is fél nyolckor már leállítottam az autót a vasútállomás előtti parkolóban.

Az autó hőmérője -4°C-t mutatott, ezért magamra öltöttem néhány réteg extra ruhát mielőtt kiszálltam a jó meleg autóból. A vasútállomás épületének a sínek felőli oldalán megkerestem a bélyegzőt, ottjártam igazolásaként lepecsételtem vele a füzetemet, majd elindítottam a telefonomon a GPS-t és útnak indultam.

A szekszárdi vasútállomás épülete a reggeli napfényben

Útnak indultam

RPDDK 01.: Olad, autóbusz-forduló – Egyházasrádóc (2022.11.12.)

Szent Márton napján Szent Márton városából indulva, a Szent Márton vándorutat érintve folytattam a dél-dunántúli vándorlásomat. Reggel felmentem a Rózsadombra és 15 perccel később 200 méter híján visszaértem a kiindulópontra. A nap folyamán négyszer állta kerítés az utamat, ebből háromszor sikerült átjutnom rajta. Végül a GYSEV segített eldönteni, hogy három, vagy négy pecsét kerüljön a füzetembe ezen a napon.

Egy hónapig szinte nem lehetett látni a napot: vagy az eső esett, vagy köd volt. Így nagyon megörültem, amikor végre azt jósolták a meteorológusok, hogy néhány napig ismét előbukkan a nap a felhők és a ködpaplan mögül. Még jobban megörültem, amikor kiderült, hogy én is szabaddá tudom magamat tenni erre a hétvégére. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy mi lesz a szombati programom.

Azt már mondanom sem kell, hogy ezúttal is meglehetősen korán keltem, fél ötkor pedig már indítottam az autót és indultam Szombathely felé. Az a jó ezekben a reggeli utazásokban, hogy nincs nagy forgalom, ezért még ilyen nagy távolságnál is jól ki lehet számítani, hogy mennyi idő alatt lehet odaérni.

Szombathelyen ismét a vasútállomás melletti utcában parkoltam le az autót, onnan sétáltam el a közeli buszmegállóba. A 30Y helyijárat pontosan érkezett, majd néhány perc várakozás után 5 utassal a fedélzetén indult tovább Olad felé. Körülbelül 20 percet kanyarogtunk a városban és fél 8 után érkeztünk meg a buszmegállóba, ahol egy hónappal korábban befejeztem a túrát.

Mivel a megálló nem pecsételőhely, ezért mielőtt útnak indultam volna, készítettem egy igazoló szelfit. 500 métert sétáltam az út menti járdán, amikor a jelzések az út túloldalán, a fák között folytatódtak. A színes falevelekkel borított lépcsőn hamar felértem a kilátóhoz, ami a kora reggeli órán sajnos zárva volt. Elvileg 10 órától lett volna nyitva, de nem vártam ott 2 órát, hanem egyből indultam tovább.

Csak néhány autóval találkoztam az oladi utcákon

A kilátóhoz vezető lépcsőfokokat színes levelek borították

A Rózsadombi-kilátót csak kívülről tudtam megnézni

OKT 01., RPDDK 01.: Kőszeg – Írott-kő – Olad, autóbusz-forduló (2022.10.16.)

Kezdés és újrakezdés. Így lehetne két szóban összefoglalni ezt az októberi túrát. Kőszegen beütöttem az első pecsétet a füzetembe, ezzel újra elkezdtem az Országos Kéktúrát. Elgyalogoltam az osztrák-magyar határon fekvő szelídgesztenyefákhoz, körbesétáltam a Hétforrás tavacskáját, a Vörös-kereszt és a Stájer-házak között kipihentem magamat, így az ebédemet már a kilátó előtti tisztáson fogyaszthattam el. Mielőtt tovább indultam volna, felavattam a másik füzetemet és elkezdtem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is. A látványos sziklákig a természetben gyönyörködtem, Bozsok határában katicabogarakkal és pókhálókkal hadakoztam, utána pedig egészen Szombathelyig gombák lassították a haladásomat. A túrát egy városi séta végén az oladi buszmegállóban fejeztem be.

Az elmúlt 5 év alatt annyira megszerettem a túrázást, hogy amikor augusztus közepén végére értem az első OKT vándorlásomnak és megkaptam a 8196-os számú kitűzőt, egyértelmű volt, hogy lesz folytatás. Csak az volt a kérdés, hogy merre? Gondolkoztam, hogy színt váltok és végigsétálok a Közép-dunántúli Piros Túrán, de végül mégiscsak a kék mellett maradtam. Szeptember végén, a születésnapomra kaptam is két új füzetet. Egy OKT füzetet, hogy a család többi tagjának, ha kékezni támad kedve, ne kelljen egyedül mennie, valamint egy RPDDK füzetet, hogy eddig ismeretlen tájakon is túrázhassak.

Természetesen csábító volt, hogy az új terepen, a Dél-Dunántúlon folytassam a vándorlást, ezért miután átlapoztam a füzetet, elkezdtem tervezgetni az első túrát. Melyik végén kezdjem a bejárást? – tettem fel magamnak a kérdést. Nem tudom, hogy miért, de végül a nyugati végpont mellett döntöttem. Már csak az volt a kérdés, hogy merre menjek fel az Írott-kőre? Adta volna magát a Bozsok – Velem – Írott-kő – Bozsok körtúra. De nem akartam ugyanabba a hibába esni, mint 2017-ben Regécnél, ezért elkezdtem nézegetni, hogyan lehetne utána folytatni. Megállapítottam, hogy a későbbiek szempontjából az lenne a legjobb, ha elmennék egészen Szombathelyig. Akkor viszont már nem lesz körtúra. Addig-addig nézegettem a térképet, hogy egyszer csak szöget ütött a fejemben a gondolat: Miért nem indulok Kőszegről? Akkor mindkét füzetbe pecsételhetnék ugyanazon a túrán!

A gondolatokat tett követte és két hónappal a regéci befejezés után ismét útnak indultam. Vasárnap hajnalban még a szokásosnál is korábban csörgött az órám, mert reggel hétre már Szombathelyen szerettem volna lenni. Így is történt és 7 óra előtt néhány perccel már a vasútállomás előtti buszmegállóban vártam a Kőszegre induló járatot. 

Fél 8 után szálltam le a kőszegi buszmegállóban. Amikor megpillantottam az épületet, azonnal eszembe jutott az 5 hónappal korábbi vasárnap délután, amikor onnan indultam Tömördre és amikor az OKT 1000. kilométerét teljesítettem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy hamarosan újra ott állok, túrafelszerelésben, hogy útnak induljak a második OKT vándorlásomra.

Háromnegyed 8-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t. Néhány lépés megtétele után jobbra fordultam a Kossuth Lajos utcára, majd a zebrán átkelve pár perc alatt megérkeztem a Tourinform irodához. A tér még kihalt volt, mindössze négy kéktúrázóval találkoztam, akik reggel előttem indultak útnak a buszmegállóból.

Beütöttem a szép, új, kék füzetbe az első pecsétet, majd hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább, hiszen hosszú út állt még előttem. Átmentem a Hősök kapuja alatt, elmentem a vár mellett, majd egy rövid városi séta végén megérkeztem a Koronabunkerhez. Ott véget ért az aszfalt és megkezdődött a Kálvária-templomhoz vezető kaptató. Reggeli bemelegítésnek nem volt rossz...

Templomtúra Kőszegen: Jézus szíve plébániatemplom a Fő téren, Szent Imre-templom a Jurisics téren és a Kálvária-templom, egyelőre még csak távolról nézve

OKT 26.: Újhuta – Regéc (2022.08.13.)

Hosszú utazás, nem túl hosszú túra, szép kilátások, két különleges pecsét, néhány csepp eső, a nap végén pedig meglepetés. Így lehet egy mondatban összefoglalni az utolsó túrámat az Országos Kéktúra útvonalán.

Egy hét sem telt el az előző túra óta, én pedig újra az M3-as autópályán autóztam Regéc felé. Ezúttal nem egyedül voltam, hanem a két fiam is elkísért, hogy ott legyenek, amikor beütöm az első kéktúrás füzetembe az utolsó pecsétet.

Már csak egy 15 km-es szakasz hiányzott a kékből, de a logisztikája nem kis fejtörést okozott számomra. Kaptam javaslatot gyalogos és rolleres körtúrára, felmerült a biciklis körtúra lehetősége is, végül az lett a megoldás, hogy Regécről a Veronika vendégház tulajdonosa átvitt bennünket Újhutára autóval.

Fél tízkor szálltunk ki az autóból és indultunk el felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre. Az már előző héten a hazaúton az autóban eszembe jutott, hogy az Eszkála-erdészháznál elfelejtettem kétszer pecsételni, ezért a reggelt mindjárt egy másfél km-es ráadással kezdtem. Szedtem a lábaimat, így negyed óra alatt vissza is értem a rétre, ahol a fiúk ezalatt az idő alatt békésen megreggeliztek. Én is bekaptam még egy falatot, majd hátunkra kaptuk a zsákjainkat és elindultunk.

Felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre

OKT 26.: Sátoraljaújhely – Újhuta (2022.08.07.)

Az utolsó előtti OKT túrámon ismét az ország keleti részén, a Zemplénben barangoltam. Az AK útvonalán tettem meg az első lépéseket, utána pedig a Magyar Kálvárián keresztül teremtettem meg annak a lehetőségét, hogy egyszer majd bezárulhasson a kör. Nem kis küzdelem árán leereszkedtem a Szár-hegyről, hogy utána felmászhassak a Nagy-nyugodóra. A Cirkáló-tanyánál társaságom is volt az ebédhez, majd egy hosszabb, nem tervezett kitérő után meg sem álltam Makkoshotykáig. A falut elhagyva felmentem a Cifra-kúthoz, ahonnan a Zsidó- és az Eszkála-réten keresztül gyalogoltam el az eszkálai vadszedreshez. Pecsételés után a Gerendás-réten köszöntem el a kék jelzéstől.

36,7 km és 4 + 2 pecsét. Ennyi maradt még a kéktúrából, amikor Sümegen beütöttük az aznapi utolsó pecsétet a füzetbe. De csak papíron ennyi, mert a valóságban ennél valamivel több. Induláskor valahogy el kell jutni a Nagy-nyugodóig, ahol 2019-ben abbahagytuk a zempléni túrát. Ez Sátoraljaújhelyről minimum 4 km, de ha látni is szeretnék valamit, akkor inkább 5 km. Még az is beleférhetne egy napba, ha lenne tömegközlekedés a két végpont között. De nincs, ezért elég gyorsan lemondtam az egynapos teljesítésről.

Mivel 2017-ben augusztus 13-án indultunk el Regécről a nagy kalandra, ezért adta magát, hogy az utolsó pecsét is augusztus 13-án kerüljön be a füzetbe. Természetesen Regécen, a vár látogatóközpontjában. Ez azt jelentette volna, hogy augusztus 12-13-án tettük volna meg az utolsó közel 40 km-t. Ez tervnek szép volt, de az élet keresztülhúzta a számításomat. A családi nyaralást csak augusztus 9 és 12 között tudtuk értelmesen megszervezni, ezért a 12-i túra ugrott.

Valamit fel kellett tehát adni. Vagy a 13-i befejezést, vagy a kétnapos túrát. A családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a nyaralás előtti vasárnap lejárom a táv első felét egyedül, a hazaérkezés utáni szombaton pedig a maradékot a fiúkkal.

Hét közben néha-néha ránéztem az időjárás előrejelzésre, de úgy voltam vele, hogy mindegy milyen idő lesz, én megyek. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Vasárnap reggel negyed 5-kor csörgött az óra és fél órával később már úton voltam az autóval. Útközben több helyen esett az eső, de bíztam a meteorológusokban, akik szeles, de napsütéses időt jósoltak erre a napra.

8 órakor borús, szomorkás idő fogadott Újhután. Úgy döntöttem, hogy a táskám aljára elrejtem az esőkabátot, hátha sikerül vele elriasztanom az esőt. Épp befejeztem a reggelimet, amikor megérkezett a busz, megfordult és anélkül, hogy beállt volna a megállóba, már indult is tovább. Mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantam utána, mert a következő csak délután jött volna. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, mert néhány méterrel távolabb megállt és ott várta meg az indulás időpontját.

A reggeli kalandok sora ezzel még nem ért véget. Útközben, valahol Háromhuta és Komlóska között egy hatalmas fa dőlt rá az út mentén álló villanyoszlopra, elzárva az amúgy is csak egy autónyi szélességű úttest nagy részét. Szerencsére volt annyi hely az út mellett, hogy a busz tovább tudott menni, így végül időben odaértünk Olaszliszkára. Ahova természetesen késve érkezett meg a sátoraljaújhelyi vonat.

Végül hosszú és kalandos utazás után 10 órakor érkeztem meg Sátoraljaújhelyre. Igaz, hogy itt már nem kötelező bélyegezni, de azért beütöttem az AK kezdő pecsétjét a füzetembe. Az épület előtt elindítottam a GPS-t, hátamra kaptam a zsákomat és elindultam az alföldi K jelzéseket követve.

Sátoraljaújhely, vasútállomás. Jó lenne egyszer még pecsételni itt a füzetbe.

OKT 02.: Dabronc – Kisvásárhely – Sümeg (2022.07.22.)

Az utolsó túranapon ismét korán keltünk, így aztán reggel 8-ra már Kisvásárhelyen voltunk. Néhány hosszú egyenes, két fahíd, egy kis gyaloglás a kanyargós erdei ösvényen és már meg is érkeztünk a Tarányi-kápolnához. Átvágtunk a Nyírlaki-erdőn és egy frissen kaszált réten, pecsételtünk a vasútállomáson, a nap végén pedig a várfal tetejéről néztünk végig a megtett úton.

16 km maradt az utolsó napra, amiből 13,5 km kék, a többi pedig séta a ki- és beszállópontokhoz. Előző este amennyire tudtuk, rendbehoztuk a kisebbik fiam vízhólyagjait, de még így sem nézett ki túl jól a lába. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan lesz meg ez a 16 km. Természetesen ő egyáltalán nem érzett fájdalmat és fel sem merült benne, hogy az utolsó nap előtt feladja. Reggel, indulás előtt a feleségem alaposan bekötözte a lábát, így végül az utolsó napnak is hárman vághattunk neki.

Utolsó este a szállásunk udvaráról készítettem ezt a fényképet a sümegi várról

OKT 02.: Hosszúpereszteg – Ötvös – Dabronc (2022.07.21.)

Előző nap Hosszúperesztegen fejeztük be a túrát, ezért a harmadik napon onnan indultunk tovább. A falu határában utcazenészek húzták a talpalávalót, a Szajki-tavaknál rábukkantunk egy régi K jelzésre, onnan pedig ismét végtelennek látszó egyenes szakaszok következtek egymás után. Körülbelül féltávnál a favágók egyedi útjelző táblái a régi nyomvonalra irányítottak bennünket, majd otthagytuk a lábnyomunkat az ötvösi úton, a nap végén pedig porzó kulacsokkal érkeztünk meg Dabroncra.

A harmadik túranap reggelén egy kicsit tovább alhattak a fiúk, mert egy órával később indult a busz és autózni is kevesebbet kellett a buszmegállóig, mint előző nap. Ezúttal Jánosházán, a vasútállomás mellett hagytuk az autót, mert onnan volt elfogadható tömegközlekedés a két végpontba.

Fél nyolckor szálltunk le a buszról Hosszúperesztegen. A nap első nagy feladata az volt, hogy zebra nélkül át kellett kelni a 2+1 sávos 8-as számú főúton. Még az a szerencse, hogy az út közepén volt egy járdasziget!

Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát

OKT 02.: Gérce – Hosszúpereszteg (2022.07.20.)

A négynapos túra második napján Gércéről indultunk, koptattuk az aszfaltot a Farkas-erdőben, felmásztunk a káldi kilátóba, ebédeltünk egy magaslesen, végül pedig kavicságy helyett porba süppedve értünk be Hosszúperesztegre.

Kedd este későn kerültünk ágyba, ezért nem volt könnyű hajnali 5 órakor felkelteni a fiúkat. De szerencsére hajtotta őket a vágy, hogy négy nap alatt végigjárják a 70 kilométert, így szó nélkül felkeltek és a lehetőségekhez képest viszonylag gyorsan útra készek voltak. Eredetileg csak a 9 órai busszal terveztem a menetet, de mivel erre a napra is 40 °C körüli csúcshőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért előző este újraterveztem a nap programját.

Hosszúperesztegig autóztunk, útközben a fiúk még próbálták bepótolni a hiányzó alvásmennyiséget. Negyed 7-kor felszálltunk a buszra, amely gyorsan újra álomba ringatta őket. A leszállásnál még úgy néztek ki, mint akik félig még alszanak, de amint útnak indultunk, egyből felébredtek.

Körülbelül 700 métert sétáltunk a falu főutcáján, majd elindultunk felfelé a nap egyik leghosszabb emelkedőjén a temetők felé. Átvágtunk egy keskeny erdőfolton, majd miután átkeltünk a 84-es úton, megkezdődött a hosszú aszfaltkoptatás.

Előző este itt, a gércei evangélikus templom mellett fejeztük be a túrát, most pedig innen indultunk tovább

Emelkedő a gércei temetők felé

OKT 02.: Sárvár – Gérce (2022.07.19.)

Miután júniusban Aggteleken lepecsételtem az igazolófüzetemet, már csak két szakasz hiányzott a kéktúrából. Az egyiket ezek közül egy családi nyaralás során jártuk végig a fiaimmal. Az első túranapon késő délután indultunk Sárvárról, napoztunk a kerékpárúton, elzarándokoltunk Sitkére, belesüllyedtünk a kavicságyba, de még így is sötétedés előtt beértünk Gércére.

A fiaimnak is megtetszett a „70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén” ötlete, engem pedig nem kellett sokáig kérlelniük. Alig egy hónappal a csereháti teljesítés után (Felsővadász - Aggtelek: 1. nap, 2. nap, 3. nap) újból belevágtam, ezúttal az ország másik végén.

Azért, hogy egyik nap se kelljen túl sokat menni, 4 napra osztottam fel a távot. Kedd reggel indultunk otthonról, útközben megálltunk Herenden, majd Sümegen megnéztük a felújított Püspöki Palotát és csak késő délután mentünk el autóval Gércére, ahonnan busszal jutottunk el a kiindulópontra, Sárvárra.

Az év talán legforróbb napjait fogtuk ki, így délután 5 órakor, amikor Sárváron leszálltunk a buszról, még mindig szinte égetett a nap. Átvágtunk az Alkotmány úti lakótelep házai között, majd a csónakázó tó mellett rátaláltunk a K jelzésre. Amióta legutoljára erre jártam, a pecsétet áthelyezték a tó partjára, így nem kellett elmennünk a vár melletti parkolónál található nyilvános WC-ig.

Sárvár, rátaláltunk a K jelzésre

Miközben Gércén vártunk a buszra, behúzódtunk a fa alá az árnyékba. Ilyen tobozok lógtak róla.

OKT 24.: Bódvaszilas – Aggtelek (2022.06.19.)

A túrahétvége harmadik napján Bódvaszilasról folytattam a gyaloglást. A Szabó-pallagi erdészháznál reggeliztem, a Szád-várnál lekéstem a buszt, a Várkertig pedig kispistáztam. Derenk, Szelcepuszta és a Hucul ménes voltak a következő megállóim, majd a Tengerszem mellett ebédeltem. Ebéd után még átmásztam a Magas-hegyen, körülnéztem a Baradla-tetőről, végül pedig a szikla tövében elkészítettem a célfotót.

Eredetileg ezzel a szakasszal szerettem volna kezdeni a háromnapos túrát, de mivel péntekre sikerült felsővadászi fuvart szervezni, ezért kénytelen voltam megfordítani a sorrendet és az irányt. Így a két rövidebb és könnyebb túra nem levezetés volt, hanem bemelegítés.

Szombaton sokáig tartott, mire Bódvaszilasról visszaértem a szállásra, ráadásul este még várt rám egy meglepetés is. Már épp lefekvéshez készülődtem, amikor kopogtak az ajtón. Meglepődtem, mert nem vártam senkit. Odamentem az ajtóhoz és két fáradt, meglepett túrázó állt velem szemben. (Később kiderült, hogy ők is a kéket járják.) Nem tudom, hogy ki lepődött meg jobban. Én nem tudtam róla, hogy másnak is kiadták a szállást (de 6 hely volt, hárman kényelmesen elfértünk), ők pedig nem tudtak arról, hogy nem egyedül lesznek a házban. („Menjenek csak nyugodtan, nyitva lesz a ház.” – ezt mondta nekik a gondnok.) Miután megegyeztünk, hogy nem félreértésről van szó, megbeszéltük, hogy ki hol fog aludni, majd amíg ők megvacsoráztak, jót beszélgettünk.

Másnap korán reggel autóval elmentem Jósvafő-Aggtelek vasútállomáshoz, ahol eszembe jutott a szakállas vicc: „Miért van ilyen messze az állomás a falutól? Mert ha közelebb lenne, akkor messze lenne sínektől.” Az autónak kerestem egy olyan helyet, ahol a nap nagy részében árnyékban lesz. A vonat pontosan érkezett és amint az várható is volt, nem volt rajta tömeg. A mozdonyvezetővel és a kalauzzal együtt hárman utaztunk rajta. Rövid zötykölődés után fél hétkor szálltam le Bódvaszilason. Pecsételnem már nem kellett, így miután elindítottam a GPS-t, már útnak is indultam.

Ugyanazon az ösvényen, amelyiken előző nap délután megérkeztem az állomásra, visszasétáltam a K jelzéshez és elindultam Aggtelek felé. Korán volt még, az utcán senkivel nem találkoztam mialatt elsétáltam a település túlsó végén lévő egykori magtárig. Onnan még néhány lépésnyit gyalogoltam aszfaltozott úton, majd egy köves úton folytatódott az enyhe emelkedő.

Újra a kéken Bódvaszilasznál

Vasárnap reggeli utcakép

Visszatekintve még jól látható az Esztramos, valamint a bódvaszilasi magtár és a templom

OKT 25.: Tornabarakony – Bódvaszilas (2022.06.18.)

A háromnapos túra második napján Tornabarakonyból indultam útnak. Eseménytelen, de nem unalmas úton értem el a Mile-hegyet, ahonnan tettem egy kitérőt az Esztramos tetejére. A Martonyi-kolostorromnál ebédeltem, Bódvarákón pecsételtem, a Juhász-patak völgyében pedig napoztam. A bódvaszilasi célfotó után még elautóztam a freskófaluba, a nap végén pedig sok mindent megtudtam Tornaszentandrásról.

Szombaton, kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy reggel busszal elmegyek Bódvaszilasra, onnan pedig visszagyalogolok a szállásra. A baj csak az volt ezzel, hogy a 70 kilométert egy irányban kell megtenni. A második ötletem az volt, hogy úgy időzítem az indulást, hogy Bódvaszilason elérjem az utolsó barakonyi buszt. Az ötlet nem volt rossz, de 12:32-kor indult az utolsó busz, amit egy kicsit korainak tartottam. Végül úgy döntöttem, hogy reggel autóval elmegyek Szilasra, onnan busszal vissza Barakonyba és így a túra végén nem vagyok időhöz kötve.

Fél 9-kor érkeztem meg a bódvaszilasi vasútállomásra. A busz indulásáig még volt negyed óra, ezért kihasználtam a várakozást és pecsételtem az igazolófüzetekbe. Természetesen el is rontottam a pecsételést, mert a 70 km-es túra igazoló lapjára közvetlenül a tornabarakonyi pecsét mellé sikerült beütnöm a bódvaszilasit, mintha onnan indultam volna.

A nap folyamán többször és több irányból láthattam az Esztramos-hegyet. Ez volt az első alkalom a bódvaszilasi vasútállomásról.

A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak

OKT 25.: Felsővadász – Tornabarakony (2022.06.17.)

Június közepén egy hosszú hétvégét töltöttem el a Cserehát és az Aggteleki-hegység dombjai között. Pénteken bemelegítésként Felsővadászról indultam, Irotán pihentem egy kicsit, a Kecske-padnál visszafordultam, Rakacaszenden pedig megszakítottam a túrát. Sétáltam egyet a tóparton, a zápor elől behúzódtam a buszmegállóba, majd a nap lezárásaként átsétáltam Tornabarakonyba.

70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén – a kéktúra 70 éves jubileuma alkalmából indította el a Lokomotív Turista Egyesület ezt a jelvényszerző mozgalmat, nekem pedig éppen 70,2 km hiányzott Aggtelek és Felsővadász között.

Hosszas szervezés és többszöri újratervezés után végül június közepére sikerült szállást, szabadságot és fuvart szervezni, így nekivághattam a túrának. Csütörtök este, munka után indultam otthonról és 11 óra után érkeztem meg Tornabarakonyba, a Zsályás házba. Másnap reggel a szomszédos Levendulás ház tulajdonosa, Edit vitt el az ő két szállóvendégével együtt Felsővadászra. Reggel 8-kor indultunk és légvonalban ugyan mindössze 15 km a két település közötti távolság, autóval viszont 50 km-t és több, mint egy órát utaztunk. De nem volt haszontalan az autóban töltött egy óra, sok hasznos és érdekes információt tudtunk meg a környékről.

Negyed 10-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t valamint a képzeletbeli visszaszámlálót, amelyik a 70 órából hátralévő időt méri. Januárban, amikor erre jártam, csak a kerítésen kívülről néztem meg az iskolának használt Rákóczi-kastélyt. Mivel egyáltalán nem kellett sietnem, ezért a pecsételés után a kastély felé vettem az irányt. Néhány nappal korábban már elkezdődött a nyári szünet, de a kapu nyitva volt, valaki éppen a járdát sepregette és megengedte, hogy körbesétáljak az épület körül. Az iskolától az attól mindössze néhány lépésnyire található Szent József-templomhoz is elsétáltam, majd ráfordultam a K jelzésre és útnak indultam Aggtelek felé. Még nem volt 10 óra, de a nap már szinte égetett, így ahol lehetett, próbáltam az árnyékban sétálni.

Rákóczi-kastély, ma iskolaként használják

Emlékmű a kastély előtti parkban

Szent József-templom

OKT 01.: Tömörd – Kőszeg (2022.05.22.)

Ezúttal rendhagyó módon, a vasárnapi ebéd után indultam útnak, hogy végigjárjam a OKT újabb szakaszát. Kora délután Tömördön már kész is voltam a szakasz igazolásával, de azért még kellett egy kicsit sétálni, mire újra autóba ülhettem és indulhattam hazafelé. Közben megnéztem a Szent Ilona-szobrot, fényképeztem virágokat, nyulakat, őzet és siklót, átléptem egy különleges vonalat és adtam magamnak egy kis házi feladatot. Azért, hogy legyen valamennyi kaland is a túrában, tettem egy kitérőt a Belovich-kápolnához, de még így is sikerült sötétedés előtt lencsevégre kapnom az 500 éves platánfát.

„Ez már megszállottság!” – ez volt a feleségem első reakciója, amikor elmondtam neki, hogy milyen programot tervezek vasárnap délutánra. „De hiszen többet fogsz autózni, mint gyalogolni!” – tette hozzá. Ez utóbbi kijelentésre még mondhattam volna, hogy majd gyorsabban megyek az autópályán, utána pedig lassabban sétálok, de a megállapítás első felével egyet kellett értenem. 2016-ban, amikor rátaláltam Hörpölin kéktúrás honlapjára, valami elindult bennem és azóta minden lépéssel egyre jobban a hatalmába kerít. Nem tagadom, valóban a kéktúra megszállottja lettem az elmúlt 5 évben. Szerencsére a család is elfogadja ezt a hóbortomat, ezért a feleségem megjegyzésében sem volt semmi bántó szándék. Egyszerűen csak kimondta, hogy mi a helyzet.

Ezúttal tehát nem kellett korán kelnem, hanem miután befejeztem a vasárnapi ebédet, csomagoltam egy kis uzsonnára valót és innivalót, majd beültem az autóba és elindultam Kőszegre. 3 óra után néhány perccel érkeztem meg a városba. Vasárnap lévén a belvárosban is ingyen lehetett parkolni, így a Fő tértől nem messze állítottam le az autót. A busz indulásáig még volt negyed órám, ezért megelőlegeztem magamnak az esti célba érkezést és elsétáltam a Fő térre, hogy beüssem a füzetembe az igazoló pecsétet.

4 óra előtt szálltam le a buszról Csepregen. Volt 10 percem a tömördi busz indulásáig, ezért sétáltam egy kicsit a Promenád környékén.

A Csepregi Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár épülete a buszmegálló mellett

Szent Miklós-templom

A tömördi buszon vettem észre, hogy a busz rendszáma is rajta van a jegyen: MYR658 és 657

Gerecse 40 (2022.04.23.)

Ebben az évben hagytam magam elcsábítani és az 50 km-es táv helyett a 40. rendezés alkalmából meghirdetett 40 km-es távra neveztem. A korábbi évek tapasztalatai alapján azt gondoltam, hogy hamar betelik az 1040 fős létszám, ezért nem bíztam a szerencsére az indulási lehetőséget és mindjárt az elején befizettem a nevezési díjat. Aztán ahogy telt-múlt az idő, csak nem akart betelni a létszám és még az indulás előtti napon is bőven volt hely mindegyik távon. Ez persze nem szegte a kedvemet, de csodálkoztam rajta.

A nevezés állása az indulás előtti napon

OKT 24.: Putnok – Kelemér – Aggtelek (2022.03.12.)

A márciusi hosszú hétvége első napja kellően fagyos volt ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül induljak túrázni a tavaszi kertimunka helyett. Reggel szikrázó napsütés fogadott a putnoki vasútállomáson. Rövid városnézés után a Szörnyű-völgyi patak mellett sétáltam, ahol szörnyű volt látni a rengeteg szemetet az út szélén. A halastónál kissé megriadtam a rianástól, a Piroska-hegy nyergében pedig leesett az állam a csodálkozástól. A Mohos-tavaknál csak a Kisasszonyok fáját láttam, de Kelemérre éppen időben érkeztem.

Rövid pihenő után Aggtelekről folytattam a sétát. Az út első részét részben külföldön tettem meg, majd a senki földjén keresztül érkeztem meg a Hármashatárhoz. Onnan Zádorfalváig eseménytelen volt az erdei és mezei séta. A kocsmában pecsételtem, majd egy rövid pihenő után átvágtam a gömöri dombokon. Végül kényelmesen átsétáltam Kelemérre, ahol ezúttal még a pecsételésre is jutott időm.

Már csak egy olyan szakasz volt, amelyiken még egy lépést sem tettem meg, a 24. Ősszel is nézegettem a Putnok – Aggtelek távot, de közlekedés miatt tavaszra terveztem a bejárást, amikor már későn sötétedik. Most viszont úgy adódott, hogy a fiamnak nem volt kedve korán kelni, így a „szűkös kínálatból” mégis ezt a szakaszt választottam. Az első ötletem az volt, hogy vasárnap megyek, mert akkor ugyan nagyon korán kell kelni, de legalább este nem kell sietni, hogy sötétedés előtt visszaérjek Putnokra. Családi program miatt viszont a vasárnap nem volt jó, így következett a B-terv. 11 órakor ér fel a busz Putnokról Aggtelekre, este 6-ig világos van, 31 km, nem lehetetlen. Lefekvés előtt aztán eszembe jutott egy C-terv...

4:10-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom. Gyorsan összekészülődtem, beültem az autóba és útnak indultam Putnok felé. El sem akartam hinni, hogy végre ismét nem ködben vagy hóesésben autózom az M3-as autópályán. A gyönyörű kék ég és a szikrázó napsütés miatt még az sem zavart, hogy a hőmérő folyamatosan -10°C körül egyensúlyozott.

Putnokon leparkoltam a vasútállomás épülete előtt, majd az időjárási viszonyoknak megfelelően magamra öltöttem néhány réteg ruhát és kiszálltam az autóból. Az állomáson beütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét, majd a Rákóczi úton elsétáltam a városközpontba. Készítettem néhány fényképet a Fő téren, majd egészséges izgalommal a testemben elindultam afelé a településrész felé, amelyről korábban sok rosszat olvastam. Lehet, hogy korán volt, lehet, hogy hideg volt, de az is lehet, hogy csak túl sok rosszat olvastam korábban erről a részről, de azon kívül, hogy valóban nagy szegénységről árulkodott sok ház, semmi negatív tapasztalatom nem volt.

A reggeli nap fénye világította meg a putnoki vasútállomás épületét

Putnok, Szentháromság-templom

Serényi-kastély

OKT 01.: Tömörd – Szeleste (2022.02.12.)

Egy különleges szakaszt teljesítettünk a fiammal február közepén. A farsangi díszbe öltöztetett tömördi buszmegállóból indultunk útnak, a falu szélén tartottunk egy rövid matematika órát, majd Kincsédpusztától az Ablánci Csárdáig száguldoztunk az erdei versenypályán. A csárdánál ebédeltünk (hátizsákból, hazait), utána pedig megmásztuk a szakasz legmeredekebb emelkedőjét. Miután szárazon megúsztuk a vasút alatti átkelést, meg sem álltunk Szelestéig, ahol a túrát egy retró pecséttel zártuk le.

„Hol van a közelben olyan szakasz, amit nem jártál még végig?” – ezzel a kérdéssel fordult hozzám a feleségem, amikor megtudta, hogy másnap reggel csak hét órakor indulunk útnak a fiammal. Valóban szokatlan volt, hogy ilyen későn kell otthonról elindulni, de mivel mindössze 20 km-t terveztünk gyalogolni, ráadásul majdnem sík terepen, különösebb látnivaló nélkül, ezért nem kellett a kora reggeli buszra sietni.

Szombathelyen a vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan buszoztunk el 20 perc alatt a túránk kiinduló állomására, Tömördre. A farsangi díszbe öltöztetett buszmegállónál nem időztünk sokat, miután nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t, már talpaltunk is felfelé az enyhén emelkedő Fő utcán.

Tömörd

Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket

A túraszakasz második legnagyobb emelkedője

OKT 25.: Felsővadász – Gibárt (2022.01.15.)

Egy kis szünet után a Cserehátban folytattam az OKT kalandozásaimat. 7 település, kevés látnivaló, köd, mégis jobb volt, mint amire számítottam.

Majdnem 2 hónap telt el az előző túrám óta, így nem csoda, hogy már nagyon mehetnékem volt. Nézegettem, hogy hol folytassam az OKT-t, végül a Felsővadász – Gibárt szakaszra esett a választásom. Nem túl hosszú, nincs benne sok szint, pont jó lesz egy újrakezdő túrának. A logisztika nem egyszerű, de megoldható, sőt még választási lehetőség is van. Ha reggel korán felkelek és Szikszón hagyom az autót, akkor már 8 órakor útnak indulhatok. A nehézséget a délutáni visszaút jelentheti, mert délután nem nagyon van tömegközlekedés Gibárt és Encs között. A másik lehetőség, hogy reggel Gibárton hagyom az autót és 2 átszállással (Encs, Szikszó) jutok el 10 órára Felsővadászra. Ekkor a célban vár az autó, de az egynél több átszállás, viszonylag rövid átszállási időkkel kicsit kockázatos. Végül az időjárás előrejelzés segített dönteni. Mivel délelőttre ködös időt jósoltak, délutánra pedig ragyogó napsütést, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a későbbi indulást választom.

A szokásos reggeli előkészületeket követően 5 óra után néhány perccel ültem autóba. A hőmérséklet valamivel fagypont alatt volt és sűrű köd lepte be a tájat, ezért még a megszokottnál is sötétebb volt az úton. A Megyeri hídon alig látszottak a világítótestek, de az autópályán már mintha felszállt volna egy kicsit a köd. Jó tempóban lehetett haladni egészen Gyöngyösig. Ott az autó lámpájának fényében úgy látszott, mintha valami esne. Aztán egyre fehérebb lett az út széle... Nem sokáig tartott a havas szakasz, ismét a ködé lett a főszerep. Még egy rövid havas szakasz következett, majd Miskolc környékén mintha megpillantottam volna az első napsugarakat. De az is lehet, hogy csak képzelődtem, mert utána ismét ködbe borult a táj és ez már így is maradt egészen Gibártig. Mármint amíg a túra végén vissza nem értem Gibártra...

A hajnali utazás nyomai az autón