RPDDK 08.: Simonfa – Kaposmérő (2023.10.23.)

Október végén kellemes őszi időben folytattam az RPDDK-t. Simonfáról indultam, pihentem egy kicsit a Ropoly-völgyi horgásztónál, majd felmásztam a kilátóba, hogy megnézzem a Hattyút, a Sárkányt és a Skorpiót. Zselickisfaludon mókust láttam és elindultam a Vadvirág úton, Szenna előtt pedig rosszul választottam meg a kerülőutat. Az erdőben rám ijesztett egy sikló, a legelőn láma felügyelte a birkákat, de így legalább van mit mesélni a Dadáig tartó útról is. A nap végén Kaposmérőn pecsételtem. 

Szeptemberben lenyűgözött a Zselic látványa, ezért úgy terveztem, hogy ősszel, amikor már színes ruhát ölt a természet, visszatérek oda. Nem kellett sokáig várni, október 23-án hajnalban útra is keltem, hogy teljesítsem a Simonfa és Kaposmérő közötti szakaszt.

Ezúttal sikerült úgy megoldani a logisztikát, hogy a végpontban hagytam az autót, így napközben nem kellett azzal foglalkoznom, hogy mikor érek a szakasz végére. Hűvös volt a reggel, Kaposmérőn a buszmegállóban elviseltem a széldzsekit és a sapkát is. Kaposváron a buszpályaudvaron már lehetett érezni a napsugarak kellemes melegét, de a meleg ruhát még akkor is elálltam, amikor negyed 9-kor Simonfán leszálltam a buszról.

A buszmegállóban gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd hátamra kaptam a zsákomat és a már ismert úton elindultam a 67-es úttól a falu felé. 350 méter megtéve tértem rá a K jelzésre ott, ahol előző alkalommal búcsút vettem tőle. Elsétáltam a tó mellett, majd hamarosan elhagytam a falu szélén felállított üdvözlőtáblát és a 67-es út szélén gyalogoltam tovább.

Simonfán az út helyett a tó partján sétáltam

Elbúcsúztam a Zselic szívétől

Reggeli forgalom a 67-es úton

Hosszúra nyúlt árnyékok a 67-es út mellett

RPDDK 08.: Abaliget vasútállomás – Simonfa (2023.09.10.)

Kilátótúra tériszonyosoknak. Így tudnám egy mondatban összefoglalni a zselici kirándulásom első szakaszát. Az abaligeti vasútállomásról indultam, a Zselic csúcsán megnéztem a kilátót, a bakócai tanösvényen pedig a kilátó tábláját. Felsőkövesden megebédeltem, a völgyben meghallgattam a szarvasok bőgését, majd mielőtt Gálosfán pecsételtem volna, megnéztem a zselici mini cseppkőbarlangot és a kistótvárosi kilátót. Az utolsó kilométereken már valószínűleg tilosban jártam, de ezt csak Simonfán tudtam meg.

Ezúttal nem kellett sokat várni, három héttel a göcseji túra után minden együtt volt az RPDDK folytatásához: szabadnap, jó idő és elfogadható tömegközlekedés. Nézegettem, hogyan tudnám bejárni a hiányzó őrségi szakaszt, de csak olyan megoldásokat találtam, amelyekhez két napra lett volna szükségem, ezért a zselici folytatás mellett döntöttem. Az időjósok ugyan 30°C feletti hőmérsékletet ígértek erre a hétvégére, de ez nem tudott elriasztani a túrától. Egyedül a bejelentett, de még inkább a be nem jelentett vadászatoktól tartottam egy kicsit, nem szerettem volna úgy járni, mint januárban a Mecsekben. Abban bíztam, hogy ezúttal a bejelentett helyeken csak éjszakai erdőlátogatási tilalom volt, ezért, ha lesz is be nem jelentett korlátozás, az is csak reggel 8 vagy 9 előtt és délután 3 vagy 4 után lesz érvényben.

A reggeli program a szokásos volt: korai kelés, sötétben indulás és autózás a tömegközlekedésig. Ezúttal Kaposvár volt az úti célom, onnan mindkét végponthoz könnyen el lehetett jutni. Útközben a 67-es úton meghallgattam a Republic együttes A 67-es út című dalának egy részletét. Korábban már olvastam róla, hogy van zenélő útburkolati jel Magyarországon, de nem emlékeztem rá, hogy hol, ezért először nem is értettem, hogy mit jelent a „Zenélő út x km” jelzőtábla.

7 óra előtt érkeztem meg Kaposvárra. Vasárnap reggel lévén még elég kihalt volt a város, de a vasútállomás melletti kis parkolóban így sem volt sok szabad hely. Napközbenre kánikulát ígértek az időjósok, de ezen a reggeli órán ebből még semmit nem éreztem, sőt, még a széldzsekimet is fel kellett vennem, amíg átsétáltam az állomásra.

Dombóváron keresztül érkeztem meg fél 9-kor az abaligeti vasútállomásra. Már az átszálláskor éreztem, hogy igazuk lesz a meteorológusoknak, ezért még a vonaton ülve elsüllyesztettem a kabátomat a hátizsákom aljára.

A megállóban összetalálkoztam egy pécsi túrázóval, aki az ellenkező irányba indult éppen. Váltottunk pár szót, majd jó utat kívánva elköszöntünk egymástól. Mielőtt útnak indultam volna, szokás szerint hazatelefonáltam a feleségemnek, nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t.

Két hónap elteltével újra ott álltam az abaligeti vasútállomás épülete előtt