Miután sikerült megoldást találni a logisztikai nehézségekre, a Keleti-Mecsekben folytattam az RPDDK-t. Először átsétáltam az egyik tetőről a másikra, utána pecséttel és "nyalókával" díszítettem a füzetemet, fényképeztem színes virágokat, majd pedig egy nyugodt, napsütéses réten megebédeltem. A délutánt egy hegy- és egy kilátómászással indítottam, utána pedig a patakparton átsétáltam az egyik bányából a másikba. Miután az utolsó hegyet is magam mögött tudtam és a nap utolsó pecsétjét is beütöttem a füzetembe, az emlékeimmel hadakozva visszasétáltam az autóhoz.
Március 15-én szeles, esős volt az idő, de a hét hátralévő napjaira szép idő ígérkezett, ezért úgy gondoltam, hogy péntekre kiveszek egy nap szabadságot és folytatom a RPDDK-t. Ki is néztem, hogy merre menjek és készültem a túrára. Csütörtökön viszont kiderült, hogy van néhány sürgős tennivaló a kertben, ezért változtattam a terven: pénteken kertimunka, szombaton túra. Igen ám, de hétvégén nem ugyanazok a buszok és vonatok közlekednek, mint hétköznap és természetesen pont azok nem közlekednek, amelyekkel az utazásomat terveztem. Keresgéltem alternatív közlekedési módokat, de semmi értelmeset nem találtam. Már majdnem feladtam, amikor eszembe jutott, hogy januárban, amikor megírtam az apátvarasdi kalandomat, kaptam egy levelet egy pécsi olvasótól, aki felajánlotta, hogy szívesen segít a közlekedésben, ha arra járok. „Egy kérdést megér!” – gondoltam magamban és írtam neki egy levelet. Gyorsan kaptam választ és pénteken délelőtt már meg is beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk másnap reggel.
Szombat reggel negyed nyolckor érkeztem meg Apátvarasdra, ahol a buszmegállóban már várt rám István. (Köszönöm szépen a segítséget!!!) Átültem a saját autómból az övébe és már indultunk is Árpádtető felé.
|
|
|
| Indulás Árpádtetőről | Erdei kocsiúton | Sütött a nap, de a hideg szél miatt nem volt melegem |
