A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kemeneshát. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kemeneshát. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 28., kedd

RPDDK 02.: Egyházasrádóc – Himfai-tó (2023.02.11.)

Két "keleti" túra után ismét Nyugat-Magyarországon folytattam az országjárást. Fagyos reggelen indultam Egyházasrádócról, de a következő településen már kellemes túraidő fogadott. A síkvidéki gyaloglásnak Döröskén lett vége, ahol nem felejtettem el megnézni az Árpád-kori templomot. A nap folyamán még 6 kis falut érintettem, közülük kettőben pecsételtem, egyben pedig átléptem a képzeletbeli felezővonalat. A halogyi tétlen várakozás helyett még sétáltam egy kicsit és Csákánydoroszlón szálltam fel a vonatra.

Egy hónappal korábban, amikor hazafelé jöttem Apátvarasdról, úgy gondoltam, hogy a vadászati szezon végéig már nem megyek túrázni. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább mehetnékem lett és elkezdtem nézegetni, hogy vajon hol futhatok bele legkisebb eséllyel egy váratlan lezárásba. Az RPDDK 2. szakasza sok kis települést érint, ezért ideális választásnak látszott. Az általam ismert oldalak nem jeleztek korlátozást az érintett területre, de azért a biztonság kedvéért még írtam egy levelet a Vas Megyei (elnézést: Vármegyei) Kormányhivatalnak is, hogy van-e bejelentett vadászat a területen. A választól nem lettem okosabb: „A Vas Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztály (továbbiakban: Vadászati Hatóság) nevében eljárva tájékoztatom, hogy hatóságom ilyen jellegű információkat nem adhat ki a vadászatra jogosultak beleegyezése nélkül.

A túra előtti héten végre kaptunk egy kis ízelítőt a télies időjárásból: reggelente -10°C-t mutatott a hőmérő és napközben sem kúszott sokkal 0°C fölé. Szombatra már egy kicsit enyhébb időt ígértek, a fagyos reggel után akár 6-8°C-ig is felmehet a hőmérséklet! Ha reggel nem fagyok meg, akkor napközben ideális túraidő várható!

Reggel, amikor Egyházasrádócon kiszálltam az autóból, nehezen tudtam elképzelni, hogy napközben kellemes túraidőben lesz részem. Mire végére értem a szokásos indulás előtti teendőknek (telefon haza, GPS indítása), addigra úgy éreztem, hogy lefagynak az ujjaim. Hiába húztam kesztyűt, hiába dugtam zsebre a kesztyűs kezemet, nem akart segíteni.

Fagyos reggel Egyházasrádócon Aki tehette, inkább a jó meleg szobában töltötte a reggelt
Fagyos reggel Egyházasrádócon Aki tehette, inkább a jó meleg szobában töltötte a reggelt

2022. augusztus 26., péntek

OKT 02.: Dabronc – Kisvásárhely – Sümeg (2022.07.22.)

Az utolsó túranapon ismét korán keltünk, így aztán reggel 8-ra már Kisvásárhelyen voltunk. Néhány hosszú egyenes, két fahíd, egy kis gyaloglás a kanyargós erdei ösvényen és már meg is érkeztünk a Tarányi-kápolnához. Átvágtunk a Nyírlaki-erdőn és egy frissen kaszált réten, pecsételtünk a vasútállomáson, a nap végén pedig a várfal tetejéről néztünk végig a megtett úton.

16 km maradt az utolsó napra, amiből 13,5 km kék, a többi pedig séta a ki- és beszállópontokhoz. Előző este amennyire tudtuk, rendbehoztuk a kisebbik fiam vízhólyagjait, de még így sem nézett ki túl jól a lába. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan lesz meg ez a 16 km. Természetesen ő egyáltalán nem érzett fájdalmat és fel sem merült benne, hogy az utolsó nap előtt feladja. Reggel, indulás előtt a feleségem alaposan bekötözte a lábát, így végül az utolsó napnak is hárman vághattunk neki.

Utolsó este a szállásunk udvaráról készítettem ezt a fényképet a sümegi várról
Utolsó este a szállásunk udvaráról készítettem ezt a fényképet a sümegi várról

2022. augusztus 21., vasárnap

OKT 02.: Hosszúpereszteg – Ötvös – Dabronc (2022.07.21.)

Előző nap Hosszúperesztegen fejeztük be a túrát, ezért a harmadik napon onnan indultunk tovább. A falu határában utcazenészek húzták a talpalávalót, a Szajki-tavaknál rábukkantunk egy régi K jelzésre, onnan pedig ismét végtelennek látszó egyenes szakaszok következtek egymás után. Körülbelül féltávnál a favágók egyedi útjelző táblái a régi nyomvonalra irányítottak bennünket, majd otthagytuk a lábnyomunkat az ötvösi úton, a nap végén pedig porzó kulacsokkal érkeztünk meg Dabroncra.

A harmadik túranap reggelén egy kicsit tovább alhattak a fiúk, mert egy órával később indult a busz és autózni is kevesebbet kellett a buszmegállóig, mint előző nap. Ezúttal Jánosházán, a vasútállomás mellett hagytuk az autót, mert onnan volt elfogadható tömegközlekedés a két végpontba.

Fél nyolckor szálltunk le a buszról Hosszúperesztegen. A nap első nagy feladata az volt, hogy zebra nélkül át kellett kelni a 2+1 sávos 8-as számú főúton. Még az a szerencse, hogy az út közepén volt egy járdasziget!

Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát
Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát

2022. augusztus 14., vasárnap

OKT 02.: Gérce – Hosszúpereszteg (2022.07.20.)

A négynapos túra második napján Gércéről indultunk, koptattuk az aszfaltot a Farkas-erdőben, felmásztunk a káldi kilátóba, ebédeltünk egy magaslesen, végül pedig kavicságy helyett porba süppedve értünk be Hosszúperesztegre.

Kedd este későn kerültünk ágyba, ezért nem volt könnyű hajnali 5 órakor felkelteni a fiúkat. De szerencsére hajtotta őket a vágy, hogy négy nap alatt végigjárják a 70 kilométert, így szó nélkül felkeltek és a lehetőségekhez képest viszonylag gyorsan útra készek voltak. Eredetileg csak a 9 órai busszal terveztem a menetet, de mivel erre a napra is 40 °C körüli csúcshőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért előző este újraterveztem a nap programját.

Hosszúperesztegig autóztunk, útközben a fiúk még próbálták bepótolni a hiányzó alvásmennyiséget. Negyed 7-kor felszálltunk a buszra, amely gyorsan újra álomba ringatta őket. A leszállásnál még úgy néztek ki, mint akik félig még alszanak, de amint útnak indultunk, egyből felébredtek.

Körülbelül 700 métert sétáltunk a falu főutcáján, majd elindultunk felfelé a nap egyik leghosszabb emelkedőjén a temetők felé. Átvágtunk egy keskeny erdőfolton, majd miután átkeltünk a 84-es úton, megkezdődött a hosszú aszfaltkoptatás.

Előző este itt, a gércei evangélikus templom mellett fejeztük be a túrát, most pedig innen indultunk tovább Emelkedő a gércei temetők felé
Előző este itt, a gércei evangélikus templom mellett fejeztük be a túrát, most pedig innen indultunk tovább Emelkedő a gércei temetők felé

2022. július 31., vasárnap

OKT 02.: Sárvár – Gérce (2022.07.19.)

Miután júniusban Aggteleken lepecsételtem az igazolófüzetemet, már csak két szakasz hiányzott a kéktúrából. Az egyiket ezek közül egy családi nyaralás során jártuk végig a fiaimmal. Az első túranapon késő délután indultunk Sárvárról, napoztunk a kerékpárúton, elzarándokoltunk Sitkére, belesüllyedtünk a kavicságyba, de még így is sötétedés előtt beértünk Gércére.

A fiaimnak is megtetszett a „70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén” ötlete, engem pedig nem kellett sokáig kérlelniük. Alig egy hónappal a csereháti teljesítés után (Felsővadász - Aggtelek: 1. nap, 2. nap, 3. nap) újból belevágtam, ezúttal az ország másik végén.

Azért, hogy egyik nap se kelljen túl sokat menni, 4 napra osztottam fel a távot. Kedd reggel indultunk otthonról, útközben megálltunk Herenden, majd Sümegen megnéztük a felújított Püspöki Palotát és csak késő délután mentünk el autóval Gércére, ahonnan busszal jutottunk el a kiindulópontra, Sárvárra.

Az év talán legforróbb napjait fogtuk ki, így délután 5 órakor, amikor Sárváron leszálltunk a buszról, még mindig szinte égetett a nap. Átvágtunk az Alkotmány úti lakótelep házai között, majd a csónakázó tó mellett rátaláltunk a K jelzésre. Amióta legutoljára erre jártam, a pecsétet áthelyezték a tó partjára, így nem kellett elmennünk a vár melletti parkolónál található nyilvános WC-ig.

Sárvár, rátaláltunk a K jelzésre Miközben Gércén vártunk a buszra, behúzódtunk a fa alá az árnyékba. Ilyen tobozok lógtak róla.
Sárvár, rátaláltunk a K jelzésre Miközben Gércén vártunk a buszra, behúzódtunk a fa alá az árnyékba. Ilyen tobozok lógtak róla.

2022. június 4., szombat

OKT 01.: Tömörd – Kőszeg (2022.05.22.)

Ezúttal rendhagyó módon, a vasárnapi ebéd után indultam útnak, hogy végigjárjam a OKT újabb szakaszát. Kora délután Tömördön már kész is voltam a szakasz igazolásával, de azért még kellett egy kicsit sétálni, mire újra autóba ülhettem és indulhattam hazafelé. Közben megnéztem a Szent Ilona-szobrot, fényképeztem virágokat, nyulakat, őzet és siklótátléptem egy különleges vonalat és adtam magamnak egy kis házi feladatot. Azért, hogy legyen valamennyi kaland is a túrában, tettem egy kitérőt a Belovich-kápolnához, de még így is sikerült sötétedés előtt lencsevégre kapnom az 500 éves platánfát.

Ez már megszállottság!” – ez volt a feleségem első reakciója, amikor elmondtam neki, hogy milyen programot tervezek vasárnap délutánra. „De hiszen többet fogsz autózni, mint gyalogolni!” – tette hozzá. Ez utóbbi kijelentésre még mondhattam volna, hogy majd gyorsabban megyek az autópályán, utána pedig lassabban sétálok, de a megállapítás első felével egyet kellett értenem. 2016-ban, amikor rátaláltam Hörpölin kéktúrás honlapjára, valami elindult bennem és azóta minden lépéssel egyre jobban a hatalmába kerít. Nem tagadom, valóban a kéktúra megszállottja lettem az elmúlt 5 évben. Szerencsére a család is elfogadja ezt a hóbortomat, ezért a feleségem megjegyzésében sem volt semmi bántó szándék. Egyszerűen csak kimondta, hogy mi a helyzet.

Ezúttal tehát nem kellett korán kelnem, hanem miután befejeztem a vasárnapi ebédet, csomagoltam egy kis uzsonnára valót és innivalót, majd beültem az autóba és elindultam Kőszegre. 3 óra után néhány perccel érkeztem meg a városba. Vasárnap lévén a belvárosban is ingyen lehetett parkolni, így a Fő tértől nem messze állítottam le az autót. A busz indulásáig még volt negyed órám, ezért megelőlegeztem magamnak az esti célba érkezést és elsétáltam a Fő térre, hogy beüssem a füzetembe az igazoló pecsétet.

4 óra előtt szálltam le a buszról Csepregen. Volt 10 percem a tömördi busz indulásáig, ezért sétáltam egy kicsit a Promenád környékén.

A Csepregi Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár épülete a buszmegálló mellett Szent Miklós-templom A tömördi buszon vettem észre, hogy a busz rendszáma is rajta van a jegyen: MYR658 és 657
A Csepregi Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár épülete a buszmegálló mellett Szent Miklós-templom A tömördi buszon vettem észre, hogy a busz rendszáma is rajta van a jegyen: MYR658 és 657

2022. február 24., csütörtök

OKT 01.: Tömörd – Szeleste (2022.02.12.)

Egy különleges szakaszt teljesítettünk a fiammal február közepén. A farsangi díszbe öltöztetett tömördi buszmegállóból indultunk útnak, a falu szélén tartottunk egy rövid matematika órát, majd Kincsédpusztától az Ablánci Csárdáig száguldoztunk az erdei versenypályán. A csárdánál ebédeltünk (hátizsákból, hazait), utána pedig megmásztuk a szakasz legmeredekebb emelkedőjét. Miután szárazon megúsztuk a vasút alatti átkelést, meg sem álltunk Szelestéig, ahol a túrát egy retró pecséttel zártuk le.

Hol van a közelben olyan szakasz, amit nem jártál még végig?” – ezzel a kérdéssel fordult hozzám a feleségem, amikor megtudta, hogy másnap reggel csak hét órakor indulunk útnak a fiammal. Valóban szokatlan volt, hogy ilyen későn kell otthonról elindulni, de mivel mindössze 20 km-t terveztünk gyalogolni, ráadásul majdnem sík terepen, különösebb látnivaló nélkül, ezért nem kellett a kora reggeli buszra sietni.

Szombathelyen a vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan buszoztunk el 20 perc alatt a túránk kiinduló állomására, Tömördre. A farsangi díszbe öltöztetett buszmegállónál nem időztünk sokat, miután nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t, már talpaltunk is felfelé az enyhén emelkedő Fő utcán.

Tömörd Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket A túraszakasz második legnagyobb emelkedője
Tömörd Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket A túraszakasz második legnagyobb emelkedője

2021. október 22., péntek

OKT 01.: Sárvár – Szeleste (2021.10.09.)

Egy rövid, könnyű túrát választottunk a fiaimmal erre a hétvégére. Sárvárról, a vár parkolójából indultunk egy kis csapattal, a Gyöngyös-patak töltésén elszaladtunk Csényeújmajorra, majd az aszfalton Csényére. Félúton, Bögötön tartottunk egy kis pihenőt, majd "megmásztuk" a nap első emelkedőjét. Sétáltunk erdőben, mezőn és szántóföld szélén, a cél előtt nem sokkal pedig megmásztuk a nap második emelkedőjét, az autópálya hídját. Szelestén fejeztük be a túrát.

Ebben az évben is jelentkeztünk a fiaimmal a Kéktúrázás napjára és ismét egy nyugat-Magyarországi szakaszt szemeltük ki magunknak. Sokat gondolkoztam, hogyan oldjuk meg a logisztikát. (Alsó-)Szelestéről az egyik vonat túl korán indult, ahhoz már reggel 4 órakor el kellett volna otthonról indulni. A következő viszont csak háromnegyed 8-ra ért Sárvárra, azzal nem lehetett volna háromnegyed 8-ra a vár parkolójához érni. Buszos lehetőséget sem találtam, így maradt az a megoldás, hogy Sárváron, a vasútállomásnál hagytuk az autót és a túra végén kellett oda visszajutni.

A jelentkezők között nem volt túl népszerű a szakasz, mindössze 11-en jelentkeztünk az 50 helyre. Háromnegyed 8-kor a túravezető tartott egy névsorolvasást, röviden mesélt Sárvár történetéről, majd a csoportkép elkészítése után, pontban 8 órakor útnak indultunk.

Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről
Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről

2021. április 5., hétfő

OKT 02.: Káld – Sárvár (2021.03.26.)

Március végén Káldról folytattam az OKT bejárását. Miután átléptem a Farkas-erdő kapuján, hosszan gyalogoltam az Avas-úton. Megnéztem az avasi öreg tölgyet, tettem egy kitérőt a Scherg Lőrinc kilátóhoz, majd a Pilóta-dombon keresztül elsétáltam a Hidegkúti erdészházig és a közelében épült kis kápolnához. Pecsételés után majdnem 4 kilométert gyalogoltam egy nyílegyenes aszfaltcsíkon, de közben azért nem felejtettem el megnézni a korhadó banyafákat és kilátó névadójának, valamit a Farkas-erdő felújítójának síremlékét. Az erdő kapuján kilépve egy teljesen más jellegű túra kezdődött. Gércét elhagyva hosszan gyalogoltam a hétvégi kertek végében, mígnem megláttam a sitkei kis erdei kápolnát. A Kávária-kápolna mellett ebédeltem, majd egy mezőn, egy szántóföldön és a Haraszti-erdőn keresztül elsétáltam a Hegyközségre vezető műútig. A településről bicikliúton gyalogoltam át Sárvárra, ahol a Csónakázó-tavat megkerülve érkeztem meg a vár parkolójába.

Februárban, amikor a Mátrában túráztam, úgy terveztem, hogy tavasszal ott folytatom az OKT bejárását. Március közepre viszont egyáltalán nem csitult a járvány, sőt, még súlyosabb lett, mint korábban bármikor, ezért folytatásként egyelőre csak olyan szakasz jöhetett szóba, amelyiken tömegközlekedés igénybevétele nélkül is meg lehet tenni egy „elfogadható” távolságot. Mivel pénteken mentem, ezért abban szinte biztos voltam, hogy bármerre indulok is, útközben, az erdőben nem lesz nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Nézegettem a térképet és végül a Káld - Sárvár szakaszra esett a választásom. Az volt az elképzelésem, hogy reggel biciklivel elmegyek Sárvárról Káldra, otthagyom a biciklit és délután visszamegyek érte autóval. Írtam egy levelet Heyjoe-nak, hogy otthagyhatom-e nála a biciklit? Másnap meg is jött a válasz, hogy megoldható, de ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy szívesen eljön értem reggel Sárvárra és ő inkább ezt a megoldást választaná, mint a 15+ km biciklizést. Annyira jól esett a felajánlás, hogy nem tudtam rá nemet mondani.

Péntek reggel fél 8-kor találkoztunk Sárváron, a vár parkolójában, majd egy rövid autóút és 2 pecsételés után 7:50-kor már útnak is indulhattam Káldról. A faluban még meghallgattam a katolikus templom reggeli harangjátékát, utána végigsétáltam a József Attila utcán és megérkeztem a Farkas-erdő kapujába. Miközben a kavicsos Avas-úton sétáltam, a fákon még nem lehetett látni a rügyeket, de a mindenhonnan zengő madárdal, valamint az avarból elő-előbukkanó zöld levelek jelezték, hogy itt a tavasz.

Keresztelő Szent János-templom A Farkas-erdő fából épített kapuja Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton
Keresztelő Szent János-templom A Farkas-erdő fából épített kapuja Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton

Geodézia tornyok Magyarországon: Pilis-tető (2025.08.30.)

Egész hétvégére sárga riasztást adtak ki a meteorológusok zivatar és felhőszakadás miatt, ezért nem terveztem túrát a nyár utolsó napja...