Téli Mátra M (2025.01.25.)

Január elején megkérdezte az egyik munkatársam, hogy megyek-e a Téli Mátrára? A válaszom egy határozott „Talán” volt… Aztán telt-múlt az idő és január 17-én beneveztem az M (25 km-es) távra. Abban a pillanatban ez nagyon jó ötletnek tűnt: magam elé képzeltem a havas tájat, a gyönyörű kilátást a Kékes tetejéről és egy jó kalandot. Aztán a YouTube-on megnéztem néhány videót a korábbi évekből… Utána már nem tartottam olyan jó ötletnek, de akkor már nem volt visszaút. Közben elkezdett szerveződni egy nagyobb munkahelyi csapat is, végül munkatársakkal-családtagokkal-barátokkal együtt kilencen lettünk. Közülük ketten az előző évben is elindultak, de nem sikerült célba érniük.

Ahányan voltunk, annyi helyről jöttünk, ezért úgy beszéltük meg, hogy 8 óra előtt találkozunk a rajtban. Én megfogadtam a rendezők tanácsát és Gyöngyösön, a buszpályaudvar közelében lévő Honvéd utcai P+R parkolóban hagytam az autót, onnan pedig busszal terveztem Mátrafüredre menni. Kicsit csodálkoztam, mert csak néhány hátizsákos-túrabotos ember kóválygott az állomáson, de így legalább nem kellett aggódnom, hogy felférek-e a buszra. Rövid keresgélés után megtaláltam a kocsiállást, ahonnan a busznak kellett volna indulnia. Ez nem a pályaudvar épülete mellett volt, hanem attól egy kicsit távolabb, a Mátrafüredre vezető út szélén. Álldogáltam a megállóban, egyszer csak megállt mellettem egy autó. A munkatársam volt az, így végül én sem busszal mentem a rajtba.

Szerencsénk volt, közvetlenül a település határában tudtuk leállítani az út szélén az autót, így csak néhány percet kellett sétálni az iskoláig, ahol a rajt volt. Nem sokkal később együtt volt a csapat és már be is álltunk a sorba, hogy minél előbb útnak indulhassunk. A várakozásommal ellentétben nem volt tömeg, így 7:58-kor már ott virított a vonalkód az igazolólapomon.

Aki nem tudná, hogy hol van

OKT 21.: Kékestető – Sirok (2021.11.21.)

Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.

Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.

Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.

Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.

Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.

Ballagtam felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen egy mókus állt meg velem szemben. Egyáltalán nem félt, kétlábra állt és nézelődött. Mire bekapcsoltam a fényképező gépemet, már megunta a nézelődést és tovább ugrált a járda túloldala felé, de még így is sikerült róla egy viszonylag közeli képet készítenem. Amíg a mókust követtem a tekintetemmel, a mellettem lévő faágon egy cinege hívta fel magára a figyelmet és kérte, hogy őt is örökítsem meg. A kérésének nem tudtam ellenállni.

A cinege...

... és a kíváncsi mókus

OKT 20-21.: Galyatető – Mátraháza – Kékestető (2021.08.19.)

Amit nem láttam májusban, azt megcsodálhattam ezen a rövid mátrai túrán. Galyatetőn a kilátótól indultunk, pecsételtünk a Vércverésnél, szedret ettünk az irtáson, lemásztunk a Csór-hegyről, átkeltünk a Gyöngyös-patak fahídján, végül pedig kipihentük magunkat Mátraházán, a buszmegállóban. De még nem ért véget a nap, mert délután Kékestetőn felmásztunk a TV-toronyba, majd a sípálya, a Jávoros-forrás és a víztározó mellett elhaladva leereszkedtünk a Somor-patak völgyébe, onnan pedig Mátraházára. A túra végén megmaradt energiáinkat a közeli kőfejtőben használtuk el.

Az esős mátrai kiruccanásom után a feleségem megígérte, hogy szép időben visszamegyünk Galyatetőre és együtt felmászunk a kilátóba. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, mindössze a nyári szabadság utolsó napjáig.

Reggel autóval mentünk Mátraházáig, ahonnan 9 órakor indult a busz Galyatető felé. Fél 10-kor szálltunk le a Kodály Zoltán sétánynál, majd elindultunk a P jelzést követve a kilátóhoz.

Rövid séta a P jelzésen és már rá is találtunk a K jelzésre

OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 22.: Sirok – Szarvaskő (2021.02.19.)

Február közepén, egy borongós péntek reggelen folytattam a barangolást a kéken. Ezúttal Sirokról indultam, ahol a vár a vírushelyzet miatt zárva volt, így a betonút végén jobbra, a sziklák (Barát, Apáca, Törökasztal) felé indultam. A sziklákat elhagyva Rozsnakpusztáig az egyetlen látnivaló néhány hatalmas szarvas volt, de túl zajos voltam, ahogy ropogott a bakancsom alatt a hó és a jég, ezért elszaladtak, mielőtt készíthettem volna róluk néhány fényképet. Pecsételés után ismét egy eseménytelen séta következett, de a Gilitkánál végre volt egy kis kihívás. A Szarvaskő feletti mezőre kiérve már látszott a Vodafone-kilátó, amelyet egy rövid kitérővel meg is látogattam. A kilátóból már csak le kellett ereszkedni a faluba, majd visszabuszozni Egerbe, ahol reggel az autót hagytam.

Ha lehet, akkor szeretem úgy megoldani a közlekedést, hogy reggel autóval elmegyek a túra végpontjára és onnan tömegközlekedek a kiinduló ponthoz. Most is ez lett volna a terv, de egyrészt a kijárási korlátozás miatt 5 óra előtt nem indulhattam otthonról, másrészt az egri átszállás is elég szoros lett volna, harmadrészt pedig hétköznap délután 20 percenként indulnak buszok Szarvaskőről Egerbe. Így aztán reggel fél órával tovább aludtam és Egerben, a vasútállomásnál parkoltam le az autóval. Kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan a busz fél óra alatt elvitt Sirokra.

A busz hosszan kanyargott a szerpentinen, már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzünk Sirokra. Amint beértünk a faluba, jeleztem a leszállási szándékomat. A busz lassítani kezdett, de nekem gyanús lett, hogy még nem a falu központjában vagyunk. Azért, hogy elkerüljem a nógrádihoz hasonló reggeli bemelegítést, odamentem a vezetőhöz, aki készségesen segített, így ezúttal sikerült a megfelelő megállóban leszállnom a buszról.

Háromnegyed 9-kor indultam el a buszmegállóból. Pecsételtem a Hunor étterem tornácán található bélyegzővel, majd sétáltam tovább a Petőfi Sándor úton. 300 méterrel később jobbra fordultam és elindultam felfelé az enyhén emelkedő Dózsa György utcán. A házak között jól látszott (volna) a vár (, ha az oszlopok között keresztül-kasul húzódó villany- és telefonvezetékek nem zavarták volna a kilátást).

Amikor a vezetékek már nem zavarták a kilátást