KDP: Lábatlan – Tarján (2023.12.18.)

Majdnem 2 hónap kihagyás után, december közepén húztam újra túrabakancsot. Ezúttal azonban tájegységet, sőt színt is váltottam és a Zselic helyett a Gerecse dombjai között kezdtem el kék helyett piros csíkokat keresgélni. A Közép-Dunántúli Piros igazolófüzetét a végéről kezdtem olvasni, ezért Lábatlanról indultam neki a teljesítésnek. A ködös reggelen a vasútállomáson megkerestem a piros pöttyös táblácskát, közelről megnéztem az áradó Dunát, majd a kellemes városi sétát az Öreg-hegyre vezető emelkedőn fejeztem be. Pusztamaróton eszembe jutott az első 50 km-es teljesítménytúrám, a Marót-hegy lábánál pedig a Gerecse 50. Téli erdőn át érkeztem meg a Király-kúthoz, ahonnan már csak néhány lépés volt Héreg. Könnyű, levezető sétára számítottam Tarjánig, a nap sugarai viszont megnehezítették a dolgomat az utolsó 5 kilométeren.

Októberben, amikor Kaposmérőről autóztam hazafelé, azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne még 2023-ban egy vagy két szakaszt teljesíteni az RPDDK-ból. Ez az elképzelés akkor még megvalósíthatónak látszott, de a következő két hónap túrázás szempontjából egy kicsit másként alakult. Az iskolai őszi szünet idején a gyerekekkel tekertünk egyet a Balaton körül, utána vagy a munka, vagy az időjárás miatt nem volt lehetőségem túrázni. Mire minden összeállt volna, addigra pedig annyira lerövidültek a nappalok, hogy le kellett mondanom az RPDDK folytatásáról. Gondolkoztam hát, hogy mitévő legyek? Felmerült, hogy folytatom az OKT-t, de azt gyorsan elvetettem. Már korábban is szemeztem a Közép-Dunántúli Piros mozgalommal, mivel egyrészt részben ismerős helyeken halad, másrészt közel van a lakóhelyemhez, így rövidebb szakaszok teljesítése esetén sem érzem azt, hogy rengeteget kell utaznom néhány kilométer sétáért.

Az első nehézséget az igazolófüzet beszerzése jelentette. Végül néhány levélváltás és telefon után november végén az ÉDTTSZ-től rendeltem egyet, amelyet postán el is küldtek nekem. December elején már nagyon viszketett a talpam és mehetnékem volt, de ismét közbeszólt az időjárás: „váratlanul” leesett 20 cm hó és veszélyes lett volna az erdőben túrázni a hó súlya alatt letörő ágak miatt. Amilyen gyorsan jött a hó, olyan gyorsan el is olvadt és egy héttel később már úgy éreztem, hogy a dagonyák is elviselhető méretűre zsugorodtak, ezért elérkezett a nagy nap. Belevágtam egy újabb túramozgalom teljesítésébe...

Ezúttal a „szokásosnál” egy kicsit később csörgött az ébresztőórám, mert elég volt háromnegyed hatkor útnak indulni otthonról. Tarjánig mentem autóval, onnan busszal, egy átszállással terveztem eljutni a kiindulópontra, Lábatlanra. A tömegközlekedést ismerve mindig izgulok egy kicsit, amikor átszállással kell eljutnom A-ból B-be, nem volt ez másként ezen a reggelen sem. 8 perc lett volna az átszállásra Tokodaltárón, de a Tarjánból induló busz 6 perc késéssel érkezett a megállóba... Menet közben úgy éreztem, hogy a vezető próbálja lefaragni a késést, de nem nagyon sikerült neki. Szerencsére, több sem lett a késés Tokodaltáróig, így maradt 2 percem, hogy átérjek az egyik buszmegállóból a másikba. Ennyi idő éppen elég volt, sőt, a végén még várnom is kellett, mert a másik busz is késett 5 percet...

Néhány perccel negyed 9 előtt szálltam le a buszról a Piszkei lakótelepnél. Gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útnak indultam. Egyelőre még jelzetlen úton, mert a P jelzés csak a vasútállomásnál kezdődik, addig pedig még meg kellett tennem körülbelül 700 métert. Szedtem a lábaimat és 8 perccel később már ott álltam a piros pöttyös fémlapocska előtt. A köd miatt a Dunából semmi nem látszott, így megörökítettem a túra hivatalos kezdőpontját és folytattam a gyaloglást, immár a P jelzéseket követve.

Indulj el egy úton...

A piszkei vasútállomás épületétől néhány méterre található a KDP hivatalos kezdőpontja

Az látszott, hogy ez nem a szép kilátások túrája lesz