OKT 10.: Kőhányás – Szárliget (2019.06.29.)

A beígért kánikula miatt ismét a kora reggeli indulást választottam. Autóval elmentem Szárligetig, onnan 6 órakor átvonatoztam Tatabányára, ahonnan rövid várakozás után busszal utaztam Kőhányáspusztáig. A turistaház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet a füzetbe és 7 óra előtt útnak indultam Várgesztes felé. Egy rövid szakaszon a Csákvárra vezető műúttal párhuzamosan, a harmatos fűben sétáltam, majd az úttesten átkelve elhaladtam a zizegő magasfeszültségű távvezeték alatt. Onnantól egy frissen felújított dózerúton folytattam a sétát. Helyenként az egy héttel korábbi felhőszakadásra emlékeztető pocsolyákat kellett kerülgetni, de végig jól lehetett haladni. Az egyetlen izgalmat egy róka jelentette, amelyik egy bokorból előbújva körülnézett, talán reggeli zsákmányt keresett, de miután észrevett, gyorsan elszaladt.

Zuzmó a turistaház kerítésén

OKT 10.: Bodajk – Gánt (2019.02.09.)

Az év első kéktúráján folytattam a vértesi szakasz bejárását. Az indulás előtti este megkérdeztem a gyerekeimet, hogy kinek van kedve reggel korán kelni és egy 20 km-es szakaszt végiggyalogolni. Legnagyobb meglepetésemre a 11 éves fiam egyből jelentkezett, hogy ő szívesen jönne. (Azért lepett meg, mert nem szeret korán kelni…) Így reggel 6 óra előtt, még sötétben, ketten indultunk útnak autóval Gántra, ahonnan egy csákvári átszállással buszoztunk Bodajkra.

Kissé nosztalgikus hangulatban ültem fel Csákváron a bodajki buszra, mivel középiskolás és egyetemista éveimben szinte minden héten megtettem ezt az utat, de azóta már eltelt több, mint 25 év… Bodajkon ködös, borongós, hűvös idő fogadott bennünket. A buszmegállótól néhány lépést kellett csak megtenni, hogy a Fenyő büfében beüthessük az első (két) pecsétet: az OKT bélyegző mellé egy Gaja-völgy bélyegző is bekerült a füzetbe.

Fél 9 után néhány perccel léptünk ki a büféből és indultunk el Csókakő irányába. A következő 4 km-ben az volt a jó, hogy nem tartott örökké… Végig aszfaltozott úton kellett gyalogolni, ahol autók száguldoztak, hol kisebb, hol pedig még annál is kisebb távolságot tartva mellettünk, teherautók között kellett átkelni a 81-es főúton, mindehhez pedig ködös, szeles, hűvös idő társult. (A leírásokból tudom, hogy van ennél rosszabb szakasz is, de ott még nem jártam…)

Azon ritka pillanatok egyike, amikor egyetlen autó sem volt az úton

OKT 10.: Kőhányás – Gánt (2018.12.13.)

Több mint két hónap kényszerpihenő után, Luca napján húztam újra túrabakancsot, hogy végigjárjam az OKT első vértesi szakaszát. Sokat gondolkoztam a szakaszoláson, végül úgy döntöttem, hogy 3 részben járom be a tájegységet. A Kőhányás és Gánt közötti 15 km-es szakaszt éppen megfelelőnek találtam arra a célra, hogy kipróbáljam, vajon rendbe jött-e a térdem.

Most is a kora reggeli indulás mellett döntöttem. 7 órakor szálltam ki az autóból Gánton, a Vértes Vendéglő előtti parkolóban, hogy a negyed órával később induló busszal, Csákváron keresztül eljussak a túrám kiinduló állomására. Meglehetősen csípős volt a reggel, az autó hőmérője -6 °C-ot mutatott.

Negyed 9-kor szálltam le a buszról Kőhányáspusztán. Hatalmas köd lepte el a tájat, a kápolnát is alig lehetett látni a buszmegállóból. A vendégház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet, majd elindultam. A helyenként havas és ködös erdőben jól lehetett haladni a fagyott és enyhén emelkedő úton. Fél óra alatt értem el az éles jobb kanyart, ahonnan egy hasadékban kellett tovább ereszkedni a Csáki-vár felé.

Ködbe burkolózó Esterházy-kápolna