Hosszú kihagyás és gondolataim sötét fellegeinek eloszlása után folytattam a dél-dunántúli vándorlásomat. Reggel a vonaton meglepődtem egy kicsit, de ezúttal igazi kaland nélkül érkeztem meg Zalalövőre. Nagyfernekág után küzdöttem a természettel, 11 órakor már az evésre gondoltam, majd miután Kustánszeg és Kislengyel között megnéztem a bólogató kutat, szegről-szegre járva eljutotottam a Patóhegyre. Amikor rá kellett volna fordulni a célegyenesre, akkor egy kerítés és egy villanypásztor állta utamat, de így is időben odaértem a zalatárnoki buszmegállóba.
Feladom! Ezt már nem tudom megcsinálni! – ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor az RPDDK folytatását tervezgettem. A korábbi években a nyári szabadságom elején és végén el tudtam menni kéktúrázni amolyan szabadság kezdő és szabadság búcsúztató túrákra. Amikor az RPDDK-t elkezdtem, arra gondoltam, hogy folyamatosan teljesítem a szakaszokat, nem ugrálok össze-vissza. Ez a tervem már a harmadik túra alkalmával meghiúsult. Utána annyit lazítottam az elképzelésen, hogy ha nem is folyamatosan, de mindig egymáshoz kapcsolódva teljesítem a szakaszokat. Így jutottam el nyugaton Őriszentpéterig, keleten pedig Abaligetig.
Ezúttal akárhogy nézegettem a menetrendeket, a folytatáshoz két napra lett volna szükség. A családi programok és az időjárás miatt viszont egész nyáron nem találtam két egymást követő napot, amikor el tudtam volna menni túrázni. Be kellett látnom, hogy a lazított tervet sem tudom tartani. Sőt, sokáig úgy látszott, hogy a nyári szabadságom alatt egyáltalán nem jutok el kéktúrázni. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy feladom...
Végül addig-addig sakkoztunk a programokkal, kérleltük az égieket és bűvöltem a menetrendeket, amíg csak sikerült találni egy túrázásra alkalmas napot és egy hozzá illő szakaszt.
Csütörtökön korán csörgött az ébresztőóra és negyed ötkor már kiléptem a ház ajtaján, hogy útnak induljak Székesfehérvár felé. Annak ellenére, hogy hétköznap volt, még kevesen voltak az utakon, így fél hatkor már ott álltam a székesfehérvári állomás peronján és vártam a zalaegerszegi vonatot. A szerelvény pontosan érkezett és felszálltam az utolsó kocsiba. Sokáig nézegettem, hogy hova üljek. No, nem azért, mert nem volt hely, éppen ellenkezőleg! Egyedül voltam a kocsiban és nehezen tudtam eldönteni, hogy melyik lenne számomra a legjobb hely. Itthon nem néztem meg a menetrendet, ezért meg voltam róla győződve, hogy a Balaton déli partján fogunk végigsuhanni, hiszen az autós útvonaltervező is azt javasolta. Ezért leültem a jobb oldalra az ablak mellé. Miután elindult a vonat, nézelődtem egy kicsit, de hamarosan lecsukódtak a szemeim és álomba szenderültem.
|
|
|
| Zalalövő, vasútállomás | Átsétáltam a Zala hídján | Még egy búcsúpillantást vetettem Zalalövőre |
