OKT 12.: Piliscsaba – Dorog (2017.12.21.)

Két nappal az előző túra után, újabb sétára indultam. Mivel a család többi tagja továbbra is az iskolák padjait koptatta, így ismét egyedül. Az idő nem lett jobb, mint 2 nappal korábban, de legalább rosszabb sem. Negyed 9-kor indultam Piliscsabáról, ezúttal Dorog felé. Hosszabb túrára nem vállalkozhattam, mert délután 2-re a gyerekekért kellett mennem az iskolába. Amíg a pecséttel voltam elfoglalva, a közeli ház udvarában kiszállt az autóból a gyerekek által "püfölős bácsinak" nevezett férfi és hangos "Hajrá kék!" kiáltással üdvözölt. Kérdezte, hogy merre megyek, majd elmondta, hogy ő kerékpárral csinálja, mert a lábai nem bírják a sétát. Ekkor éreztem úgy, hogy a kéktúrás "hóbortommal" immár én is egy közösség tagja lettem.

Piliscsabáról kiérve homokos erdei úton sétáltam tovább. Jobbra fent a hegytetőn látszott a Jenga- (Dévényi Antal-) kilátó. Enyhe emelkedő, majd enyhe lejtő következett és már oda is értem Piliscsévre. Innen Klastrompusztáig egy jól ismert szakasz következett. Kb. 1.5 km aszfalt, utána egy olyan útszakasz, ahol még nem sikerült "normális" útviszonyokat kifognom. Tavaly ősszel hatalmas volt a sár, idén ősszel derékig ért a parlagfű, most pedig jéggé fagyott, göcsörtös út fogadott. De ettől (is) izgalmas a KÉK. Utána következett a lucernaföld, a "gazos", majd újabb emelkedő az erdő és a kerítés között. A hegytetőn a nagy fa (Szent Péter fa) fogadott, onnan pedig köves út vezetett Klastrompusztáig. (Egy évvel ezelőtt még hatalmas sár volt ezen a szakaszon, azóta feltöltötték kövekkel.) Klastrompusztán ezúttal nem a romoknál pecsételtem, hanem kicsit tovább mentem és a Tölgyfa büfé pecsétjét használtam.

Úton Piliscsév felé

OKT 13.: Piliscsaba – Hűvösvölgy (2017.12.19.)

A családban nekem kezdődött legkorábban a téli szünet. A gyerekeknek és a feleségemnek december 22. volt az utolsó tanítási nap, én viszont már december 15-től szabadságon voltam. A szabad délelőttöt kihasználva úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a Budai-hegységben. Reggel fél 8-kor indultam otthonról, átvonatoztam Piliscsabára. A vonatról leszállva elindítottam a GPS-t, megkerestem a pecsétet, majd a jól ismert utcákon elindultam Hűvösvölgy felé. Furcsa volt az ismert helyeken "turistaként" sétálni. Borongós, hűvös idő volt, de bíztam benne, hogy hamarosan kisüt a nap.

Az út első része nem volt különösebben izgalmas. Piliscsaba aszfaltos utcáin sétáltam, először a lakóházak között, majd az ipari parkon keresztül. Az ipari parkot elhagyva jobbra fordultam, megkerültem a sorompót és hamarosan beértem az erdőbe, ahol egy széles földúton folytattam a sétát. Jobbról kerítés (mögötte láttam néhány szarvast), balra erdő, előttem pedig a fagyott kocsiút. Ezen a szakaszon az egyetlen izgalmat egy szép kidőlt fa és egy mókus jelentette. Sajnos a mókus túl gyors volt, de a fát azért sikerült lefényképeznem.

A mókus sajnos elszaladt...

ISZI 50, avagy az első ötvenesem (2017.11.18.)

Kinizsi 100… Idén tavasszal találkoztam először ezzel a „fogalommal” és mindjárt magával is ragadott. Elkezdtem a résztvevők beszámolóit és a felkészülésre vonatkozó írásokat olvasgatni, hogy minél előbb én is átélhessem azt az élményt, amikor Tatára érve átveszem a sikeres teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt. Elhatároztam, hogy megpróbálok felkészülni a 2018-as Kinizsi 100-ra.

De hogyan kezdjem el? Eddig összesen egy 12 km-es teljesítménytúrán vettem részt, azon kívül csak rövidebb családi kirándulások során koptattam az erdei gyalogösvényeket. Arra gondoltam, hogy valami olyan távval kellene kezdeni, amelyben már van kihívás, de elsőre vállalható. 20 km a Pilis körül. Szeptember elején egy esős-borongós-napos szombaton, egyedül, különösebb nehézségek nélkül, elfogadható idővel teljesítettem.

Mi legyen a következő? Kicsit több szint, de ugyanekkora táv? Kicsit hosszabb táv, de nem sokkal több szint? Vagy esetleg hosszabb táv és több szint? Végül az utolsó változat mellett döntöttem, 35 km, végig a piroson Esztergomból indulva. Október elején ez is sikerült. Lett ugyan néhány vízhólyag a lábamon, néhány napig minden lépés emlékeztetett a hétvégi elfoglaltságomra, de a vízhólyagok elmúltak és mára már csak a kellemes emlékek maradtak.

Elkezdtem tervezgetni a következő havi felkészülést, amikor rátaláltam a NIK 40-re. Még egy kicsit hosszabb táv, pont jó lesz! De szinte végig sötétben! Ezt mégsem nekem találták ki… Akkor legyen inkább az ISZI 50!

A következő napok és hetek során folyamatosan azon vívódtam, hogy milyen jó lenne végigmenni, de vajon lesz-e hozzá elég erőm és kitartásom? Megnéztem, hogy ha nem bírom, akkor 20 km-nél ki lehet szállni, onnan könnyen haza tudok jutni. Annyit már mentem, addig biztos bírni fogom. Feltéve, hogy nem esik az eső vagy a hó, ami november közepén egyáltalán nem zárható ki. Ahogy közeledett november 18-a, egyre gyakrabban néztem az időjárás előrejelzést. Esni fog? Nem fog esni? Hideg lesz? Hét elején még azt jósolták, hogy nem lesz eső. Elmegyek! Aztán csütörtökön már esőt jósoltak péntek délutánra és szombat délelőttre. Nem megyek, nem fogom eláztatni magamat! Pénteken már csak aznapra mondtak esőt, elmegyek! De nincs fejlámpám, nem megyek! Kérek egyet kölcsön és elmegyek! Végül péntek este mégiscsak összecsomagoltam, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz és lefeküdtem aludni. De alvás helyett sokáig csak azt hallgattam, ahogy az esőcseppek szakadatlanul kopognak a terasz tetején.

Hajnali 4 órakor csörgött az ébresztőóra. Kintről ugyanazok a hangok szűrődtek be, mint este elalvás előtt: az eső még mindig esett. Itthon maradok… Feleségem észrevette a bizonytalansággal vegyes szomorúságomat és azt mondta, hogy menjek nyugodtan, mire odaérek Szárligetre, ott már nem fog esni. Így indultam el az első 50 km-es teljesítménytúrámra.

4:40, vasútállomás: A vonat pontosan érkezett, 3 kocsis Desiro, az utolsó kocsiban én utaztam egyedül. Fűtés nem volt, de az izgalomtól így is melegem volt.

OKT 25.: Boldogkőváralja – Gibárt (2017. 08. 14.)

Az előző napi túra levezetéseként erre a napra egy rövid szakaszt terveztünk. Délelőtt megnéztük Boldogkő várát, amely nekem kissé csalódás volt. A korábban látott várak érdekesebbek voltak. Utána autóval elmentünk Gibártig, ahol szerettük volna megnézni az erőművet, de sajnos néhány óra alatt nem sikerült beszerezni az ehhez szükséges engedélyt.

Így hát volt kb. 2 óra szabadidőnk, amelyet ebéddel és sziesztával töltöttünk. Utána pecsételtünk, majd autóval elmentünk a gibárti buszmegállóig, ahol izgatottan vártuk, hogy valóban jön-e a busz, amely a mentrendben szerepel. És jött!!! Elmentünk vele Abaújkér vmh-ig, ahol ismét vártunk-vártunk-vártunk, de nem hiába! Jött a piros vonat, amellyel elzötyögtünk az előző napi túránk végpontjáig, Boldogkőváraljáig. Ott gyors pecsételés, majd a szántóföldön át irány Hernádcéce. Erre a napra ismét visszatért a napos idő, úgyhogy nem fáztunk…

Boldogkő vára a távolból

OKT 26.: Regéc – Boldogkőváralja (2017. 08. 13.)

Hosszú tervezgetés és várakozás után, 2017 augusztusában tettük meg az első lépéseket az OKT-n. Az eredeti terv szerint a keleti végpontból, Hollóházáról indulva szerettünk volna két nap alatt Nagyhutáig eljutni, de az időjárás közbeszólt. Csütörtöktől szombatig a nyár talán legmelegebb napjai köszöntöttek ránk, ezért túra helyett inkább más programot szerveztünk azokra a napokra (pl. megnéztük a füzéri várat és a füzérradványi Károlyi-kastélyt). Így is csodálatos dolgokat láttunk, de nem gyűltek az OKT méterek…