Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.
Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.
Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.
Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.
Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.
|
|
| A cinege... | ... és a kíváncsi mókus |
