Gerecse 50 – Ezúttal nem sikerült… (2025.06.14.)

Ha április, akkor Gerecse teljesítménytúra. Eddig ötször teljesítettem az 50 kilométeres távot és 2018 óta minden évben ez AZ áprilisi túrám. Ebben az évben is készültem rá, de sajnos csak lélekben, mert sem márciusban, sem április elején nem sikerült túrtabakancsot húznom. A nagyobbik fiam ezúttal nem is tervezte, hogy jönne velem, de a (majdnem) 15 éves ikrek úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak a 30 kilométeres távval. A fiam már volt velem Sárga 30-on, de a lányom eddig „csak” a Gerecse 20-at teljesítette (háromszor).

Be is neveztünk, szerveztük a logisztikát, hogy hogyan jutnak haza a gyerekek, amikor néhány nappal a kitűzött dátum előtt jött a hír, hogy a száj- és körömfájás járvány miatt elhalasztják a túrát. Kivételesen megörültem a hírnek, mert úgy gondoltam, hogy így legalább lesz egy kis időm felkészülni a megmérettetésre. Mert igaz, hogy ennél hosszabb távot is teljesítettem már, de azért ezt sem szabad félvállról venni, mert az 50 km az csak 50 km…

Hamarosan meglett az új dátum, ezúttal nem őszre halasztották, mint 2022-ben, hanem június közepére. Telt-múlt az idő, egyre közeledett június közepe, de nekem továbbra sem volt időm túrázgatni. Kicsit kezdtem aggódni, hogy hogyan fogok majd végigmenni? Azzal próbáltam magamat nyugtatni, hogy ismerem az utat, tudom, hogy hol mi vár rám és igaz, hogy túrázni nem voltam, de azért nem a fotelben ülve töltöttem a tavaszi hónapokat.

Június elején beköszöntött a nyár, a hőmérő higanyszála megragadt a 30 °C feletti tartományban, esőnek pedig már hetek óta a hírét sem hallottuk, így biztos voltam benne, hogy ebben az évben kivételesen nem a sarat fogjuk dagasztani, hanem a port fogjuk magunkra gyűjteni a Gerecse dombjai között.

A túra napján 5 órakor indultunk otthonról, az autót Tatabányán a szokott helyen, a vasútállomás parkolójában hagytuk, ahonnan néhány perc alatt felsétáltunk a rajt helyszínére. A korábbi évektől eltérően ezúttal egy kicsit kaotikusnak tűnt a rendszer, elég nagy tömeg állt a rajtsátor előtt és látszólag nem is haladt a sor. Miután sikerült értelmezni, hogy mi a szabály, én beálltam az 50-es tömegbe, a gyerekeim pedig ott vártak a 30-as sátor előtt, hogy körülbelül egyszerre csippantsák le a QR kódunkat. (A 30-as távon akkor már egyetlen induló sem várakozott, ott nem kellett sorba állni.)

Elsőre nem láttam át, hogyan működik a rendszer (a fényképet egy kollégám készítette)

Gerecse 50 – Egy „elsőbálozó” nagy feltámadása (2024.04.20.)

2018-ban, amikor először neveztem a Gerecse 50 teljesítménytúrára, az a cél lebegett a szemem előtt, hogy érjek be szintidőn belül a célba. Ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor jónéhány vízhólyaggal a lábamon, fáradtan, de boldogan átvettem a sikeres teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet. Azóta eltelt 5 év és már négy színes Gerecse 50-es kitűző mosolygott rám a falról (és egy jubileumi 40-es 2022-ből). 2024-re ezek után nem lehetett más célom, mint megszerezni az ötödik 50-es kitűzőt.

Március elején kezdtem kérdezgetni a családot, hogy ebben az évben ki szeretne elindulni és melyik távon? A 14 éves ikreink a már megszokott 20 km-es távot választották, a feleségem pedig ebben az évben is elvállalta a kíséretet. A nagyobbik (16 éves) fiam előző évben 30 km-en indult és 5 óra 43 perc alatt teljesítette azt. Az első kérdésemre még „Majd meglátom...” volt a válasz, de néhány nappal később határozottan kijelentette: „Apa, idén megyek veled!” Úgy éreztem, hogy ezzel alaposan feladta nekem a leckét. Tudtam, hogy fizikailag képes rá, de kicsit aggódtam, hogy vajon fejben is felkészült-e a 10-11 óra gyaloglásra. Nem szerettem volna, hogy csalódás érje az első „nagy” túráján.

A nagy nap közeledtével egyre gyakrabban nézegettem az időjárás előrejelzést. Szerettem volna, ha a fiamnak legalább a dagonya és az eső nem nehezíti meg a dolgát. Sokáig úgy látszott, hogy az égiek meghallgatják a fohászomat és egész hétre száraz, meleg, napos idő ígérkezett.

A túra előtti hétvégén az RPDDK-n bejárattam az új túrabakancsomat és izgatottan vártam április 20-át. A gondolataim pedig folyamatosan azon jártak, hogy a fiamnak sikerüljön szintidőn belül célba érnie.

A munkatársaimat is próbáltam rávenni, hogy tartsunk egy csapatépítő túrát. Az egyik kolléganőm be is nevezett az 50 km-es távra, de egy héttel a túra előtt futás közben elütötte egy kisgyerek biciklivel és kificamodott a bokája, úgyhogy nem tudott jönni. Két másik kollégám a 30 km-es távra nevezett be, de úgy terveztük, hogy a közös szakaszon együtt megyünk.

Csütörtöktől az addiginál is gyakrabban néztem az időjárás előrejelző oldalakat, főleg azután, hogy szombatra egyre nagyobb valószínűséggel esőt jósoltak. Meg is kérdezte tőlem valaki (nem az indulók közül) a munkahelyemen, hogy mi lesz, ha esni fog az eső? Csak annyit mondtam neki, hogy akkor veszünk esőkabátot is...

Gerecse 50 – A nagy sárdagasztás (2023.04.15.)

Egy év kihagyás után ismét a leghosszabb, 50 km-es távra fizettem be a nevezési díjat. A túra hetében árgus szemekkel figyeltem az időjárás előrejelzést, de hiába. Egyik általam ismert oldal sem akart szombatra esőmentes napot jósolni. Sőt, csütörtök-péntekre az ország nyugati részére az egy havi átlagot meghaladó mennyiségű esőt ígértek. Ettől persze nem ijedtem meg, de azért örültem volna, ha nem kell bőrig ázni, vagy pedig végig esőkabátban gyalogolni.

Ezúttal (sajnos) nem tévedtek a meteorológusok, csütörtök este megérkezett a mediterrán ciklon és bőséges csapadékkal áztatta meg a zöldülő természetet. A növények valószínűleg örültek az égi áldásnak, én nem annyira...

Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek szombatra (forrás: met.hu)

Az vígasztalt, hogy volt, ahol több eső esett, mint a Gerecsében (forrás: Időkép)

Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.

Gerecse 50 – másodszor (2019.04.27.)

Január-februárban már izgatottan nézegettem a Gerecse honlapját és vártam, hogy elinduljon a nevezés. Eszembe jutott az egy évvel korábbi időszak, amikor első alkalommal neveztem az 50 km-es távra, utána pedig februártól áprilisig szinte hetente végigjártam gondolatban az útvonalat. Próbáltam elképzelni, hogy mi vár majd rám az úton, olvasgattam korábbi évek beszámolóit és memorizáltam, hogy hol milyen jelzést kell követni.

Ebben az évben végül többszöri halasztás után február végétől lehetett nevezni, amit az elsők között meg is tettem. De utána nem töltött el a várakozás izgalma, szinte el is felejtettem az egészet. Mindössze akkor jutott eszembe, amikor a feleségem és a két fiunk is benevezett a 20 km-es távra és próbáltam olyan időtervet készíteni, amely alapján a Turultól együtt sétálhatunk be a célba.

Egy héttel a Gerecse előtt tartottunk egy három napos „felkészítő túrát” a családdal a Zemplénben, végigjártuk az OKT 27. szakaszát. Nagyon jó időnk volt, sok szépet láttunk, meseszerű élményekben volt részünk, de… De sikerült begyűjtenem két kicsi, viszont annál fájdalmasabb vízhólyagot a talpamra és az egyik lábujjamra. Ettől kezdve aztán napról-napra egyre pesszimistább lettem, úgy éreztem, hogy fáj a térdem, a derekam és minden porcikám, amelyre szükségem lenne a gyaloglásnál. Pénteken este jutott eszembe, hogy még egyszer sem néztem rá a térképre, egyszer sem jártam végig gondolatban az útvonalat. Mielőtt még maga alá temetett volna az elkeseredettség, lefeküdtem aludni.

4:15: az ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Miután magamhoz tértem tudatosult bennem, hogy kint bizony szakad az eső. Félálomban odarohantam a számítógéphez és megnéztem a radarképet. Az előrejelzés szerint 1-2 órán belül elvonul az esőt okozó felhő, utána kellemes túraidőt jósoltak. Hittem nekik…

Háromnegyed órával később már az autóban ültem és úton voltam Tatabánya felé. Az eső továbbra is szakadt, mintha dézsából öntötték volna, de már nem volt visszaút. Különben is azt jósolták, hogy hamarosan eláll…

Gerecse 50 – újabb 50 km a cél felé (2018.04.28.)

Körülbelül egy évvel ezelőtt ragadott magával a gondolat, hogy milyen jó lenne teljesíteni a Kinizsi 100-at. Az oda vezető (most már tudom, hogy rögös) út első nagyobb lépése volt tavaly ősszel egy sikeresen teljesített Iszi 50 teljesítménytúra. Télen és kora tavasszal csak néhány rövidebb túrára futotta az időmből, ezért úgy döntöttem, hogy ezt az évet még a felkészülésre szánom.

Februárban elsők között regisztráltam az 50 km-es Gerecse teljesítménytúrára. Akkor még nagyon távolinak tűnt az április végi időpont, de képzeletben már elkezdtem róni a kilométereket. Melyik szakaszon jártam novemberben, hol merre kanyargott az út, stb. Készítettem magamnak egy időtervet, 11 órás teljesítéssel számolva.

Aztán telt-múlt az idő és egyre közeledett a rajt időpontja. Néhány héttel előtte a jó idő is megérkezett, én pedig minden szabad percemet a kertben töltöttem, hogy minél előbb befejezzem a tavaszi munkákat. Így hát túrázás helyett a kerti munka jelentette az első Gerecse 50-emre a felkészülést. Meg is lett az eredménye, mert néhány nappal a rajt előtt még alig tudtam reggelente felkelni az ágyból, annyira fájt a derekam.

A család többi tagját (feleségemet és 4 gyerkőcünket) is próbáltam rávenni, hogy induljanak el a 10 km-es távon. Nem tiltakoztak, szívesen szurkoltak volna nekem a befutónál, de úgy számoltuk, hogy túl sokat kellene nekik rám várniuk, ezért végül letettünk erről a családi indulásról.

Ilyen előzmények után egyedül indultam el szombaton hajnalban Tatabányára. Szerettem volna korán odaérni, hogy még elfogadható távolságban találjak parkolóhelyet és minél előbb elindulhassak, hátha így kevesebbet kell a nagy melegben gyalogolni. Háromnegyed 6 után nem sokkal már sikerült „becsipognom” és beállhattam a 6 órakor rajtolók népes csapatába.

Pontban 6 órakor indulhattunk el. Hatalmas emberfolyam hömpölygött végig a város utcáin. Néhány autó próbálkozott keresztezni a túrázók útját, kevés sikerrel. Gyorsan elértünk az autópálya alatt átvezető kis alagúthoz, majd folytattuk a gyaloglást a hétvégi kertek kerítése mellett.

6:30, János-forrás, 1. EP: Fél óra alatt értem el az első ellenőrző pontot. Gyors pecsételés után indultam is tovább. A rajtban kapott úti csomaghoz itt újabb kiegészítőt kaptunk, néhány ragtapaszt egy kis dobozkában. Ekkor még bíztam benne, hogy nem lesz rá szükségem, de eltettem és haladtam tovább.

A korai időpont és az égen lévő felhők miatt kissé sötét volt az erdőben, de azért időnként meg-megállva próbáltam fényképekkel is dokumentálni a túrát. Persze a megállás nem volt egyszerű, mert itt még eléggé együtt volt a mezőny, ezért csak olyan helyen lehetett megállni, ahol félre tudtam állni egy kicsit.

Fél óra alatt értem el az elágazást, ahol nagy tábla hirdette, hogy a 10 és 20 km-es távon indulóknak majd egyenesen kell továbbmenniük, de nekünk balra fordulva, a S- jelzésen kell folytatni az utunkat. Kényelmes, enyhén emelkedő szakasz következett, volt idő és lehetőség elfogyasztani a reggelim második részét, egy szendvicset.