Október elején az Őrségben folytattam az RPDDK-t. Zalalövőről indultam, erdőn-mezőn át felmentem Csödére, ahol szerencsére nem felejtettem el pecsételni. Utána rövid időre lementem a térképről, de nem sokkal később megértettem, hogy miért. Pusztaszentpéteren ismét pecsételtem, majd a kezdeti nehézségek után gond nélkül megérkeztem Kerkakutasra. Ebéd után következett két Szenterzsébet és egy kis alföldi ízelítő. Szentgyörgyvölgyet olyan érdekesnek találtam, hogy egy részét háromszor is megnéztem. A nap végén Veleméren hajtottam álomra a fejemet.
Október 3. nemzeti ünnep Németországban, ezért az ottani munkatársaim közül
sokan két nappal meghosszabbították a hétvégét. Ennek köszönhetően én is
tudtam úgy szervezni a munkámat, hogy nekem is legyen egy hosszú hétvégém. A
hét elejére napos, száraz időt ígértek az időjósok és az itthoni dolgokat is
sikerült elrendezni, így szombat délután eldőlt, hogy hétfőn és kedden egy
hosszabb, kétnapos szakasszal tudom folytatni a RPDDK-t.
Korábban már nézegettem, hol lehetne folytatni a bejárást, hova lehet
tömegközlekedéssel eljutni, hol találok szállást, de a konkrét terv csak
vasárnap délután állt össze. Pontosabban tervek, mert minden attól függött,
hogy hol találok az utolsó pillanatban szállást. Telefonálgattam, levelet
írtam, az ismert szállásfoglaló oldalakat nézegettem, de vagy már foglalt volt
a hely, vagy nem vették fel a telefont. Amikor már kezdtem feladni, akkor
megszólalt a telefonom. Velemérről, a Kisaranyos Vendégházból hívtak vissza.
Elmondtam a gondomat, majd rövid gondolkodás után olyan választ kaptam, amire
már nem is számítottam: hétfőn este lesz számomra egy szabad szoba!
Ez egyben azt is jelentette, hogy nem kétszer egy napra megyek, azaz este nem
megyek vissza az autóhoz, hanem egyszer két napra és mindent, amire szükségem
lehet a két nap alatt, magammal kell vinnem. Ez lesz az első ilyen alkalom!
Próbáltam végiggondolni, hogy mi az, amit egy napra nem szoktam magammal
vinni, de most szükségem lesz vagy lehet rá. Aztán amikor kezdett hosszúra
nyúlni a fejemben a lista, akkor hirtelen eszembe jutott, hogy mindent, amit
bepakolok, két napon keresztül a hátamon kell cipelni. Ez jó indok volt arra,
hogy újra végignézzem és lerövidítsem a képzeletbeli listámat.
Végül sikerült úgy összeállítani a csomagot, hogy az enni-innivalóval együtt
is kényelmesen befértem a fiam 40 literes hátizsákjába. A súlyát azért nem
mertem lemérni, nehogy megijedjek... Most már látom, hogy mit lehetett volna
még kihagyni, de szerencsére túl sok felesleges dolgot így sem vittem
magammal. Ezt a fajta túrázást is tanulni kell...
Hétfőn szokás szerint hajnalban keltem és fél ötkor már úton voltam
Székesfehérvár felé, ahol a vasútállomás melletti parkolóban állítottam le az
autót. Háromnegyed hatkor megérkezett a vonat, amelyikkel Zalaegerszegig
utaztam. Ott 5 perc lett volna az átszállásra, de a vonatom folyamatosan
gyűjtögette a késést és Ukk állomásig már majdnem 15 percet sikerült
összeszednie. Már kétszer utaztam ezen a vonalon és a csatlakozás mindkét
alkalommal megvárta a vonatomat, ezért abban bíztam, hogy most sem lesz ez
másként. Jól gondoltam... Amikor beértünk Zalaegerszegre, a mellettünk lévő
vágányon ott várt a piroska.
Közel 3 órás utazás után, háromnegyed 9-kor érkeztem meg végül Zalalövőre. Egy
kis készülődés és a szokásos indulás előtti teendők után 9 órakor kaptam a
hátamra a zsákomat és indultam el az állomásról a
K+ jelzéseket követve. Este 5 és 6
óra között terveztem a szállásra érni, ezért nem kellett sietnem. Mielőtt a
Zala hídja felé vettem volna az irányt, felsétáltam a közeli Szent László
király-templomig, amelyet előző alkalommal csak távolról néztem meg.
|
|
|
A Hűség Oszlopa Zalalövőn |
A vasútállomás régi épülete |
Szent László király-templom |