A húsvéti szünetben egy hosszú (részben kényszer-)pihenő után indultam újra kéktúrázni a Balaton-felvidékre, ahol azonban ezúttal nem az Országos, hanem a Balaton-felvidéki Kéktúra egy szakaszát jártam végig. Pétfürdő volt a kiindulópont, érintettem Királyszentistvánt és Litért, az utolsó pecsétet pedig Balatonalmádiban nyomtam rá az igazolólapra. De, a kalandnak ezzel még nem volt vége...
Nem így terveztem az év elejét… A kisebbik lányommal már az előző év vége óta nézegettük, mikor találunk egy alkalmas hétvégét, hogy elindulhassunk együtt a nagy kalandra. Januárban és februárban zajlottak a társas vadászatok, amire az apátvarasdi kalandom óta igyekszem még jobban odafigyelni. Ráadásul az időjárás sem bátorított arra, hogy útnak induljunk, ha látni is szeretnénk valamit. Ezért aztán telt-múlt az idő, én pedig jobb híján olvasgattam mások túrabeszámolóit és néztem az interneten fellelhető videókat.
Aztán végre elérkezett a március, vele együtt a jó idő ígérete! Február utolsó hetében reggel időjárás jelentés olvasásával kezdtem a napot, este pedig azzal fejeztem be és el sem akartam hinni, hogy hiába vagyunk egyre közelebb március első napjához, a meteorológusok tartják magukat ahhoz a véleményükhöz, hogy vasárnap igazi túraidő lesz.
Előtte azonban még volt egy fontos esemény, pénteken és szombaton a lányom kísérőjeként részt vettem egy tanulmányi versenyen. Az első nap gond nélkül lement, a második nap reggelén viszont megtörtént a baj… Félreléptem… Ott állt mellettem a lányom és mégis megtörtént… Lecsúszott a lábam egy lépcsőfokról és aláfordult a bokám…
Az élet persze nem állt meg, egész nap tettem a dolgomat, de a nap végén már nem tudtam őszintén örülni a lányom sikerének. Aztán másnap reggel, amikor felkeltem, a feleségem ellentmondást nem tűrő hangon mondta, hogy megyünk az orvosi ügyeletre. Nem volt megdagadva a bokám, de a kék-lila-vörös különböző árnyalatait lehetett felfedezni az egész lábfejemen. Beültünk az autóba és irány Budapest.
A következő néhány óra történéseit kellő türelemmel és higgadtsággal kellett kezelnünk, de végül a harmadik kórház második rendelőjében fogadtak bennünket. (Közben fájós lábbal sétáltam, lépcsőztem és hegyet másztam…) Onnan már ment minden, mint a karikacsapás, körülbelül fél óra alatt megszületett az ítélet: részleges bokaszalag szakadás, 4 hét bokarögzítő. (Szerencsére nem gipsz…)
A 4 hét alatt a körülményekhez (és magamhoz) képest elég sokat hordtam a bokarögzítőt. Ennek köszönhetően a 4. hét végén úgy éreztem, hogy minden rendben és amint az orvos is mondta, addigra már elkezdtem a fokozatos terhelést is.
Jött a húsvét, a tavaszi szünet, nekem pedig már nagyon-nagyon mehetnékem volt. Úgy éreztem, hogy a lábam már teljesen rendbe jött, de szerencsére a feleségem még időről időre figyelmeztetett, hogy csak lassan a testtel…
Egyik KDP-s túrám végén, amikor felkerestem a Péti-hegyen álló geodéziai tornyot, már belekóstoltam a Balaton-felvidéki Kéktúrába, azóta fontolgattam, hogy egyszer végig kellene rajta gyalogolni. Erre itt volt a remek alkalom: szabadság, jó idő, nem kell hozzá sokat utazni és ha baj van (nem bírja a bokám), könnyen ki lehet szállni. Így hát húsvét után belevágtam…
|
|
| Megérkeztem Pétfürdőre | Az újabb kaland kezdete |
