Az első nyári hétvégén az Őrségben folytattam az RPDDK-t. Reggel izgalomtól nem mentes utazás végén érkeztem meg Őriszentpéterre, majd egész délelőtt szerről-szerre és végről-végre jártam a vidéket. Ezúttal nem voltak meredek emelkedők és lejtők, de voltak rétek derékig érő fűvel, színes virágokkal és lenyűgöző panorámával. Az utolsó pecsét után a lovak közé csaptam és még az eső előtt odaértem Csákánydoroszlóra.
Két és fél hónap kihagyás után tértem vissza a kékre. Közben sem csak a fotelban ültem, sőt, még az OKT egy-egy szakaszát is érintettem a Gerecsében és a Budai-hegységben, de az igazolófüzetembe március közepe óta nem került újabb pecsét.
Június elején végre lett egy hétvégi nap, amikor a gyerek ide-oda utaztak és a kerti munkával sem voltam már nagyon elmaradva, így végre ismét útra kelhettem. Hét elején még szép időt jósoltak vasárnapra, aztán ahogy közeledett a hétvége, úgy változott az előrejelzés is. Pénteken már egész napos esőt ígértek vasárnapra az Őrségbe, ezért még az is megfordult a fejemben, hogy valahonnan gyorsan beszerzek egy AK igazolófüzetet és az ország másik végébe megyek túrázni. De szombatra ismét megváltozott az előrejelzés és már csak vasárnap késő délutántól jósoltak esőt, úgyhogy döntöttem: vasárnap megyek az Őrségbe. Bíztam a meteorológusokban, de azért a hátizsákom aljára betettem az esőkabátot, az autóba pedig egy váltás ruhát.
Vasárnap reggel nem volt időm lustálkodni, a nappal együtt keltem, hogy elérjem a Szombathelyről 7:04-kor induló vonatot. 7 óra előtt 5 perccel már a vonaton ültem és vártam… 10 perccel később még mindig vártam… 15 perccel később még mindig vártam… A vonat csak nem akart elindulni. Már a tervezéskor is egy kicsit kockázatosnak éreztem a két átszállást, 5-5 perc átszállási idővel, de bíztam benne, hogy egy InterRegio vonat csak nem késik. Tévedtem… Amíg vártunk az indulásra, megnéztem a menetrendek.hu oldalon, hogy van-e valami alternatív lehetőség Zalaszentivánról eljutni Őriszentpéterre, de csak a 2 órával később induló vonatot találtam. Végül 13 perc késéssel indult el a vonat Szombathelyről. Amikor jött a jegyvizsgáló, megkérdeztem tőle, hogy Zalaszentivánon megvár-e a csatlakozó vonat? A MÁV-val kapcsolatos tapasztalataim alapján egy határozott „Nem”-re, esetleg egy „Talán”-ra számítottam, de kellemesen csalódtam. Azt mondta a kalauz, hogy majd odaszól a kollégáknak. Úgy is lett, néhány megállóval később jött vissza, hogy megvár a vonat. Ismét elővettem a menetrendek.hu-t, mert Zalaegerszegen is csak 5 perc lett volna az átszállásra. Sajnos onnan sem volt más lehetőség, mint a 2 órával később induló vonat.
Zalaszentivánon ott állt a vonat a mellettünk lévő vágányon. Gyorsan átsétáltam a peron túloldalára és felszálltam az egy kocsiból álló „piroskára”, amelyik szinte azonnal indult is. Könnyen találtam ülőhelyet, mert rajtam kívül csak egy idősebb hölgy, a jegyvizsgáló és a vonatvezető utazott rajta. A korábbi sikeremen felbuzdulva itt is megkérdeztem a kalauzt, hogy vajon Zalaegerszegen megvár-e a csatlakozás? Szerencsére ő is segítőkész volt és felajánlotta, hogy ír a kollégának, hogy várjanak meg. El sem akartam hinni, hogy ilyen is van a MÁV-nál!
A forgatókönyv már ismerős volt: Zalaegerszegen megállt a vonat, a mellettünk lévő vágányon ott állt a másik „piroska”, egyetlen fizető utasként felszálltam rá és már indultunk is Őriszentpéter felé. Ezen a vonaton nem nyugdíjas néni, hanem egy szolgálaton kívüli vasutas utazott negyedikként. Végülis jól járt a MÁV, hogy mindkét vonatot elértem, mert így legalább utazott rajtuk egy fizető utas is. Kalandosan, de végül 9 óra előtt néhány perccel érkeztem meg az őrségi városba.
|
|
| Őriszentpéter, vasútállomás, visszainduláshoz készülődik a „piroska” | Az út szélén gyalogoltam be a városba |
