Május elején tértünk vissza a Gemenci erdőbe és onnan folytattuk az Alföldi Kéktúrát, ahol 3 héttel korábban nekivágtunk a nagy kalandnak. Miután felkerestük a Nagyfát és megtaláltuk a hídra vezető utat, búcsút intettünk a Dunántúlnak. A folyó túlpartján kilométereken keresztül sétáltunk a gáton, de Ósükösdöt már földúton közelítettük meg. Befejezéseként elgyalogoltunk a legközelebbi buszmegállóig, majd pedig még egy kicsit tovább is. Másnap reggel aztán nem várt helyen folytatódott a történet...
Amikor megfogalmazódott bennünk a lányommal, hogy elindulunk az Alföldi Kéktúra útvonalán, akkor úgy terveztük, hogy megpróbálunk minden hónapban (legalább) egy szakaszt teljesíteni. Ez a tervünk a sérülésem miatt már az indulás előtt meghiúsult. Áprilisban szerencsére ott volt a húsvéti szünet, de a május megint kérdéses volt, mert általában ilyenkor vannak a tanév végi koncertek és bemutatók, ezért nem könnyű szabad időpontot találni. Nem volt ez másként ebben az évben sem, ezért az első (és valószínűleg egyetlen) szabad májusi hétvégét kihasználva folytattuk az alföldi kalandozásunkat.
Ezúttal Baján hagytuk az autót, a buszmegálló és a vasútállomás között körülbelül félúton található parkolóban. Onnan egy néhány perces sétával átgyalogoltunk a vasútállomásra, a telefonomon megvettem a jegyet, majd, mivel már bent állt a „piroska”, felszálltunk a vonatra. Az indulásig még volt negyed óra, gondoltuk, hogy addig kényelmesen megesszük az otthonról hozott szendvicseinket. Ekkor még alig néhány utas lézengett a vonaton, de indulás előtt pár perccel egy 15-20 fős csoport érkezett, velük aztán meg is telt a kocsi.
Alig valamivel több, mint tíz perccel a bajai indulás után ismét ott álltunk a
pörölyi állomás peronján, ahol legutóbbi ottjártunk óta egy újabb alkotással
gyarapodott a látnivalók sora. Végigvettük a szokásos indulás előtti
teendőket, majd a már ismert lépcsőn keresztül hátunk mögött hagytuk a
vágányokat.
|
|
|
| A „piroska” a pörbölyi állomáson | Ha esetleg nem jönne a vonat... | Irány az Ökocentrum! |
Már ismertük az utat az Ökocentrum hátsó kapuja felé és ezúttal még az
ördöglakattal sem kellett megküzdenünk ahhoz, hogy feljussunk a gát tetejére.
Az első K jelzésnél jobbra
fordultunk és az aszfaltcsíkot (valamint a cipőnk talpát) koptatva Baja felé
vettük az irányt.
|
|
| Irány Baja! | Egy gyászcincér keresztezte az utunkat az aszfalton |
Ezúttal nem tartott sokáig a gátmenet, mindössze 10 percet kellett
gyalogolnunk a letérőig, ahol a jelzések egy erdei úton folytatódtak. Mielőtt
azonban belevetettük volna magunkat az erdő sűrűjébe, pótoltuk az előző
alkalommal elmaradt pecsétet az igazolófüzetekben.
|
| Ismét a Gemenci-erdő árnyékot adó fái között gyalogoltunk |
Kezdetben ugyanolyan gyönyörű erdőben gyalogoltunk, mint előző alkalommal.
(Nem csoda, hiszen ugyanabban a Gemenci-erdőben jártunk, csak most egy másik
úton, a korábbitól mindössze pár száz méterre.) Az örömünk azonban nem tartott
sokáig, mert beértünk a nyárfák közé, ahol „elkezdett esni a hó”. Ha csak a
fényképeken láttam volna a helyet, akkor valóban azt gondolhattam volna, hogy
hó lepte be a tájat, annyi fehér nyárfaszösz volt az úton. Sőt, még a szél is
fújt egy kicsit, ezért olyan érzésünk volt, mintha hófúvásban gyalogolnánk.
Csak az nem fért bele a képbe, hogy nem sokkal korábban kentük be magunkat
naptejjel, nehogy leégjünk a nap folyamán…
|
|
|
| Májusi „hótakaró” | Kiértünk a „hóviharból” | Tintagomba |
Mire kiértünk a Cserta-Dunához, addigra már elegünk lett a tavaszi télből. A szemünk és a szánk tele volt szöszökkel és a naptejnek köszönhetően a karunkra is bőven tapadt belőle.
A sűrű növényzet miatt nem sokat láttunk a Cserta-Duna vizéből, de azt
megfigyelhettük, hogy néhány helyen már kezdett nyílni a vízitök.
|
|
|
| A Cserta-Duna partján vitt az út | Kezdett nyílni a vízitök | A nagy szárazság miatt alig volt víz a mederben |
Átkeltünk egy kis fahídon, majd a következő elágazásnál színt váltottunk és a
P jelzéseket követve folytattuk
utunkat. Átmentünk a sínek és az 55-ös főút alatt, majd néhány méteren
keresztül bújócskáztunk egy keskeny ösvényen. Ezt követően kiértünk egy
széles, homokos erdei kocsiútra.
|
|
| Kis fahíd a Sárkány-fok felett | Egy kis kitérő |
|
|
| Reggel már jártunk erre, kétszer is | Keskeny ösvény a fák között |
Közel 2 kilométeren keresztül gyalogoltunk a nyíl egyenes úton. Itt is
belekerültünk egy-két „hóviharba”, ezek talán még a korábbinál is rosszabbak
voltak, mert többnyire szemből fújt a szél.
|
|
| 2 kilométer hosszú egyenes | Nyárfaszösz |
Az első elágazóhoz érve telefonos segítséget kellett kérnünk, mert első
ránézésre nem találtuk, merre kell továbbmennünk. Szerencsére a nálunk lévő
két térkép közül az egyik megmutatta, merre induljunk a Nagyfa, azaz a
Pörbölyi Titán felé.
|
|
| Itt már tábla mutatta az utat | Egy-egy jelzést is felfedeztünk a fákon |
Mindössze 10 percet kellett gyalogolnunk a kereszteződéstől, hogy odaérjünk a
valóban lenyűgöző méretű fa tövéhez. Készítettünk néhány fényképet, majd
elindultunk visszafelé. Az út ezúttal sem tartott tovább 10 percnél, így
hamarosan ismét a P jelzéseket követve
sétáltunk az erdei úton.
|
|
| A Nagyfa, azaz a Pörbölyi Titán | |
Útközben láttunk siklót, ismét esett a hó, de ezeket leszámítva eseménytelenül
telt a következő 40 perc.
|
|
| Ismét a piroson | Vízisikló |
|
|
| Egyre közelebb értünk az 55-ös úthoz, már jól lehetett hallani az autók zaját | Nyárfaszöszből itt sem volt hiány |
Negyed 12-kor érkeztünk meg a Türr István híd lábához. Egy lépcső vezetett fel
a híd oldalában, de lentről úgy nézett ki, mintha le lenne zárva a teteje.
Ezért átmentünk a híd alatt, hogy az északi oldalon, ahol a
K jelzés is halad, keressünk egy
másik feljárót. Gyorsan rájöttünk, hogy a túloldalon csak nagy kerülővel
tudnánk felmenni a hídra, ezért visszamentünk a déli oldalra. Szerencsénk
volt, mert éppen akkor jött le valaki a lépcsőn, amikor odaértünk, így
rájöttünk, hogy a látszat ezúttal is csalt, mégiscsak fel lehet jutni a hídra
a lépcsőn keresztül.
|
|
|
| Közeledtünk a hídhoz | Kerestük a feljáratot | Az a bizonyos lépcső, amelyik első ránézésre megtréfált bennünket |
Átkeltünk a Duna felett, ezzel magunk mögött hagytuk a Dunántúlt. A hídról a
túloldalon is egy lépcsőn keresztül jutottunk le. Mielőtt tovább mentünk volna
még le kellett pecsételnünk az igazolófüzetünket a közeli Gemenci
Vándorpontnál. Az épület távolról csak egy fából épült kockaháznak nézett ki,
de odaérve tátva maradt a szánk. Tiszta, ingyenes mosdó, ahol még szappan is
volt, zuhanyzó, mosókonyha, kerékpárszerelő műhely, fent pedig egy gyönyörűen
berendezett közösségi tér, asztalokkal és székekkel. (Ez utóbbi csak este 5 és
reggel 5 között használható, mi csak ablakon keresztül tudtuk megnézni.)
|
|
|
| Irány az Alföld! | Hetek óta nem esett eső és ez meglátszott a Duna vízszintjén is | A Gemenci Vándorpont |
|
| Panoráma a híd közepéről |
Fent, a teraszon kerestünk egy árnyékos helyet, ahol az otthonról hozott
szendvicsekből megebédeltünk. Közben a lányom nosztalgiázott, hogy „amikor a
Vízivándorral erre jártunk, …”
|
| Türr István híd |
Az ebéd és a pihenő után ismét hátunkra kaptuk a zsákunkat és indultunk
tovább. A híd északi oldalán rátaláltunk a
K jelzésre, átkeltünk a
Duna-völgyi-főcsatorna felett, majd búcsút vettünk Bajától és megindultunk a
gát tetején észak felé.
|
|
|
| Kezdődik az aszfaltkoptatás | IV. Károly emléktáblája a híd lábánál | Elhagytuk Baját |
A betonból készült lapokkal kirakott úton kezdetben elég nagy volt az
autóforgalom. Fél óra kutyagolás után a betonlapokból kirakott út jobbra
fordult, mi pedig egy keskenyebb, tükörsima, aszfaltozott úton folytattuk az
utunkat a gát tetején.
|
|
| Az első kilométerkő a gáton | Ekkor éppen nem jött autó |
|
| Alföld I. |
|
|
| Aggófű virága... | ... és termése |
Ezután egy közel egy órás, majdnem eseménytelen gyaloglás következett. A
gemenci gáttal ellentétben itt csak kilométerenként voltak távolságot is jelző
oszlopok, így nehezebb volt követni, hogy mekkora utat tettünk már meg Baja
óta. Helyenként ismét belefutottunk egy kisebb „hóviharba”, szembe jött velünk
az a biciklis, akit reggel láttunk a pörbölyi vonaton, valamint egy-egy autó
is elment mellettünk, de ez a forgalom már egyáltalán nem volt zavaró.
|
|
| Tükörsima aszfalt a gát tetején | Felhők |
|
| Alföld II. |
Érsekcsanádhoz közeledve aztán történt egy kis baleset: belerepült egy bogár a
szemembe. Ösztönösen odakaptam, pedig nem kellett volna. A bogár annyira
megsértődött ettől a mozdulattól, hogy valószínűleg belespriccelt valamit a
szemembe. Próbáltam gyorsan vízzel kimosni, a lányom pedig kipiszkálta belőle
a bogarat, de még utána is nagyon csípett. Kis idő múlva ugyan már jobb lett,
de amikor megkérdeztem a lányomtól, hogy még piros-e a szemem, akkor a válasz
az arcára volt írva…
|
|
| Egy szürke gém pózolt a Vajas-fok kövein | Mezei varfű |
Érsekcsanádnál lesétáltunk a révhez és néhány percre leültünk az árnyékba az
egyik padra. Mielőtt tovább indultunk volna, betértünk a Rév Csárdába, hogy
megkérdezzük, hol tudnánk vizet tölteni a kulacsainkba. (A szemmosás eléggé
leapasztotta a vízkészletemet.) A személyzet nagyon rendes volt, megtöltötték
a kulacsomat.
|
| A Veránka-sziget a révtől fényképezve |
Érsekcsanád után már „csak” 5 kilométert kellett megtenni a gáton. Az
aszfaltozott utat elhagyva megláttuk Ósükösd házait, de azt már megtanultuk,
hogy az Alföldön attól, hogy valami már látszik, az még nem jelenti azt, hogy
közel is van. Ezúttal azonban valóban nem volt messze a pecsételőpont, alig
több, mint 1 kilométert kellett addig gyalogolnunk.
|
| Alföld III. |
|
|
| Hányas szám volt az első oszlopon? | Már látszottak Ósükösd házai |
|
|
|
| Út menti virágok | ||
Fél hármat mutatott az óránk, amikor megérkeztünk a turistaház udvarára.
Osztottunk-szoroztunk, hogy mi tévők legyünk? Körülbelül 6-7 kilométer volt
még előttünk, másfél órával később indult egy busz Sükösd, autóbusz-váróterem
megállóból Baja felé. Ha egyből tovább indultunk volna és szedtük volna a
lábainkat, akkor talán még el is értük volna. (Egyedül valószínűleg így tettem
volna…) De, közösen úgy döntöttünk, hogy nem sietünk, pihenünk egy kicsit,
majd pedig kényelmesen legyalogoljuk az előttünk álló szakaszt, legfeljebb a
végén sziesztázunk egyet a buszmegállóban. (A következő busz egy órával később
indult és még az autóbusz-váróteremig sem kellett miatta elsétálni.)
|
|
| Kitérő a pecsételőhelyhez | Pihentünk egy kicsit a padon |
Ettünk-ittunk a ház előtti padon, majd ismét hátunkra kaptuk a zsákjainkat és
indultunk Sükösd felé. Hosszan gyalogoltunk a Vajas-fok partján, közben
szagoltuk az éppen virágzó akác kellemes illatát. A 2 kilométeres szakaszt
egy, a bozótból a hátunk mögött felröppent fácán tette igazán emlékezetessé: a
lányom annyira megijedt tőle, hogy még hazafelé is azt emlegette. Én pedig
attól ijedtem meg, hogy ő mennyire megrémült…
|
|
|
| Rövid időre egy felhőpamacs takarta el a napot | Virágzott az akác | Tükörkép |
Miután átkeltünk a csatorna felett, ráfordultunk a Sükösd felé vezető,
nyílegyenes földútra. Körülbelül félúton megálltunk a Szent Anna kápolnánál,
utána pedig már hipp-hopp megérkeztünk Sükösdre.
|
|
|
| A sükösdi célegyenes | Út menti kápolna | Az utolsó méterek Sükösd előtt |
|
|
|
| Újabb vízisikló, de erről nem tudtuk eldönteni, hogy él-e még? | Megérkeztünk Sükösdre | A bodza is virágba borult |
Az első buszmegállónál megállítottam a telefonomon a GPS-t és leültünk a
padra. Ekkor vettem észre, hogy ez még „csak” a Mártírok útja nevű megálló.
Igaz, hogy ott is megállt volna az a busz, amelyiket kinéztük magunknak, de
mivel volt még időnk, ezért elsétáltunk a következő, Daráló utca nevű
megállóig. Így legközelebb ennyivel kevesebbet kell majd megtennünk.
|
|
|
| Majdnem célba értünk | A sükösdi Faluház | Pipacs |
A busz indulásáig még volt háromnegyed óránk, amit a megálló padján üldögélve töltöttünk el.
A busz- és az autóút eseménytelenül telt, bár az autóban időnként úgy éreztem, mintha fájna és váladékozna a szemem. Hazaérve a fiam megkérdezte, hogy mi történt a szememmel? A lányom erre annyit mondott, hogy „Ó, már sokkal szebb, mint napközben!” és elmesélte, hogy mi történt.
A történetnek azonban itt még nem lett vége, másnap reggel ugyanis az orvosi
ügyeleten kötöttem ki. Szerencsére csak egy heveny kötőhártyagyulladást
okozott a kaland, ami aztán néhány napos kezelés után múlt el…
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) | Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig (forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával) |
Az AK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése