Az őrségi dombok után a Keleti-Mecsek magaslatai között folytattam az RPDDK-t. Az abaligeti vasútállomásról indultam, ahol különleges veszély leselkedett rám pecsételés közben. Utána az útkeresés kihívásával kellett megbirkóznom, hogy egy órával később már a második pecsétet üthessem be a füzetembe. Kitérőt tettem az uránbánya emlékművéhez, a Babás-szerkövekhez és a Zsongor-kőhöz, utána pedig gyíkokat fényképeztem a Jakab-hegyen. Az esőtől nem ijedtem meg, de azért örültem, amikor újra kisütött a nap. A Remete-rétről a Tubesen keresztül jutottam el a Büdös-kúthoz, onnan pedig egy pihentető sétával a Fehér-kúthoz. Miután az utolsó pecsét is megszáradt a füzetemben, nem volt más hátra, mint visszasétálni az autóhoz.
Egy hónap telt el az előző túra óta, nem csoda hát, hogy a bakancsaim egyre türelmetlenebbül toporogtak a cipőspolcon, nekem pedig egyre jobban viszketett a talpam. Úgy nézett ki, hogy június utolsó napján, egy pénteki napon ki tudok venni egy nap szabadságot és az időjósok sem riogattak semmivel, ezért elkezdtem tervezgetni az őrségi folytatást. Hét közben azonban kiderült, hogy mégsem jön össze a szabadság. Mivel a túrába addigra már nagyon beleéltem magamat, ezért nem akartam róla lemondani és elkezdtem az újratervezést. Az első szempont az időjárás volt. Szombatra egész napos esőt jósoltak, így kizárásos alapon maradt a vasárnap. Vasárnap viszont nem találtam elfogadható tömegközlekedést a tervezett őrségi szakaszhoz, így a Mecsek mellett tettem le a voksomat.
Ahogy közeledett a hétvége, úgy változott napról-napra az időjósok véleménye. Végül szombaton úgy gondolták, hogy az éjszakai eső után vasárnap napközben már nem fogok megázni. Hittem nekik, de azért az esőkabát ezúttal is ott lapult a hátizsákom aljában.
Az már szinte magától értetődő, hogy ha túrázni indulok, akkor reggel nincs időm lustálkodni. Ezúttal sem volt ez másként, 5 órakor már az autóban ültem és robogtam Pécs irányába. Útközben hallgattam a rádiót, benne az időjárás előrejelzést: „Ma országszerte napos idő várható, mindössze az ország déli részére kúszhat be néhány felhő és okozhat záporokat, zivatarokat. A hőmérséklet...”
Dunaföldvár környékén jártam, amikor azt láttam, hogy a távolban sűrű, sötét felhők gyülekeznek az égen. Próbáltam kitalálni, hogy merről fúj a szél és gondolkoztam, hogy vajon elfújja-e a felhőket a Mecsek fölül, mire odaérek. Nem sokkal később megkaptam a választ. Azokat a felhőket bizony elfújta a szél, mégpedig északkeleti irányba és éppen ott kezdett el belőlük szakadni az eső, ahol én autóztam. Az ablaktörlő a gyors fokozaton is alig győzte törölni a szélvédőt.
Szerencsére mire Árpádtetőre értem, már valóban elvonultak a felhők, szépen sütött a reggeli nap és kezdte felszárítani az útról a hajnali eső nyomait. A kalandpark parkolójából visszasétáltam az ezen a szakaszon 2x2 sávos 66-os főúthoz és halált megvető bátorsággal, valamint nyulat megszégyenítő gyorsasággal átkeltem rajta, hogy a túloldalom lévő buszmegállóban várjam meg a Pécsre közlekedő buszt.
|
|
| Vasárnap reggeli pécsi utcakép | A pályaudvar épülete |
