Hosszú szünet után ismét előkerült a barna füzet és egy különleges kirándulásra indultam vele. Hajnali kelés, hosszú autózás és két buszút után Zalatárnokról indultam útnak, két szentes falu között Rádiházán pecsételtem, a tóparton ebédeltem, Lasztonyán és Lispeszentadorjánon pedig tovább csökkentettem az üres mezőket a füzetemben. Mielőtt Bázakerettyére értünk, ifjú túratársaimmal tettünk egy nem tervezett kitérőt, Kistolmácson elfogyott a hely a füzetemben, a második befejezés után pedig úgy döntöttem, hogy három a magyar igazság...
Nagyon nehéz volt… 2024 júniusában, amikor Mesztegnyőn befejeztem a túrát, úgy gondoltam, hogy még ősszel sikerül végigjárnom a maradék 96 kilométert. Ehhez az kellett volna, hogy találjak egy háromnapos szabad időszakot és találjak szállást útközben a megfelelő helyeken. Teltek a hetek és a hónapok, de valami mindig hiányzott. Októberben lefaragtam 30 kilométert a maradékból és bíztam benne, hogy sikerül valamikor két szabad napot találnom a befejezéshez… Aztán novemberben megint csak arra futotta, hogy még tovább rövidítsem a szakadást a térképen, de még mindig maradt 37 kilométer… A téli-tavaszi időszakban a közlekedést is figyelembe véve ez egy napra sok, kettőre pedig kicsit kevés… Így aztán nem sikerült 2024-ben befejezni az RPDDK-t.
Azt hiszem, hogy egy kicsit a motivációm is alábbhagyott 2025-ben és inkább a könnyebben megközelíthető OKT-t és KDP-t részesítettem előnyben az év elején. A nyári szünet kezdetekor megkérdezték a gyerekeim, hogy „Apa, nyáron befejezed a kéktúrát?” Első válaszom egy határozott „Talán…” volt, aztán magamban elkezdtem keresgélni a kifogásokat, hogy miért nem. Végül mégis rászántam magamat és úgy döntöttem, hogy augusztus 21-22-én kiveszek két nap szabadságot és ha esik, ha fúj, befejezem a dél-dunántúli kalandozásomat. Amikor ezt az ötletemet elmondtam a feleségemnek, akkor rövid gondolkodás után visszakérdezett: „Miért nem mész ezen a hétvégén?” Azt hiszem, hogy egy ehhez hasonló kérdés hiányzott már régóta, mert egyből úgy éreztem, hogy nincs több kifogás, menni kell.
Hét elején elkezdtem tervezgetni a túrát: péntek reggel elmegyek vonattal és busszal Zalatárnokra, Bázakerettyén foglalok szállást, szombaton délelőtt legyalogolom a maradék távot, végül pedig Kistolmácsról hazabuszozok és vonatozok. Az első nehézség akkor adódott, amikor megpróbáltam szállást foglalni. Vagy nem kaptam választ az emailre, vagy már nem volt hely péntek estére. Aztán amikor végre lett volna szállás, akkor a meteorológusok megadták a kegyelemdöfést: péntek estétől vasárnap hajnalig esni, sőt szakadni fog az eső. Nehogy már esőben kelljen legyalogolnom az utolsó kilométereket! Osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, hogy bevállalom egy napra a hiányzó szakaszt.
Péntek hajnalban 3:40-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom ébresztője, fél órával később pedig már az autóban ültem és indultam Bázakerettyére. Nem szerettem volna nagyon kiszámítani az érkezést, mert ha lekésem a buszt, akkor a következő csak délután ment volna… (Erre az esetre is volt tervem, de abban is volt kockázat…) 7 óra után néhány perccel parkoltam le a buszmegállónál, gyorsan megvettem a jegyet a telefonomon, majd odasétáltam a megállóba.
A menetrendben jelzett indulási időpont előtt néhány perccel megérkezett a busz. Felszállás után az első meglepetés akkor ért, amikor a vezető közölte, hogy nem érvényes a jegyem. Mutattam neki, hogy most vettem és 7:17-től, a busz indulási időpontjától érvényes. Akkor megnyugodott és mondta, hogy még nincs annyi idő, üljek le és majd valamelyik későbbi megállónál jöjjek vissza újra leolvasni a jegyet. Ezután becsukta az ajtót és elindult. (Délután azt is sikerült megtudnom, hogy a helyiek számára egyáltalán nem szokatlan, hogy a menetrendben jelzettnél korábban elmegy a busz…) Még szerencse, hogy nem az utolsó percben értem oda… Útközben két helyen is rohantak az utasok a buszhoz, de ez láthatóan sem a vezetőt, sem őket nem zavarta.
|
|
| Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén | |
