A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RPDDK-05. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RPDDK-05. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 18., hétfő

RPDDK 04-05.: Zalatárnok (– Rádiháza) – Kistolmács (2025.08.01.)

Hosszú szünet után ismét előkerült a barna füzet és egy különleges kirándulásra indultam vele. Hajnali kelés, hosszú autózás és két buszút után Zalatárnokról indultam útnak, két szentes falu között Rádiházán pecsételtem, a tóparton ebédeltem, Lasztonyán és Lispeszentadorjánon pedig tovább csökkentettem az üres mezőket a füzetemben. Mielőtt Bázakerettyére értünk, ifjú túratársaimmal tettünk egy nem tervezett kitérőt, Kistolmácson elfogyott a hely a füzetemben, a második befejezés után pedig úgy döntöttem, hogy három a magyar igazság...

Nagyon nehéz volt… 2024 júniusában, amikor Mesztegnyőn befejeztem a túrát, úgy gondoltam, hogy még ősszel sikerül végigjárnom a maradék 96 kilométert. Ehhez az kellett volna, hogy találjak egy háromnapos szabad időszakot és találjak szállást útközben a megfelelő helyeken. Teltek a hetek és a hónapok, de valami mindig hiányzott. Októberben lefaragtam 30 kilométert a maradékból és bíztam benne, hogy sikerül valamikor két szabad napot találnom a befejezéshez… Aztán novemberben megint csak arra futotta, hogy még tovább rövidítsem a szakadást a térképen, de még mindig maradt 37 kilométer… A téli-tavaszi időszakban a közlekedést is figyelembe véve ez egy napra sok, kettőre pedig kicsit kevés… Így aztán nem sikerült 2024-ben befejezni az RPDDK-t.

Azt hiszem, hogy egy kicsit a motivációm is alábbhagyott 2025-ben és inkább a könnyebben megközelíthető OKT-t és KDP-t részesítettem előnyben az év elején. A nyári szünet kezdetekor megkérdezték a gyerekeim, hogy „Apa, nyáron befejezed a kéktúrát?” Első válaszom egy határozott „Talán…” volt, aztán magamban elkezdtem keresgélni a kifogásokat, hogy miért nem. Végül mégis rászántam magamat és úgy döntöttem, hogy augusztus 21-22-én kiveszek két nap szabadságot és ha esik, ha fúj, befejezem a dél-dunántúli kalandozásomat. Amikor ezt az ötletemet elmondtam a feleségemnek, akkor rövid gondolkodás után visszakérdezett: „Miért nem mész ezen a hétvégén?” Azt hiszem, hogy egy ehhez hasonló kérdés hiányzott már régóta, mert egyből úgy éreztem, hogy nincs több kifogás, menni kell.

Hét elején elkezdtem tervezgetni a túrát: péntek reggel elmegyek vonattal és busszal Zalatárnokra, Bázakerettyén foglalok szállást, szombaton délelőtt legyalogolom a maradék távot, végül pedig Kistolmácsról hazabuszozok és vonatozok. Az első nehézség akkor adódott, amikor megpróbáltam szállást foglalni. Vagy nem kaptam választ az emailre, vagy már nem volt hely péntek estére. Aztán amikor végre lett volna szállás, akkor a meteorológusok megadták a kegyelemdöfést: péntek estétől vasárnap hajnalig esni, sőt szakadni fog az eső. Nehogy már esőben kelljen legyalogolnom az utolsó kilométereket! Osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, hogy bevállalom egy napra a hiányzó szakaszt.

Péntek hajnalban 3:40-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom ébresztője, fél órával később pedig már az autóban ültem és indultam Bázakerettyére. Nem szerettem volna nagyon kiszámítani az érkezést, mert ha lekésem a buszt, akkor a következő csak délután ment volna… (Erre az esetre is volt tervem, de abban is volt kockázat…) 7 óra után néhány perccel parkoltam le a buszmegállónál, gyorsan megvettem a jegyet a telefonomon, majd odasétáltam a megállóba.

A menetrendben jelzett indulási időpont előtt néhány perccel megérkezett a busz. Felszállás után az első meglepetés akkor ért, amikor a vezető közölte, hogy nem érvényes a jegyem. Mutattam neki, hogy most vettem és 7:17-től, a busz indulási időpontjától érvényes. Akkor megnyugodott és mondta, hogy még nincs annyi idő, üljek le és majd valamelyik későbbi megállónál jöjjek vissza újra leolvasni a jegyet. Ezután becsukta az ajtót és elindult. (Délután azt is sikerült megtudnom, hogy a helyiek számára egyáltalán nem szokatlan, hogy a menetrendben jelzettnél korábban elmegy a busz…) Még szerencse, hogy nem az utolsó percben értem oda… Útközben két helyen is rohantak az utasok a buszhoz, de ez láthatóan sem a vezetőt, sem őket nem zavarta.

Lentiben volt háromnegyed órám az átszállásra, amit arra használtam, hogy az egyik közeli padon ülve megreggeliztem és körülnéztem egy kicsit a pályaudvar környékén. A zalatárnoki busz néhány perc késéssel indult, de fél tízre így is odaértem a túrám kiindulási pontjára. A buszon meghallgattam a legfrissebb és leghitelesebb forrásból származó időjárás előrejelzést, így megnyugodtam, hogy estig nem kell esőre számítanom.

Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén
Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén

2024. december 22., vasárnap

RPDDK 05.: Palin – Kistolmács (2024.11.16.)

Egy napsütéses novemberi napon a Zalai-dombság dimbes-dombos részén, Palinból indulva folytattam az RPDDK-t. Kezdetben még köd lepte be a tájat, de Homokkomáromba már szikrázó napsütésben érkeztem. Ott felültem az erdei hullámvasútra, amelyiken úgy elfáradtam, hogy a Szuloki-forrásnál elfelejtettem átszállni a következőre. Valkonyán pecsételtem a turistaháznál, Borsfán megállás nélkül gyalogoltam keresztül, Kistolmácson elsétáltam a kilátóhoz, majd a kápolnánál fejeztem be a túrámat.

65 kilométer maradt a RPDDK-ból, amikor október közepén Palinon beütöttem a túra záró pecsétjét a füzetembe, ebből szerettem volna még valamennyit lefaragni ebben az évben. Családi és munkahelyi elfoglaltságok miatt nehezen találtam olyan időpontot, amikor egész napra el tudtam volna menni túrázni, de november második hétvégéjét végül szabaddá tudtam tenni. Egész héten felhős, ködös, nyirkos idő volt, viszont végig azt ígérték a meteorológusok, hogy szombaton elvonulnak a felhők és felszáll a köd. Ideális túraidő – gondoltam magamban, de tartottam tőle, hogy ahogy közeledünk a hét vége felé, úgy fog távolodni a beígért szép idő. A hét közepén már kezdtem reménykedni, mert még mindig nem változott a szombati előrejelzés. Aztán amikor pénteken is ugyanezt ígérték, akkor eldöntöttem, hogy megyek.

Szombat reggel nem volt időm lustálkodni, háromnegyed ötkor már az autóban ültem, hogy Nagykanizsán elérjem a fél 8-kor induló buszt. Hideg volt a reggel, de mivel napközbenre jobb időt mondtak, ezért nem akartam feleslegesen sok ruhát magammal vinni. Így viszont egy kissé átfagytam, amíg a nagykanizsai állomáson vártam a buszra és a Palinig tartó alig 10 perces út alatt sem sikerült átmelegednem. Abban reménykedtem, hogy ha útnak indulok, akkor hamar bemelegszem.

A buszról leszállva gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti tennivalókat, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. Hamarosan elértem az üzemi hőmérsékletemet és már csak az ujjaim akartak lefagyni. A falu szélétől egy kavicsos kocsiúton gyalogoltam ki a 74-es főútig, majd azon átkelve egy jó minőségű murvás úton sétáltam tovább Zsigárdmajor felé.

A buszmegálló, ahonnan útnak indultam ezen a reggelen A kereszt mögötti úton érkeztem meg egy hónappal korábban Palinra Elhagytam Palint
A buszmegálló, ahonnan útnak indultam ezen a reggelen A kereszt mögötti úton érkeztem meg egy hónappal korábban Palinra Elhagytam Palint

Geodézia tornyok Magyarországon: Pilis-tető (2025.08.30.)

Egész hétvégére sárga riasztást adtak ki a meteorológusok zivatar és felhőszakadás miatt, ezért nem terveztem túrát a nyár utolsó napja...