2021. február 24., szerda

OKT 11.: Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt (2021.02.14.)

2017-ben, amikor teljesítettem ezt a kéktúra szakaszt, már sötét volt és fáradt voltam, így fel sem merült bennem, hogy felmenjek a Jankovich-barlanghoz. De a hely azóta ott szerepelt a bakancslistámon.

Gyönyörű, napos idő volt ezen a februári vasárnapon, fagypont körüli hőmérséklettel. Ebéd után bakancsot húztam, tettem egy kis enni-innivalót a hátizsákomba és elindultam, hogy felmásszak a bajóti Öreg-kő oldalában nyíló barlangokhoz.

Mogyorósbányán, a templom előtt leparkoltam az autóval és elindultam felfelé a Fő utcán. Úgy emlékeztem, hogy az utolsó házakat elhagyva egy bokatörő köves úton kell továbbsétálni. Most viszont nem akart véget érni az aszfalt. Rosszul emlékszem? Nem, nem az emlékeim csaltak meg, hanem az elmúlt másfél évben elkészült a SacraVelo kerékpárútnak ez a szakasza, így a bokatörő köves út helyett tükörsima aszfalton lehet gyalogolni a letérésig, ahol a K jelzés jobbra kanyarodik.

Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait
Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait
Az aszfaltot elhagyva egy fagyott, helyenként havas kocsiúton sétáltam tovább, majd a fák közül kiérve egy szántóföldön kellett átvágni. Ezen a körülbelül 50 méteres szakaszon a hófoltok már nem tudtak elbújni a napsugarak elől, így néhány kisebb-nagyobb sárfoltot kellett átlépnem vagy kikerülnöm.

Fagyott kocsiút a Gyertyános aljában
Fagyott kocsiút a Gyertyános aljában
A szántóföldön balra nézve látszott az erdősáv, amelyik mögött visszafelé fogok sétálni, előttem pedig feltűnt az Öreg-kő sziklás oldala.

Balra a szántóföld és az erdősáv, ahol később visszafelé sétáltam,... ...jobbra előttem pedig az Öreg-kő sziklás oldala
Balra a szántóföld és az erdősáv, ahol később visszafelé sétáltam,... ...jobbra előttem pedig az Öreg-kő sziklás oldala
Kicsit bosszús voltam magamra, amiért nem hoztam kamáslit, de a fák közé visszatérve megszűntek a sárfoltok és ismét fagyos, havas úton gyalogolhattam tovább.

Rövid sárosabb szakasz, mielőtt visszatértem az erdőbe Tovább a széles erdei úton
Rövid sárosabb szakasz, mielőtt visszatértem az erdőbe Tovább a széles erdei úton

Hamarosan megérkezett balról, a Látó-hegy felől a Z+ jelzés. Körülbelül 150 méterrel később a K jobbra fordult és megindult felfelé a Napos-erdőben, a Z+ pedig ment tovább egyenesen.

Az éjszakai túrámról arra emlékeztem, hogy az öreg-kői pihenőhelytől egy keskeny, meredek ösvényen ereszkedtem lefelé, de csak most láttam igazán, hogy mennyire meredek és keskeny ez az ösvény. Még az a szerencse, hogy akkor nem volt olyan havas és jeges az út, mint ezen a vasárnapon.

Letérés a Napos-erdő aljánál Meredek, keskeny ösvény felfelé az erdőben
Letérés a Napos-erdő aljánál Meredek, keskeny ösvény felfelé az erdőben
Séta közben, amikor már egyre nagyobb hó borította az erdőt, megfordult a fejemben, hogy mégsem mászok fel a szikla tetejére. A pihenőpadokhoz érve viszont megláttam, hogy lépcsősor indult felfelé a hegyoldalon, amelyen szemmel láthatóan már többen is jártak előttem. A lépcsőfokok havasak voltak, de nem jegesek, ezért óvatos léptekkel én is elindultam felfelé. A veszélyesebb helyeken korlát is segítette a haladást, így minden gond nélkül felértem először a Baits-, majd pedig a Jankovich-barlanghoz.

A barlangokhoz vezető lépcső kezdete A Baits-barlang bejárata Jégcsap
A barlangokhoz vezető lépcső kezdete A Baits-barlang bejárata Jégcsap
A Jankovich-barlang bejárata A barlangban jól látszottak a kőzetrétegek A barlang széles kürtője
A Jankovich-barlang bejárata A barlangban jól látszottak a kőzetrétegek A barlang széles kürtője
Miközben a Jankovich-barlang kürtőjén keresztül kémleltem az égboltot, egy fiatal pár ereszkedett le a meredek hegyoldalon a barlang feletti kilátópont felől. Megkérdeztem tőlük, hogy mennyire jeges az út és mivel nem akartak lebeszélni a hegymászásról, ezért felhúztam a csúszásgátlót a cipőmre és elindultam felfelé. A fákon, gyökereken és köveken különösebb nehézség nélkül felkapaszkodtam a barlang bejárata felett található kilátóponthoz.

Meredek ösvény vezetett a kilátóponthoz
Meredek ösvény vezetett a kilátóponthoz
Gyönyörű, tiszta idő volt, tisztán látszott az esztergomi Bazilika, az előtte kanyargó Duna, kelet felé egymás mögött sorakozott a Hegyes-kő, az Öreg-kő és a Nagy-Gete, a völgyben pedig túrám kiinduló pontja, Mogyorósbánya volt látható.

A Duna és az esztergomi Bazilika Hegyes-kő, Öreg-kő, Nagy-Gete Mogyorósbánya, a távolban pedig Tát és Tokod
A Duna és az esztergomi Bazilika Hegyes-kő, Öreg-kő, Nagy-Gete Mogyorósbánya, a távolban pedig Tát és Tokod
Nem tudtam betelni a látvánnyal, mégis tovább kellett indulnom. Először még felmásztam a Z3 jelzés végpontjához, ahol egy másik mesevilágba, egy igazi jégvarázsba csöppentem. Annyira megfogott a jégcsapokon csillogó napfény látványa, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy az árnyékos keleti hegyoldal helyett a Z3-Z+ jelzéseket követve ereszkedek le a hegytetőről.

Jégvarázs Jégvarázs Jégvarázs
Jégvarázs
Végül azonban maradtam az eredeti tervemnél és a már ismert jelzést követve másztam le a hegyről. A padoknál megettem a csúcscsokimat, eltettem a csúszásgátlót és a K jelzést követve indultam tovább Péliföldszentkereszt felé.

Erdei pihenő Úton Péliföldszentkereszt felé Hosszú egyenes keréknyomok a kerítés mellett
Erdei pihenő Úton Péliföldszentkereszt felé Hosszú egyenes keréknyomok a kerítés mellett
Körülbelül 20 perc sétával értem el a Szent-kúthoz, ahol a forrásból a hideg idő ellenére is folyt a víz, de én inkább egy pohár meleg teára vágytam, mintsem egy korty jéghideg forrásvízre.

A Szent-kút... ...és környéke
A Szent-kút... ...és környéke
A Szent-kúttól a murvás úton felmentem a templomhoz, ahol véget ért a kéktúra szakasz.

Murvával leszórt út vezet a templomhoz Péliföldszentkereszt, Szent Kereszt-templom
Murvával leszórt út vezet a templomhoz Péliföldszentkereszt, Szent Kereszt-templom
Visszafelé az „ISZI 50-es úton”, a Z jelzést követve indultam el. Mielőtt rátértem volna a kerítés mellett futó keréknyomokra, egy fénykép erejéig lesétáltam a tó partjára, valamint ellenőriztem a kéktúra bélyegzőt a Látogatóközpont tornácán.

Hideg szél fújt a tó partján, ezért csak egy fénykép erejéig álltam meg ott Gerecse Natúrpark Látogatóközpont
Hideg szél fújt a tó partján, ezért csak egy fénykép erejéig álltam meg ott Gerecse Natúrpark Látogatóközpont
Hosszan sétáltam a kerítés mellett, majd átvágtam egy keskeny erdősávon. A fák közül kibukkanva arra a szántóföldre érkeztem, amelyet kora délután egyszer már átszeltem. Próbáltam a vetés szélén, a gazban haladni, hogy ha eddig megúsztam és nem lettem nyakig sáros, akkor ezen az 500 méteren se kenjem össze nagyon magamat.

Indulás vissza a Z jelzésen Rövid erdei szakasz A vetés szélén próbáltam sétálni, hogy ne legyek nyakig sáros
Indulás vissza a Z jelzésen Rövid erdei szakasz A vetés szélén próbáltam sétálni, hogy ne legyek nyakig sáros
Hamarosan visszaérkeztem a tükörsima aszfaltozott kerékpárútra, amelyen 10 perc alatt lesétáltam az autóhoz.

A keréknyomok a kerékpárútba torkollnak
A keréknyomok a kerékpárútba torkollnak
Kellemes vasárnap délutáni túra volt, végre nem csak a fejlámpa fénye mellett láttam ezt a szakaszt sem és sikerült kipipálni egy újabb pontot a bakancslistámról is.

Mogyorósbánya - Péliföldszentkereszt
Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

RPDDK 06.: Zalakomár – Palin (2024.10.19.)

Négy hónap kihagyás után tértem vissza a Dél-Dunántúlra, hogy Zalakomártól folytassam a RPDDK-t. Az orvosi rendelőnél beütöttem a füz...