Az utolsó előtti OKT túrámon ismét az ország keleti részén, a Zemplénben barangoltam. Az AK útvonalán tettem meg az első lépéseket, utána pedig a Magyar Kálvárián keresztül teremtettem meg annak a lehetőségét, hogy egyszer majd bezárulhasson a kör. Nem kis küzdelem árán leereszkedtem a Szár-hegyről, hogy utána felmászhassak a Nagy-nyugodóra. A Cirkáló-tanyánál társaságom is volt az ebédhez, majd egy hosszabb, nem tervezett kitérő után meg sem álltam Makkoshotykáig. A falut elhagyva felmentem a Cifra-kúthoz, ahonnan a Zsidó- és az Eszkála-réten keresztül gyalogoltam el az eszkálai vadszedreshez. Pecsételés után a Gerendás-réten köszöntem el a kék jelzéstől.
36,7 km és 4 + 2 pecsét. Ennyi maradt még a kéktúrából, amikor
Sümegen
beütöttük az aznapi utolsó pecsétet a füzetbe. De csak papíron ennyi, mert a
valóságban ennél valamivel több. Induláskor valahogy el kell jutni a
Nagy-nyugodóig, ahol
2019-ben abbahagytuk a zempléni túrát. Ez Sátoraljaújhelyről minimum 4 km, de ha látni is szeretnék valamit, akkor
inkább 5 km. Még az is beleférhetne egy napba, ha lenne tömegközlekedés a két
végpont között. De nincs, ezért elég gyorsan lemondtam az egynapos
teljesítésről.
Mivel 2017-ben
augusztus 13-án indultunk el Regécről
a nagy kalandra, ezért adta magát, hogy az utolsó pecsét is augusztus 13-án
kerüljön be a füzetbe. Természetesen Regécen, a vár látogatóközpontjában. Ez
azt jelentette volna, hogy augusztus 12-13-án tettük volna meg az utolsó közel
40 km-t. Ez tervnek szép volt, de az élet keresztülhúzta a számításomat. A
családi nyaralást csak augusztus 9 és 12 között tudtuk értelmesen
megszervezni, ezért a 12-i túra ugrott.
Valamit fel kellett tehát adni. Vagy a 13-i befejezést, vagy a kétnapos túrát.
A családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a nyaralás előtti vasárnap
lejárom a táv első felét egyedül, a hazaérkezés utáni szombaton pedig a
maradékot a fiúkkal.
Hét közben néha-néha ránéztem az időjárás előrejelzésre, de úgy voltam vele,
hogy mindegy milyen idő lesz, én megyek. Nincs rossz idő, csak rosszul
öltözött turista. Vasárnap reggel negyed 5-kor csörgött az óra és fél órával
később már úton voltam az autóval. Útközben több helyen esett az eső, de
bíztam a meteorológusokban, akik szeles, de napsütéses időt jósoltak erre a
napra.
8 órakor borús, szomorkás idő fogadott Újhután. Úgy döntöttem, hogy a táskám
aljára elrejtem az esőkabátot, hátha sikerül vele elriasztanom az esőt. Épp
befejeztem a reggelimet, amikor megérkezett a busz, megfordult és anélkül,
hogy beállt volna a megállóba, már indult is tovább. Mint akit puskából lőttek
ki, úgy rohantam utána, mert a következő csak délután jött volna. Szerencsére
alaptalan volt a félelmem, mert néhány méterrel távolabb megállt és ott várta
meg az indulás időpontját.
A reggeli kalandok sora ezzel még nem ért véget. Útközben, valahol Háromhuta
és Komlóska között egy hatalmas fa dőlt rá az út mentén álló villanyoszlopra,
elzárva az amúgy is csak egy autónyi szélességű úttest nagy részét.
Szerencsére volt annyi hely az út mellett, hogy a busz tovább tudott menni,
így végül időben odaértünk Olaszliszkára. Ahova természetesen késve érkezett
meg a sátoraljaújhelyi vonat.
Végül hosszú és kalandos utazás után 10 órakor érkeztem meg Sátoraljaújhelyre.
Igaz, hogy itt már nem kötelező bélyegezni, de azért beütöttem az AK kezdő
pecsétjét a füzetembe. Az épület előtt elindítottam a GPS-t, hátamra kaptam a
zsákomat és elindultam az alföldi
K jelzéseket követve.
|
|
Sátoraljaújhely, vasútállomás. Jó lenne egyszer még pecsételni itt a
füzetbe.
|
