ISZI 50 és egy kis éjszakai ráadás (Csillaghegyi Csillagok, 2019.11.30.)

Különös érzésekkel és nagy tervekkel készültem a 2019. évi ISZI 50 teljesítménytúrára. Különös érzésekkel, mert 2017-ben itt estem át a „tűzkeresztségen”, ez volt az első 50 km-es túrám. Szerettem volna újra átélni az akkori túra élményét és a célba érés eufóriáját. De azért titokban bíztam benne, hogy az azóta eltelt 2 évben kétszer teljesített Gerecse 50-nek (2018, 2019) köszönhetően kevesebb szenvedés árán sikerül elérni Mogyorósbányáig.

A túrát megelőző hetekben azon törtem a fejemet, hogyan lehetne még emlékezetesebbé tenni az eseményt, hogyan lehetne egy kicsivel több kihívást csempészni bele? Először arra gondoltam, hogy „versenyen kívül” Mogyorósbányáról tovább megyek Dorogig. 65 km, benne egy éjszakai Getével, lenne benne kihívás... Végül a két fiam segítségével alakult ki a végleges terv: reggel indulás Szárligetről, 17 óra körül érkezés a Kakukkba, a 17:20-as különbusszal utazás Dorogra, majd onnan haza. Rövid pihenő és vacsora után autóba pattanunk és este 8 óra körül a két fiammal még elindulunk a 15 km-es távon Békásmegyerről fel a Nagy-Kevélyre.

Ahogy közeledett a túra napja, úgy jöttek elő a szokásos valós vagy képzelt fájdalmak és sérülések (térd, derék,...). Próbáltam helyükön kezelni ezeket a tüneteket, mert korábban is csak azt jelezték számomra, hogy fejben is fel kell készülni az eseményre.

A túra előtti szerdán és csütörtökön még esett az eső, de szombatra újra száraz időt jósoltak a meteorológusok. Péntek este összepakoltam a hátizsákomat, a Gerecsén már bevált módon leragasztottam a talpamat, valamint a lábujjamat és próbáltam időben elaludni. De csak forgolódtam az ágyon, nem jött álom a szememre. Egész éjszaka az járt a fejemben, hogy az 50 km teljesítése után vízhólyagok, sérülés, vagy egyszerűen csak fáradtság miatt már nem tudok majd elmenni a fiaimmal az éjszakai túrára, pedig megígértem nekik.

Fél 6 előtt nem sokkal végre csörgött az ébresztőóra és véget értek a rémálmaim. Most ugyan nem esett az eső, mint két évvel korábban, de a süvítő szél semmivel sem volt barátságosabb, mint annak idején a tetőn kopogó esőcseppek hangja. Fel is tettem magamnak a szokásos kérdést („Kell ez nekem?”), de még mielőtt esetleg rossz választ adhattam volna rá, feleségem biztatott, hogy csak öltözzek fel melegen és minden rendben lesz.

6:30, Herceghalom, vasútállomás: A feleségemnek köszönhetően idén kimaradt a hajnali vonatozás,  mert autóval elvitt Herceghalomra. A vasútállomáson a süvítő hideg szél miatt nem nagyon volt kedvem kiszállni az autóból. De itt már nem volt visszaút. Még egy tartalék pulóvert betettem a hátizsákomba, majd elbúcsúztunk egymástól. A vonat érkezéséig hátralévő 15 percet a váróteremben próbáltam túlélni. Ott ugyan szerencsére nem fújt a szél, de én ott is dideregtem. A vonat pontosan érkezett és a várakozásommal ellentétben még ülőhely is volt rajta.

OKT 08.: Bakonybél – Zirc (2019.11.01.)

Az őszi szünetben folytattuk az OKT bakonyi szakaszának bejárását. Eredetileg keddre terveztük a túrát, de arra a napra esőt jósoltak a meteorológusok, ezért végül péntekre halasztottuk a sétát. A terv az volt, hogy Zircig elmegyünk autóval, onnan elbuszozunk Bakonybélbe, majd megtesszük a Bakonybél és Városlőd közti körülbelül 20 km-es, kevés szintet tartalmazó távot, este pedig Veszprémen keresztül visszabuszozunk Zircre.

Reggel, amikor parkolóhelyet kerestünk Zircen, feleségem meglátta a K jelzést és megkérdezte, hogy miért nem oda jövünk vissza? Mondtam neki, hogy bár a távolság mindkét irányban körülbelül ugyanannyi, de a Kőris-hegy megmászása miatt Zircig több az emelkedő, mint a Városlődig. Rövid tanakodás után végül a családi tanács megszavazta, hogy bevállaljuk a nehezebb szakaszt, cserébe azért, hogy este már ne kelljen buszozni.

Negyed 10-kor leparkoltunk a Rákóczi téren, kényelmesen összekészülődtünk, majd beálltunk a buszmegállóba. A busz érkezéséig volt még néhány percünk, ezért megkerestük a buszmegálló melletti parkban a Közép-Dunántúli Piros Túra (KDP) kezdőpontját, a 0. kilométer követ.

Itt kezdődik a KDP

OKT 09.: Bakonykúti – Bodajk (2019.10.19.)

Október közepén húztunk ismét túrabakancsot a nagyobbik fiammal, hogy Bakonykúti és Bodajk között folytassuk a bakonyi barangolásunkat. Erre a napra is nyárias, meleg időt jósoltak a meteorológusok, de hajnalban, amikor otthonról indultunk, ennek még semmi jele nem látszott. Bodajkra érkezve is csupán 6°C-ot mutatott az autó hőmérője és sűrű köd borította a tájat. Bodajkról 2 busszal, isztiméri átszállással jutottunk el a túránk kiinduló pontjára, Bakonykútira.

Isztimér, Szent Anna-templom

OKT 09.: Zirc – Csőszpuszta (2019.09.14.)

Szeptember közepén a Zirc – Csőszpuszta (– Jásd) szakasszal folytattam a bakonyi barangolásomat, ezúttal egyedül. Most is korán keltem, hogy a reggel negyed 8-kor Jásdról induló busszal eljuthassak a túrám kiinduló pontjára, Zircre. 8 órakor szálltam le a buszról és indultam el a Rákóczi térről a vasútállomás felé.

A pecsételés után a Köztársaság utcán keresztül hagytam el az ébredező várost és indultam neki a Nagyesztergárra vezető emelkedőnek. Jól is esett egy kis hegymenet, mert a reggeli nap sugarai még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy felmelegítsék a levegőt a hűvös hajnal után.

Visszatekintés Zircre

OKT 09.: Csőszpuszta – Bakonykúti (2019.08.19.)

A csobánkai Pilisi Kilátások túra másnapján húztunk újra túrabakancsot a nagyobbik fiammal, hogy végigjárjuk az OKT Csőszpuszta és Bakonykúti közötti részét. Az előző napokhoz hasonlóan erre a napra is kánikulát jósoltak a meteorológusok, ezért próbáltunk reggel korán indulni. Az első kihívás, amivel meg kellett küzdeni, az a logisztika volt. A két település között csak 2-3 átszállásos, 2-3 órás tömegközlekedéses megoldást találtam, ami kockázatos és kényelmetlen lett volna, ráadásul a délelőtti hűvösebb időt a buszon töltöttük volna és a forróságban kellett volna gyalogolnunk. Ezért a közelben lakó szüleimet kértem meg, hogy jöjjenek el értünk Bakonykútira és vigyenek át Csőszpusztára.

Negyed kilenckor szálltunk ki szüleim autójából a tési elágazónál és indultunk el az Alba Regia Barlangkutató Állomás épületéhez, a nap első pecsételőpontjához. Szerencsénk volt, mert a barlangászok is ott voltak a háznál, így az ő egyedi pecsétjükkel is gazdagíthattuk a saját gyűjteményünket. Cserébe mindössze annyi teendőnk volt, hogy minden egyes pecsétért kolompolni kellett a bélyegző mellett található kolomppal.

Fél kilenckor indultunk útnak a széles, többnyire árnyas, enyhén lejtős erdei úton.

Az első méterek Csőszpuszta után

Pilisi Kilátások: Hosszú-hegy, Oszoly, Nagy-Kevély (2019.08.18.)

Az augusztusi hosszú hétvégén egy nem túl távoli helyre szerettünk volna menni túrázni. Mivel a közeli OKT szakaszokat már végigjártuk, ezért a Pilisi kilátásokra esett a választásunk. Abban a füzetben is volt még néhány üres hely a pecséteknek…

Az időjárás előrejelzés szerint ezen a napon is kánikulára számíthattunk, ezért a korai indulás mellett döntöttünk. Az első úticélunk a Hosszú-hegyen található pecsételőhely volt, amelyet Csobánka irányából közelítettünk meg. A Csobánkai-nyeregből induló Ziribár utat már ismertük az előző évi OKT túránkról, így tudtuk, hogy nem sok látnivalót tartogat. Ezért egy részét autóval tettük meg… Időben nem sokat nyertünk ahhoz képest, mintha gyalog mentünk volna, annyira rossz minőségű volt az út, de legalább a család gyaloglásért kevésbé rajongó tagjainak így kifogtuk a szelet a vitorlájából.

A macska-völgyi elágazásnál szálltunk ki az autóból és indultunk el a K jelzésen. Néhány perc alatt elértük az elágazást, ahol a K jobbra fordul a Szent-kút felé, mi pedig egyenesen, a Z jelzésen mentünk tovább az enyhén emelkedő úton. Néhány lépéssel később letértünk a kocsiútról és a fák között folytattuk sétát. A beígért kánikulának és szikrázó napsütésnek ekkor még semmi jele nem volt, kissé borús, párás, de kellemes időnk volt. Hamarosan újra elértük a köves utat, amelyen túránk elején sétáltunk, de csak kereszteztük, nem azon kellett tovább menni.

Indulás...

Az első emelkedő

OKT 10.: Kőhányás – Szárliget (2019.06.29.)

A beígért kánikula miatt ismét a kora reggeli indulást választottam. Autóval elmentem Szárligetig, onnan 6 órakor átvonatoztam Tatabányára, ahonnan rövid várakozás után busszal utaztam Kőhányáspusztáig. A turistaház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet a füzetbe és 7 óra előtt útnak indultam Várgesztes felé. Egy rövid szakaszon a Csákvárra vezető műúttal párhuzamosan, a harmatos fűben sétáltam, majd az úttesten átkelve elhaladtam a zizegő magasfeszültségű távvezeték alatt. Onnantól egy frissen felújított dózerúton folytattam a sétát. Helyenként az egy héttel korábbi felhőszakadásra emlékeztető pocsolyákat kellett kerülgetni, de végig jól lehetett haladni. Az egyetlen izgalmat egy róka jelentette, amelyik egy bokorból előbújva körülnézett, talán reggeli zsákmányt keresett, de miután észrevett, gyorsan elszaladt.

Zuzmó a turistaház kerítésén

OKT 27.: Kishuta – Nagy-Nyugodó (2019.04.19.)

A kirándulás második napjára, amely éppen nagypéntekre esett, a Kishuta – Sátoraljaújhely szakasz bejárását terveztük. Reggel elvittem az autót Sátoraljaújhelyre, a kalandparkhoz, hogy a séta végén már ne legyen más teendő, mint beülni az autóba és visszamenni a szállásra. A parkolótól kisétáltam a Torzsás nevű buszmegállóhoz, ahonnan az aznapi egyetlen közvetlen busszal szerettem volna visszajutni Kishutára. Türelmesen vártam, de a busz csak nem akart érkezni. A kifüggesztett menetrendi táblán volt egy QR-kód, amely a hozzá tartozó leírás szerint az on-line közlekedési adatokat tartalmazó honlapra irányít át. Kipróbáltam… Rövid gondolkodás után azt írta ki a telefonom, hogy „Ebből a megállóból a következő 2 órában nem indul buszjárat.” Szerencsére ez csak egy (félre)tájékoztató üzenet volt és végül negyed óra késéssel megérkezett a busz.
Kishutára érve leszálltam a buszról és visszasétáltam a házhoz, ahol a család többi tagja már várt rám, hogy együtt induljunk útnak Nagyhuta felé. A gyér forgalmú, enyhén emelkedő aszfaltúton negyed óra sétával értük el a szomszéd faluban lévő pecsételőhelyet. Itt a többiek megállás nélkül mentek tovább, én pedig beütöttem a füzetekbe az aznapi első igazoló bélyegzőt.

Kishuta és Nagyhuta között a patakparton kanyarog az út

OKT 27.: Füzér – Kishuta (2019.04.20.)

A kirándulás harmadik, utolsó napján a 27. szakasz hiányzó részét, a Füzér és Kishuta közötti utat jártuk végig. Korán reggel, még mielőtt a család felébredt volna, sétáltam egyet Kishután. A házból kilépve csípős, hideg idő fogadott. A főutca kihalt volt, csak a felkelő nap első sugarai voltak az útitársaim.

Kishuta, Szűz Mária Neve Rk. templom

OKT 27.: Hollóháza – Füzér (2019.04.18.)

A tavaszi szünetben három napos túrát terveztünk a Zemplénbe, hogy bejárjuk az OKT 27., Hollóháza és Nagy-Nyugodó közötti szakaszát. Az első komoly feladat, amit meg kellett oldani, a szakaszolás és a közlekedés megszervezése volt. A terepviszonyokat és a gyerekek „túrahajlandóságát” figyelembe véve napi 15 km lett volna az ideális távolság, ehhez kellett megfelelő kiszállási pontokat és tömegközlekedést találni. Ezen kívül minden napra próbáltam még valami meglepetés programot is kitalálni a gyerekeknek.
Az első nap mindjárt a meglepetés programmal kezdődött. 2017-ben, amikor erre jártunk, sajnos nem sikerült meglátogatni a gibárti erőművet. Idén viszont időben elkezdtem utánajárni a dolognak és szerencsére az erőmű felújítását is elhalasztották, így néhány levélváltás és telefonhívás segítségével sikerült leegyeztetnem, hogy reggel 9-kor tudnak bennünket fogadni. Reggel 6 óra előtt nem sokkal indultunk otthonról és 9 óra után néhány perccel szálltunk ki az autóból Gibárton. Nagyon lelkes és felkészült „idegenvezető” (az erőmű munkatársa) vezetett bennünket végig először az épületben, utána pedig az épületen kívül. Közben sok érdekes információt sikerült megtudni az erőmű és a környék múltjáról és jelenéről.

A gibárti vízerőmű turbinái

OKT 10.: Bodajk – Gánt (2019.02.09.)

Az év első kéktúráján folytattam a vértesi szakasz bejárását. Az indulás előtti este megkérdeztem a gyerekeimet, hogy kinek van kedve reggel korán kelni és egy 20 km-es szakaszt végiggyalogolni. Legnagyobb meglepetésemre a 11 éves fiam egyből jelentkezett, hogy ő szívesen jönne. (Azért lepett meg, mert nem szeret korán kelni…) Így reggel 6 óra előtt, még sötétben, ketten indultunk útnak autóval Gántra, ahonnan egy csákvári átszállással buszoztunk Bodajkra.

Kissé nosztalgikus hangulatban ültem fel Csákváron a bodajki buszra, mivel középiskolás és egyetemista éveimben szinte minden héten megtettem ezt az utat, de azóta már eltelt több, mint 25 év… Bodajkon ködös, borongós, hűvös idő fogadott bennünket. A buszmegállótól néhány lépést kellett csak megtenni, hogy a Fenyő büfében beüthessük az első (két) pecsétet: az OKT bélyegző mellé egy Gaja-völgy bélyegző is bekerült a füzetbe.

Fél 9 után néhány perccel léptünk ki a büféből és indultunk el Csókakő irányába. A következő 4 km-ben az volt a jó, hogy nem tartott örökké… Végig aszfaltozott úton kellett gyalogolni, ahol autók száguldoztak, hol kisebb, hol pedig még annál is kisebb távolságot tartva mellettünk, teherautók között kellett átkelni a 81-es főúton, mindehhez pedig ködös, szeles, hűvös idő társult. (A leírásokból tudom, hogy van ennél rosszabb szakasz is, de ott még nem jártam…)

Azon ritka pillanatok egyike, amikor egyetlen autó sem volt az úton

Pilisi Kilátások: Fekete-kő, Pilis, Boldog Özséb-kilátó (2018.12.31.)

2016-ban, amikor elkezdtem érdeklődni a különböző túramozgalmak iránt, vettünk egy-egy Pilis Kilátások igazolófüzetet a család minden tagjának. Még abban az évben sikerült begyűjteni néhány pecsétet, de azóta a füzetek ott pihentek a polcon.

A 2018-as esztendő utolsó napjaiban a fiaim már nehezen viselték, hogy az esős idő miatt az idejük nagy részét a szobában kell tölteni. Szilveszter napjára végre napos időt jósoltak a meteorológusok, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy az előző napi eső ellenére délelőtt bakancsot húzunk és felmegyünk a Pilis-tetőre. Úgy gondoltam, hogy legrosszabb esetben (ha a turistaút járhatatlan lenne a nagy sár miatt) az aszfaltozott úton felsétálunk a Kétbükkfa-nyeregből a Boldog Özséb-kilátóhoz.

Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. Gyorsan összekészülődtünk és 8 óra után nem sokkal már úton is voltunk Dobogókő felé. Pilisszántóhoz közeledve megpillantottuk a Pilis havas, felhőben bujkáló csúcsát, túránk célpontját. A felhő a Pilis északi oldalára is rátelepedett, így a Kétbükkfa-nyeregből párás, ködös időben indultunk útnak a Fekete-kő felé, ahol a nap első Pilisi Kilátások pecsétjét terveztük begyűjteni. Az előző napok esős időjárása ellenére az út nem volt sáros, ezért egy rövid emelkedőn felmászva, majd egy rövid lejtőn leereszkedve negyed óra alatt el is értünk az első pecsételőpontig.

A Fekete-kőtől jól látszott Pilisszentlélek

OKT 10.: Kőhányás – Gánt (2018.12.13.)

Több mint két hónap kényszerpihenő után, Luca napján húztam újra túrabakancsot, hogy végigjárjam az OKT első vértesi szakaszát. Sokat gondolkoztam a szakaszoláson, végül úgy döntöttem, hogy 3 részben járom be a tájegységet. A Kőhányás és Gánt közötti 15 km-es szakaszt éppen megfelelőnek találtam arra a célra, hogy kipróbáljam, vajon rendbe jött-e a térdem.

Most is a kora reggeli indulás mellett döntöttem. 7 órakor szálltam ki az autóból Gánton, a Vértes Vendéglő előtti parkolóban, hogy a negyed órával később induló busszal, Csákváron keresztül eljussak a túrám kiinduló állomására. Meglehetősen csípős volt a reggel, az autó hőmérője -6 °C-ot mutatott.

Negyed 9-kor szálltam le a buszról Kőhányáspusztán. Hatalmas köd lepte el a tájat, a kápolnát is alig lehetett látni a buszmegállóból. A vendégház előtti oszlopnál beütöttem a pecsétet, majd elindultam. A helyenként havas és ködös erdőben jól lehetett haladni a fagyott és enyhén emelkedő úton. Fél óra alatt értem el az éles jobb kanyart, ahonnan egy hasadékban kellett tovább ereszkedni a Csáki-vár felé.

Ködbe burkolózó Esterházy-kápolna

OKT 16.: Dobogókő – Visegrád (2018.10.06.)

A felkészülés során sokat gondolkoztam a szakasz logisztikáján. A két átszállás, 10-10 perc átszállási idővel kicsit kockázatosnak látszott, de így a célban hagyhattam az autót és pecsételés után egyből indulhattam haza. Ezért végül emellett döntöttem. Reggel negyed 6-kor értem Visegrádra, a parkolóban nem volt nehéz helyet találni. Kellemes őszi időt jósoltak erre a napra, de ekkor ennek még semmi jele nem volt. Hűvös, szeles időben kellett a buszmegállóban ácsorognom a Szentendre felé menő buszra várva. Ebben a korai időpontban szerencsére minden járat jött időben, így nem volt gond az átszállásoknál. Fűtés nélküli Volánbusz, kellemesen meleg HÉV, majd egy üres Volánbusz (Pilisszentkereszttől én voltam az egyetlen utas) kombinációval értem fél 8-ra Dobogókőre.

A buszról leszállva ért az igazi hidegzuhany. Viharos, hideg szél tombolt a hegytetőn. Az első lépések megtétele közben azon bánkódtam, hogy nem hoztam magammal kesztyűt. Gyorsan pecsételtem, majd készítettem néhány fényképet a kilátóból. Rajtam kívül senki nem volt ott…

A panoráma időjárástól függetlenül lenyűgöző

Gerecse 50 – másodszor (2019.04.27.)

Január-februárban már izgatottan nézegettem a Gerecse honlapját és vártam, hogy elinduljon a nevezés. Eszembe jutott az egy évvel korábbi időszak, amikor első alkalommal neveztem az 50 km-es távra, utána pedig februártól áprilisig szinte hetente végigjártam gondolatban az útvonalat. Próbáltam elképzelni, hogy mi vár majd rám az úton, olvasgattam korábbi évek beszámolóit és memorizáltam, hogy hol milyen jelzést kell követni.

Ebben az évben végül többszöri halasztás után február végétől lehetett nevezni, amit az elsők között meg is tettem. De utána nem töltött el a várakozás izgalma, szinte el is felejtettem az egészet. Mindössze akkor jutott eszembe, amikor a feleségem és a két fiunk is benevezett a 20 km-es távra és próbáltam olyan időtervet készíteni, amely alapján a Turultól együtt sétálhatunk be a célba.

Egy héttel a Gerecse előtt tartottunk egy három napos „felkészítő túrát” a családdal a Zemplénben, végigjártuk az OKT 27. szakaszát. Nagyon jó időnk volt, sok szépet láttunk, meseszerű élményekben volt részünk, de… De sikerült begyűjtenem két kicsi, viszont annál fájdalmasabb vízhólyagot a talpamra és az egyik lábujjamra. Ettől kezdve aztán napról-napra egyre pesszimistább lettem, úgy éreztem, hogy fáj a térdem, a derekam és minden porcikám, amelyre szükségem lenne a gyaloglásnál. Pénteken este jutott eszembe, hogy még egyszer sem néztem rá a térképre, egyszer sem jártam végig gondolatban az útvonalat. Mielőtt még maga alá temetett volna az elkeseredettség, lefeküdtem aludni.

4:15: az ébresztőóra ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Miután magamhoz tértem tudatosult bennem, hogy kint bizony szakad az eső. Félálomban odarohantam a számítógéphez és megnéztem a radarképet. Az előrejelzés szerint 1-2 órán belül elvonul az esőt okozó felhő, utána kellemes túraidőt jósoltak. Hittem nekik…

Háromnegyed órával később már az autóban ültem és úton voltam Tatabánya felé. Az eső továbbra is szakadt, mintha dézsából öntötték volna, de már nem volt visszaút. Különben is azt jósolták, hogy hamarosan eláll…

OKT 15.: Rozália téglagyár – Pilisszentkereszt – Dobogókő (2018.08.14.)

17,3 km hiányzott még a gyerekeknek a tájegységi jelvényhez, ezért 2 nappal a Piliscsaba-Dorog túra után újra bakancsot húztunk, hogy a Rozália téglagyár-Pilisszentkereszt szakaszon összegyűjthessék a hiányzó kilométereket. A kánikula miatt most is a korai indulás mellett döntöttünk. Reggel az egyik autót elvittük Pilisszentkeresztre, a másikkal pedig visszamentünk Pilisszántóra, ahonnan van közvetlen buszjárat a téglagyárig. (A két Pest megyei falu mindössze 3 km-re van egymástól, de tömegközlekedéssel nem lehet eljutni egyikből a másikba…)

7 órakor szálltunk le a buszról a Bécsi úton. Rövid séta a téglagyárig, pecsét a füzetbe és már indulhattunk is a vasúttal párhuzamos, kitaposott ösvényen. Nem sokáig mentünk a gyalogúton, mert a mellette lévő és sok helyen belógó gaz gyakran a gyerekek fejéig ért. Ezért inkább átmentünk a vasúti töltés szélére és a sín mellett gyalogoltunk el a vasúti átjáróig.

A forgalmas 10-es úton átkelve kezdtük meg az első hegymászást. Először a Kövesbérci utcán haladtunk, utána pedig bementünk az erdőbe és a fák között sétáltunk tovább egy köves úton.

Meredek...

OKT 12.: Piliscsaba – Dorog (2018.08.12.)

Eredetileg egy nappal korábban terveztük bejárni ezt a szakaszt a családdal, de hajnalban szakadó esőre ébredtünk, ezért a halasztás mellett döntöttünk. Jól tettük…

Erre a vasárnapra is 30°C feletti hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért úgy terveztük meg a túrát, hogy dél körül már Dorogon legyünk. Reggel elvittem az autót a célba, majd felültem a Piliscsabára tartó vonatra. Néhány megállóval később a feleségem és a 4 gyerkőc is felszállt a vonatra, így 7 órakor már Piliscsabán üthettük be az első pecsétet a füzetekbe. Az előző napi eső hatására ekkor még nyoma sem volt a kánikulának, kellemes kirándulóidőben indulhattunk útnak.

Piliscsaba, Wesselényi utca

OKT 11.: Mogyorósbánya – Dorog (2018.07.16.)

Már régóta szerettem volna megmászni a híres-hírhedt Nagy-Getét. Egyrészt azért, mert a Mogyorósbánya – Dorog rész még hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a pecsétgyűjteményem a Szárliget – Rozália téglagyár szakaszon. Másrészt azért, mert sokat olvastam már róla, általában azt, hogy nagyon meg tudja izzasztani az embert. Főleg akkor, ha Tokod felől kell megmászni. Harmadrészt pedig azért, mert a hálószobánk ablaka éppen a hegy irányába néz és gyakran elgondolkoztam rajta, vajon milyen lehet onnan a kilátás.

A szabadságom első napján korán reggel keltem és negyed 7-kor már Dorogon vártam a Mogyorósbánya felé induló buszt. A mentrendben jelzettnél néhány perccel korábban meg is érkezett és 20 perc alatt elvitt Mogyorósbányára. A Kakukkban begyűjtöttem a pecsétet és már indultam is a Kőszikla irányába.

A nem túl meredeken, de folyamatosan emelkedő erdei úton 20 perc alatt értem el a TIT emlékkövet. A kitaposott ösvényt követve kimentem a sziklákig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Habár még korán volt és párás volt a levegő, de azért a távolban ki lehetett venni az esztergomi bazilika körvonalait és az alatta kanyargó Duna vonalát.

A TIT emlékkő a Kősziklán

Gerecse 50 – újabb 50 km a cél felé (2018.04.28.)

Körülbelül egy évvel ezelőtt ragadott magával a gondolat, hogy milyen jó lenne teljesíteni a Kinizsi 100-at. Az oda vezető (most már tudom, hogy rögös) út első nagyobb lépése volt tavaly ősszel egy sikeresen teljesített Iszi 50 teljesítménytúra. Télen és kora tavasszal csak néhány rövidebb túrára futotta az időmből, ezért úgy döntöttem, hogy ezt az évet még a felkészülésre szánom.

Februárban elsők között regisztráltam az 50 km-es Gerecse teljesítménytúrára. Akkor még nagyon távolinak tűnt az április végi időpont, de képzeletben már elkezdtem róni a kilométereket. Melyik szakaszon jártam novemberben, hol merre kanyargott az út, stb. Készítettem magamnak egy időtervet, 11 órás teljesítéssel számolva.

Aztán telt-múlt az idő és egyre közeledett a rajt időpontja. Néhány héttel előtte a jó idő is megérkezett, én pedig minden szabad percemet a kertben töltöttem, hogy minél előbb befejezzem a tavaszi munkákat. Így hát túrázás helyett a kerti munka jelentette az első Gerecse 50-emre a felkészülést. Meg is lett az eredménye, mert néhány nappal a rajt előtt még alig tudtam reggelente felkelni az ágyból, annyira fájt a derekam.

A család többi tagját (feleségemet és 4 gyerkőcünket) is próbáltam rávenni, hogy induljanak el a 10 km-es távon. Nem tiltakoztak, szívesen szurkoltak volna nekem a befutónál, de úgy számoltuk, hogy túl sokat kellene nekik rám várniuk, ezért végül letettünk erről a családi indulásról.

Ilyen előzmények után egyedül indultam el szombaton hajnalban Tatabányára. Szerettem volna korán odaérni, hogy még elfogadható távolságban találjak parkolóhelyet és minél előbb elindulhassak, hátha így kevesebbet kell a nagy melegben gyalogolni. Háromnegyed 6 után nem sokkal már sikerült „becsipognom” és beállhattam a 6 órakor rajtolók népes csapatába.

Pontban 6 órakor indulhattunk el. Hatalmas emberfolyam hömpölygött végig a város utcáin. Néhány autó próbálkozott keresztezni a túrázók útját, kevés sikerrel. Gyorsan elértünk az autópálya alatt átvezető kis alagúthoz, majd folytattuk a gyaloglást a hétvégi kertek kerítése mellett.

6:30, János-forrás, 1. EP: Fél óra alatt értem el az első ellenőrző pontot. Gyors pecsételés után indultam is tovább. A rajtban kapott úti csomaghoz itt újabb kiegészítőt kaptunk, néhány ragtapaszt egy kis dobozkában. Ekkor még bíztam benne, hogy nem lesz rá szükségem, de eltettem és haladtam tovább.

A korai időpont és az égen lévő felhők miatt kissé sötét volt az erdőben, de azért időnként meg-megállva próbáltam fényképekkel is dokumentálni a túrát. Persze a megállás nem volt egyszerű, mert itt még eléggé együtt volt a mezőny, ezért csak olyan helyen lehetett megállni, ahol félre tudtam állni egy kicsit.

Fél óra alatt értem el az elágazást, ahol nagy tábla hirdette, hogy a 10 és 20 km-es távon indulóknak majd egyenesen kell továbbmenniük, de nekünk balra fordulva, a S- jelzésen kell folytatni az utunkat. Kényelmes, enyhén emelkedő szakasz következett, volt idő és lehetőség elfogyasztani a reggelim második részét, egy szendvicset.

OKT 14.: Rozália téglagyár – Hűvösvölgy (2018.03.11.)

Már nagyon hiányzott a séta, hiszen utoljára decemberben húztam túrabakancsot. Azóta időm sem nagyon volt és az időjárás sem volt éppen kirándulásbarát. Nem a hideggel volt a bajom, hanem a kilátásban szerettem volna gyönyörködni, de a ködös-felhős idő ennek nem kedvezett. Ezen a héten végig kellemes tavasz idő volt és szerencsére nem volt ez másképp a rövid hétvégén sem. (Szombat még munkanap volt…) Vasárnap reggel megkérdeztem a családot, hogy ki szeretne velem tartani egy nem túl hosszú, kb. 15 km-es túrára. A két fiam (8 és 11 évesek) kapott az alkalmon. Gyors reggeli és készülődés után autóba ültünk és elmentünk Solymárra, a temetőig. Ott rövid várakozás után felszálltunk a 820-as buszra, amely 10 perc alatt átvitt bennünket a téglagyári bejáróig.

Pecsételés után fél 10-kor indultunk el a Rozália téglagyártól Hűvösvölgy felé. Először aszfalton, később jól járható erdei úton, majd egyre sárosabb és havasabb, végül pedig teljesen hóval borított úton értünk fel a Csúcs-hegyre. Útközben láttunk néhány határkövet, amelyek Budapest egykori határát jelezték, valamint találkoztunk néhány teljesítménytúrázóval is. A pontőrtől a gyerekek még cukorkát is kaptak.

Hófoltok a Csúcs-hegyre vezető gyalogúton

OKT 12.: Piliscsaba – Dorog (2017.12.21.)

Két nappal az előző túra után, újabb sétára indultam. Mivel a család többi tagja továbbra is az iskolák padjait koptatta, így ismét egyedül. Az idő nem lett jobb, mint 2 nappal korábban, de legalább rosszabb sem. Negyed 9-kor indultam Piliscsabáról, ezúttal Dorog felé. Hosszabb túrára nem vállalkozhattam, mert délután 2-re a gyerekekért kellett mennem az iskolába. Amíg a pecséttel voltam elfoglalva, a közeli ház udvarában kiszállt az autóból a gyerekek által "püfölős bácsinak" nevezett férfi és hangos "Hajrá kék!" kiáltással üdvözölt. Kérdezte, hogy merre megyek, majd elmondta, hogy ő kerékpárral csinálja, mert a lábai nem bírják a sétát. Ekkor éreztem úgy, hogy a kéktúrás "hóbortommal" immár én is egy közösség tagja lettem.

Piliscsabáról kiérve homokos erdei úton sétáltam tovább. Jobbra fent a hegytetőn látszott a Jenga- (Dévényi Antal-) kilátó. Enyhe emelkedő, majd enyhe lejtő következett és már oda is értem Piliscsévre. Innen Klastrompusztáig egy jól ismert szakasz következett. Kb. 1.5 km aszfalt, utána egy olyan útszakasz, ahol még nem sikerült "normális" útviszonyokat kifognom. Tavaly ősszel hatalmas volt a sár, idén ősszel derékig ért a parlagfű, most pedig jéggé fagyott, göcsörtös út fogadott. De ettől (is) izgalmas a KÉK. Utána következett a lucernaföld, a "gazos", majd újabb emelkedő az erdő és a kerítés között. A hegytetőn a nagy fa (Szent Péter fa) fogadott, onnan pedig köves út vezetett Klastrompusztáig. (Egy évvel ezelőtt még hatalmas sár volt ezen a szakaszon, azóta feltöltötték kövekkel.) Klastrompusztán ezúttal nem a romoknál pecsételtem, hanem kicsit tovább mentem és a Tölgyfa büfé pecsétjét használtam.

Úton Piliscsév felé

OKT 13.: Piliscsaba – Hűvösvölgy (2017.12.19.)

A családban nekem kezdődött legkorábban a téli szünet. A gyerekeknek és a feleségemnek december 22. volt az utolsó tanítási nap, én viszont már december 15-től szabadságon voltam. A szabad délelőttöt kihasználva úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a Budai-hegységben. Reggel fél 8-kor indultam otthonról, átvonatoztam Piliscsabára. A vonatról leszállva elindítottam a GPS-t, megkerestem a pecsétet, majd a jól ismert utcákon elindultam Hűvösvölgy felé. Furcsa volt az ismert helyeken "turistaként" sétálni. Borongós, hűvös idő volt, de bíztam benne, hogy hamarosan kisüt a nap.

Az út első része nem volt különösebben izgalmas. Piliscsaba aszfaltos utcáin sétáltam, először a lakóházak között, majd az ipari parkon keresztül. Az ipari parkot elhagyva jobbra fordultam, megkerültem a sorompót és hamarosan beértem az erdőbe, ahol egy széles földúton folytattam a sétát. Jobbról kerítés (mögötte láttam néhány szarvast), balra erdő, előttem pedig a fagyott kocsiút. Ezen a szakaszon az egyetlen izgalmat egy szép kidőlt fa és egy mókus jelentette. Sajnos a mókus túl gyors volt, de a fát azért sikerült lefényképeznem.

A mókus sajnos elszaladt...

ISZI 50, avagy az első ötvenesem (2017.11.18.)

Kinizsi 100… Idén tavasszal találkoztam először ezzel a „fogalommal” és mindjárt magával is ragadott. Elkezdtem a résztvevők beszámolóit és a felkészülésre vonatkozó írásokat olvasgatni, hogy minél előbb én is átélhessem azt az élményt, amikor Tatára érve átveszem a sikeres teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt. Elhatároztam, hogy megpróbálok felkészülni a 2018-as Kinizsi 100-ra.

De hogyan kezdjem el? Eddig összesen egy 12 km-es teljesítménytúrán vettem részt, azon kívül csak rövidebb családi kirándulások során koptattam az erdei gyalogösvényeket. Arra gondoltam, hogy valami olyan távval kellene kezdeni, amelyben már van kihívás, de elsőre vállalható. 20 km a Pilis körül. Szeptember elején egy esős-borongós-napos szombaton, egyedül, különösebb nehézségek nélkül, elfogadható idővel teljesítettem.

Mi legyen a következő? Kicsit több szint, de ugyanekkora táv? Kicsit hosszabb táv, de nem sokkal több szint? Vagy esetleg hosszabb táv és több szint? Végül az utolsó változat mellett döntöttem, 35 km, végig a piroson Esztergomból indulva. Október elején ez is sikerült. Lett ugyan néhány vízhólyag a lábamon, néhány napig minden lépés emlékeztetett a hétvégi elfoglaltságomra, de a vízhólyagok elmúltak és mára már csak a kellemes emlékek maradtak.

Elkezdtem tervezgetni a következő havi felkészülést, amikor rátaláltam a NIK 40-re. Még egy kicsit hosszabb táv, pont jó lesz! De szinte végig sötétben! Ezt mégsem nekem találták ki… Akkor legyen inkább az ISZI 50!

A következő napok és hetek során folyamatosan azon vívódtam, hogy milyen jó lenne végigmenni, de vajon lesz-e hozzá elég erőm és kitartásom? Megnéztem, hogy ha nem bírom, akkor 20 km-nél ki lehet szállni, onnan könnyen haza tudok jutni. Annyit már mentem, addig biztos bírni fogom. Feltéve, hogy nem esik az eső vagy a hó, ami november közepén egyáltalán nem zárható ki. Ahogy közeledett november 18-a, egyre gyakrabban néztem az időjárás előrejelzést. Esni fog? Nem fog esni? Hideg lesz? Hét elején még azt jósolták, hogy nem lesz eső. Elmegyek! Aztán csütörtökön már esőt jósoltak péntek délutánra és szombat délelőttre. Nem megyek, nem fogom eláztatni magamat! Pénteken már csak aznapra mondtak esőt, elmegyek! De nincs fejlámpám, nem megyek! Kérek egyet kölcsön és elmegyek! Végül péntek este mégiscsak összecsomagoltam, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz és lefeküdtem aludni. De alvás helyett sokáig csak azt hallgattam, ahogy az esőcseppek szakadatlanul kopognak a terasz tetején.

Hajnali 4 órakor csörgött az ébresztőóra. Kintről ugyanazok a hangok szűrődtek be, mint este elalvás előtt: az eső még mindig esett. Itthon maradok… Feleségem észrevette a bizonytalansággal vegyes szomorúságomat és azt mondta, hogy menjek nyugodtan, mire odaérek Szárligetre, ott már nem fog esni. Így indultam el az első 50 km-es teljesítménytúrámra.

4:40, vasútállomás: A vonat pontosan érkezett, 3 kocsis Desiro, az utolsó kocsiban én utaztam egyedül. Fűtés nem volt, de az izgalomtól így is melegem volt.

OKT 25.: Boldogkőváralja – Gibárt (2017. 08. 14.)

Az előző napi túra levezetéseként erre a napra egy rövid szakaszt terveztünk. Délelőtt megnéztük Boldogkő várát, amely nekem kissé csalódás volt. A korábban látott várak érdekesebbek voltak. Utána autóval elmentünk Gibártig, ahol szerettük volna megnézni az erőművet, de sajnos néhány óra alatt nem sikerült beszerezni az ehhez szükséges engedélyt.

Így hát volt kb. 2 óra szabadidőnk, amelyet ebéddel és sziesztával töltöttünk. Utána pecsételtünk, majd autóval elmentünk a gibárti buszmegállóig, ahol izgatottan vártuk, hogy valóban jön-e a busz, amely a mentrendben szerepel. És jött!!! Elmentünk vele Abaújkér vmh-ig, ahol ismét vártunk-vártunk-vártunk, de nem hiába! Jött a piros vonat, amellyel elzötyögtünk az előző napi túránk végpontjáig, Boldogkőváraljáig. Ott gyors pecsételés, majd a szántóföldön át irány Hernádcéce. Erre a napra ismét visszatért a napos idő, úgyhogy nem fáztunk…

Boldogkő vára a távolból

OKT 26.: Regéc – Boldogkőváralja (2017. 08. 13.)

Hosszú tervezgetés és várakozás után, 2017 augusztusában tettük meg az első lépéseket az OKT-n. Az eredeti terv szerint a keleti végpontból, Hollóházáról indulva szerettünk volna két nap alatt Nagyhutáig eljutni, de az időjárás közbeszólt. Csütörtöktől szombatig a nyár talán legmelegebb napjai köszöntöttek ránk, ezért túra helyett inkább más programot szerveztünk azokra a napokra (pl. megnéztük a füzéri várat és a füzérradványi Károlyi-kastélyt). Így is csodálatos dolgokat láttunk, de nem gyűltek az OKT méterek…

A kezdetek

Az egész 2016-ban kezdődött… Akkor jutott el hozzám az MTSZ kéktúra népszerűsítésre indított kampánya. Ugyanebben az évben a családdal ellátogattunk Hollókőre, ahol a Várkút-forrástól a tanösvényen és a K jelzésen próbáltunk visszajutni a faluba. Természetesen térkép, GPS és mindenféle előzetes tájékozódás nélkül. Örök emlék marad, ahogy a tehénlepények tengerében próbáltuk megtalálni a helyes utat. Valamikor ezután a kalandos séta után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ha ekkora „buli” a kéktúrázás, akkor én szeretném az egészet végigjárni.

A nyaralásból hazaérve a család minden tagjának beszereztünk egy Pilisi kilátások és egy Három forrás útja igazolófüzetet. Arra gondoltam, hogy azok a túrák jók lesznek bemelegítésnek, segítségükkel talán sikerül megszerettetni a pecsétgyűjtést és a túrázást a család aprajával és nagyjával is. (Az apraja akkor egy 12 éves nagylányt, egy 9 éves nagyfiút és egy 6 éves fiú-lány ikerpárt jelentett.) Tervezgettem, hogy mikor melyik szakaszt járhatnánk be, melyik kilátás pecsétet lehetne megszerezni, hogy aztán következő nyáron már a „nagy kéken” indulhassunk el. Az elején a terv szerint alakultak a dolgok. Szeptemberben végigjártuk a Három forrás első részét, gyűjtöttünk 2 kilátás-pecsétet, majd novemberben még részt vettünk egy rövid pilisi teljesítménytúrán, ahol egy újabb kilátás pecsét került a füzetbe. De utána, mint a kezdeti lelkesedés után általában, egy hosszabb szünet következett.

Amikor már úgy éreztem, hogy fel kell adnom a „nagy kék tervet”, mert szinte lehetetlen olyan időpontot találni, amikor mindenki ráérne túrázni, akkor felcsillant egy halvány reménysugár: 6 OKT füzetet találtunk a karácsonyfa alatt. Az ünnep elmúltával ismét beindult a mókuskerék, örültünk, ha hétvégén egy kicsit kipihenhettük az egész hét fáradalmait, nem sikerült időt szakítani a közös családi túrázásra. Egészen júniusig kellett arra várni, hogy végigjárjuk a Három forrás hátrelévő részét és mindenki kézbe vehesse a jól megérdemelt kitűzőt.

Augusztus közepén egy hétre a Zemplénbe mentünk nyaralni. A terv szerint a nyaralás része lett volna, hogy Hollóházán elkezdjük a kéktúrát. Természetesen az időjárás közbeszólt, így a hollóházi túra elmaradt. De nem adtuk fel és néhány nappal később, 2017. augusztus 13-án Regécen bekerült az első pecsét az OKT füzetbe. Ezzel elindult az elkövetkezendő évek egyik nagy projektje…

Másfél évvel az indulás után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó volna egy naplót írni a megtett szakaszokról. Ahogy nő a hátam mögött hagyott kilométerek mennyisége, úgy sokasodnak az emlékek és az élmények is. Egyre nehezebb ezeket fejben tartani, de remélem, hogy a papírra (honlapra) vetett gondolatok később is segítenek felidézni az adott szakasz emlékezetes helyeit és pillanatait.

A kéktúrás beszámolók mellett néhány egyéb túraleírás is szerepel a naplóban, mert azok során is átéltem olyan pillanatokat, amelyeket jólesik felidézni hetekkel, hónapokkal és talán még évekkel később is.

Kedves Olvasó, kellemes időtöltést kívánok a beszámolóim olvasásához!