OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

Pecsételés után mindössze néhány métert kellett az aszfalton gyalogolni, utána a jelzések a főúttal párhuzamos ösvényen vezettek tovább. A Mátra-nyeregnél újra kereszteztem a főutat, majd egy széles erdei kocsiúton mentem tovább.

Néhány lépés az út szélén

Letört ágakat és pocsolyákat kerülgettem a fák között

Nem volt nagy forgalom az úton

A bokrok és a fák koronája mögött hamarosan megláttam egy meredeken emelkedő utat, de nem gondoltam volna, hogy néhány perccel később arrafelé visz majd tovább az út. Itthon ugyanis szokás szerint megnéztem, hogy mi vár rám és ebből az irányból úgy látszott, mintha egy kisebb hullámokkal színesített kezdet után fel kell sétálni a Galya-kilátóhoz, onnan pedig szépen leereszkedni Mátraverebélyre. Madártávlatból valóban ilyen egyszerű a terep, de élőben azért a kisebb hullámok is meg tudtak izzasztani.

A kép közepén, a távolban látható a Csór-hegyre vezető út

Az emelkedő testközelből

A hegyoldalból visszatekintve jól látszottak az alacsonyan tanyázó felhők

A Csór-hegy tetejéhez közeledve ismét elértem a felhőket, így magamban már le is mondtam róla, hogy bármit is látni fogok a környező hegyekből és völgyekből. Szerencsére nem így történt, mert Vércverésig a fák között több helyen is szép kilátás nyílt Parádsasvár irányába. Mielőtt a pecsételőhelyhez értem volna, egy irtáson vezetett keresztül az út. Akkor és ott nagyon örültem, hogy reggel zsebre tettem a meleg sapkámat, mert a hideg szél ellen nagyon jó szolgálatot tett.

Út a felhők közé

Keskeny ösvény a Csór-hegy tetején

A harmadik pecsételőhelyhez közeledve

Kilátás az irtásfoltról a Vércverésnél

Az út hamarosan visszakanyarodott az aszfaltút mellé, ott folytatódott a hullámvasutazás.

Hullámvasút

A Nagy-Lipót előtt egy fenyves mellett sétáltam el, a nedves levegőnek köszönhetően mindenhonnan áradt a finom fenyőillat.

Vízcseppek a fenyőhajtásokon

Ismét megközelítettem a műutat, majd nekivágtam a következő emelkedőnek, amely először a Mogyorós-oromhoz, utána pedig Galyatetőre vitt föl. Amint egyre magasabban sétáltam, úgy lett ismét egyre kisebb a látótávolság. Galyatetőhöz közeledve már messziről lehetett hallani a parkolóban dolgozó gépek zaját, de a hegytetőre rátelepedett felhő miatt még közelről is alig lehetett látni azokat.

Úton Galyatető felé

Egyre kevesebbet lehetett látni

Felhő lepte be a parkolót

A parkoló átépítése miatt egy terelőúton keresztül értem fel a hegytetőre. Elsétáltam a Turistacentrum épületéhez, ahol a pecsételés után a teraszon tartottam egy rövid ebédszünetet. Ekkor már nem volt kérdés, hogy nem kell előkeresnem a 200 Ft-os érmét a pénztárcámból, mert a kilátó tetejére ezúttal nem sok értelme van felmászni.

Táblák mutatták az utat

A Turistacentrum teknőctarka házőrzője

A Turistacentrum épülete

Ebéd után a kövekkel kirakott gyalogúton felsétáltam a Galya-kilátóhoz, ahol már az építmény tetejét is alig lehetett látni a felhő miatt. Így aztán csalódottan indultam tovább.

Lépcső vezet fel a Péter-hegyesére

A kilátó, amelyet csak lentről néztem meg

A kilátót, majd a település szélén található nyaralóépületeket elhagyva egy enyhén lejtős úton indultam lefelé. Nem tudtam eldönteni, hogy az eső esik-e, vagy csak a fákról csöpög a víz, mindenesetre valamitől kezdett átnedvesedni a kabátom.

Székelykapu Galyatetőn

Lefelé a hegytetőről

Piszkés-tetőnél elsétáltam a Csillagvizsgáló bejárata előtt, majd jobbra fordulva a kerítés mellett mentem tovább. Ezen a szakaszon akkora volt a köd, hogy egyik villanyoszloptól nem lehetett ellátni a következőig.

Út a felhőbe

A virágok hoztak egy kis színt a szürkeségbe

Fél egy után néhány perccel érkeztem meg Mátraszentlászlóra. Amint egyre lejjebb ereszkedtem a falu utcáin, úgy hagytam magam mögött a felhős-ködös időt. Mielőtt megérkeztem volna Mátraszentistvánra, még a napot is láttam kibukkanni a felhők mögül. Az örömöm azonban nem tartott sokáig, mert a faluba érkezve elkezdett szitálni az eső. Nagyon apró cseppekben hullott és fújt hozzá egy kis szél, ami pont arra volt jó, hogy ne lehessen fényképezni, mert amint levettem az objektívről a takarót, abban a pillanatban vizes lett a lencse.

Érkezés Mátraszentlászlóra

Szent László szobra

Ilyennel jár a mestervadász (Jägermeister)

Nem hó lepte be az út szélét,...

...hanem a lehullott virágszirmok

Úton a két település között

A falu közepén az orvosi rendelő előtti padon ismét tartottam egy rövid szünetet, ettem-ittam, majd felkerekedtem és nekivágtam a következő szakasznak. Egy keskeny aszfaltúton hagytam magam mögött a települést, útközben több helyen is lehetett látni a szemközti dombon fekvő síparkot.

Indulás Ágasvár felé

Háttérben a sípark

Sziklák

Az eső hol jobban esett, hol kevésbé, de arra azért ügyelt, hogy megnehezítse a fényképezést. Pedig gyönyörű helyeken vezetett az ösvény!

Erdei ösvények Ágasvár felé

Körülbelül fél órás sétával értem el az elágazóhoz, ahol a K jelzés egyenesen ment tovább, a Mátrabérc jelzése pedig jobbra indult, felfelé a meredek hegyoldalon. Én is jobbra indultam tovább és az elágazótól mindössze néhány lépésnyire a fák között megtaláltam a Newton-sziklát. A leírásokban olvastam, hogy erről a helyről is gyönyörű kilátás nyílik a Mátra északi részére, én azonban már annak is örültem, hogy a sziklát megtaláltam. Néhány lépéssel feljebb egy másik nevezetes sziklához, a Szamár-kőhöz érkeztem. Az eső egyre jobban esett, de azért erről is próbáltam néhány fényképet készíteni.

A Newton-szikla és a "kilátás"

A Szamár-kő

Foltos szalamandra araszolt előttem az úton

Bár szinte biztos voltam benne, hogy az Ágasvár tetején sem lesz kevesebb felhő, innen már nem mentem vissza a K jelzésre, hanem a bércen sétáltam tovább. Azt olvastam, hogy ebből az irányból sokkal könnyebben, egy kényelmesen emelkedő úton lehet megközelíteni a csúcsot. A terepviszonyokat látva többször felmerült benne kérdés, hogy ha ez a könnyebb út, akkor milyen lehet a másik irányból? A válaszra nem kellett sokat várnom...

Ezen a szakaszon bántam igazán, hogy ilyen esős, felhős időt fogtam ki ezen a napon. Egyik helyen olyan mély szakadék volt az út mellett, hogy olyan érzésem volt, mintha a lent nőtt fák lombkoronájában sétáltam volna. Máshol egyszerűen csak hangulatos, sziklás terepen kanyargott a gyalogút, amely végül felért az Ágasvár csúcsára. Ahonnan természetesen semmit nem lehetett látni. Ekkor már rendesen esett az eső és fújt a szél, így esélyem sem volt, hogy bárhol is kényelmesen elnézelődjek és fényképezgethessek. Többször láttam magam előtt a Másfél millió lépés Magyarországon című filmnek azt a jelenetét, amikor a stáb azon kesereg, hogy a Kőris-hegyen nem tudtak filmezni, mert annyira esett az eső. Én is hasonlóan éreztem magamat...

A Mátra bércein

Kinézett a házából, hogy esik-e még az eső?

Sajnáltam, hogy nem tudtam gyönyörködni a tájban

A csúcsról szinte megállás nélkül mentem tovább és rövidesen megkaptam a választ a „Milyen lehet a másik irányból?” kérdésemre. Lassan araszoltam lefelé a meredek, csúszós hegyoldalon, de így sem sikerült megúsznom, hogy a bakancsaim gyorsabban akarjanak lefelé haladni, mint én. Szerencsére megúsztam az esetet, mindössze a kezem lett sáros.

Ereszkedés Ágasvár csúcsáról a meredek, sziklás úton

A turistaház kerítése mellett lévő táblánál pecsételtem a füzetembe, majd indultam tovább. Ekkor mintha egy kicsit alábbhagyott volna az eső és hamarosan a felhőket is magam mögött hagytam.

Elállt az eső és a felhőket is magam mögött hagytam

Az utolsó kilométereken szinte végig lefelé mentem. A nehezítést csak a bakancsomhoz egyre jobban ragaszkodó ragadós sár jelentette. Időnként az volt az érzésem, hogy több kilogrammos súlyokat cipelek a lábamon. Hiába próbáltam lerázni, lekaparni a nehezéket, két lépéssel később már ismét ott lógtak a súlyok a cipőmön.

Vendégmarasztaló keréknyomok

A hegy tetejére telepedett felhők

Távolban sárgállottak a repceföldek

A 21-es út aszfaltcsíkja

Egy túrázó jött szembe, lábnyomai jól látszottak a sáros ösvényen

Mátraverebélyhez közeledve kiértem egy mezőre, ahol a fűben szép tisztára mostam a bakancsomat. Utána egy keskeny erdősávon keresztül vitt az út. Itt már lehetett látni, hogy közel van a falu, mert az út mellett rengeteg volt a szemét és az építési törmelék.

Háttérben a Cserhát dombjai

Végül megérkeztem a vasútállomásra, ahonnan már csak néhány száz méternyi aszfalkoptatás várt rám az autóig. A Polgármesteri Hivatal lépcsőjénél pecsételtem, átöltöztem, majd indultam hazafelé. Hatvan felé közeledve már nyoma sem volt az esőnek, helyenként még a napszemüveg sem lett volna túlzás. Csalódott voltam és kicsit bosszús...

Vasúti átjáró Mátraverebélyen

A Zagyva hídja

Zsilip

Este, amikor itthon végignéztem a fényképeket, egy kicsit megnyugodtam. Bár kevesebb képet sikerült készítenem, mint amennyit máskor szoktam egy ilyen hosszú túrán, de azért nem csak a nagy szürkeség és az objektívre esett esőcseppek látszanak a képeken. Néhány nappal később pedig már úgy tudtam visszagondolni a túrára, mint egy kalandra. Különben is, az OKT túl hosszú ahhoz, hogy mindig csak szikrázó napsütésben gyalogoljon rajta az ember!

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.