OKT 03.: Keszthely – Zalaszántó (2021.07.03.)

Az utolsó Balaton-felvidéki kéktúra szakaszomon Keszthelyről indultam. Kóvályogtam egy kicsit a városban, majd a hosszú egyenes bicikliúton átgyalogoltam Hévízre. Ott ismét következett egy kis keresgélés, utána pedig egy újabb hosszú aszfaltkoptatás. A zsidó temetőig volt még erdő, gaztenger és rét, utána pedig 1 km oda és vissza gyaloglás. Reziben megebédeltem, felsétáltam a várba, majd leereszkedtem a Nagy-séd-patak völgyébe. Befejezésként átkeltem a vadonat új híd mellett a kiszáradt patakmedren, átestem egy reuma megelőző kezelésen és Zalaszántón beütöttem a nap utolsó pecsétjét.

Megijedtem... Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy a nyári időszakban hétvégenként „kéktúrás buszjárat” közlekedik Miskolc és Bánkút között, de a meteorológusok esőt jósoltak erre a szombatra Kelet-Magyarországra, így a Bükk helyett a Balaton-felvidéken folytattam az OKT bejárást. (Utólag kiderült, hogy a Bükkben sem esett az eső...)

A nap a megszokott módon indult: korai ébresztő, autóval a célállomásra, onnan tömegközlekedéssel a kiinduló pontra. 9 óra előtt néhány perccel indítottam el a GPS-t a keszthelyi vasútállomáson. A Helikon parkig már ismerős volt az út, hiszen tavaly nyáron is erre sétáltam, de most nem a sínekkel párhuzamosan mentem tovább, hanem balra fordultam és a park fái között vezető széles sétányon koptattam tovább az aszfaltot.

A Helikon-emlékmű

A Helikon park aszfaltozott sétánya

A Helikon park ősfája

OKT 06.: Káptalantóti – Szentbékkálla (2021.06.05.)

Az OKT 6. szakaszának hiányzó nyúlfarknyi darabját teljesítettük két részletben ezen a napon. Reggel Szentbékkállán elsétáltunk a velétei palotaromhoz, majd buszra szálltunk és átgurultunk Káptalantótira. Onnan indulva meghódítottuk Csobánc várát, tettünk egy rövid kitérőt a Rossztemplomhoz, majd erdőn-mezőn-dzsungelen keresztülvágva, köves, poros és gazos keréknyomokat követve érkeztünk meg a Kőtengerhez. Megmozgattuk az ingókövet, sétáltunk egy kicsit a "tengeri kavicsok" között, majd amikor elfáradtunk, visszagyalogoltunk az autóhoz.

Ez a rövid, 13 kilométeres szakasz hiányzott még a Balaton-felvidékről ahhoz, hogy folyamatos legyen a „vonal” Keszthely és Mátraháza között. Reggel szokás szerint korán csörgött az óra, gyorsan bepakoltuk a hátizsákba az előző este elkészített enni-innivalót és már indultunk is a fiammal Szentbékkállára.

A tömegközlekedés miatt ezúttal egy hosszabb és egy rövidebb szakaszra bontottuk ezt az amúgy sem túl nagy távolságot. Reggel Szentbékkállán, a Jókai utca végén parkoltunk le az autóval, onnan kis kerülővel, a K jelzést követve sétáltunk el a buszmegállóba. Útközben elballagtunk a kálvária stációi előtt, majd a Rákóczi utcán keresztül elhagytuk egy rövid időre a települést és bevetettük magunkat az erdő árnyat adó fái közé.

A kálvária stációi Szentbékkállán

Ösvény az árnyat adó fák alatt

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében

OKT 05.: Badacsonytördemic – Tapolca (2020.10.28.)

Az iskolai őszi szünetben újabb Balaton-felvidéki pecsétekkel gyarapodott a gyűjteményünk. Ezúttal Badacsonytördemicről indultunk, az aszfalton átsétáltunk Szigligetre, ahol megnéztük az avasi templomromot és a várat. A települést elhagyva még jónéhány kilométert sétáltunk aszfalton, mielőtt a szőlősorok végében elindultunk felfelé a Szent György-hegyre. Újabb aszfaltos szakasz következett, amely elvezetett a Lengyel-kápolna mellett és csak az Oroszlánfejű kútnál ért véget. Onnan még sétáltunk egy kicsit a szőlő- és gyümölcsültetvények között, majd az erdőben folytattuk a hegymenetet. A K3 jelzésen felmásztunk a Szent György-hegy tetejére, utána a K jelzésre visszatérve gyorsan leértünk az orgonasípok tetejéhez. A sziklás és meredek lépcsőn leereszkedtünk a turistaházhoz, majd egy kevésbé meredek úton a présházakhoz és a szőlőültetvényekhez. Az Ürgelyuk és a városhatár között szedtük a lábainkat, hogy minél előbb végére érjünk a veszélyes aszfaltos szakasznak. Nosztalgiáztunk egy kicsit a Malom-tó partján, majd elsétáltunk a vasútállomásra, ahol reggel az autót hagytuk. Hazafelé elmentünk még a benzinkúthoz, hogy a régi OKT pecséttel is gazdagodjon a gyűjteményünk.

Amikor az őszi szünetre szerveztük a programot, akkor mondta a feleségem, hogy „Egyik nap elmehetnénk túrázni.”. Nekem nem kellett kétszer mondani, volt a tarsolyomban egy útszakasz, ahol az előző napok özönvíz szerű esőzései ellenére sem kellett túl nagy dagonyára számítani. Azt én sem gondoltam, hogy ennyire nem...

Ezúttal nem kellett nagyon korán kelni, mivel csak 9.47-kor indult a vonat Tapolcáról. Annak ellenére, hogy hétköznap volt és már jócskán elmúlt 9 óra, amikor odaértünk a vasútállomásra, sikerült parkolóhelyet találni a Lokomotív büfé előtt. Megvettem a jegyeket, majd elsétáltunk az állomásépület mögött látható „befalazott mozdonyhoz”. Ezután felszálltunk az állomáson indulásra várakozó piros-sárga Bzmot motorvonatra, amellyel 10 perc alatt átzötyögtünk Badacsonytördemicre.

A tapolcai állomás Nohab mozdonya

A piros-sárga Bzmot, amellyel Badacsonytördemicig zötyögtünk

OKT 03.: Zalaszántó – Sümeg (2020.10.10.)

A Kéktúrázás napján jártunk végig egy újabb OKT szakaszt. Ezúttal Zalaszántóról indultunk, tettünk egy rövid kitérőt a Sztúpához, majd erdőn-mezőn sétálgatva elértünk a Hidegkúti majorhoz. Onnan felmásztunk Tátika várához és gyönyörködtünk a kilátásban. Visszatérve a K jelzésre egy vadregényes erdőben mentünk tovább. Az ezt követő aszfaltos szakaszon mindössze az őzlábgombák, az ördögigafa és az alig-alig csordogáló Sarvaly-forrás érdemel említést. Sümeghez közeledve még ennél is kevesebb volt a látnivaló, egyedül a vár egyre közeledő falai jelezték, hogy már nincs messze a nap utolsó pecsétje, amelynek lenyomata a vasútállomáson került bele az igazolófüzetbe.

Az MTSZ 2020-ban október 10-re hirdette meg a Kéktúrázás napját. Mivel nem rajongok a tömegrendezvényekért, ezért nem szándékoztam rajta részt venni. De olyan sok helyen találkoztam az esemény reklámjával, hogy végül mégsem tudtam nemet mondani. Kerestem tehát egy olyan szakaszt, amelyiket még nem jártam végig, nem túl rövid, nem nehéz a logisztikája és néhány nappal az indulás előtt még csak kevesen jelentkeztek rá. Miután találtam ilyet és jelentkeztem, a fiaimnak is megtetszett az ötlet, de ők egy kicsit rövidebb szakaszra szerettek volna menni. Ezért újrakezdtem a keresgélést. Végül, kompromisszumos megoldásként a Zalaszántó – Sümeg szakasz mellett döntöttünk. (A távolság és a logisztika jó volt, de a 30 résztvevő már egy kicsit soknak tűnt.)

Ahhoz, hogy időben odaérjünk a „rajthoz”, most is hajnalban kellett otthonról indulnunk. Sümegen, a buszmegálló mellett hagytuk az autót, hogy a túra végén már ne kelljen tömegközlekedni. Kicsit tartottam tőle, hogy sokan választják ezt a megoldást és tömeg lesz a zalaszántói buszon, de szerencsére nem így történt.

Fél órával a gyülekező előtt értünk Zalaszántóra. Volt még időnk az indulásig, ezért elmentünk pecsételni, valamint nézelődtünk egy kicsit a közelben.

Magyarország legkisebb kápolnája, a Szent Vendel kápolna

Sajnos a belsejére ráférne egy felújítás

Kisvonat

OKT 06.: Szentbékkálla – Nagyvázsony (2020.10.02.)

Október elején a Balaton-felvidéken folytattam az OKT vándorlásaimat. Kora reggel Nagyvázsonyból Zánkán keresztül elbuszoztam Szentbékkállára. Mire pecsételés után útnak indultam a faluból, már csak néhány ködfolt és felhő akadályozta a kilátást. A település határában megnéztem a töttöskáli templomromot, majd sétáltam a leszüretelt szőlőültetvények között. Az ölelő fától már csak néhány lépés volt az Eötvös Károly-kilátó, amelynek tetejéről a Káli-medence mögött csak a bújócskázó tanúhegyeket láthattam. A hegyi tavak mellett elsétáltam a Vaskapu-árokig, majd egy újabb szőlőültetvényen átvágva megérkeztem Balatonhenyére. A pecsételés után felmásztam egy fennsíkra, hogy néhány kilométerrel később leereszkedhessek a Csicsói-erdőben futó aszfaltos útra. Az aszfalt után a Hátsó-völgyben gyönyörködhettem az erdőben. A Tálodi kolostor, a Szent Ilona templom és a nagyvázsonyi pálos kolostor romjainál megpróbáltam magam elé képzelni az egykori épületeket, majd elgondolkoztam rajta, hogy vajon csak felújítják vagy pedig átépítik a Kinizsi várat. A nap utolsó pecsétjét a Kinizsi sörözőben ütöttem be az igazolófüzetembe.

Március közepe óta „home office”-ban voltam (és vagyok még most is, amikor ezeket a sorokat írom). Amíg mindenki otthon volt a családból, addig ez egy nagyon jó dolog volt, hiszen hétközben is sokkal több időt tudtunk együtt tölteni, mint korábban. Sőt, még a hétvégi túrázásra is könnyebb volt időt szakítani. Szeptemberben viszont elkezdődött az iskola, emiatt napközben nagyrészt egyedül maradtam. Valószínűleg ez is volt az oka, hogy október elején elegem lett a bezártságból és már nagyon mehetnékem volt…

A Cserhát bejárását szerettem volna folytatni, az időjárás azonban ismét közbeszólt: a Dunától keletre eső országrészre továbbra is esőt jósoltak a meteorológusok, ezért a nyugati országrész felé vettem az irányt.

3:45-kor csörgött az ébresztőóra. Gyorsan összekaptam magamat, majd autóba pattantam és indultam Nagyvázsonyba. A hajnali időpont ellenére útközben viszonylag nagy volt a kamionforgalom, de Nagyvázsonyban így is kényelmesen elértem a 6:40-kor Zánkára induló buszt. Az átszállásra volt majdnem 40 percem, azalatt kényelmesen megreggeliztem.

Negyed 9-kor érkeztem meg Szentbékkállára. Mielőtt útnak indultam volna Nagyvázsony felé, mintegy 300 métert kellett sétálnom az ellenkező irányba, hogy beüthessem a nap első pecsétjét.

Szentbékkálla

OKT 04.: Keszthely – Tapolca (2020.07.26.)

Egész héten arra készültem, hogy hétvégén folytatom a Cserhát bejárását. Hasonlóan a megelőző hetekhez, most is hétközben ragyogó napsütéses idő volt, majd hétvégére menetrend szerint érkezett az eső. De vasárnapra már szép időt jósoltak a meteorológusok, ezért arra a napra terveztem a túrát. Aztán pénteken megváltozott az előrejelzés és már vasárnapra is esős időre volt kilátás. Mivel azonban az ország nyugati részére kisebb valószínűséggel jósoltak esőt, ezért a Cserhát helyett a Balaton-felvidékre, azon belül is a leírások alapján horrorisztikusnak tűnő Keszthely-Tapolca szakaszra esett a választásom.

Háromnegyed ötkor indultam otthonról és a gyér hajnali forgalomnak köszönhetően kényelmesen elértem a Tapolcáról 7:15-kor induló vonatot. A vonat végigrobogott a kihalt strandok és az ébredező nyaralók között és 7:45-kor érkezett meg Keszthelyre.

Az állomáson beütöttem az első pecsétet, majd útnak indultam. Körülbelül 20 percet sétáltam a vasúti sínnel párhuzamosan, hol a járdán, hol az út szélén, hol pedig az útszéli fák között. Bár csak néhány méterre voltam a Balatontól, a vasúti töltés, valamint a part menti fák és épületek szinte teljesen eltakarták a kilátást.

Keszthelyi séta