OKT 27.: Hollóháza – Füzér (2019.04.18.)

A tavaszi szünetben három napos túrát terveztünk a Zemplénbe, hogy bejárjuk az OKT 27., Hollóháza és Nagy-Nyugodó közötti szakaszát. Az első komoly feladat, amit meg kellett oldani, a szakaszolás és a közlekedés megszervezése volt. A terepviszonyokat és a gyerekek „túrahajlandóságát” figyelembe véve napi 15 km lett volna az ideális távolság, ehhez kellett megfelelő kiszállási pontokat és tömegközlekedést találni. Ezen kívül minden napra próbáltam még valami meglepetés programot is kitalálni a gyerekeknek.
Az első nap mindjárt a meglepetés programmal kezdődött. 2017-ben, amikor erre jártunk, sajnos nem sikerült meglátogatni a gibárti erőművet. Idén viszont időben elkezdtem utánajárni a dolognak és szerencsére az erőmű felújítását is elhalasztották, így néhány levélváltás és telefonhívás segítségével sikerült leegyeztetnem, hogy reggel 9-kor tudnak bennünket fogadni. Reggel 6 óra előtt nem sokkal indultunk otthonról és 9 óra után néhány perccel szálltunk ki az autóból Gibárton. Nagyon lelkes és felkészült „idegenvezető” (az erőmű munkatársa) vezetett bennünket végig először az épületben, utána pedig az épületen kívül. Közben sok érdekes információt sikerült megtudni az erőmű és a környék múltjáról és jelenéről.

A gibárti vízerőmű turbinái

Az erőmű épülete

A "felesleges víz" továbbfolyik Hernád másik ágán

Több mint egy órás séta után indultunk tovább az aznapi gyalogtúránk tervezett végpontjához, Füzérre. Érkezés után a vegyesbolt előtt leparkoltunk az autóval, majd busszal átmentünk Hollóházára. A busz kb. 10 perc késéssel érkezett a végállomásra. Először a pecsétet szerettük volna beütni a füzetbe, ezért a buszról leszállva a Vadász söröző felé vettük az irányt. Odaérve a teraszon iszogató törzsvendégektől megtudtuk, hogy néhány perccel korábban kezdődött az ebédidő, ezért a söröző 13 óráig zárva tart. Hívogattak, hogy töltsük velük azt az egy órát, amíg újra kinyit az üzlet. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy inkább elsétálunk a Balkon büféhez és ott ütjük be a nap első pecsétjét. Természetesen készítettünk fényképet a Kéktúra emlékműnél és a kilométerkőnél, majd útnak indultunk.

A kezdet és a vég egy oszlopon

Feleségemmel és a gyerekekkel úgy egyeztünk meg, hogy ők nem jönnek el a pecsétig, hanem mennek tovább a kéken Füzér felé. Egyedül úgyis gyorsabban tudok haladni, ezért könnyen utolérem őket. A büfében néhányan üldögéltek a teraszon, úgy éreztem, hogy kicsit furcsán néztek rám, amikor a táskámból elővettem a hat füzetet és sorban lepecsételtem azokat. Közben az járt a fejemben, hogy közülük valaki már talán írja is a facebook bejegyzést: „Csütörtök délben megjelent egy túrázó a hollóházai Balkon büfénél, lepecsételt egy egész köteg füzetet, majd elköszönt és indult tovább. Vajon kié volt a másik 5 füzet?”
A másfél kilométeres kitérő miatt kb. 20 perccel később indultam a család után a Polgármesteri Hivataltól. A falu utolsó házát elhagyva egy hangulatos, enyhén emelkedő erdei úton haladtam. Egy km után kiértem az erdőből és egy nehezebben járható, bozótos úton folytattam a sétát. Ekkor hívott fel a feleségem, hogy merre járok, hogyhogy nem értem még utol őket? Mondtam neki, hogy én pedig amiatt aggódtam, hogy vajon nem vétették-e el valahol az útirányt és azért nem találkoztunk még. Miután kölcsönösen megnyugtattuk egymást, hogy mindketten jól jelzett K úton haladunk, folytattuk az utunkat. A villanyvezeték alatt átkelve, majd ismét a fák közé érve végre megtaláltuk egymást. Ezt kihasználva tartottunk egy rövid pihenőt és elfogyasztottuk az otthonról hozott palacsintát, ami addig az én hátizsákomban utazott.

A kéktúra a Májushegy utcán át hagyja el Hollóházát

Enyhe emelkedő a Májushegy oldalában

Gúzsba kötve

Indulás után hamarosan kiértünk a Drahosi-rétre, ahol a rét közepén álló magányos fa minden fényképezőgépet előcsalogatott a zsebekből és a hátizsákokból. A rét ÉK-i oldalán balra fordultunk és hamarosan ismét a fák között folytattuk az utunkat. Ezalatt szürke felhők gyülekeztek az égen, de bíztunk benne, hogy igazuk lesz a meteorológusoknak és nem kell esőkabátba bújnunk. Időnként talán hullott egy-két csepp eső, de végül szárazon értünk el a Bodó-rétig.

Boltív

A Drahosi-rét magányos fája

Visszatekintve a Drahosi-rétre

Az esőbeállóban a bélyegző rendben volt, pecsételés után indultunk is tovább. Kb. 1 km aszfaltkoptatás után jobbra fordultunk és folytattuk a hegymenetet a Nagy-Milic csúcsa felé. Útközben tettem egy rövid kitérőt a Nyerges-hegy csúcsára (Hajagos-tető), mert azt olvastam, hogy az egyik zempléni túramozgalomnak van ott bélyegzője. De sajnos csak egy kódot találtam, így nem sikerült egy különleges lenyomattal díszíteni az OKT füzetet.

A Bodó-rét után tovább folytatódott az emelkedő

Hajagos-tető (843 m)

10 perccel később elértük a magyar-szlovák határt, amelynek mentén, hol az egyik, hol pedig a másik ország területén haladtunk tovább. 3 óra előtt néhány perccel értünk fel a Nagy-Milic 894 m magas csúcsára és tartottunk egy rövid uzsonnaszünetet.

Határkövek

Többször átléptük az országhatárt

Nagy-Milic (894 m)

Kb. 20 perc pihenő után indultunk tovább a határkövek mentén a Kis-Milic csúcsán álló Károlyi-kilátóhoz. A kilátó ugyan nem közvetlenül a K-en található, de a szemünk elé táruló csodálatos panoráma miatt megérte a kitérőt.

Kis-Milic (880 m), Károlyi-kilátó

Lenyűgöző panoráma a Károlyi-kilátóból

A Várhegy és a füzéri vár

A kékre visszatérve hamarosan egy meredek, köves lejtő kezdődött, amely majdnem a Csataréti erdészházig tartott. Ereszkedés közben többször megállapítottuk, hogy Hollóháza felől hosszú volt az emelkedő, de ebből az irányból sokkal nehezebb lett volna feljutni a csúcsra.

A Kis-Milic sziklás oldala

"Megfogyva bár..."

Sziklás, meredek úton ereszkedtünk le a Kis-Milicről

A Csataréti erdészházhoz közeledve már kevésbé volt meredek az út és a sziklák is elmaradtak

Az erdészház után az Alsó-patak völgyében vezetett az út. A patakvölgyet elhagyva a Magas-hegy oldalában haladtunk, ahol helyenként gyönyörű kilátás nyílt a völgyben fekvő Pusztafalura. Fél óra kényelmes sétával értük el a Vár-forrást, amelyre már mindenki jól emlékezett a két évvel korábbi ottjártunk miatt. A forrás melletti padnál tartottunk egy rövid pihenőt. Indulás előtt megtöltöttük a kulacsainkat a jéghideg forrásvízzel, majd útnak indultunk a falu felé.

Az erdészház után, az Alsó-patak völgyében

Jellegfa a Vár-forrás pihenőjénél

Vár-forrás

A várba nem mentünk fel, mert egyrészt már késő volt, másrészt már nem nagyon volt kedvünk hegyet mászni, harmadrészt pedig két évvel korábban már megnéztük azt. Így a parkolón átvágva, majd az aszfaltos úton leballagva, kb. negyed óra alatt visszasétáltunk az autóhoz, az első napi túránk végpontjához. Ott beütöttük a füzetbe az aznapi harmadik pecsétet, beültünk az autóba és elindultunk Kishutára, a szállásásunkra.

Sírkövek a füzéri zsidó temetőben

Trianoni emlékkő Füzéren