2019. november 12., kedd

OKT 08.: Bakonybél – Zirc (2019.11.01.)

Az őszi szünetben folytattuk az OKT bakonyi szakaszának bejárását. Eredetileg keddre terveztük a túrát, de arra a napra esőt jósoltak a meteorológusok, ezért végül péntekre halasztottuk a sétát. A terv az volt, hogy Zircig elmegyünk autóval, onnan elbuszozunk Bakonybélbe, majd megtesszük a Bakonybél és Városlőd közti körülbelül 20 km-es, kevés szintet tartalmazó távot, este pedig Veszprémen keresztül visszabuszozunk Zircre.

Reggel, amikor parkolóhelyet kerestünk Zircen, feleségem meglátta a K jelzést és megkérdezte, hogy miért nem oda jövünk vissza? Mondtam neki, hogy bár a távolság mindkét irányban körülbelül ugyanannyi, de a Kőris-hegy megmászása miatt Zircig több az emelkedő, mint a Városlődig. Rövid tanakodás után végül a családi tanács megszavazta, hogy bevállaljuk a nehezebb szakaszt, cserébe azért, hogy este már ne kelljen buszozni.

Negyed 10-kor leparkoltunk a Rákóczi téren, kényelmesen összekészülődtünk, majd beálltunk a buszmegállóba. A busz érkezéséig volt még néhány percünk, ezért megkerestük a buszmegálló melletti parkban a Közép-Dunántúli Piros Túra (KDP) kezdőpontját, a 0. kilométer követ.

Itt kezdődik a KDP
Itt kezdődik a KDP

Kicsit tartottunk tőle, hogy a hosszú hétvége és a temetőlátogatások miatt sokan lesznek a buszon, de szerencsére még ülőhelyünk is volt, így kényelmesen tettük meg a 25 perces utat. A buszon találkoztunk egy magányos kéktúrázóval, ő is Zircig tervezte az aznapi sétát.

Bakonybélbe érkezve sokan leszálltak az első nagyobb buszmegállónál, köztük az említett túrázó is, ezért mi is követtük a példájukat. Az volt a szerencsénk, hogy megnéztem a megálló tábláját, így még a busz továbbindulása előtt rájöttünk, hogy nekünk még nem ott (Petőfi utca) kell leszállnunk. Így hát gyorsan visszapattantunk a buszra és elmentünk a következő megállóig (Üdülő bejárati út).

Végül 10 óra előtt néhány perccel érkeztünk meg a kiszemelt megállóba. Nagyobbik fiammal elmentünk a buszmegállótól 300 méterre található Vadszőlő Étterembe, hogy beüssük a füzetekbe a nap első két pecsétjét (az OKT pecsétet és az étterem saját, szőlőleveles pecsétjét). Mivel az étteremnél várni kellett egy kicsit a céges pecsétre, így csak negyed 11-kor tudtunk útnak indulni a buszmegállótól a Kőris-hegy felé.

Bakonybél, Cseralja utca: az utca elején lévő buszmegállótól indultunk a Kőris-hegy felé
Bakonybél, Cseralja utca: az utca elején lévő buszmegállótól indultunk a Kőris-hegy felé

Az utolsó házat elhagyva egy kerékpárosoknak szóló táblát láttunk meg az út szélén, amelyre az volt írva, hogy „Zirc 23 km”. „Apa, azt mondtad, hogy csak 20 km-t megyünk, itt pedig 23 km van kiírva!” – hangzott el a számonkérő megjegyzés a gyerekektől. Próbáltam megnyugtatni az aggódókat, hogy a kiírt távolság a biciklisekre vonatkozik, turistaúton közelebb van…

A radarállomáshoz vezető, keskeny, de jó minőségű aszfaltúton sétálva szembe jött velünk egy család. Megkérdezték, hogy a Kőris-hegyre megyünk-e? Miután igennel feleltünk, segítő szándékkal figyelmeztettek, hogy a kanyar után majd balra le kell térni az aszfaltról. Csak azt nem mondták, hogy melyik kanyar után…

Az út a Kőris-hegyre vezet, de gépjárművel csak külön engedéllyel lehet behajtani
Az út a Kőris-hegyre vezet, de gépjárművel csak külön engedéllyel lehet behajtani
Kicsit több mint 2 km-t kanyarogtunk a műúton, mielőtt balra, a fák közé vezettek a jelzések.

Szálfaerdő az út menti hegyoldalon A sokadik kanyar után balra le kellett térni az aszfaltról
Szálfaerdő az út menti hegyoldalon A sokadik kanyar után balra le kellett térni az aszfaltról
Az aszfaltot elhagyva emelkedni kezdett az út, de néhány rövid, szuszogtató szakasz kivételével szinte alig lehetett érezni, hogy felfelé haladunk. Csak onnan vettük észre a folyamatos hegymenetet, hogy egymás után süllyesztettük el a meleg ruháinkat a hátizsákok mélyére. A két nappal korábbi eső miatt arra számítottam, hogy kicsit sáros lesz az erdei út, de szerencsére tévedtem. Száraz lábbal tudtunk sétálni a vastag avarszőnyegen.

Első méterek az erdei ösvényen Folyamatosan mentünk felfelé, de nem volt meredek Óriások
Első méterek az erdei ösvényen Folyamatosan mentünk felfelé, de nem volt meredek Óriások
Varázslatos színekben pompázott az őszi erdő Varázslatos színekben pompázott az őszi erdő
Varázslatos színekben pompázott az őszi erdő
Sokat tudna mesélni... Gyalogút a Parajos-tető közelében A turistaút a fák között kanyargott a köves út mellett
Sokat tudna mesélni... Gyalogút a Parajos-tető közelében A turistaút a fák között kanyargott a köves út mellett
Ő is a kéken járt "Nézz, nézz az ég felé..."
Ő is a kéken járt "Nézz, nézz az ég felé..."
Amikor a fáradtság első jelei kezdtek mutatkozni a csapat fiatalabb tagjain, akkor tettem egy olyan felelőtlen kijelentést, hogy már nem kell sokáig felfelé menni és aki meglátja maga előtt a „fehér golyót”, az már úgy érezheti, hogy felért a csúcsra. Nem számítottam rá, hogy fél órával és több mint másfél kilométerrel a csúcsra érkezés előtt már megpillanthatjuk magunk előtt a radarállomást…

A távolban megpillantottuk a radarállomást...
A távolban megpillantottuk a radarállomást...
...de addíg még várt ránk másfél kilométer séta az óriások között ...de addíg még várt ránk másfél kilométer séta az óriások között ...de addíg még várt ránk másfél kilométer séta az óriások között
...de addíg még várt ránk másfél kilométer séta az óriások között
Háromnegyed 12-kor tértünk rá újra az aszfaltútra, amelyiken Bakonybélből elindultunk. De csak 100 métert tettünk meg rajta, az első kanyarnál a jelek a szalagkorlát túloldalán, a fák között folytatódtak, hogy levágják a műút utolsó nagy kanyarját. Átmásztunk a szalagkorláton és elkezdtük a csúcstámadást. Talán ez volt az egész út legnehezebb szakasza: meredek volt, köves és még egy hatalmas fa is keresztben feküdt az úton. Mintegy 200 métert kellett így megtennünk, utána visszaértünk az aszfaltra. Akkor ért oda az a pár is, akiket akkor láttunk, amikor átléptünk a szalagkorláton. Megállapítottuk, hogy a K valóban rövidebb volt, mint a P, amelyik az úton tette meg ezt a részt, de semmivel sem gyorsabb.

Néhány lépés az aszfalton
Néhány lépés az aszfalton
Akadályokkal nehezített csúcstámadás Akadályokkal nehezített csúcstámadás
Akadályokkal nehezített csúcstámadás
Ekkor már valóban célegyenesbe fordultunk, mindössze 200 méter aszfaltkoptatás után megérkeztünk a „golyó”, vagy „focilabda”, esetleg „fullerén” kerítéséhez. (Az érdeklődési körének megfelelően mindenki más-más névvel illette az építményt.) Néhány fénykép elkészítése után indultunk tovább, hogy az onnan 100 méterre található Vajda Péter kilátónál tartsunk egy hosszabb ebédszünetet.

A célegyenes előtti utolsó kanyar
A "golyó" - "focilabda" - "fullerén" - radarállomás A "golyó" - "focilabda" - "fullerén" - radarállomás
A "golyó" - "focilabda" - "fullerén" - radarállomás
A radarállomástól rövid, sziklás ösvény vezetett a kilátóhoz
A radarállomástól rövid, sziklás ösvény vezetett a kilátóhoz
Amíg én a pecsételést intéztem, a fiúk felmásztak a kilátóra, a lányok pedig letelepedtek a közeli padon és előkészítették az otthonról hozott ebédet. Olvastam már pecsétet őrző kutyáról és macskáról, de olyanról még nem hallottam, hogy madarak felügyelnének a pecsétre és kuncsorognának ennivalóért a megfáradt turistáknál. Itt viszont ez történt, a padnál megjelent két kismadár, akik szemmel láthatóan nem féltek tőlünk és szinte ránk szálltak, hátha csurran-cseppen egy két morzsa nekik is.

A Vajda Péter kilátó a Kőris-hegyen Az egyik pecsétőr
A Vajda Péter kilátó a Kőris-hegyen Az egyik pecsétőr
Panoráma a kilátó tetejéről
Panoráma a kilátó tetejéről
Evés után a feleségem és a kislányom is felmászott a kilátóba, majd fél egykor hátunkra vettük a batyunkat és indultunk lefelé a hegyről. Itt, a hegy keleti oldalán már nem volt olyan meleg, mint felfelé, ezért szépen sorban előkerültek a hátizsákok mélyéről a pulóverek és a sapkák.

Indulás lefelé a Kőris-hegy tetejéről
Indulás lefelé a Kőris-hegy tetejéről
Lélegzetelállítóan gyönyörű szálfaerdőben ereszkedtünk lefelé és megállapítottuk, hogy szerencsénk volt, mert ebből az irányból nehezebb lett volna felmászni a hegytetőre.

Színes avarszőnyeg borította az utat Színes avarszőnyeg borította az utat
Színes avarszőnyeg borította az utat
Később eltűnt az avar és különböző akadályok nehezítették a túrát Később eltűnt az avar és különböző akadályok nehezítették a túrát
Később eltűnt az avar és különböző akadályok nehezítették a túrát
Kisszépalmapusztához közeledve Kisszépalmapusztához közeledve
Kisszépalmapusztához közeledve
A hegytetőről fél óra gyaloglással értük el a kisszépalmapusztai esőbeállót.

Kisszépalmapuszta, esőbeálló Ágak között megbújó jelzés
Kisszépalmapuszta, esőbeálló Ágak között megbújó jelzés
Az esőbeállót elhagyva egy rövid aszfaltos szakasz következett. Miközben az allén sétáltunk, olyan érzésünk volt, mintha egy régi kosztümös filmbe csöppentünk volna: hosszú, egyenes út, amelyet két oldalról fasor szegélyez, felülről pedig a még le nem hullott levelek vetnek árnyékot.

Akár egy régi kosztümös filmben is lehetne ez az allé Hosszú egyenes aszfaltút, de mi csak néhány száz métert tettünk meg rajta
Akár egy régi kosztümös filmben is lehetne ez az allé Hosszú egyenes aszfaltút, de mi csak néhány száz métert tettünk meg rajta
Mindössze 300 métert tettünk meg az aszfalton, amikor a jelek balra kanyarodtak és egy erdei kocsiúton folytatódtak. Elhaladtunk egy frissen bekerített faültetvény(?) mellett, majd hamarosan elértünk egy robusztusabb, fából készült kerítéshez. Amikor a kerítés mellett futó keréknyomok egy köves útba torkolltak, akkor eltöprengtünk, hogy merre tovább? K jelzést nem láttunk, mindössze egy kipreparált K+ jelzés találtunk a kerítésre szögezve. Arra gondoltunk, hogy a balról jövőknek szól a táblácskán olvasható útmutatás („Jobbra indulj”), ezért aztán elindultunk abba az irányba. Néhány lépést tettünk meg mindössze, de K jelzést még mindig nem láttunk, ezért megnéztem a térképet. Kiderült, hogy az iránymutatás nekünk szólt és másik irányba (jobbra) kellett volna indulnunk.

Erdei kocsiúton Valóban jobbra kellett volna indulni
Erdei kocsiúton Valóban jobbra kellett volna indulni
A köves kocsiúton haladva néhányszor visszafordultunk és vetettünk egy-egy pillantást a napi túránk csúcspontjára, a Kőris-hegyre és a tetején álló radarállomásra.

Szépalmapusztához közeledve, a bekerített legelő mellett
Szépalmapusztához közeledve, a bekerített legelő mellett
Csipkebogyó Mintha modellt állt volna...
Csipkebogyó Mintha modellt állt volna...
Távolban a Kőris-hegy és a radarállomás
Távolban a Kőris-hegy és a radarállomás
Negyed órát sétáltunk a bekerített legelő mellett a köves úton mielőtt elértük Szépalmapusztát és az onnan Borzavárra vezető műutat. 700 métert tettünk meg az aszfalton, amikor a jelek balra, a fák közé, egy keréknyom irányába mutattak. Habár már nem volt túl sűrű az aljnövényzet, de még így sem volt egyszerű megtalálni, hogy hol kell elhagyni a keréknyomot és hol kezdődik az az ösvény, amelyen a következő 700 méter kellett megtenni. A gyalogút végül egy kerítésnél ért véget, ahol visszatértünk a korábbról már jól ismert aszfaltcsíkra.

Elhagytuk Szépalmapusztát Egy rövid szakaszon az aszfalt helyett a fák között sétáltunk Újra az aszfalton
Elhagytuk Szépalmapusztát Egy rövid szakaszon az aszfalt helyett a fák között sétáltunk Újra az aszfalton
Újabb mintegy 600 méter megtétele után, a völgyben jobbra fordultunk és egy rosszabb minőségű, de valaha szintén aszfalttal borított úton kapaszkodtunk fel egy kis dombtetőre. Itt már lehetett tudni, hogy közeledünk Borzavár határához, mert egyrészt egyre több szemét volt a bokrok alján, másrészt a domb mögött hamarosan feltűnt a Szent Péter és Pál templom tornya.

Felfelé a dombtetőre Borzavár előtt
Felfelé a dombtetőre Borzavár előtt
A település előtti utolsó métereket egy keskeny ösvényen tettük meg, amely a templom háta mögött, egy elhanyagolt épület mellett ért be a faluba. A Polgármesteri Hivatalnál pecsételtünk, az épülettel szemben, az út túloldalán pedig megtöltöttük a kulacsainkat a még működő kék kútnál.

Gyalogút a bozótban, az utolsó méterek Borzavár előtt Megérkeztünk a faluba Szent Péter és Pál templom
Gyalogút a bozótban, az utolsó méterek Borzavár előtt Megérkeztünk a faluba Szent Péter és Pál templom
Borzavár, Fő út
Borzavár, Fő út
A falu végét jelző táblát elhagyva egy rövid szakaszon az út melletti réten sétáltunk, majd balra fordulva egy bokros területre értünk. Nem sokáig kellett a bokrokat kerülgetni, mert hamarosan rátaláltunk arra az enyhén emelkedő, széles kocsiútra, amely egészen Zircig vitt bennünket. Hol az út egyik oldalán volt erdő, a másikon pedig irtás, hol pedig fordítva. Zirchez közeledve aztán ismét sűrű erdőbe értünk.

Néhány lépés a mezőn A mező végén balra fel a dombra
Néhány lépés a mezőn A mező végén balra fel a dombra
Még mindig felfelé a bokrok között Egyik oldalon erdő, másik oldalon tarvágás Újra az erdőben, a vastag avarszőnyegen
Még mindig felfelé a bokrok között Egyik oldalon erdő, másik oldalon tarvágás Újra az erdőben, a vastag avarszőnyegen
Ereszkedés Zirc felé Kocsiút a Pintér-hegy oldalában
Ereszkedés Zirc felé Kocsiút a Pintér-hegy oldalában
Szerettük volna megnézni a Fiatalító-forrást, de mivel kitáblázva nem volt, én pedig nem ebből a szakaszból készültem fel, így már csak azt a táblát láttuk meg, amelyik visszafelé 600 m-re mutatta a helyet. Az már csak hab volt a tortán, hogy a tábla szerint a K jelzés vezetett volna a forráshoz… (Persze a táblakészítők logikája alapján ez csak annyit jelentett, hogy a K jelzésen kell elindulni. Azt, hogy utána mit kell csinálni, a túrázónak kell kitalálnia.)
Reggel, amikor eldöntöttük, hogy ezt a szakaszt járjuk végig, tettem egy olyan meggondolatlan ajánlatot, hogy aki elfárad, annak nem kell visszasétálnia az autóhoz, hanem Zircre beérve, a tanösvény elején leülhet a padokra, én pedig eljövök érte autóval. Habár útközben nem emlegettem ezt az ajánlatot, ennek ellenére senki nem felejtette el, így a túra utolsó 800 méterét, amit a városban kellett megtenni, már egyedül jártam végig.

A kanyar után ráfordultunk a célegyenesre Zirc: játszótér, pihenő és geológiai bemutatóhely
A kanyar után ráfordultunk a célegyenesre Zirc: játszótér, pihenő és geológiai bemutatóhely
A háztetők fölött jól látszott a Ciszterci Apátság templomának kettős tornya
A háztetők fölött jól látszott a Ciszterci Apátság templomának kettős tornya
Hazafelé még megálltunk a vasútállomásnál, hogy begyűjtsük a nap utolsó pecsétjét. A nagyobbik fiamnak ezzel a túrával meglett a bakonyi 50 km-e, így következő hét elején meg is kapta érte a tájegységi kéktúra jelvényt.


Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KDP: Óbarok – Szár (2024.02.18.)

Egy rövid, pecsételés nélküli túrával búcsúztam a Gerecse dombjaitól. Vasárnap az ebédlőasztal helyett az autó kormánya mellé ül...