OKT 09.: Zirc – Csőszpuszta (2019.09.14.)

Szeptember közepén a Zirc – Csőszpuszta (– Jásd) szakasszal folytattam a bakonyi barangolásomat, ezúttal egyedül. Most is korán keltem, hogy a reggel negyed 8-kor Jásdról induló busszal eljuthassak a túrám kiinduló pontjára, Zircre. 8 órakor szálltam le a buszról és indultam el a Rákóczi térről a vasútállomás felé.

A pecsételés után a Köztársaság utcán keresztül hagytam el az ébredező várost és indultam neki a Nagyesztergárra vezető emelkedőnek. Jól is esett egy kis hegymenet, mert a reggeli nap sugarai még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy felmelegítsék a levegőt a hűvös hajnal után.

Visszatekintés Zircre

A faluba érkezve egy szakaszon még együtt haladt a Z és a K jelzés, de körülbelül 1 km megtétele után búcsút intettek egymásnak és a K jobbra fordult, hogy az Erdei Ferenc utcán keresztül hagyja el a települést. Az utolsó házakat elhagyva az erdőben folytatódott az út, ahol az egyik fán egy elbújt jelzést vettem észre. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez még csak a játék kezdete és a nap folyamán többször is lesz olyan, hogy a jelzések bújócskát játszanak velem.

Nagyesztergár

A falut elhagyva erdőben folytatódik a séta

Kezdődik a bújócska

A kitaposott kocsiút hamarosan térdig érő gazzal benőtt úttá változott. Kicsit bosszús voltam, hogy nem hoztam magammal kamáslit, mert az megvédett volna attól, hogy a harmatos gaz a sípcsontom közepéig eláztassa a nadrágomat. De mielőtt túl sokat bosszankodhattam volna, egy kaszáló szélén találtam magamat, ahol ismét nem kellett térdig érő gazban gázolni.

Itt még csak térdig ért a gaz

Néhány lépés a kaszáló szélén

Mindössze néhány lépést kellett a réten megtenni, utána a K jelzés ismét a fák közé kalauzolt és egy kis hídon átkelve a Gaja-patak partján vezetett tovább. Ezen a szakaszon több helyen hatalmas pocsolyákat és dagonyákat kellett kerülgetni.

A patak hídján átkelve erre vitt az út

Akadálypálya

A pataktól kicsit eltávolodva, 9 óra után néhány perccel értem el Veimpuszta romos épületét. Onnan továbbhaladva egy rövid ereszkedés következett, majd közel 1 km séta egy irtáson keresztül, a munkagépek által kőkeményre taposott úton.

Veimpuszta

Munkagépek nyomában

A dózerút végén értem utol egy magányos kéktúrázót, akivel szóba elegyedtünk és együtt indultunk tovább. Megbeszéltük, hogy mindketten Zircről indultunk és Csőszpusztáig tervezzük a sétát. Mintegy 300 métert tettünk meg közösen, amikor keresni kezdtük a jelzéseket. Mivel egyetlen jelet sem találtunk, ezért megnéztük a térképet. Megállapítottuk, hogy amióta együtt mentünk, azóta letértünk a K jelzésről. Az is kiderült, hogy a találkozási helyünknél egyikünk sem tudta, hogy merre kell továbbmenni, de mindketten úgy gondoltuk, hogy a másik tudja a helyes utat.

Dinnyeföld vagy vadetető?

Azt is mondhatnám, hogy ezért a két fényképért tértünk le a kékről

Visszatérve a K jelzésre átkeltünk a patakon, majd egy darabig még együtt haladtunk a partján. A vadetetőnél búcsúztunk el egymástól és mindketten mentünk tovább a saját tempónkban. Az erdőből kiérve ismét derékig érő gazban gázoltam, majd egy magaslesnél élesen balra fordulva egy kitaposott, gazmentes úton sétáltam tovább.

Gázló a Gaja-patakon

Keskeny ösvény a patak mellett

Gombák

Vadetető

Messziről látszott a jelzés a magaslesen

Virágzó aranyvessző

Rövid ideig ismét jól járható volt az út

Sajnos csak néhány percig élvezhettem ezt a helyzetet, utána valódi dzsungelharc kezdődött. A derékig érő, sőt néhol még annál is magasabb gaz teljesen benőtte az utat, jelzést pedig egyáltalán nem láttam. Itt már a kamásli sem segített volna...

Ez a szakasz igazi kalandtúra volt

Gilisztaűző varádics

A dzsungelből kiérve hamarosan elértem a Bakonynánára vezető műutat, ahol ragyogó napsütésben, ismét a megszokott tempóval szedhettem a lábaimat. Mire a település határához értem, addigra a bozótharcban elázott nadrágom is megszáradt. Pecsételés után megtöltöttem a kulacsomat és indultam is tovább.

A dzsungel után ismét kocsiúton

Erdészeti műút Bakonynána előtt...

...és az út vége Bakonynánán

A Prém-malom vendégház kerítését elhagyva hamarosan újra a Gaja partján találtam magamat. Közelebb mentem a patakhoz, hogy készítsek néhány fényképet. Aztán még néhány lépés a parton és még néhány fénykép. Mire észbe kaptam, már nem volt értelme visszafordulni, a meredek sziklafalon pedig nem tudtam visszamászni a kékre. Emiatt aztán a nagy gyökerű fáig a patak partján, helyenként pedig a patakban mentem tovább. Nem bántam meg…

Prém-malom vendégház

Gombák

Letértem a K jelzésről...

...és a Gaja-patak partján, valamint a patakban sétáltam tovább

Visszatérve a K jelzésre ismét összetalálkoztam korábbi túratársammal. Váltottunk néhány szót, majd indultam tovább és 5 perc sétával elértem a Római-fürdőnél található pihenőhelyet.

Földbe gyökerezve

A KΩ jelzésen elsétáltam a szurdokig. A látványra, amely ott fogadott, akkor sem és azóta sem találok szavakat. Próbáltam fényképeken megörökíteni a látottakat, de a természet ezen csodáját egyik fénykép sem adja vissza igazán. Ez az a hely, amelyet látni kell! Szerettem volna felmászni a Savanyú Jóska barlanghoz is, de az utolsó métereket már túl veszélyesnek tartottam, ezért inkább visszafordultam és gyönyörködtem még egy kicsit a szurdokban.

Pillanatképek a Római-fürdőből

Visszamentem a pihenőhelyhez, onnan pedig visszakapaszkodtam a domboldalon futó K jelzéshez. Átvágtam az irtáson, majd a kerítést elhagyva jobbra fordultam. Rövid ideig még a fák árnyékában sétáltam, de hamarosan egy hatalmas rét széléhez érkeztem. Itt három kéktúrázó hölgy jött szembe és elmondták, hogy hol kell átkelni a patakon, mert a jelzést nehezen lehet észrevenni.

Újra a K jelzésen

Az irtásfolt és a kerítés

Árnyékban...

...majd napon

Újabb átkelés a Gaja-patakon

Az átkelés után egy majdnem másfél kilométeres pusztai vándorlás következett a tűző napon, amelynek végén a jásdi Szentkúthoz érkeztem. Itt tartottam rövid pihenőt, majd 12 óra előtt néhány perccel ismét útnak eredtem. 100 m megtétele után vettem észre, hogy a K jelzés nem a sóderes kocsiúton, hanem attól néhány méterrel jobbra, a fák között halad. A kaszálón átvágva ráleltem a jelzésre, így ismét szigorúan útvonalkövető módon tettem meg a faluba vezető utolsó métereket.

Jásd határában

Jásd, Szentkút

Utolsó méterek a falu előtt

Először úgy terveztem, hogy megállás és pecsételés nélkül megyek tovább Tés felé és majd csak onnan visszatérve ütöm be a bélyegzőt. De mivel csak néhány lépés kitérőt jelentett az egyik jásdi pecsételőhely, így végül elgyalogoltam oda.

Újabb átkelő a Gaja-patakon

A településről kiérve egy 2,5 km hosszú emelkedő várt rám, amelynek során le kellett küzdeni 240 m szintkülönbséget is. Szerencsére nagyrészt fák között, jól jelzett úton lehetett haladni, így 40 perccel a jásdi pecsételés után elértem Tés főutcáját, a Bakony utcát. Mivel szerettem volna időben hazaérni, ezért a szélmalomhoz nem sétáltam el, hanem egyből a barlangkutató állomás felé indultam.

Úton Tés felé

Felfelé...

Szélkerék

Téshez közeledve, de még mindig felfelé

Tés, Bakony utca

Pontosan 1 órakor értem oda a házhoz, ahol a padon ülve épp ebédelt egy úriember. Elmondta, hogy a ház saját pecsétje javítás miatt éppen egy satuba fogva pihen, de szívesen kiveszi nekem onnan, hogy pecsételhessek vele. Megköszöntem a kedvességét, de mivel augusztusban már sikerült lenyomatot készíteni vele, ezért most nem éltem a lehetőséggel. Váltottunk még néhány szót, majd búcsúzóul azt tanácsolta, hogy ne menjek el a műúton a kereszteződésig, hanem a kerítés mellett vágjak át. Megfogadtam a tanácsát. Az első néhány méteren még nem volt gond, de utána áthatolhatatlan bozót állta az utamat. Tanakodtam, hogy mitévő legyek. Visszafordulni nem akartam, nehogy puhánynak tartson, előre nem tudtam menni, mert utamat állta a bozót. Így hát egy köztes megoldást választottam. A kerítéstől kissé eltávolodva, árkon-bokron átlépve-átbújva értem el a műutat. Valóban rövidebb volt, mintha végig a műúton mentem volna, de gyorsabb nem…

Barlangkutató Állomás, pecsételőhely

Felfelé végig a K jelzést követtem, lefelé viszont a kerékpárúton indultam el. Egy lassabb kerékpáros tempójában haladva negyed óra alatt értem el a Széchenyi Zsigmond kilátóhoz. Onnan rövid nézelődés után indultam tovább.

Indulás lefelé a kerékpárúton

Széchenyi Zsigmond kilátó

Panoráma a kilátóból

Mintegy 500 métert mentem a kerékpárúton, utána visszatértem a kékre és az egyszer már megtett úton sétáltam vissza Jásdra, ahol reggel az autót hagytam.

Ezen az úton indultam tovább a kilátóból

A Siska-kúthoz közeledve

Nagyapó

Változatos, helyenként küzdelmes, de nagyon szép és látványos szakasz bejárása után, rengeteg élménnyel és 3 új pecséttel gazdagodva, 4 óra előtt néhány perccel értem haza.

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.