OKT 12.: Piliscsaba – Dorog (2017.12.21.)

Két nappal az előző túra után, újabb sétára indultam. Mivel a család többi tagja továbbra is az iskolák padjait koptatta, így ismét egyedül. Az idő nem lett jobb, mint 2 nappal korábban, de legalább rosszabb sem. Negyed 9-kor indultam Piliscsabáról, ezúttal Dorog felé. Hosszabb túrára nem vállalkozhattam, mert délután 2-re a gyerekekért kellett mennem az iskolába. Amíg a pecséttel voltam elfoglalva, a közeli ház udvarában kiszállt az autóból a gyerekek által "püfölős bácsinak" nevezett férfi és hangos "Hajrá kék!" kiáltással üdvözölt. Kérdezte, hogy merre megyek, majd elmondta, hogy ő kerékpárral csinálja, mert a lábai nem bírják a sétát. Ekkor éreztem úgy, hogy a kéktúrás "hóbortommal" immár én is egy közösség tagja lettem.

Piliscsabáról kiérve homokos erdei úton sétáltam tovább. Jobbra fent a hegytetőn látszott a Jenga- (Dévényi Antal-) kilátó. Enyhe emelkedő, majd enyhe lejtő következett és már oda is értem Piliscsévre. Innen Klastrompusztáig egy jól ismert szakasz következett. Kb. 1.5 km aszfalt, utána egy olyan útszakasz, ahol még nem sikerült "normális" útviszonyokat kifognom. Tavaly ősszel hatalmas volt a sár, idén ősszel derékig ért a parlagfű, most pedig jéggé fagyott, göcsörtös út fogadott. De ettől (is) izgalmas a KÉK. Utána következett a lucernaföld, a "gazos", majd újabb emelkedő az erdő és a kerítés között. A hegytetőn a nagy fa (Szent Péter fa) fogadott, onnan pedig köves út vezetett Klastrompusztáig. (Egy évvel ezelőtt még hatalmas sár volt ezen a szakaszon, azóta feltöltötték kövekkel.) Klastrompusztán ezúttal nem a romoknál pecsételtem, hanem kicsit tovább mentem és a Tölgyfa büfé pecsétjét használtam.

Úton Piliscsév felé

Hosszú emelkedő a lucernaföld szélén

Szent Péter-fa

Utána 1 km enyhén lejtős aszfaltút következett. Az útról jobbra letérve kb. 600 m meredekebb, majd ugyanennyi kevésbé meredek emelkedő következett, az vezetett fel a Kétágú-hegy lábához. Sajnos az idő továbbra is felhős-borús volt, de a hegy lábához érve nem tudtam betelni a látvánnyal. Ez az a hegy, amelyik a gyerekek szobájának ablakából is látszik és régóta szerettem volna közelről is megcsodálni. Lassan haladtam a mezőn, gyakran megálltam fényképezni. Indulás előtt még arra gondoltam, hogy a Z+ jelzésen felmegyek a hegyre és begyűjtöm a Pilisi kilátások pecsétjét is. Ideérve viszont letettem a tervemről. Egyrészt az időjárás miatt nem volt igazi kilátás, másrészt időben haza kellett érnem, harmadrészt nem szerettem volna lábamat törni lefelé a köves-fagyos úton, negyedrészt pedig úgy éreztem, mintha lett volna egy vízhólyag a jobb lábam kisujján. Az ISZI50 egyetlen kellemetlen emléke még kísértett, mivel a vízhólyag miatt épp most esik/esett le a bal lábam kisujjáról a köröm és nem szerettem volna, ha a másik körmöm is erre a sorsa jut. (Hazaérve szerencsére kiderült, hogy a vízhólyag csak "vaklárma" volt.)

Felfelé a Kétágú-hegyhez

Látkép a hegy lábától

Kétágú-hegy 1.

Ez a túra arról is emlékezetes maradt, hogy ekkor ment tönkre a jó öreg, 13 éves Nikon Coolpix 8700 fényképezőgépem, amelyet legnagyobb lányunk születése után vettünk. Már korábban is voltak jelei, hogy a végét járja, de bíztam benne, hogy még bírja egy kicsit. Eddig bírta. 13 év, kb. 25.000 fénykép, szerintem nagyon szép teljesítmény. Viszont ez azt jelentette, hogy a túra hátralevő részére már csak a mobiltelefon maradt, hogy fényképezgessek. Pedig a látvány továbbra is lenyűgöző volt, még ebben az időben is. A mező végén, ahol a Z jelzés megérkezett a hegyről, balra fordultam és elindultam Kesztölc felé. Útközben többször megálltam fényképezni. Rácsodálkoztam a gyógy- és fűszerkertre, majd az úttesten átkelve (a K jelzés az úttestre van festve) a szőlők között folytattam az utat Kesztölc felé. Innen is pazar volt a kilátás a Kétágú-hegyre. Remélem, hogy hamarosan visszatérhetek ide, immár szép időben és egy jó fényképezőgéppel.

Kétágú-hegy 2.

Kesztölcre beérve egy kicsit több, mint 1 km-es aszfaltos szakasz következett, egészen a 117-es útig. Azon átkelve ismét széles, kitaposott, földes kocsiút következett. Kb. 500 m után egy magányosan álló fa jelezte, hogy balra kell fordulni és egy keskeny (nyáron valószínűleg derékig érő gazzal benőtt) gyalogúton kell folytatni az utat, egészen Dorogig.

Útjelző Kesztölc és Dorog között

Dorogra beérve elmentem a kutyaiskola és a lőtér mellett, majd átkeltem a Kenyérmezői-patak hídján és rövid séta után elértem az aszfaltozott Kesztölci utcát. Innen már csak kb. 1.5 km aszfaltút volt hátra a vasútállomásig, a mai túrám végéig.

Kenyérmezői-patak (Dorog)

A Kesztölci utcán sétálva éppen akkor állt ki egy idősebb ember az autójával az udvarról, amikor arra haladtam. Kiszállt az autóból, hogy becsukja a kaput és üdvözöltük egymást. Nem sokkal később megállt mellettem az autóval és megkérdezte, hogy elvihet-e valameddig. Megköszöntem a felajánlást, de jeleztem, hogy most inkább gyalog megyek tovább.

Az állomáson az aluljáróból felérve először elmentem a bélyegző mellett, de egy kicsit jobban körülnézve hamarosan rátaláltam. Pecsételtem a füzetembe és szomorúan megállapítottam, hogy vannak akik nem (csak) a füzetbe pecsételnek, mert a fal tele volt nyomva OKT-s pecséttel. A GPS-t 3 óra 33 perc után, 11:49-kor állítottam meg. 5 perc múlva jött a vonat, amellyel 10 perc alatt haza is értem.

A Klastrompusztáig vezető rész nem volt túl érdekes, onnan viszont Kesztölcig nekem nagyon tetszett. Lenyűgözött a Kétágú-hegy és a lábától elém táruló látvány. Milyen lett volna, ha még az idő is szép lett volna? Remélem, hogy nemsokára azt is megtudom... Kesztölc és Dorog között jól járható volt az út, de attól tartok, hogy a tavaszi-nyári-őszi túrázók nem ilyen szerencsések. Összességében egy könnyű, kellemes túrával sikerült lezárnom az évet.

2017-ben 117,49 km-t sikerült végigjárnom. Ennek nagy részét sajnos a család többi tagja nélkül, mert a nyár elmúltával (az iskola kezdetével) nem sikerült olyan időpontot találni, amelyik mindenkinek megfelelt volna. Remélem, hogy jövőre (vagy azután) többet megyünk együtt is.