Október közepén húztunk ismét túrabakancsot a nagyobbik fiammal, hogy Bakonykúti és Bodajk között folytassuk a bakonyi barangolásunkat. Erre a napra is nyárias, meleg időt jósoltak a meteorológusok, de hajnalban, amikor otthonról indultunk, ennek még semmi jele nem látszott. Bodajkra érkezve is csupán 6°C-ot mutatott az autó hőmérője és sűrű köd borította a tájat. Bodajkról 2 busszal, isztiméri átszállással jutottunk el a túránk kiinduló pontjára, Bakonykútira.
A buszról leszállva beütöttük a füzetünkbe az aznapi második pecsétet és útnak indultunk. (Az első pecsét egy KDP pecsét volt, amely Isztiméren éppen abban a buszmegállóban várja a túrázókat, ahol át kellett szállnunk.) Végigsétáltunk az Ady Endre utcán, majd balra fordultunk és a lehullott levelekkel borított erdei kocsiúton folytattuk a sétát.
 |
| Fáradt turisták pihenője (Bakonykúti, Ady Endre utca) |
 |
 |
| Falu végi pihenő |
Első méterek az őszi erdőben |
Mindössze 200 métert tettünk meg a fák között, utána a ködbe burkolózó mezőn haladt tovább a keréknyom.
 |
 |
| Köd előttünk, köd utánunk... |
Pókháló a harmatos mezőn |
A Bakonykúti-puszta melletti völgyhöz érve pillantottuk meg az első napsugarakat, amint próbáltak áttörni a sűrű ködfelhőn.
 |
 |
| Letértünk a kocsiútról |
Újabb pókháló |
Elhaladtunk egy romos épület mellett, majd rövid bozótharc után egy széles árokban találtuk magunkat. Eddigre már felszállt a köd és napsütésbe burkolódzott előttünk az őszi erdő.
 |
 |
| A romos épület mellett elhaladva jelzésből nem volt hiány |
Szikrázó napsütésben haladtunk |
Néhány métert haladtunk az árokban, majd jobbra fordultunk és visszaértünk arra a kocsiútra, amelyről a völgy alján letértünk. Kezdetben fenyőfák között vezetett az út, de az erdőt elhagyva a Bogrács-hegy tetejéig többnyire mezőkön haladtunk keresztül. Bár a távolban még a felszálló köd utolsó pamacsai takarták a tájat, egyre jobban láthatóvá vált Gúttamási templomtornya, valamint Isztimér.
 |
| Ismét a kocsiúton |
 |
 |
| Szerencsére nem a nyári kánikulában jártunk erre |
 |
 |
 |
| Jelzésekből nem volt hiány, de figyelni kellett, hogy merre visz az út (jobbra a nagy fa törzsén volt a jelzés) |
 |
| A felszálló köd utolsó pamacsai Gúttamási felett |
 |
 |
 |
| Őszi bogyósok (fagyal és borbolya) |
Az egykori kőfejtőt elhagyva kb. 200 métert sétáltunk, amikor egy békésen legelésző birkanyájat pillantottunk meg. Mielőtt eltöprenghettünk volna azon, hogy merre kerüljük meg a nyájat, két harcias kutya ugrott ki a közeli bokorból és hangos ugatással indult meg felénk. Földbe gyökerezett a lábunk, de szerencsére ezzel nem voltunk egyedül. A kutyák is megálltak tőlünk kb. 1 méter távolságra és onnan ugattak bennünket. A zajra felébred az addig a bokorban szundikáló juhász. Úgy nézett ki, mint akit a legmélyebb álmából vertek fel, rövid ideig nem tudta, hogy mi folyik körülötte. Meg is jegyezte, hogy „
Majdnem elaludtam...” Mi nagyon örültünk, hogy csak „
majdnem”, ellenkező esetben még hosszú ideig farkasszemet nézhettünk volna az ugató kutyákkal. Elmondtuk neki, hogy arra szeretnénk továbbmenni, ahol a kutyák vannak, mire ő csak annyit felelt, hogy „Tessék csak nyugodtan...” Válaszoltam neki, hogy mennénk mi nyugodtan, csak a kutyák más véleményen vannak. Ekkor fogta a méretes botját és elmagyarázta vele a kutyáknak, hogy mit szeretnénk. Azok gyorsan meg is értették és félreálltak az utunkból. Ezután elköszöntünk egymástól és mindenki indult tovább a saját útján.
 |
 |
| A fehérvárcsurgói víztározó épülő gátja |
Az építkezés miatt erre terelték a K jelzést |
Induláskor úgy terveztük, hogy a fehérvárcsurgói pecsételés után tartunk egy rövid pihenőt a víztározó partján. A kukoricaföldön sétálva kezdtem gyanakodni, hogy valamit elrontottunk, mert az út csak nem akart a vízparthoz közeledni. Ezért elővettem a térképet... és megállapítottam, hogy 1 km-rel túljöttünk a pecsételőhelyen. Rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy nem fordulunk vissza, hanem majd Bodajkról autóval visszajövünk pótolni az elmaradt pecsétet. A tavat viszont szerettünk volna közelebbről is megnézni, ezért a frissen learatott kukoricaföldön átvágva kimentünk a gátra, ahol az elterelés előtt a K jelzés haladt.
 |
| Panoráma a gátról, háttérben a Vontató-hegy |
A gáton folytattuk az utunkat és hamarosan újra visszaértünk a jelenlegi K jelzésre. 5 perccel később értük el a Fehérvárcsurgót és Bakonykútit összekötő műutat. Az úton átkelve egy 20 perces séta következett az öreghegyi dűlőben, a présházak közötti kocsiúton, mielőtt elértük volna a Gaja-völgyi tájcentrum bejáratát.
 |
 |
| Indulás felfelé |
3 lépcsőfok után a köveken folytatódott az út |
A rövid, de szuszogtató mászás végén gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, a lábunk előtt hevert az őszi színekben pompázó Gaja-völgy.
 |
 |
| Kilátás kelet felé a Gaja-völgyre... |
...nyugat felé pedig Balinkára |
Mielőtt túránk végpontja, Bodajk felé vettük volna az útirányt, tettünk egy rövid kitérőt a Károlyi-kilátóhoz. A jó idő rengeteg embert kicsalogatott a természetbe, szinte sorba kellett állni, hogy felmehessünk a vasból készült építményre. Onnan vethettünk még egy pillantást a fehérvárcsurgói víztározóra, valamint a Gaja-patak völgyére, a kirándulásunk két emlékezetes szakaszára.
 |
 |
| Károlyi-kilátó |
A víztározó, mögötte a Vontató-hegy |
A kilátót elhagyva negyed óra alatt értük el a tájcentrum sípálya feletti kijáratát.
 |
| Utolsó méterek a tájcentrumban |
Az egykori sípálya tetején a tiszta időnek köszönhetően szemünk elé tárult a Vértes csodálatos panorámája, közepén a csókakői várral.
 |
| A Vértes a sípálya tetejéről nézve |
 |
| Csókakő vára |
A kijárattól 10 perces sétával értük el az egykori sípálya egykori melegedőjét.
 |
 |
| Ereszkedés a sípálya mellett |
Az egykori melegedő, most pecsételőhely |
Pecsételés után egy negyed órás, kényelmes sétával értünk vissza az autóhoz.
 |
 |
| Bodajk, Vásártér utca |
Egy kuka a Dózsa György utcán |
De ekkor még nem volt vége a túrának, hiszen vissza kellett menni a kihagyott pecsétért. Beírtam a címet a GPS-be (Fehérvárcsurgó, Rákóczi út), majd útnak indultunk. Néhány perc alatt meg is érkeztünk a célhoz. Gyanús volt, hogy messze vagyunk a tótól, de gondoltam, hogy hosszú az utca. De tévedtem... Miután nem találtuk a pecsételőhelyet, ismét elővettem a térképet. Ekkor „esett le a tantusz”, hogy a víztározó DK-i partja nem Fehérvárcsurgóhoz tartozik, hanem Kincsesbányához, így nekünk sem a fehérvárcsurgói Rákóczi utat kell keresnünk, hanem a kincsesbányait.
 |
| Nem volt egyszerű, de megtaláltuk! |
Ismét egy csodálatos szakaszt sikerült gyönyörű időben teljesíteni. Az útvonal nagyon jól jelzett, de végig figyelni kellett a jelzéseket, mert csupán a „józan észre” hagyatkozva nem mindenhol lehetett megtalálni a helyes utat. Ezúttal bőven volt részünk kalandokban is, amelyeket még napokig lehetett mesélni a család itthon maradt tagjainak és az iskolatársaknak.
Az OKT barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése