Már régóta szerettem volna megmászni a híres-hírhedt Nagy-Getét.
Egyrészt azért, mert a Mogyorósbánya – Dorog rész még hiányzott ahhoz,
hogy teljes legyen a pecsétgyűjteményem a Szárliget – Rozália téglagyár
szakaszon. Másrészt azért, mert sokat olvastam már róla, általában azt,
hogy nagyon meg tudja izzasztani az embert. Főleg akkor, ha Tokod felől
kell megmászni. Harmadrészt pedig azért, mert a hálószobánk ablaka éppen
a hegy irányába néz és gyakran elgondolkoztam rajta, vajon milyen lehet
onnan a kilátás.
A szabadságom első napján korán reggel keltem és negyed 7-kor már
Dorogon vártam a Mogyorósbánya felé induló buszt. A mentrendben
jelzettnél néhány perccel korábban meg is érkezett és 20 perc alatt
elvitt Mogyorósbányára. A Kakukkban begyűjtöttem a pecsétet és már
indultam is a Kőszikla irányába.
A nem túl meredeken, de folyamatosan emelkedő erdei úton 20 perc
alatt értem el a TIT emlékkövet. A kitaposott ösvényt követve kimentem a
sziklákig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre. Habár még korán
volt és párás volt a levegő, de azért a távolban ki lehetett venni az
esztergomi bazilika körvonalait és az alatta kanyargó Duna vonalát.
|
A TIT emlékkő a Kősziklán |
|
Reggeli pára takarja az esztergomi Bazilikát és a Dunát |
|
Kőszikla |
Rövid nézelődés után indultam tovább Tokod felé. Fél óra alatt értem
le a pincesoron lévő pecsétig. A pecsételés után rövid pihenőt tartottam
az esőházban és nyáriasabb öltözetre váltottam. Ekkor még nem volt 8
óra, de már forrón tűzött a nap. Bele sem mertem gondolni, hogy mi vár
rám 1-2 óra múlva…
|
Pókháló a pincesoron |
A pincesorról kiérve, a rövid aszfaltos szakasz után gyorsan elértem a
letérőt és elkezdtem az emelkedést a Hegyes-kő felé. Többször megálltam
fényképezni és megcsodáltam a már magam mögött hagyott Kősziklát,
valamint a még előttem álló Nagy-Getét. Fél óra sétával értem el a
„zászlós hegy” lábához. Itt vettem egy nagy levegőt és elindultam a
meredek sziklafalon felfelé. Fentről csodás körpanoráma nyílik a
környékre, megéri oda felkapaszkodni. Ráadásul nem is olyan nehéz, mint
amilyennek azt első ránézésre gondolja az ember.
|
Visszatekintés a megtett útra |
|
Visszatekintés a Kősziklára |
|
Akár egy hagyma is lehetne... |
Rövid nézelődés után óvatosan leereszkedtem a meredek sziklafalon,
majd indultam tovább, terveim szerint Tokod felé. Egy kényelmes
szakaszra számítottam, ezért a hátizsákomból elővettem egy szendvicset,
amelyet menet közben terveztem elfogyasztani. Nézelődtem, falatoztam,
közben követtem a tarló szélén haladó poros szekérutat. Jelzéseket nem
láttam, de olyan egyértelműnek látszott az útvonal, hogy nem is
hiányoltam azokat. A távolban egy nyúl szaladt át az úton, sikerült róla
néhány tetszetős fényképet is készíteni.
|
Miatta tettem egy kis kitérőt |
10 perc gyaloglás után kezdtem gyanakodni, hogy valamit elrontottam,
mert továbbra sem láttam magam előtt a Tokodra lefelé ereszkedő utat.
Ránéztem a GPS-re és akkor láttam, hogy nem sokkal a Hegyes-kő után
balra kellett volna fordulni, azóta a K helyett a K+ jelzésen haladtam.
Megfordultam és visszamentem az eltévesztett letérőig. Visszaérve
megállapítottam, hogy amikor ott jártam, rácsodálkoztam a magas, kopasz
fatörzsekre, de a kitaposott ösvényt nem vettem észre. Innen a helyes utat követve, időnként a lelógó faágak között
bújócskázva, időnként pedig a tűző napon baktatva 20 perc alatt leértem
Tokodra.
|
Onnan jöttem... |
|
...és arra megyek |
Az MTSZ honlapján azt olvastam, hogy az Aladár kocsmában a
pecsét a pult alatt található. Ezért aztán nagyon megijedtem, amikor
messziről megláttam a bejáraton lévő rácsot. Szerencsére nem fordultam
vissza és az épülethez érve megtaláltam az ajtó mellett, a falra
felszerelt pecsétet. Így aztán sikerült mindkét tokodi pecsétet
begyűjtenem.
Az adminisztráció után már indultam is tovább a nap „csúcspontja”, a
Nagy-Gete teteje felé. A faluból kivezető aszfaltutat elhagyva egy
széles, köves úton haladtam tovább. Figyeltem az út bal oldalát, mert
tudtam, hogy hamarosan le kell térni róla. Meg is találtam a kitaposott
ösvényt, egy fán a jelzést is észrevettem, így hát egy keskenyebb, de
annál nagyobb kövekkel „kirakott”, vízmosásokkal szabdalt úton
folytattam a hegymenetet. Néhányszor megálltam nézelődni, fényképezni és
vártam, hogy mikor kezdődik „AZ EMELKEDŐ”.
Ami késik, nem múlik, hamarosan elértem a sziklás, nagyon meredek
szakaszt, amelyik a csúcsra vezetett. Nem volt könnyű szakasz, de a
leírások alapján sokkal nehezebbre számítottam. 45 perccel a tokodi
pecsételés után már a Nagy-Gete tetején gyönyörködtem a kilátásban.
Eddigre már a pára is felszállt, jól lehetett látni a távoli hegyeket
is.
|
Felfelé a Nagy-Getére |
|
Kilátás a hegytetőről 1. |
|
Kilátás a hegytetőről 2. |
A nézelődés után indultam tovább a széles, árnyékos, enyhén lejtős
úton. Negyed óra múlva értem el a Gete-hegy tetején felállított
fakeresztet. Itt leheveredtem a kis tisztásra és gyönyörködtem a
kilátásban.
|
Kilátás a hegytetőről 3. |
|
Ereszkedés Dorog felé |
Az ezután következő, Dorogig tartó 5 km-es szakasz nem tartogatott
túl sok izgalmat. A városba érve még tettem egy rövid kitérőt a kálvária
tetejére. Fentről szép kilátás nyílik a városra és Esztergomra, de a
szemem mindig a közeli, hatalmas kéményre tévedt, ami rontotta az
összképet. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy felmásztam ide is.
|
A dorogi Kálvária tetején |
|
Az esztergomi Bazilika |
A kálváriáról 20 perc alatt leértem a vasútállomásra. A sötét,
elhanyagolt, falfirkákkal teli aluljáróból kiérve, a lépcső mellett
jobbra található bélyegzővel beütöttem a füzetbe az aznapi negyedik
pecsétet, így téve teljessé az OKT 11. szakaszának gyűjteményét.
December óta, amikor utoljára itt jártam, nem változott semmi. A
bélyegző doboza körül a fal továbbra is tele van pecsételve és a
vasútállomás építésében sem vettem észre semmi változást.
|
A nemrég felújított vasúti aluljáró Dorogon |
Ezután már nem volt más hátra, mint visszasétálni az Okmányiroda
előtt parkoló autóhoz és rövid autózás után családi körben elfogyasztani
az ebédet.
Ezen a szakaszon egyértelműen a gyönyörű kilátás volt az, ami
számomra emlékezetessé tette a sétát. Persze ahhoz, hogy szemünk elé
táruljon a káprázatos panoráma (Gerecse, Budai-hegység, Esztergom,
stb.), meg kellett mászni három hegyet is. De megérte! A jelzések
általában követhetőek voltak, helyenként pedig maga a kitaposott ösvény
segített a helyes haladási irány megtalálásában. Volt néhány hely, ahol
jobban oda kellett (volna) figyelni, de ezek nélkül kevesebb lett volna a
mesélnivaló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése