Az első nyári hétvégén az Őrségben folytattam az RPDDK-t. Reggel izgalomtól nem mentes utazás végén érkeztem meg Őriszentpéterre, majd egész délelőtt szerről-szerre és végről-végre jártam a vidéket. Ezúttal nem voltak meredek emelkedők és lejtők, de voltak rétek derékig érő fűvel, színes virágokkal és lenyűgöző panorámával. Az utolsó pecsét után a lovak közé csaptam és még az eső előtt odaértem Csákánydoroszlóra.
Két és fél hónap kihagyás után tértem vissza a kékre. Közben sem csak a
fotelban ültem, sőt, még az OKT egy-egy szakaszát is érintettem a
Gerecsében
és a
Budai-hegységben, de az igazolófüzetembe március közepe óta nem került újabb pecsét.
Június elején végre lett egy hétvégi nap, amikor a gyerek ide-oda utaztak és a
kerti munkával sem voltam már nagyon elmaradva, így végre ismét útra
kelhettem. Hét elején még szép időt jósoltak vasárnapra, aztán ahogy
közeledett a hétvége, úgy változott az előrejelzés is. Pénteken már egész
napos esőt ígértek vasárnapra az Őrségbe, ezért még az is megfordult a
fejemben, hogy valahonnan gyorsan beszerzek egy AK igazolófüzetet és az ország
másik végébe megyek túrázni. De szombatra ismét megváltozott az előrejelzés és
már csak vasárnap késő délutántól jósoltak esőt, úgyhogy döntöttem: vasárnap
megyek az Őrségbe. Bíztam a meteorológusokban, de azért a hátizsákom aljára
betettem az esőkabátot, az autóba pedig egy váltás ruhát.
Vasárnap reggel nem volt időm lustálkodni, a nappal együtt keltem, hogy
elérjem a Szombathelyről 7:04-kor induló vonatot. 7 óra előtt 5 perccel már a
vonaton ültem és vártam… 10 perccel később még mindig vártam… 15 perccel
később még mindig vártam… A vonat csak nem akart elindulni. Már a tervezéskor
is egy kicsit kockázatosnak éreztem a két átszállást, 5-5 perc átszállási
idővel, de bíztam benne, hogy egy InterRegio vonat csak nem késik. Tévedtem…
Amíg vártunk az indulásra, megnéztem a
menetrendek.hu oldalon, hogy van-e valami
alternatív lehetőség Zalaszentivánról eljutni Őriszentpéterre, de csak a 2
órával később induló vonatot találtam. Végül 13 perc késéssel indult el a
vonat Szombathelyről. Amikor jött a jegyvizsgáló, megkérdeztem tőle, hogy
Zalaszentivánon megvár-e a csatlakozó vonat? A MÁV-val kapcsolatos
tapasztalataim alapján egy határozott „Nem”-re, esetleg egy
„Talán”-ra számítottam, de kellemesen csalódtam. Azt mondta a kalauz,
hogy majd odaszól a kollégáknak. Úgy is lett, néhány megállóval később jött
vissza, hogy megvár a vonat. Ismét elővettem a
menetrendek.hu-t, mert Zalaegerszegen is
csak 5 perc lett volna az átszállásra. Sajnos onnan sem volt más lehetőség,
mint a 2 órával később induló vonat.
Zalaszentivánon ott állt a vonat a mellettünk lévő vágányon. Gyorsan
átsétáltam a peron túloldalára és felszálltam az egy kocsiból álló
„piroskára”, amelyik szinte azonnal indult is. Könnyen találtam ülőhelyet,
mert rajtam kívül csak egy idősebb hölgy, a jegyvizsgáló és a vonatvezető
utazott rajta. A korábbi sikeremen felbuzdulva itt is megkérdeztem a kalauzt,
hogy vajon Zalaegerszegen megvár-e a csatlakozás? Szerencsére ő is segítőkész
volt és felajánlotta, hogy ír a kollégának, hogy várjanak meg. El sem akartam
hinni, hogy ilyen is van a MÁV-nál!
A forgatókönyv már ismerős volt: Zalaegerszegen megállt a vonat, a mellettünk
lévő vágányon ott állt a másik „piroska”, egyetlen fizető utasként felszálltam
rá és már indultunk is Őriszentpéter felé. Ezen a vonaton nem nyugdíjas néni,
hanem egy szolgálaton kívüli vasutas utazott negyedikként. Végülis jól járt a
MÁV, hogy mindkét vonatot elértem, mert így legalább utazott rajtuk egy fizető
utas is. Kalandosan, de végül 9 óra előtt néhány perccel érkeztem meg az
őrségi városba.
Útközben az időjárás egy kicsit rám ijesztett, mert Zalaegerszeg környékén jó
kis záporba futottunk bele, de szerencsére hamar elhagytuk az esőt és
Őriszentpéteren már csak a felhős égbolt fogadott. A szokásos teendők (telefon
haza, fényképezőgép a nyakba, GPS elindít) után 9 órakor indultam útnak.
Utólag megnézve a térképen, nem a legrövidebb úton, de így is negyed óra alatt
beértem a városba. Ismerős volt a hely, mert 2 évvel korábban már bicikliztünk
errefelé a családdal.
|
|
Őriszentpéter, vasútállomás, visszainduláshoz készülődik a „piroska” |
Az út szélén gyalogoltam be a városba |
A körforgalomnál felsétáltam az étterem bejáratához, beütöttem az igazoló
pecsétet a füzetembe, majd indultam tovább. A kis forgalmú aszfaltos úton 25
perc alatt értem el a Templomszer szélén álló Árpád-kori templomhoz. Már
messziről látszott a bejárat mellett lógó „ZÁRVA” tábla, de nem bánkódtam
miatta, mert két évvel korábban meg tudtuk nézni belülről is. Így most csak
készítettem néhány fényképet, majd folytattam az aszfaltkoptatást.
|
|
|
A Sárga ház a város központjában... |
...és tetején a gólyafészek |
A református templom |
|
|
|
Városszer és Templomszer között az út szélén |
Szent István szobor a templom mellett |
Az Árpád-kori templom |
Nem sokáig kellett az út szélén gyalogolni, mert 400 méterrel később a
jelzések balra tértek és egy simára taposott murvás úton folytatódtak, azon
keresztül érkeztem meg a következő szerre, Keserűszerre. A nevével ellentétben
nem keserűséget, inkább vidámságot éreztem a házak között sétálva, mert bár a
napot továbbra is vastag felhő takarta, de az út széle tele volt szebbnél
szebb színes virággal.
|
|
Murvás úton Keserűszer előtt |
A tereprendezést még be kell fejezni, de a házat már szépen felújították |
|
|
|
|
Keserűszer színes virágai vidámságot hoztak a borús reggelbe |
Az utolsó házat elhagyva hamarosan átkeltem a Zala folyó kis hídján, majd
elbúcsúztam a murvás úttól és a patak partján, a fák között futó keréknyomokon
folytattam a gyaloglást. A vízfolyás inkább emlékeztetett egy koszos
pocsolyára, mint egy később folyóvá duzzadó patakra. Egy ideig a jobb parton
gyalogoltam, majd egy kis hídon átkeltem a túloldalra, ahol helyenként egy
mező szélén a villanypásztor mellett, helyenként pedig a fák között kanyargott
az ösvény.
|
|
|
Egy nagy pajtaépület mellett hagytam el Keserűszert |
Híd a Zala felett |
Keréknyomok a patakparton a fák között |
|
|
|
Első ránézésre kicsit ingatagnak látszott a híd, de gond nélkül át tudtamrajta sétálni |
Ösvény a rét szélén |
Valamilyen hernyók fészkelték be magukat az egyik fa ágaira |
|
|
|
Kezdetben még úgy nézett ki, mintha sok víz lenne benne, de később már csak egy koszos pocsolyának látszott |
|
|
|
Másik ösvény egy másik rét szélén a villanypásztor mellett |
Ösvény a fák között |
A sikló az út közepén fogyasztotta el a reggelijét (egy gilisztát) |
Kis idő múlva ismét kereszteztem a medret. Először nem vettem észre a hidat,
pedig kettő is volt belőle, de így is át tudtam kelni száraz lábbal a patakon,
annyira kevés volt benne a víz. Akár egy népmesében, rám is várt még egy
harmadik átkelés is, ami után erdőn-mezőn keresztül hamarosan megérkeztem
Szalafőre.
|
|
|
Nem kerestem a hidat, mert száraz lábbal is át tudtam kelni a patakmedren |
Egy kis időre eltávolodtam a pataktól az erdőben |
|
|
|
Ismét egy mezőn keresztül vitt az út |
A gaz már benőtte az ösvényt, de azért nem volt nehéz kitalálni, hogy merre kell menni |
Mint a népmesében, itt a harmadik híd |
|
|
|
Meg-megálltam egy fénykép kedvéért |
|
|
|
Becsületkassza az Őrvidéki tanyánál |
Célegyenebe fordulva Szalafő előtt |
A focipálya mellett érkeztem meg Szalafőre |
Miközben a faluban sétáltam, elment mellettem három kerékpáros. Kis idő múlva
meggondolták magukat és visszafordultak, hogy körülnézzenek a piacon. Miután
eltekertek mellettem, egyikük hátraszólt a többieknek: „Láttátok a srác pólóját?” A választ és a beszélgetés esetleges folytatását már nem hallottam, de így
is egy kis büszke mosolyt csaltak az arcomra, mert mivel más nem volt a
közelemben, ezért gondolom, hogy az én kéktúrás pólómról volt szó.
Amikor erre bicikliztünk a családdal, akkor Templomszert elhagyva egyenesen
mentünk tovább Pityeszer felé. A
K jelzés viszont az első
kereszteződésnél jobbra fordult és egy hosszú, enyhén emelkedő úton
folytatódott Papszer felé. A templomhoz pap is tartozott, így, ha volt
Templomszer, akkor lennie kellett Papszernek is…
|
|
|
Egy családi nyaralás emlékét idézte fel ez a tábla |
Itt már elhagytam Szalafő (Templomszer) központját |
Az ökumenikus imaház épülete az út mentén |
|
|
|
A templomhoz pap is tartozott |
A nap első komolyabb emelkedője. Nem meredek volt, inkább csak hosszú. |
Papszer utolsó házait elhagyva még körülbelül 300 métert gyalogoltam az út
szélén. Utána a K jelzés jobbra
fordult és kezdődött egy újabb séta az erdőn-mezőn (ezúttal mezőn-erdőn)
keresztül. Ekkorra már elvonultak a felhők az égről, úgyhogy nem fáztam,
amikor a nyílt terepen sétáltam a derékig érő fűben.
|
|
|
Úton-útfélen virágok nyíltak az út mentén |
Továbbra is egyenesen, de már nem felfelé kellett menni miután elhagytam Papszert |
|
|
|
Keréknyomok a mezőn keresztül |
A fű itt is derékig ért |
Habár tűzött a nap a nyílt terepen, de nagyon tetszettek a réteken vezető szakaszok |
Két derékszögű kanyar
után az erdő szélén vezetett tovább a jelzés, de a helyzeten ez sem segített
sokat, mert az erdősáv D-DK-i oldalán vitt az út, így a fák nem adtak
árnyékot.
|
|
|
Ismét virágok hátráltatták a haladást |
Erdő szélén vitt az út, de a fák nem adtak árnyékot |
|
|
|
Pillangók |
Megint meg kellett állnom fényképezni |
|
Térkép szerint Nagysári-hegy a hely neve, de se nagynak, se hegynek nem éreztem. A látvány viszont nagyon tetszett. |
|
|
|
Itt oda kellett figyelni a gaz alatt rejtőzködő pocsolyákra |
Eléggé benőtte a gaz az utat |
Fenyves |
A Lugos-patakot keresztezve érkeztem meg Kondorfára. Végigsétáltam a Fővégen,
a falu központjában pecsételtem a kocsmaajtóra szerelt bélyegzővel, majd
indultam tovább.
|
|
|
Megérkeztem Kondorfára |
Eddig tartott a Fővég |
Az út túloldalán pedig már az Alvég kezdődött |
Gondoltam, hogy ha találok egy játszóteret vagy egy árnyékos
padot valahol távolabb az úttól, akkor tartok egy pihenőt. Negyed órán
keresztül gyalogoltam az Alvégen, de egyetlen kedvemre való helyet sem
találtam. Így hát a pihenő kimaradt…
|
|
|
Sehol egy árnyékos pad |
Egy szépen felújított alvégi ház |
Alvég vége |
Ekkor már nagyon forrón tűzött a nap és nem szerettem volna leégni, ezért a
falu szélén megálltam az első árnyékfoltnál és bekentem a karomat naptejjel.
Ezt követően először a Máli-réten gyalogoltam, majd újra találkoztam a
Lugos-patakkal, annak a partján mentem tovább. A naptej amellett, hogy védett
a leégéstől arra is jó volt, hogy a derékig érő fűben gyalogolva a karom tele
lett a különböző füvek magjaival.
|
|
|
Továbbra is főként erdei és mezei ösvényeken gyalogoltam |
|
|
|
Egy kisebb réten és egy erdőfolton át vezetett az út mielőtt elértem a patakhoz |
A Lugos-patak |
Általában jól lehetett haladni, de volt egy rövid szakasz, ahol a jelzések egy
irtásfoltra vezettek. Ott aztán leginkább érzésből, illetve a patak medrét
követve mentem tovább, mert a jelzések a fakivágások áldozatául estek. Ezen a
részen nagyon nagy hasznát vettem a vastag talpú túrabakancsomnak is.
Egyszer-egyszer éreztem, hogy a gazban ráléptem valami ég felé meredő szúrós
ágdarabra, de a bakancsom megvédte a talpamat.
|
Az irtásfolt, ahol a jelzések helyett a megérzéseimet követtem |
Az erdei kocsiúton gyalogolva egyszercsak furcsa zajra lettem figyelmes.
Először nem láttam, hogy mi okozza a zajt, de hamar megtaláltam az okát. Három
hatalmas szarvast zavartam meg, azok bújtak elő valamelyik bokorból. De nagyon
nem ilyedtek meg, mert közülük az egyik alaposan körülnézett mielőtt elsétált
volna. Így még arra is volt időm, hogy lefényképezzem.
|
|
|
Ismét a Lugos-patak |
Ismét a rendes úton |
A három szarvas egyike. Alaposan körülnézett, mielőtt tovasétált volna. |
A Fekete-fenyvest elhagyva ismét egy mező szélén gyalogoltam, majd pedig egy
gázlón keresztül kereszteztem a Lugos-patakot. A fák között volt egy híd is,
de úgy gondoltam, hogy semmi bajom nem lesz, ha átgázolok a néhány cm mély
vízfolyáson. Arra nem számította, hogy a betonozott átjáró úgy csúszik, mint
egy korcsolyapálya. Szerencsére sikerült talpon maradnom és szárazon megúsztam
a kalandot.
|
|
Az egész túrára jellemző volt az ehhez hasonló rétek és mezők látványa |
Murvás út az erdő szélén |
|
|
Keréknyomok az erdőben |
Egy újabb rét Hegyhátszentmárton határában |
|
|
|
|
Derékig érő fűben vezetett a kitaposott ösvény, de megint meg kellett állnom fényképezni |
|
|
|
Közeledtem a falu széléhez |
Akác- és bodzaillat keveredett a levegőben |
Akácvirág |
|
Egy kaszáló (Vásárhelyi-oldal) mellett vitt az út |
|
|
Nem kell nekem a híd! |
Majdnem megjártam |
Negyed háromkor érkeztem meg Hegyhátszentmártonba. Néhány perc alatt
keresztülsétáltam a kis zsákfalun és egy patakvölgyön át vezető aszfaltúton
gyalogoltam tovább Iváncra.
|
|
A vizes bakancsomra jól tapadt az út pora |
Nem mostanában festették fel ezeket a jelzéseket |
|
|
Virágzott a bodza is |
Ismét egy rét |
|
|
Megérkeztem Hegyhátszentmártonba |
Nem lehetett volna máshova állítani a villanyoszlopot? |
|
|
Szépen felújított tűzoltókocsi |
Aszfalton indultam tovább Iváncra |
Az igazolópecsétért körülbelül 300 méteres kitérőt kellett tenni a falu
közepén. Miután a presszó teraszán nagy nehezen megtaláltam a pecsétet (pedig
jól látható helyen volt, a korlát egyik oszlopán) ránéztem az órámra és
számolgatni kezdtem. 8-9 kilométerre lehettem a csákánydoroszlói
vasútállomástól, valamivel több, mint másfél órám volt még a korábbi vonat
indulásáig, különösebb látnivaló már nincs az úton és nagyrészt aszfalton kell
menni. Miért ne próbálnám meg?
|
|
|
Megérkeztem Iváncra |
Szent Miklós-templom |
Földúton hagytam el a falut |
Felhúztam hát a nyúlcipőt és irány! A Thököly Imre utcán keresztül hagytam el
a települést és erdőn-mezőn futó keréknyomokat követve 20 perc alatt átértem a
szomszéd faluba, Felsőmarácra. Az utolsó kilométerekre sem szerettem volna víz
nélkül maradni, így a falu széli temetőben megtöltöttem a kulacsaimat.
|
Itt a fák árnyékos oldalán vitt az út |
|
|
|
Ivánc és Felsőmarác között |
Megérkeztem Felsőmarácra |
Nem terveztem megállni a településen, de a központban(?) berendezett
falumúzeum mellett nem tudtam csak úgy elmenni. Néhány percet időztem a
szabadon látogatható, szépen berendezett kiállításnál mielőtt újra a lovak
közé csaptam volna.
|
Falumúzeum van berendezve a Megállóban |
Ez a falu is legalább olyan hosszú volt, mint az Alvég Kondorfán, de egyszer
ennek is elértem a szélét, 10 perccel később pedig már a Himfai-parkerdő
bejáratánál álltam. Ott búcsút vettem a
K jelzéstől és ugyanúgy, mint
februárban, gyalog indultam tovább Csákánydoroszló felé.
|
|
|
Felsőmaráci utcakép |
Felhők |
Itt elbúcsúztam a K jelzéstől |
Reggel felhős időben indultam Őriszentpéterről, Szalafő óta tűző napsütésben
gyalogoltam, de ekkor ismét elkezdtek gyülekezni a sötét felhők az égen.
Még a végén igazuk lesz a meteorológusoknak, hogy 5 óra körül esni fog az
eső!
– gondoltam magamban miközben szaporáztam a lépteimet. De bíztam benne, hogy
ezt már nem fogom megtapasztalni a saját bőrömön.
|
Sötét felhők kezdtek gyülekezni a távolban |
|
Felhők |
Átsétáltam a Rába feletti hídon, majd elköszöntem az Őrségtől (habár a tábla
csak az érkezőket köszönti), közben pedig egyre gyülekeztek a sötét felhők az
égen és mintha egyre közelebb is jöttek volna. De nem volt időm ezzel
foglalkozni, mert az óra kismutatója közelített a 4-es felé, nekem pedig még
közel 2 km-t kellett megtennem a vasútállomásig.
|
|
Átsétáltam a Rába hídján |
A mielőbbi viszontlátásra! |
Meglett az eredménye a sietségnek, mert 11 perccel a vonat indulása előtt
odaértem az állomásra. Az eső sem eredt el és még arra is volt időm, hogy a
mobilomon megvegyem a jegyet Szombathelyig és hazatelefonáljak, hogy
körülbelül mikor fogok hazaérni.
|
|
|
Csákánydoroszló, Nepomuki Szent János-templom |
A vasútállomáshoz vezető allé |
Megérkeztem! |
 |
 |
Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az RPDDK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése