RPDDK 02.: Őriszentpéter – Himfai-tó (2023.06.04.)

Az első nyári hétvégén az Őrségben folytattam az RPDDK-t. Reggel izgalomtól nem mentes utazás végén érkeztem meg Őriszentpéterre, majd egész délelőtt szerről-szerre és végről-végre jártam a vidéket. Ezúttal nem voltak meredek emelkedők és lejtők, de voltak rétek derékig érő fűvel, színes virágokkal és lenyűgöző panorámával. Az utolsó pecsét után a lovak közé csaptam és még az eső előtt odaértem Csákánydoroszlóra.

Két és fél hónap kihagyás után tértem vissza a kékre. Közben sem csak a fotelban ültem, sőt, még az OKT egy-egy szakaszát is érintettem a Gerecsében és a Budai-hegységben, de az igazolófüzetembe március közepe óta nem került újabb pecsét.

Június elején végre lett egy hétvégi nap, amikor a gyerek ide-oda utaztak és a kerti munkával sem voltam már nagyon elmaradva, így végre ismét útra kelhettem. Hét elején még szép időt jósoltak vasárnapra, aztán ahogy közeledett a hétvége, úgy változott az előrejelzés is. Pénteken már egész napos esőt ígértek vasárnapra az Őrségbe, ezért még az is megfordult a fejemben, hogy valahonnan gyorsan beszerzek egy AK igazolófüzetet és az ország másik végébe megyek túrázni. De szombatra ismét megváltozott az előrejelzés és már csak vasárnap késő délutántól jósoltak esőt, úgyhogy döntöttem: vasárnap megyek az Őrségbe. Bíztam a meteorológusokban, de azért a hátizsákom aljára betettem az esőkabátot, az autóba pedig egy váltás ruhát.

Vasárnap reggel nem volt időm lustálkodni, a nappal együtt keltem, hogy elérjem a Szombathelyről 7:04-kor induló vonatot. 7 óra előtt 5 perccel már a vonaton ültem és vártam… 10 perccel később még mindig vártam… 15 perccel később még mindig vártam… A vonat csak nem akart elindulni. Már a tervezéskor is egy kicsit kockázatosnak éreztem a két átszállást, 5-5 perc átszállási idővel, de bíztam benne, hogy egy InterRegio vonat csak nem késik. Tévedtem… Amíg vártunk az indulásra, megnéztem a menetrendek.hu oldalon, hogy van-e valami alternatív lehetőség Zalaszentivánról eljutni Őriszentpéterre, de csak a 2 órával később induló vonatot találtam. Végül 13 perc késéssel indult el a vonat Szombathelyről. Amikor jött a jegyvizsgáló, megkérdeztem tőle, hogy Zalaszentivánon megvár-e a csatlakozó vonat? A MÁV-val kapcsolatos tapasztalataim alapján egy határozott „Nem”-re, esetleg egy „Talán”-ra számítottam, de kellemesen csalódtam. Azt mondta a kalauz, hogy majd odaszól a kollégáknak. Úgy is lett, néhány megállóval később jött vissza, hogy megvár a vonat. Ismét elővettem a menetrendek.hu-t, mert Zalaegerszegen is csak 5 perc lett volna az átszállásra. Sajnos onnan sem volt más lehetőség, mint a 2 órával később induló vonat.

Zalaszentivánon ott állt a vonat a mellettünk lévő vágányon. Gyorsan átsétáltam a peron túloldalára és felszálltam az egy kocsiból álló „piroskára”, amelyik szinte azonnal indult is. Könnyen találtam ülőhelyet, mert rajtam kívül csak egy idősebb hölgy, a jegyvizsgáló és a vonatvezető utazott rajta. A korábbi sikeremen felbuzdulva itt is megkérdeztem a kalauzt, hogy vajon Zalaegerszegen megvár-e a csatlakozás? Szerencsére ő is segítőkész volt és felajánlotta, hogy ír a kollégának, hogy várjanak meg. El sem akartam hinni, hogy ilyen is van a MÁV-nál!

A forgatókönyv már ismerős volt: Zalaegerszegen megállt a vonat, a mellettünk lévő vágányon ott állt a másik „piroska”, egyetlen fizető utasként felszálltam rá és már indultunk is Őriszentpéter felé. Ezen a vonaton nem nyugdíjas néni, hanem egy szolgálaton kívüli vasutas utazott negyedikként. Végülis jól járt a MÁV, hogy mindkét vonatot elértem, mert így legalább utazott rajtuk egy fizető utas is. Kalandosan, de végül 9 óra előtt néhány perccel érkeztem meg az őrségi városba.

Útközben az időjárás egy kicsit rám ijesztett, mert Zalaegerszeg környékén jó kis záporba futottunk bele, de szerencsére hamar elhagytuk az esőt és Őriszentpéteren már csak a felhős égbolt fogadott. A szokásos teendők (telefon haza, fényképezőgép a nyakba, GPS elindít) után 9 órakor indultam útnak. Utólag megnézve a térképen, nem a legrövidebb úton, de így is negyed óra alatt beértem a városba. Ismerős volt a hely, mert 2 évvel korábban már bicikliztünk errefelé a családdal.

Őriszentpéter, vasútállomás, visszainduláshoz készülődik a „piroska”

Az út szélén gyalogoltam be a városba

A körforgalomnál felsétáltam az étterem bejáratához, beütöttem az igazoló pecsétet a füzetembe, majd indultam tovább. A kis forgalmú aszfaltos úton 25 perc alatt értem el a Templomszer szélén álló Árpád-kori templomhoz. Már messziről látszott a bejárat mellett lógó „ZÁRVA” tábla, de nem bánkódtam miatta, mert két évvel korábban meg tudtuk nézni belülről is. Így most csak készítettem néhány fényképet, majd folytattam az aszfaltkoptatást.

A Sárga ház a város központjában...

...és tetején a gólyafészek

A református templom

Városszer és Templomszer között az út szélén

Szent István szobor a templom mellett

Az Árpád-kori templom

Nem sokáig kellett az út szélén gyalogolni, mert 400 méterrel később a jelzések balra tértek és egy simára taposott murvás úton folytatódtak, azon keresztül érkeztem meg a következő szerre, Keserűszerre. A nevével ellentétben nem keserűséget, inkább vidámságot éreztem a házak között sétálva, mert bár a napot továbbra is vastag felhő takarta, de az út széle tele volt szebbnél szebb színes virággal.

Murvás úton Keserűszer előtt

A tereprendezést még be kell fejezni, de a házat már szépen felújították

Keserűszer színes virágai vidámságot hoztak a borús reggelbe

Az utolsó házat elhagyva hamarosan átkeltem a Zala folyó kis hídján, majd elbúcsúztam a murvás úttól és a patak partján, a fák között futó keréknyomokon folytattam a gyaloglást. A vízfolyás inkább emlékeztetett egy koszos pocsolyára, mint egy később folyóvá duzzadó patakra. Egy ideig a jobb parton gyalogoltam, majd egy kis hídon átkeltem a túloldalra, ahol helyenként egy mező szélén a villanypásztor mellett, helyenként pedig a fák között kanyargott az ösvény.

Egy nagy pajtaépület mellett hagytam el Keserűszert

Híd a Zala felett

Keréknyomok a patakparton a fák között

Első ránézésre kicsit ingatagnak látszott a híd, de gond nélkül át tudtamrajta sétálni

Ösvény a rét szélén

Valamilyen hernyók fészkelték be magukat az egyik fa ágaira

Kezdetben még úgy nézett ki, mintha sok víz lenne benne, de később már csak egy koszos pocsolyának látszott

Másik ösvény egy másik rét szélén a villanypásztor mellett

Ösvény a fák között

A sikló az út közepén fogyasztotta el a reggelijét (egy gilisztát)

Kis idő múlva ismét kereszteztem a medret. Először nem vettem észre a hidat, pedig kettő is volt belőle, de így is át tudtam kelni száraz lábbal a patakon, annyira kevés volt benne a víz. Akár egy népmesében, rám is várt még egy harmadik átkelés is, ami után erdőn-mezőn keresztül hamarosan megérkeztem Szalafőre.

Nem kerestem a hidat, mert száraz lábbal is át tudtam kelni a patakmedren

Egy kis időre eltávolodtam a pataktól az erdőben

Ismét egy mezőn keresztül vitt az út

A gaz már benőtte az ösvényt, de azért nem volt nehéz kitalálni, hogy merre kell menni

Mint a népmesében, itt a harmadik híd

Meg-megálltam egy fénykép kedvéért

Becsületkassza az Őrvidéki tanyánál

Célegyenebe fordulva Szalafő előtt

A focipálya mellett érkeztem meg Szalafőre

Miközben a faluban sétáltam, elment mellettem három kerékpáros. Kis idő múlva meggondolták magukat és visszafordultak, hogy körülnézzenek a piacon. Miután eltekertek mellettem, egyikük hátraszólt a többieknek: „Láttátok a srác pólóját?” A választ és a beszélgetés esetleges folytatását már nem hallottam, de így is egy kis büszke mosolyt csaltak az arcomra, mert mivel más nem volt a közelemben, ezért gondolom, hogy az én kéktúrás pólómról volt szó.

Amikor erre bicikliztünk a családdal, akkor Templomszert elhagyva egyenesen mentünk tovább Pityeszer felé. A K jelzés viszont az első kereszteződésnél jobbra fordult és egy hosszú, enyhén emelkedő úton folytatódott Papszer felé. A templomhoz pap is tartozott, így, ha volt Templomszer, akkor lennie kellett Papszernek is…

Egy családi nyaralás emlékét idézte fel ez a tábla

Itt már elhagytam Szalafő (Templomszer) központját

Az ökumenikus imaház épülete az út mentén

A templomhoz pap is tartozott

A nap első komolyabb emelkedője. Nem meredek volt, inkább csak hosszú.

Papszer utolsó házait elhagyva még körülbelül 300 métert gyalogoltam az út szélén. Utána a K jelzés jobbra fordult és kezdődött egy újabb séta az erdőn-mezőn (ezúttal mezőn-erdőn) keresztül. Ekkorra már elvonultak a felhők az égről, úgyhogy nem fáztam, amikor a nyílt terepen sétáltam a derékig érő fűben.

Úton-útfélen virágok nyíltak az út mentén

Továbbra is egyenesen, de már nem felfelé kellett menni miután elhagytam Papszert

Keréknyomok a mezőn keresztül

A fű itt is derékig ért

Habár tűzött a nap a nyílt terepen, de nagyon tetszettek a réteken vezető szakaszok

Két derékszögű kanyar után az erdő szélén vezetett tovább a jelzés, de a helyzeten ez sem segített sokat, mert az erdősáv D-DK-i oldalán vitt az út, így a fák nem adtak árnyékot.

Ismét virágok hátráltatták a haladást

Erdő szélén vitt az út, de a fák nem adtak árnyékot

Pillangók

Megint meg kellett állnom fényképezni

Térkép szerint Nagysári-hegy a hely neve, de se nagynak, se hegynek nem éreztem. A látvány viszont nagyon tetszett.

Itt oda kellett figyelni a gaz alatt rejtőzködő pocsolyákra

Eléggé benőtte a gaz az utat

Fenyves

A Lugos-patakot keresztezve érkeztem meg Kondorfára. Végigsétáltam a Fővégen, a falu központjában pecsételtem a kocsmaajtóra szerelt bélyegzővel, majd indultam tovább.

Megérkeztem Kondorfára

Eddig tartott a Fővég

Az út túloldalán pedig már az Alvég kezdődött

Gondoltam, hogy ha találok egy játszóteret vagy egy árnyékos padot valahol távolabb az úttól, akkor tartok egy pihenőt. Negyed órán keresztül gyalogoltam az Alvégen, de egyetlen kedvemre való helyet sem találtam. Így hát a pihenő kimaradt…

Sehol egy árnyékos pad

Egy szépen felújított alvégi ház

Alvég vége

Ekkor már nagyon forrón tűzött a nap és nem szerettem volna leégni, ezért a falu szélén megálltam az első árnyékfoltnál és bekentem a karomat naptejjel. Ezt követően először a Máli-réten gyalogoltam, majd újra találkoztam a Lugos-patakkal, annak a partján mentem tovább. A naptej amellett, hogy védett a leégéstől arra is jó volt, hogy a derékig érő fűben gyalogolva a karom tele lett a különböző füvek magjaival.

Továbbra is főként erdei és mezei ösvényeken gyalogoltam

Egy kisebb réten és egy erdőfolton át vezetett az út mielőtt elértem a patakhoz

A Lugos-patak

Általában jól lehetett haladni, de volt egy rövid szakasz, ahol a jelzések egy irtásfoltra vezettek. Ott aztán leginkább érzésből, illetve a patak medrét követve mentem tovább, mert a jelzések a fakivágások áldozatául estek. Ezen a részen nagyon nagy hasznát vettem a vastag talpú túrabakancsomnak is. Egyszer-egyszer éreztem, hogy a gazban ráléptem valami ég felé meredő szúrós ágdarabra, de a bakancsom megvédte a talpamat.

Az irtásfolt, ahol a jelzések helyett a megérzéseimet követtem

Az erdei kocsiúton gyalogolva egyszercsak furcsa zajra lettem figyelmes. Először nem láttam, hogy mi okozza a zajt, de hamar megtaláltam az okát. Három hatalmas szarvast zavartam meg, azok bújtak elő valamelyik bokorból. De nagyon nem ilyedtek meg, mert közülük az egyik alaposan körülnézett mielőtt elsétált volna. Így még arra is volt időm, hogy lefényképezzem.

Ismét a Lugos-patak

Ismét a rendes úton

A három szarvas egyike. Alaposan körülnézett, mielőtt tovasétált volna.

A Fekete-fenyvest elhagyva ismét egy mező szélén gyalogoltam, majd pedig egy gázlón keresztül kereszteztem a Lugos-patakot. A fák között volt egy híd is, de úgy gondoltam, hogy semmi bajom nem lesz, ha átgázolok a néhány cm mély vízfolyáson. Arra nem számította, hogy a betonozott átjáró úgy csúszik, mint egy korcsolyapálya. Szerencsére sikerült talpon maradnom és szárazon megúsztam a kalandot.

Az egész túrára jellemző volt az ehhez hasonló rétek és mezők látványa

Murvás út az erdő szélén

Keréknyomok az erdőben

Egy újabb rét Hegyhátszentmárton határában

Derékig érő fűben vezetett a kitaposott ösvény, de megint meg kellett állnom fényképezni

Közeledtem a falu széléhez

Akác- és bodzaillat keveredett a levegőben

Akácvirág

Egy kaszáló (Vásárhelyi-oldal) mellett vitt az út

Nem kell nekem a híd!

Majdnem megjártam

Negyed háromkor érkeztem meg Hegyhátszentmártonba. Néhány perc alatt keresztülsétáltam a kis zsákfalun és egy patakvölgyön át vezető aszfaltúton gyalogoltam tovább Iváncra.

A vizes bakancsomra jól tapadt az út pora

Nem mostanában festették fel ezeket a jelzéseket

Virágzott a bodza is

Ismét egy rét

Megérkeztem Hegyhátszentmártonba

Nem lehetett volna máshova állítani a villanyoszlopot?

Szépen felújított tűzoltókocsi

Aszfalton indultam tovább Iváncra

Az igazolópecsétért körülbelül 300 méteres kitérőt kellett tenni a falu közepén. Miután a presszó teraszán nagy nehezen megtaláltam a pecsétet (pedig jól látható helyen volt, a korlát egyik oszlopán) ránéztem az órámra és számolgatni kezdtem. 8-9 kilométerre lehettem a csákánydoroszlói vasútállomástól, valamivel több, mint másfél órám volt még a korábbi vonat indulásáig, különösebb látnivaló már nincs az úton és nagyrészt aszfalton kell menni. Miért ne próbálnám meg?

Megérkeztem Iváncra

Szent Miklós-templom

Földúton hagytam el a falut

Felhúztam hát a nyúlcipőt és irány! A Thököly Imre utcán keresztül hagytam el a települést és erdőn-mezőn futó keréknyomokat követve 20 perc alatt átértem a szomszéd faluba, Felsőmarácra. Az utolsó kilométerekre sem szerettem volna víz nélkül maradni, így a falu széli temetőben megtöltöttem a kulacsaimat.

Itt a fák árnyékos oldalán vitt az út

Ivánc és Felsőmarác között

Megérkeztem Felsőmarácra

Nem terveztem megállni a településen, de a központban(?) berendezett falumúzeum mellett nem tudtam csak úgy elmenni. Néhány percet időztem a szabadon látogatható, szépen berendezett kiállításnál mielőtt újra a lovak közé csaptam volna.

Falumúzeum van berendezve a Megállóban

Ez a falu is legalább olyan hosszú volt, mint az Alvég Kondorfán, de egyszer ennek is elértem a szélét, 10 perccel később pedig már a Himfai-parkerdő bejáratánál álltam. Ott búcsút vettem a K jelzéstől és ugyanúgy, mint februárban, gyalog indultam tovább Csákánydoroszló felé. 

Felsőmaráci utcakép

Felhők

Itt elbúcsúztam a K jelzéstől

Reggel felhős időben indultam Őriszentpéterről, Szalafő óta tűző napsütésben gyalogoltam, de ekkor ismét elkezdtek gyülekezni a sötét felhők az égen. Még a végén igazuk lesz a meteorológusoknak, hogy 5 óra körül esni fog az eső! – gondoltam magamban miközben szaporáztam a lépteimet. De bíztam benne, hogy ezt már nem fogom megtapasztalni a saját bőrömön.

Sötét felhők kezdtek gyülekezni a távolban

Felhők

Átsétáltam a Rába feletti hídon, majd elköszöntem az Őrségtől (habár a tábla csak az érkezőket köszönti), közben pedig egyre gyülekeztek a sötét felhők az égen és mintha egyre közelebb is jöttek volna. De nem volt időm ezzel foglalkozni, mert az óra kismutatója közelített a 4-es felé, nekem pedig még közel 2 km-t kellett megtennem a vasútállomásig.

Átsétáltam a Rába hídján

A mielőbbi viszontlátásra!

Meglett az eredménye a sietségnek, mert 11 perccel a vonat indulása előtt odaértem az állomásra. Az eső sem eredt el és még arra is volt időm, hogy a mobilomon megvegyem a jegyet Szombathelyig és hazatelefonáljak, hogy körülbelül mikor fogok hazaérni.

Csákánydoroszló, Nepomuki Szent János-templom

A vasútállomáshoz vezető allé

Megérkeztem!

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az RPDDK barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.