Pilisi Kilátások: Fekete-kő, Pilis, Boldog Özséb-kilátó (2018.12.31.)

2016-ban, amikor elkezdtem érdeklődni a különböző túramozgalmak iránt, vettünk egy-egy Pilis Kilátások igazolófüzetet a család minden tagjának. Még abban az évben sikerült begyűjteni néhány pecsétet, de azóta a füzetek ott pihentek a polcon.

A 2018-as esztendő utolsó napjaiban a fiaim már nehezen viselték, hogy az esős idő miatt az idejük nagy részét a szobában kell tölteni. Szilveszter napjára végre napos időt jósoltak a meteorológusok, ezért aztán úgy döntöttünk, hogy az előző napi eső ellenére délelőtt bakancsot húzunk és felmegyünk a Pilis-tetőre. Úgy gondoltam, hogy legrosszabb esetben (ha a turistaút járhatatlan lenne a nagy sár miatt) az aszfaltozott úton felsétálunk a Kétbükkfa-nyeregből a Boldog Özséb-kilátóhoz.

Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. Gyorsan összekészülődtünk és 8 óra után nem sokkal már úton is voltunk Dobogókő felé. Pilisszántóhoz közeledve megpillantottuk a Pilis havas, felhőben bujkáló csúcsát, túránk célpontját. A felhő a Pilis északi oldalára is rátelepedett, így a Kétbükkfa-nyeregből párás, ködös időben indultunk útnak a Fekete-kő felé, ahol a nap első Pilisi Kilátások pecsétjét terveztük begyűjteni. Az előző napok esős időjárása ellenére az út nem volt sáros, ezért egy rövid emelkedőn felmászva, majd egy rövid lejtőn leereszkedve negyed óra alatt el is értünk az első pecsételőpontig.

A Fekete-kőtől jól látszott Pilisszentlélek

Nem sokkal a pont előtt egy kissé kopott K jelzést vettünk észre az egyik fán. Hörpölin honlapján találtam egy térképet, amely szerint 1938-ban, amikor az OKT még nem érintette Budapestet, valahol itt haladt. Mindössze azért nem vagyok biztos a dologban, mert a jelzés sokkal jobb állapotban volt annál, amilyennek egy 70-80 éves jelzést elképzelnék.

Kék jelzés a Fekete-kő közelében

Itt láttuk a jelzést

A pecsételés és néhány fénykép elkészítése után indultunk tovább a Z3 jelzésen dél felé. A Z3-Z elágazásnál úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a Pilis-nyeregig és a P-P+ útvonalon mászunk vissza a Z jelzéshez. A Pilis-nyeregben beütöttünk egy jutalom Pilisi vándorlás pecsétet a füzetbe, majd a P jelzésen folytattuk az ereszkedést. Negyed óra alatt értünk el a P-P+ kereszteződéshez, ahol balra fordulva elindultunk felfelé. Először egy rövid, de kevésbé meredek szakaszon melegítettünk, majd következett egy körülbelül 300 méter hosszú, sziklás, meredek szakasz. Ennek a tetejére felérve „átléptük a hóhatárt”. Onnantól kezdve mindent fehér hólepel borított.

Felfelé a P+ jelzésen

Átléptük a hóhatárt

A P+-Z kereszteződésnél megkérdeztem a fiúkat, hogy merre menjünk tovább. Folytassuk az utat a havas, ezért talán kicsivel nehezebben járható Z turistaúton, vagy menjünk vissza körülbelül 200 métert az aszfaltos útig és azon menjünk fel a kilátóhoz. Egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, hanem a havas gyalogúton folytatjuk a túrát. Nem bántuk meg. Az első néhányszáz métert még latyakos, a hó alatt sáros úton tettük meg, de utána igazi téli hangulatban, lábunk alatt ropogó hóban és szikrázó napsütésben gyalogolhattunk.

Téli táj a Pilis oldalában 1.

Téli táj a Pilis oldalában 2.

Körülbelül fél óra alatt értük el a Pilis déli oldalán lévő tisztást, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az alattunk elterülő völgyre. A szikrázó napsütésben nem tudtunk betelni a havas hegytető és a hómentes völgy látványával. Körülbelül negyed óra nézelődés után pecsételtünk, majd indultunk tovább a hegytető és az ott található Boldog Özséb-kilátó felé.

Kilátás a Pilis-tisztásról

A völgyben nyoma sem volt a télnek

Negyed óra sétával értük el a kilátót, ahol igazi téli idő fogadott bennünket. Erős szél fújt, hordta a havat és a nap sem sütött olyan szikrázóan, mint útközben. A viharos idő ellenére természetesen felmásztunk a kilátóba is. Sokat nem nézelődtünk fent, mert a metszően hideg, viharos szél elvette tőle a kedvünket.

Boldog Özséb-kilátó

Az erős szélben vízszintesen fagyott rá a jég a korlátra

A kilátó mellett található tájékoztató táblánál beütöttük a harmadik pecsétet az igazolófüzetbe, ettünk-ittunk egy keveset, majd indultunk vissza az autóhoz. A hegyről lefelé haladva csak lassan enyhült a szél, örültünk neki, hogy nem erre jöttünk felfelé. A szél folyamatosan kisebb-nagyobb jégdarabokat vert le a faágakról, amelyek hangos (sőt időnként fájdalmas) koppanással landoltak a sapkáinkon és a táskáinkon.

A rakétabázist elhagyva, a havas tisztáson

A fák között már barátságosabb arcát mutatta a tél

A behavazott tájat fokozatosan magunk mögött hagyva, szürke aszfalton értünk vissza a parkolóba, ahol reggel az autót hagytuk.