Több mint két hónap
kényszerpihenő után, Luca napján húztam újra túrabakancsot, hogy végigjárjam az
OKT első vértesi szakaszát. Sokat gondolkoztam a szakaszoláson, végül úgy
döntöttem, hogy 3 részben járom be a tájegységet. A Kőhányás és Gánt közötti 15
km-es szakaszt éppen megfelelőnek találtam arra a célra, hogy kipróbáljam,
vajon rendbe jött-e a térdem.
Most is a kora reggeli indulás
mellett döntöttem. 7 órakor szálltam ki az autóból Gánton, a Vértes Vendéglő
előtti parkolóban, hogy a negyed órával később induló busszal, Csákváron
keresztül eljussak a túrám kiinduló állomására. Meglehetősen csípős volt a reggel,
az autó hőmérője -6 °C-ot mutatott.
Negyed 9-kor szálltam le a
buszról Kőhányáspusztán. Hatalmas köd lepte el a tájat, a kápolnát is alig
lehetett látni a buszmegállóból. A vendégház előtti oszlopnál beütöttem a
pecsétet, majd elindultam. A helyenként havas és ködös erdőben jól lehetett
haladni a fagyott és enyhén emelkedő úton. Fél óra alatt értem el az éles jobb
kanyart, ahonnan egy hasadékban kellett tovább ereszkedni a Csáki-vár felé.
 |
| Ködbe burkolózó Esterházy-kápolna |
 |
| A kerítés dísze |
 |
| Köd előttem, köd utánam |
 |
| A dombtetőn már megjelentek az első hófoltok |
Itt mintha egy másik erdőbe
csöppentem volna, egy csapásra eltűnt a köd. A téli erdő nyugalmát először
néhány szarvas, majd egy hatalmas vaddisznó törte meg. Amint meghallották a
lépteim zaját, futásnak eredtek, sajnos még fényképet sem tudtam rólunk
készíteni. Hamarosan elértem a Csáki-vár romját és természetesen fel is másztam
a tetejére. Ha nem tudtam volna, hogy egy vár romján sétálok, magamtól nem
jöttem volna rá. A rom után a szemközti hegy oldalában nyíló
Oroszlánkői-barlanghoz is felmásztam.
 |
| Csáki-vár |
 |
| Oroszlánkői-barlang |
Miután továbbindultam, pár perc
alatt elértem az erdészeti műutat. Mindössze néhány lépést kellett megtenni az
aszfalton, utána a jelzés visszavitt az erdőbe. Mintegy 500 m-en keresztül
haladtam a fák között, a műúttal párhuzamosan, majd az út ismét visszatért a
korábban már érintett aszfaltútra, hogy újabb 100 m megtétele után, egy éles
balkanyarral ismét visszatérjen a fák közé. Itt mintha egy másik tájegységbe
cseppentem volna. Az addigi sziklás, köves utat egy laza, homokos út váltotta
fel.
 |
| Széttárt karokkal |
 |
| Homokos kocsiút |
Mindszentpuszta előtt egy
vadregényes szakaszon vezetett az út. Hatalmas, magányosan álló, kidőlt vagy
éppen derékban kettétört fák között haladtam a következő pecsételőpont felé.
 |
| A gomba alatt |
 |
| Egy a sok kidőlt fa közül |
 |
| A lényeg állva maradt |
A mindszentpusztai pecsét egy kb.
250 m-es, jól jelzett kitérővel érhető el a kékről. Beütöttem a pecsétet a
füzetembe, ittam néhány korty meleg teát, majd indultam tovább. Nem volt hideg,
de jól esett a meleg innivaló. Továbbindulva várt rám egy rövid emelkedő, majd
köves, kidőlt fákkal nehezített, de jól járható erdei úton haladtam a cél felé.
 |
| Iránymutatás |
 |
| A völgyben már csak foltokban volt hó |
 |
| Csendélet |
Az utolsó másfél km nem sok
izgalmat tartogatott. Egy murvás, hol egyik, hol másik, hol pedig mindkét
oldalról villanypásztorral szegélyezett úton értem el Gántot.
Mielőtt hazaindultam volna,
szerettem volna megnézni a falu szélén található földtani tanösvényt, de sajnos
zárva találtam, így erről most le kellett mondanom.
Az úton végig jól követhetőek
voltak a jelzések. A hideg időnek köszönhetően nem volt sár és a vastag avar
sem hátráltatta a haladást. Az utolsó km-t leszámítva látványos erdei úton vezetett
a jelzés. Szerencsére a térdem is bírta a terhelést, így a hazafelé úton az
autóban már elkezdtem tervezgetni a következő túrát. Akkor még nem tudhattam,
hogy arra már csak a következő évben fog sor kerülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése