A felkészülés során sokat
gondolkoztam a szakasz logisztikáján. A két átszállás, 10-10 perc átszállási
idővel kicsit kockázatosnak látszott, de így a célban hagyhattam az autót és
pecsételés után egyből indulhattam haza. Ezért végül emellett döntöttem. Reggel
negyed 6-kor értem Visegrádra, a parkolóban nem volt nehéz helyet találni.
Kellemes őszi időt jósoltak erre a napra, de ekkor ennek még semmi jele nem
volt. Hűvös, szeles időben kellett a buszmegállóban ácsorognom a Szentendre
felé menő buszra várva. Ebben a korai időpontban szerencsére minden járat jött
időben, így nem volt gond az átszállásoknál. Fűtés nélküli Volánbusz,
kellemesen meleg HÉV, majd egy üres Volánbusz (Pilisszentkereszttől én voltam
az egyetlen utas) kombinációval értem fél 8-ra Dobogókőre.
A buszról leszállva ért az igazi
hidegzuhany. Viharos, hideg szél tombolt a hegytetőn. Az első lépések megtétele
közben azon bánkódtam, hogy nem hoztam magammal kesztyűt. Gyorsan pecsételtem,
majd készítettem néhány fényképet a kilátóból. Rajtam kívül senki nem volt ott…
 |
| A panoráma időjárástól függetlenül lenyűgöző |
Néhány perc elteltével útnak indultam, abban bízva, hogy útközben kimelegszem
egy kicsit. Az út a kiégett Nimród Hotel
mögött vezetett. Nagyon lehangoló volt a szálloda kormos falainak és betört
ablakainak látványa. A romos épületet elhagyva a kívülről komfortosnak látszó
jurta szállások és a Zsindelyes Vendégház mellett vitt az út. A sípálya
tetejéről ismét szép kilátás nyílt a környező hegyekre és itt már a szél sem
süvített annyira, mint a hegytetőn. A sípálya után, az úttesten átkelve egy
széles, enyhén lejtős, szélárnyékos erdei úton indultam tovább. Hamarosan egy
sokkal meredekebb, köves útszakaszhoz értem, azon folytattam az ereszkedést a
Sikárosi-rét felé. 1 órával a dobogókői indulás után értem el a rét ÉNy-i
sarkát.
 |
| Közlekedési tábla hiányában egy fa jelzi előre a kanyargós útszakaszt |
 |
| Napsütéses, szélárnyékos kocsiút a sípálya után |
 |
| Sziklás, meredek lejtő a Sikárosi-rét előtt |
A Sikárosi-réten egy helyen egy
kicsit elbizonytalanodtam, hogy merre kell továbbmenni, mert nem láttam
egyetlen jelzést sem, de a megérzésem segített, a térkép pedig megerősített
benne, hogy végig egyenesen kell menni. Azt olvastam, hogy ilyenkor, szeptember-októberben
nyílik az őszi kikerics, ezért arra számítottam, hogy az egész terület tele
lesz ezzel a virággal. Sajnos csalódnom kellett. Mindössze néhány szálat
sikerült lencsevégre kapnom a rét DK-i sarkában, de azok többsége is még csak
ébredezett és próbálta lerázni magáról a hajnali harmat cseppjeit.
A réten, majd egy kisebb erdős
részen átvágva hamarosan elértem a pecséthez. Nem időztem sokat, az
adminisztráció után egyből indultam tovább. A murvás útról jobbra letérve, az
erdészház kerítése mellett indultam a Bükkös-patak völgye felé. Elhaladtam a
Lenkó-emlékmű mellett, utána hamarosan elértem a patakvölgyet. Az aszályos
időszak miatt csak helyenként csörgedezett víz a patakban, így minden gond
nélkül tudtam haladni a mederben is és mellette is. De azt is megértettem, hogy
miért nem egyszerű a közlekedés ezen a szakaszon a tavaszi hóolvadás idején.
 |
| Szerencsére... |
Újabb fél óra elteltével érkeztem
Pilisszentlászlóra. Az erdőből kiérve megpillantottam a Kis Rigó vendéglőt, az
egyik pecsételőhelyet, ahonnan kis híján pecsét nélkül távoztam. Többször
végigsétáltam a kerítés mellett, körbejártam az út túloldalán lévő
villanyoszlopot, amelyikre a pecsét jel volt felfestve, valamint a mellette
lévő tájékoztató táblát, de a pecsétet nem találtam. Már indulni akartam
tovább, amikor a bal oldali kapuoszlopon, fejmagasságban észrevettem a
bélyegzőt.
A faluközpontban tartottam egy
rövid pihenőt, megszabadultam a pulóvertől és egy banánnal pótoltam az eddig
elhasznált energiát. Mielőtt magam mögött hagytam volna a falut, a „Fafejek”
kívántak további jó utat.
 |
| Valóban fából van a fejük |
A Szarvas-szérűnél majdnem
megtréfáltak. A jelek helyett két, előttem haladó turistát kezdtem követni. Kb.
100 m után vettem észre, hogy ők nem a K jelzésen mennek, hanem a Z+-en.
Visszatértem az aszfaltozott útra, amelyről kb. 500 m-rel később kellett balra
letérni. Ezután gyorsan elértem a Pap-réti erdészházat, ahol beütöttem a nap 3.
pecsétjét. A réten tartottam egy rövid pihenőt, majd tovább indultam a szakasz
legszebb része, az Urak asztala-oldalon végighaladó, keskeny, de annál
látványosabb ösvény felé.
 |
| Őszi kikerics |
Ezután tartottam egy rövid
pihenőt a Moli pihenőnél, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a hegy lábánál
kanyargó Dunára. Néhány száz métert tovább haladva tettem egy rövid kitérőt a
K3 jelzésen a Borjúfő sziklához is, ahonnan ismét szemem elé tárult Visegrád,
valamint a Dunakanyar csodálatos panorámája.
 |
| A fák koronája fölött megpillantottam Zsitvay-kilátót |
A kilátó előtti parkban
megebédeltem, majd indultam tovább Visegrád, az aznapi túrám célpontja felé. A
fellegvárig egy enyhén lejtős, kényelmes gyalogút vezetett, onnan viszont egy
sokkal meredekebb, kövesebb, ezáltal bokatörőbb út vitt le a városba. Ezen a
szakaszon rengeteg emberrel találkoztam, köztük jónéhány felelőtlennel is.
Volt, akinek az egészsége miatt volt veszélyes a szakasz, másoknak pedig a
lábbelijük miatt nem lett volna szabad erre indulni. Csak remélni tudom, hogy
mindenki elért épségben a céljához…
A meredek, köves út végé elértem
a Kálvária-kápolnát, utána pedig néhány perc múlva már Visegrád aszfaltos
utcáin haladtam a Duna partján lévő étterem terasza felé, ahol a nap utolsó
pecsétjét kellett begyűjtenem. Pecsételés után még egy rövid séta várt rám az
autóig.
 |
| Időszakos sziget a Duna közepén |
 |
| Úton a Fellegvártól Visegrád felé |
 |
| Keresztelő Szent János templom |
Télből indultam, nyárba érkeztem,
látványos helyeken haladtam és az elém táruló kilátásban gyönyörködtem: így
teljesítettem a kéktúra utolsó szakaszát a Visegrádi-hegységben. Ezután már a
Budapesttől távolabbi szakaszok következnek, elsőként várhatóan a Vértes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése