OKT 25.: Felsővadász – Tornabarakony (2022.06.17.)

Június közepén egy hosszú hétvégét töltöttem el a Cserehát és az Aggteleki-hegység dombjai között. Pénteken bemelegítésként Felsővadászról indultam, Irotán pihentem egy kicsit, a Kecske-padnál visszafordultam, Rakacaszenden pedig megszakítottam a túrát. Sétáltam egyet a tóparton, a zápor elől behúzódtam a buszmegállóba, majd a nap lezárásaként átsétáltam Tornabarakonyba.

70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén – a kéktúra 70 éves jubileuma alkalmából indította el a Lokomotív Turista Egyesület ezt a jelvényszerző mozgalmat, nekem pedig éppen 70,2 km hiányzott Aggtelek és Felsővadász között.

Hosszas szervezés és többszöri újratervezés után végül június közepére sikerült szállást, szabadságot és fuvart szervezni, így nekivághattam a túrának. Csütörtök este, munka után indultam otthonról és 11 óra után érkeztem meg Tornabarakonyba, a Zsályás házba. Másnap reggel a szomszédos Levendulás ház tulajdonosa, Edit vitt el az ő két szállóvendégével együtt Felsővadászra. Reggel 8-kor indultunk és légvonalban ugyan mindössze 15 km a két település közötti távolság, autóval viszont 50 km-t és több, mint egy órát utaztunk. De nem volt haszontalan az autóban töltött egy óra, sok hasznos és érdekes információt tudtunk meg a környékről.

Negyed 10-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t valamint a képzeletbeli visszaszámlálót, amelyik a 70 órából hátralévő időt méri. Januárban, amikor erre jártam, csak a kerítésen kívülről néztem meg az iskolának használt Rákóczi-kastélyt. Mivel egyáltalán nem kellett sietnem, ezért a pecsételés után a kastély felé vettem az irányt. Néhány nappal korábban már elkezdődött a nyári szünet, de a kapu nyitva volt, valaki éppen a járdát sepregette és megengedte, hogy körbesétáljak az épület körül. Az iskolától az attól mindössze néhány lépésnyire található Szent József-templomhoz is elsétáltam, majd ráfordultam a K jelzésre és útnak indultam Aggtelek felé. Még nem volt 10 óra, de a nap már szinte égetett, így ahol lehetett, próbáltam az árnyékban sétálni.

Rákóczi-kastély, ma iskolaként használják

Emlékmű a kastély előtti parkban

Szent József-templom

A falu szélén elkanyarodott a talpam alól az aszfalt, én pedig egy napraforgó tábla szélén indultam neki a Gajcár-tető nyergébe vezető emelkedőnek. Szerencsére csak körülbelül 20 percet sétáltam a tűző napon, utána többnyire erdőben gyalogolhattam.

Hatalmas fák árnyékában sétáltam a falu főutcáján

Elfogyott az aszfalt és elmaradtak a fák is

Kamilla

A napraforgó tábla mellett sétálva intettem búcsút Felsővadásznak 

Árnyékban a fák között

Fehérpettyes álcsüngőlepke

Egy kicsit nehezebb terepen

Galacsinhajtó bogár

Szárazság

Vesztes csata után

Elfogyott az út, de az árnyék megmaradt

Rózsabogarak

Ismét széles keréknyomokon ballagtam

Háromnegyed óra kényelmes séta után egy időre véget ért a jó világ, mert megérkeztem a Cigány-hegyre és az árnyas erdő helyett egy napos réten folytatódott a gyalogút.

A Cigány-hegyhez közeledve ismét szemem elé tárult a dimbes-dombos Cserehát látványa

Nem fáztam...

A falu szélén

A görögkatolikus templom Irotán

A kép bal szélén már látható az istálló, amelyik mellett elgyalogolva később elhagytam Irotát

De nem sokáig, mert 20 perccel később már Irota frissen aszfaltozott utcája koptatta a bakancsom talpát. Mivel egyáltalán nem siettem, ezért a falu közepén található kis parkban kerestem egy árnyékos padot és tartottam egy negyed órás pihenőt.

11 óra után néhány perccel kaptam a hátamra a zsákomat és indultam tovább. A közeli kék kútnál még feltöltöttem a vízkészletemet, majd a Petőfi Sándor úton át hagytam el a települést. A hatalmas szárazság miatt nem kellett amiatt aggódnom, hogy vajon hogyan tudok átkelni a térképen a falu szélére jelzett gázlón, az viszont már gondolkodásra késztetett, hogy az attól 50 méterre lévő útelágazásnál merre menjek tovább. Jelzést nem láttam, érzésből balra mentem volna, de azért igénybe vettem egy kis telefonos segítséget. Jó volt a megérzésem...

Búcsú a településtől

Szénabálák

A "gázlóban" állva

Merre tovább?

Egy búzatábla szélén másztam fel a Kadub tetejére. Itthon vettem észre, hogy ott kerültem egy kicsit, mert az erdőt átszelő egyenes ösvény helyett az erdő szélén mentem tovább. A Kecske-pad-gerincnél búcsúztam el egy időre a dimbes-dombos Cserehát látványától és ismét a fák között folytattam az utamat.

Búzatábla mellett a keréknyomokon sétáltam tovább

Apró szulák és a pillangó

Egyre távolabb Irotától

Én újra fent egy dombon...

Kerülőúton

Munka közben

Hamarosan lehet kezdeni az aratást

Ez a látvány hiányzott januárban

Felmásztam a Kecske-padra, ahol két kövön és egy nagy fán kívül nem sok mindent láttam. De, elmondhattam magamról, hogy fent voltam a Cserehát tetején! A rövid kitérő során láttam vesztes, valamint győztes, vagy csata előtt álló cserebogarakat.

Még egy vesztes

Kecske-pad, bár nem biztos hogy egy kecske le tudna rá ülni

Végre nem csak a veszteseket láthattam

A K jelzésre visszatérve folytattam a gyaloglást az erdei úton. A Kecske-pad-oldalban egy murvás erdészeti útra érkeztem. Már 5 perce sétáltam rajta, amikor gyanús lett, hogy régóta nem láttam jelzést. Ránéztem a térképre és megértettem az okát. Majdnem 400 méterrel korábban jobbra kellett volna térni. Visszasétáltam a letérőhöz, ahol végül észre is vettem a bozótban megbújó jelzést.

Annyira csábító volt ez a széles út

Bújócska

Miután rátaláltam a helyes útra, egy órás eseménytelen séta következett Rakacaszendig. A falu határában ugyan egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik keréknyomokat kell követni, de mivel látszólag mindegyik a faluba vitt, ezért valószínűleg nem számított, hogy melyiket választom.

Rengeteg ilyen lepkét láttam útközben

Mobil jelzés

Semmi említésre méltó nem történt...

A messze távolban a Szlovák-érchegység csúcsai magasodnak

Erre sem esett sok eső

Ereszkedés Rakacaszendre

Toronyiránt

Indulás előtt az interneten olvastam és Edit is mondta, hogy a református templom kerítésének a kapuja ugyan be van zárva, de a kerítésen van egy lyuk, amelyiken át lehet bújni és meg lehet nézni a templomot. A falu felé közeledve a fák lombja még eltakarta a kis templom falait, csak a tetejét és a tornyát lehetett látni. Annak alapján egy jó állapotban lévő épületre számítottam. Ezért volt csalódás számomra amikor megláttam az omladozó vakolatot és víz áztatta falakat. Szerencsére belül jobb állapotban van az épület, de így is fájt a szívem amiért ilyen állapotban láttam Isten házát.

Messziről jól nézett ki a templom, de közelről elég lehangoló volt a látvány

Szerencsére belül sokkal jobb állapotban van

Végül fél kettőkor érkeztem meg a település közepén található buszmegállóhoz. Két férfi beszélgetett ott és kérdés nélkül útbaigazítottak, hogy merre találom a bélyegzőt. Miután elvégeztem az adminisztrációt, visszasétáltam hozzájuk a megállóba.

Rakacaszend központja

Mielőtt tovább indultam volna Barakony felé, elmentem megnézni a Rakaca-víztározót, vagy ahogy a helyiek nevezik, a tavat. Amíg a buszra vártam, a Fő utca házából hallatszó zenét hallgattuk, valamint a helyiektől részletes tájékoztatás kaptam arról, hogy kik mulatnak a háznál.

Menetrend szerint érkezett a busz, elmentem vele a tó Szalonna felőli végéhez, majd a gáton és a déli part erdején keresztül visszagyalogoltam Meszesig. A fák között gyalogolva időnként elő-előbukkant a tó, de túl sok látványban nem volt részem. Ráadásul a végén a kőbánya poros útján keresztül ereszkedtem le a faluba. Csalódásomat csak a tavon úszkáló hattyúcsalád látványa enyhítette valamelyest.

Ebből az irányból elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek

A másik irányban még gyönyörű kék volt az ég

Ösvény a tóparti erdőben

A kőbánya poros útja

Hattyúcsalád

A rakacaszendi busz indulásáig még volt háromnegyed óra, így felsétáltam a református templomhoz és annak a kertjében üldögélve vártam meg a buszt. Illetve csak vártam volna, mert negyed 5 körül sötét fellegek jelentek meg az égen és a szél is feltámadt, így jobbnak láttam, ha inkább a fedett buszmegállóban folytatom a várakozást. Jól döntöttem, mert alighogy leértem a megállóba, elkezdett esni az eső. Nem nagyon, csak úgy, mint egy nyári zápor, de éppen elég lett volna ahhoz, hogy vizes legyen a ruhám, mire leérek a dombról.

A meszesi református templom

Szerencsére mire Rakacaszenden leszálltam a buszról, már elvonultak a fellegek, így a nap utolsó 4 km-ét is megúsztam szárazon. A falu szélén csak telefonos segítséggel találtam meg a dombtetőre vezető ösvény kezdetét. A Juhász-kúttól még vetettem egy búcsúpillantást Rakacaszendre, majd egy keskeny erdősávon átvágva a dombtetőn mentem tovább.

A házak után balra kellett (volna) kanyarodni

A helyes úton

Átvágtam a keskeny erdősávon

Mint minden kis csereháti falu, Rakacaszend is egy völgyben fekszik

Járt utat járatlanra ne cserélj! – ez a gondolat járhatott a fejemben, amikor az Ortásnál a jól kitaposott keréknyomokat követve mentem tovább. De hamarosan javítottam és néhány perccel később már ismét a helyes keréknyomokat tapostam a bakancsommal.

Keréknyomok

Újra a helyes úton

Ebből már nem lesz eső

Nem tudtam betelni a látvánnyal

Nem tudom, hogy milyen növény, de nagyon tetszett

Felhősapka a hegy fölött

Ezt sem ismerem...

Egy keskeny fenyvesen átvágva érkeztem meg Tornabarakony határába. A keréknyomokat követve leereszkedtem a völgybe és a templom parókiájának kerítésénél az igazolófüzetekbe beütöttem a nap utolsó pecsétjeit, ezzel igazolva az első 20,1 km teljesítését.

Fenyves

Felhők

Lent a völgyben Tornabarakony látszik

Még egy szarvasbogár

Tornabarakony görögkatolikus temploma

Útjelző tábla

A pecsételőhelytől már csak 150 métert kellett sétálni, hogy visszaérkezzek a szállásra, ahol zuhanyzás és vacsora után már a következő nap programját kezdtem nézegetni.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.