OKT 25.: Tornabarakony – Bódvaszilas (2022.06.18.)

A háromnapos túra második napján Tornabarakonyból indultam útnak. Eseménytelen, de nem unalmas úton értem el a Mile-hegyet, ahonnan tettem egy kitérőt az Esztramos tetejére. A Martonyi-kolostorromnál ebédeltem, Bódvarákón pecsételtem, a Juhász-patak völgyében pedig napoztam. A bódvaszilasi célfotó után még elautóztam a freskófaluba, a nap végén pedig sok mindent megtudtam Tornaszentandrásról.

Szombaton, kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy reggel busszal elmegyek Bódvaszilasra, onnan pedig visszagyalogolok a szállásra. A baj csak az volt ezzel, hogy a 70 kilométert egy irányban kell megtenni. A második ötletem az volt, hogy úgy időzítem az indulást, hogy Bódvaszilason elérjem az utolsó barakonyi buszt. Az ötlet nem volt rossz, de 12:32-kor indult az utolsó busz, amit egy kicsit korainak tartottam. Végül úgy döntöttem, hogy reggel autóval elmegyek Szilasra, onnan busszal vissza Barakonyba és így a túra végén nem vagyok időhöz kötve.

Fél 9-kor érkeztem meg a bódvaszilasi vasútállomásra. A busz indulásáig még volt negyed óra, ezért kihasználtam a várakozást és pecsételtem az igazolófüzetekbe. Természetesen el is rontottam a pecsételést, mert a 70 km-es túra igazoló lapjára közvetlenül a tornabarakonyi pecsét mellé sikerült beütnöm a bódvaszilasit, mintha onnan indultam volna.

A nap folyamán többször és több irányból láthattam az Esztramos-hegyet. Ez volt az első alkalom a bódvaszilasi vasútállomásról.

A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak

Már kezdtem aggódni, hogy valami miatt mégsem jön a busz, amikor 10 perc késéssel megláttam bekanyarodni a vasútállomás bekötőútján. Útközben aztán azt is sikerült megértenem, hogy hogyan sikerült összeszednie a 2 perces úton 10 perc késést. A buszon nagyon családias volt a hangulat, mindenki ismert mindenkit (vagy legalábbis úgy tettek), ezért aztán senki nem lepődött meg, amikor Komjátiban a vezető leszállt és bement a dohányboltba, Tornaszentandráson pedig segített elvinni a kapuig a bevásárlásból hazafelé tartó idős néni csomagjait. Így persze nem volt meglepő, hogy Tornabarakonyba sem a menetrend szerint érkeztünk meg. De emiatt senki sem reklamált!

A tornabarakonyi szállásom

A reggeli kalandok után 10 óra előtt néhány perccel indultam útnak. Az előző naphoz hasonlóan most is szépen, komótosan, hiszen sehova nem kellett sietnem. A helységnév táblánál készítettem egy startfotót arra az eshetőségre is felkészülve, ha valakinek szemet szúrna az elrontott bélyegzés.

Útszéli feszület Tornabarakonyban

Egy keskeny, nem túl jó minőségű aszfaltozott út vezet a faluba

A Mile-hegyig egy bújócskázó szarvasbogáron kívül semmi említésre méltó nem történt. Szinte végig az erdőben sétáltam, így még az erre a napra megígért forróságból sem éreztem sokat.

Ízelítő az erdei séta hangulatából

Mint a kisgyerek: ha én sem látlak téged, akkor te sem látsz engem

Felhők

A Mile-hegyhez közeledve

A Mile-hegy tetején egy időre búcsút intettem a K jelzésnek és a K4 jelzést követve felmásztam az Esztramos-hegy tetejére. Pontosabban nem is fel, hiszen az egykori bányaudvar területe 90 méterrel alacsonyabban fekszik, mint a Mile-hegy teteje, de mégis elég sokat kellett felfelé menni, mert a két hegy között volt egy mély völgy.

Egy kis kitérő

Lefelé a völgybe

A távolban már megláttam az egykori kőbányát

Kilátás a Bódva-völgyére

A többi részét elhordták

Még lejjebb a völgy mélyére, hogy utána többet lehessen felfelé menni

Felfelé a bányaudvarhoz

Háromnegyed 12-kor, éppen ebédidőben érkeztem meg az Esztramos-hegyre. Azt terveztem, hogy mielőtt továbbindulnék, leülök egy árnyékos padra és megebédelek. Pad is volt, árnyék is volt, csak nem ugyanazon a helyen. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy útközben megeszek egy szendvicset és majd a Martonyi-kolostornál tartok egy késői ebédszünetet.

(Fent tudtam meg, hogy egy rövidebb úton is fel lehetett volna jönni a túloldalról, a Rákóczi-barlang mellett induló meredek szerpentinen. Az az Esztramos vasalt utak ajánlott megközelítési útvonala is.)

Felértem

A hegy, amely a Földvári Aladár-barlangot rejti magába

A Földvári Aladár-barlang bejárata

Egykori bányaépületek

A természet kezdi visszafoglalni a területet

Bódvaszilas

Világító(?)torony

Elhagyatott épületek

Ismét a Bódva völgye, a kép jobb oldalán Bódvaszilas látható

Ismét leereszkedtem a völgybe, majd felküzdöttem magamat a Mile-hegyre, onnan pedig újra a K jelzést követve gyalogoltam tovább. Az időjárásra továbbra sem lehetett panaszom, hiszen a fák árnyékában nem lehetett érezni a forróságot.

Visszafelé a Mile-hegyre

Esőbeálló (is lehetne)

Újra a kéken

Derékba törve

A hasa és a háta

Háromnegyed órás sétával érkeztem meg Pálos rend egykori kolostorához. Kívül-belül körbejártam az épületet, majd a falak tövében kiválasztottam egy szimpatikus követ, amelyikre le tudtam ülni és kényelmesen megebédeltem. Nem siettem, mert tudtam, hogy Bódvarákó már nincs messze, onnan pedig sokkal kevesebb lesz az árnyék és nem akartam a legnagyobb forróságban sétálni a tűző napon.

Lefelé a kolostori letérőhöz

A Martonyi-kolostorrom

Az egyik fa törzse az oltár

A másik fa törzse "csak" a falat tartja

A rom harcias őrzője

2 óra után néhány perccel kaptam ismét hátamra a zsákomat és folytattam az utamat. Arra emlékeztem, hogy a KL jelzés után felfelé kell elindulni a K jelzésen. Lehet, hogy fáradt voltam, vagy egyszerűen csak máshol jártak a gondolataim, de a KL jelzés után egyenesen indultam tovább a K jelzésen. Az is felfelé ment... (Hát persze, hiszen azon ereszkedtem le a kolostor völgyébe.) 200 métert gyalogoltam felfelé, amikor valami azt súgta, hogy erre már jártam. Ránéztem a térképre... és valóban... ebből az irányból jöttem. Semmi baj, visszafordultam és a völgyből most már a másik irányba kezdtem el hegyet mászni.

Tovább Bódvarákó felé

Egy hosszú, meredek lejtőn, egy tehénistálló és legelő mellett érkeztem meg Bódvarákóra. Háromnegyed hármat mutatott az órám, a nap szinte égetett, ezért próbáltam egy kicsit szaporázni a lépteimet, hogy minél nagyobb legyen a menetszél. De azért nem hajtottam túl magamat, nehogy úgy járjak, mint a viccbéli teve.

Hosszú meredek lejtő az erdei séta végén

Újra az Esztramos-hegy

Úgy vártam, hogy végre kiérjek az erdőből...😊

Kíváncsi boci

Útszéli feszület

Toronyiránt rövidebb lett volna, de nehezebb

Nem emlékeztem pontosan, hogy Bódvarákón hol van a pecsét, de azt tudtam, hogy valahol közvetlenül a főút mellett az egyik ház kerítésén. Minden kerítést alaposan megnéztem, de sehol nem láttam a kis fém dobozkát. Közben árgus szemekkel figyeltem azt is, hogy van-e valahol működő kék kút, mert már fogytán volt a vízkészletem és az első utamba kerülő kút nem működött. Szerencsére az utamba eső második kék kútból sikerült vizet nyernem, így már legalább amiatt nem kellett aggódnom, hogy víz nélkül maradok az út hátralévő részén.

Szépen felújított 115 éves ház

A Millenniumi emlékpark és a katolikus templom

Végül egy körbebetonozott és térkövezett kút melletti ház kerítésén bukkantam rá a bélyegzőre. Elhelyeztem a 2 lenyomatot az igazolófüzetekben, majd indultam tovább.

Mélyfúrású kút

Gólyacsalád az egyik villanyoszlop tetején

A falu szélén búcsút intettem az aszfaltnak és az Esztramos-hegy lábánál futó sóderes úton mentem tovább.

A hegy túloldala már Szlovákiához tartozik

Séta az Esztramos-hegy lábánál

Ez lehetett a bánya irodaépülete

Tudtam, hogy a Rákóczi-barlang nem látogatható, de azért felmásztam a bejáratához. Mintha egy hűtőkamrához érkeztem volna, úgy süvített kifelé a jéghideg levegő az ajtó a kis nyílásain. A bejárat előtti kis tisztásról már jól lehetett látni a bódvaszilasi egykori magtárat, amelyik mellett a következő nap reggelén sétáltam el.

A Rákóczi 1. sz. barlang bejárata

A bódvaszilasi magtár és a templom

A villanyszerelő műhely romjai

Miután magam mögött hagytam a bánya romos, gazzal benőtt épületeit, hamarosan megérkeztem az egykori vasút sínpárjához. Nem egy fénysorompóval biztosított vasúti átjáróra kell gondolni, a síneket már benőtte a gaz, sőt, már több helyen méretes fák is kinőttek a vágányok között.

A természet már visszafoglalta a hatalmas épületet

Vonat már régóta nem közlekedik erre

Itt már legalább látszott, hogy merre ment a sín

Régebben a sínek mellett ment be a K Bódvaszilasra, de néhány évvel(?) ezelőtt elterelték, mert a két vasúti híd már nincs olyan állapotban, hogy azon bárki könnyedén át tudna kelni. Ezért most egy kevésbé kalandos, de kicsit hosszabb úton érkezik meg a K jelzés Bódvaszilasra.

Nincs összehasonlítási alapom, hogy milyen volt a régi útvonal, de azt tapasztaltam, hogy nyári forróságban az új sem könnyű. 2 kilométer séta a mezőn keresztül, egy fél tenyérnyi árnyék nélkül. De, hogy jót is írjak róla, a legnagyobb emelkedő az volt benne, amikor fel kellett menni a Bódva-patak hídjára és nagyon jó körpanoráma képeket lehetett készíteni a mező közepéről.

Panorámaképek a Juhász-patak völgyéből

Még egyszer az Esztramos-hegy

Szárazság

Az emelkedő

Bódvaszilason nem mentem el a K pecsét jelzésig, hanem a sínekhez megérkezve a kitaposott ösvényt követve sétáltam el a vasútállomásig. Készítettem egy dátumbélyegzős célfotót, újra lepecsételtem a 70 km-es igazolófüzetemet, majd beültem az autóba és indultam. De még nem a szállásra...

Célegyenesben

Bódvaszilas, vá.

Előző nap Éva mesélt róla és mutatta Bódvalenkét, a freskófalut. Autóval csak 2 km kitérő, ezért útban a szállásra elmentem oda és készítettem néhány fényképet a házakról.

Néhány fénykép a freskófaluból

Szintén Éva mutatta előző nap a tornaszentandrási Árpád-kori ikerszentélyes templomot. Azt terveztem, hogy a nap zárásaként még felsétálok a dombtetőre és megnézem az épületet. Amikor beértem a faluba, keresgéltem, hogy vajon hol lehet felmenni a templomhoz. Megálltam a kápolna előtt és leengedtem az ablakot, hogy megkérdezzem az ott várakozó idősebb úrtól, hogy jó helyen járok-e, ha a templomot szeretném megnézni? Mielőtt még bármit kérdezhettem volna, nagyon megörült nekem és közölte, hogy épp engem várt én pedig éppen őhozzá jöttem. Finoman próbáltam elmondani neki, hogy itt valami félreértés lehet, de ha meg tudja mutatni a templomot, akkor valóban jó helyen járok.

Kiderült, hogy a felesége korábban beszélt valakivel telefonon, aki 5 óra körülre ígérte az érkezését egy nagy autóval és szeretné megnézni a templomot. Nagy autóval voltam, háromnegyed 5 volt, csak a telefon nem egyezett. Végül abban maradtunk, hogy mivel nem sietek sehova, várunk még egy kicsit, ő pedig addig mesél nekem a kápolnáról. Aztán nem csak a kápolnáról mesélt, hanem a faluról és sok minden másról is. A telefonos illető továbbra sem érkezett meg, ezért később a templomba is kettesben mentünk fel. Végül több, mint másfél órán keresztül tartott nekem egy személyre szabott idegenvezetést. Habár hívott, hogy nézzem még meg az egykori plébánián berendezett múzeumot is, de én akkor már fáradt voltam, izzadt voltam, éhes voltam, így megköszöntem a beszélgetést, beültem az autóba és most már valóban indultam a szállásra.

Az útszéli kis kápolna freskóképe a négy apostollal

Az oltártér

Az árpád-kori templom a domb tetején

Ez a kép másnap reggel készült a dombtetőn álló templomról

A Szádvár-i várkápolnából származó díszes mellékoltár

Az ikerszentély és a középkori freskó maradványa

Akkor még nem sejtettem, hogy vár még rám egy meglepetés azon a napon.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.