OKT 02.: Hosszúpereszteg – Ötvös – Dabronc (2022.07.21.)

Előző nap Hosszúperesztegen fejeztük be a túrát, ezért a harmadik napon onnan indultunk tovább. A falu határában utcazenészek húzták a talpalávalót, a Szajki-tavaknál rábukkantunk egy régi K jelzésre, onnan pedig ismét végtelennek látszó egyenes szakaszok következtek egymás után. Körülbelül féltávnál a favágók egyedi útjelző táblái a régi nyomvonalra irányítottak bennünket, majd otthagytuk a lábnyomunkat az ötvösi úton, a nap végén pedig porzó kulacsokkal érkeztünk meg Dabroncra.

A harmadik túranap reggelén egy kicsit tovább alhattak a fiúk, mert egy órával később indult a busz és autózni is kevesebbet kellett a buszmegállóig, mint előző nap. Ezúttal Jánosházán, a vasútállomás mellett hagytuk az autót, mert onnan volt elfogadható tömegközlekedés a két végpontba.

Fél nyolckor szálltunk le a buszról Hosszúperesztegen. A nap első nagy feladata az volt, hogy zebra nélkül át kellett kelni a 2+1 sávos 8-as számú főúton. Még az a szerencse, hogy az út közepén volt egy járdasziget!

Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát

Az előző nap végén már beütöttem a pecséteket az igazolófüzetekbe, így amiatt nem kellett volna felmenni a templomhoz. De este, amikor nézegettem az előttünk álló utat, láttam, hogy a Szajki-tavak után sehol nem lesz lehetőségünk ivóvízzel utántölteni a kulacsainkat. Ezért bementünk a templommal szemben található vegyesboltba és vettünk egy másfél literes ásványvizet, vésztartaléknak.

Miután elhagytuk a település utolsó házait, még körülbelül negyed órát sétáltunk a fák között futó aszfaltúton. Ez az út is a Szajki-tavakhoz visz, de a K jelzés letér róla és ÉNy felől közelíti meg az üdülőtelepet. A letérő után majdnem nyílegyenesen mentünk a tavakig, mindössze egy enyhe kanyar volt a közel 2 kilométeres szakaszon. Azt sem mondanám igazi kanyarnak, inkább olyan volt, mintha valaki véletlenül meglökte volna a térképre fektetett vonalzót, amikor kijelölték az utat.

Utcai zenészek a faluszélen

Színes vadvirágok az útszéli árokparton

Úton a Szajki-tavak felé

A K jelzés nem visz le a tópartra, hanem az attól távolabb futó murvás úton folytatódik. Mi azonban letértünk a hivatalos útról és a vízparton kanyargó keréknyomokon mentünk tovább. Valamikor a K is ott vezethetett, mert az egyik fán találtunk egy kissé megkopott jelzést.

A tóparton kanyargó keréknyomok

Régi, kissé kopott jelzés a tóparton

Az egyik tó egy horgászstégről fényképezve

Az üdülőházak előtt visszamentünk a murvás útra, amely nemsokára egy kátyús aszfaltútban folytatódott. Azon sétáltunk el az erdészházig, ahol pecsételtünk a villanyoszlopra szerelt dobozkánál. Visszamentünk a kemping előtti „térre”, ahol az egyik fa törzsén megláttunk egy törött táblácskát, amelyik azt mutatta, hogy onnan már csak 30 km Sümeg. A fiúk nem voltak elragadtatva az ötlettől, így megegyeztünk, hogy nem változtatunk a terven és két részletben tesszük meg az utat. (Ráadásul a kisvásárhelyi változtatás miatt már nem is 30 km-re van onnan Sümeg.)

Ismét a kéken

Megérkeztünk az üdülőtelepre

Azóta már egy kicsit többet kell Sümegig gyalogolni

Miután átkeltünk a műúton, amelyiken reggel elhagytuk Hosszúpereszteget, hamarosan megérkeztünk a felduzzasztott Csörgető-patak mellé. Hatalmas földmunkák folynak (vagy folytak a közelmúltban) a területen, valódi tóvá duzzasztották a patakot.

Az üdülőtelep után is hosszú egyenes útszakasz következett

Erdei ösvény a Csörgető-patak felé

A túlparton még ott álltak a munkagépek is

A felduzzasztott Csörgető-patak

Békésen úszkált egy hattyú a vízen

A patakot elhagyva ismét egy hosszú egyenes szakasz következett, amelyiknek a végén egy bal-jobb kanyarkombinációval egy keskeny aszfaltútra érkeztünk. Ekkor tette fel a kisebbik fiam azt a kérdést, amelyik aztán a hátralévő két napon szinte szállóigévé lett közöttünk: „Meddig megyünk ezen az úton? Ameddig a szem ellát? Vagy még azután is?” Ezzel arra akart utalni, hogy szinte az egész Sárvár és Sümeg közötti szakasz úgy néz ki, mintha egyenes vonalzóval rajzolták volna meg az utakat. És mivel emelkedő-lejtő sem nagyon van, ezért gyakran látjuk magunk előtt, hogy hol fogunk sétálni a következő fél órában. Éppen ez jelentette az egyik nehézséget is a négy nap alatt: nagyon kellett figyelni, hogy melyik útkereszteződésnél kell jobbra vagy balra fordulni, mert a lendület gyakran vitt volna tovább egyenesen (ameddig a szem ellát...).

Útközben

Az aszfaltot elhagyva a fák között folytatódott a cikk-cakk. Előző nap nagyon élvezték a fiúk, amikor a magaslesen ebédeltünk, így itt sem tudták kihagyni a lehetőséget. Fél 11-kor az egyik erdei kereszteződés közepén szinte elállta az utunkat egy magasles, amelyikre egyből fel is másztak a fiúk, hogy egy kis pihenővel egybekötve megtízóraizzunk. Mivel bőven volt időnk a délutáni vonatig, ezért körülbelül fél órát üldögéltünk, eszegettünk és beszélgettünk az építmény tetején. Ezúttal még a nap sem sütött ránk, úgyhogy még a meleg sem akart bennünket továbbküldeni.

Többnyire árnyékos utakon sétáltunk, de egyre többször kaptunk abból is ízelítőt, hogy mi vár ránk a nap végén

Sokáig próbálkoztam lefényképezni a madarat, de mire kattintottam volna a fényképezőgépemmel, addigra mindig odébb ugrált 2 métert. Nem adtam fel és a végén elkészült a fénykép.

Negyed 12-kor kaptuk ismét hátunkra a táskáinkat és vágtunk neki a hátralévő útnak. Három szempár figyelte folyamatosan, hogy melyik kereszteződésnél kell jobbra vagy balra fordulni, így egyszer sem felejtettünk el elkanyarodni és semmi izgalmas nem történt velünk a következő háromnegyed órában.

Mi más lenne, mint hosszú egyenes (és ezúttal már napos) út?

Egy, az úton keresztben fekvő fadarab törte meg az egyhangúságot. Láttunk már ilyet korábban is, ezért amíg távol voltunk tőle, nem nagyon foglalkoztunk vele. Közelebb érve azonban láttuk, hogy bizony nem véletlenül fekszik az út közepén. Fakitermelés miatt elterelték a K jelzést. Kissé gyanakodva tekintettem a helyzetre, ezért a fiúkat leültettem a közelben lévő esőbeállóba, én pedig elmentem megnézni, hogy merre vezet a terelés.

Terelés

Miután a következő útelágazásnál is volt egy hasonló útjelző fa, ezért telefonáltam a fiúknak, hogy nyugodtan jöhetnek utának, úgy néz ki, hogy nem átverés az út közepén fekvő fadarab. Érdekes, hogy ezen az elterelt útvonalon is találtunk egy megkopott K jelzést.

Jól jelzett terelőút

Itt is egy kopott jelzés

Miután visszatértünk a K jelzésre, folytatódott a hosszú egyenesekkel összekötött erdei cikk-cakkozás. 1 órakor értünk ki egy kivételesen nem teljesen egyenes aszfaltcsíkra, amelyik a vonatsíneket követve elvezetett bennünket az ötvösi úthoz.

Hát persze, hogy hosszú, napos egyenes!

A tűző napsütésben gyönyörűek voltak a színes vadvirágok

Átmentünk a sínek feletti felüljárón, majd az út szélén folytattuk a sétát. A meteorológusok ezúttal sem tévedtek, amikor meleget jósoltak erre a napra. Úgy sütötte az aszfaltot a nap, hogy meglátszott rajta a cipőnk nyoma!

Balra fordulva a műúton is eljuthattunk volna Dabroncba, de mi jobbra fordultunk és a sínek felett mentünk tovább

A forró aszfaltban ottmaradt a lábnyomunk

Az ötvösi pecsételőhelynél kerestünk három szimpatikus farönköt és tartottunk egy rövid pihenőt. Még szerencse, hogy reggel vettünk egy üveg ásványvizet, mert mire ideértünk, már kiszáradtak a kulacsaink és a szállásról hozott utánpótlás is elfogyott a palackból, ezért kénytelenek voltunk a vésztartalékhoz nyúlni. Fejenként fél liter víznek kellett kitartania Dabroncig.

Körülbelül negyed órát üldögéltünk, majd ismét hátunkra kaptuk a zsákjainkat és nekivágtunk az utolsó 4 kilométernek. Amíg a fák között gyalogoltunk, nem volt gond, mert bár meleg volt, de legalább nem tűzött ránk a nap. De, mint általában minden jónak, ennek is hamarosan vége lett és kiértünk a Dabroncba vezető műútra, ahol aztán nem volt kegyelem. Délután 2 óra volt, az égen egyetlen felhő sem volt és hamarosan az út mellől is eltűntek a fák, így kilométereken keresztül gyalogolhattunk a tűző napon.

Dabronc felé az erdőben,...

...majd a műúton

Ez pedig már a célegyenes

A távolban már megláttuk a sümegi várat, de oda már csak egy nappal később értünk el

A Somló, aminek a látványa végigkísérte a három napot

Elment mellettünk néhány autó, amelyeknek a vezetői kissé furcsán néztek ránk. „Normálisak ezek? Ilyenkor itt gyalogolni?” De az is lehet, hogy csak a saját gondolataimat próbáltam meg az ő szájukba adni. Én mégsem mondhattam a fiaimnak, hogy „Gyerekek, apukátoknak teljesen elment az esze.”

Fél háromkor értünk a dabronci vasúti megállóhoz. A fiúkat leültettem az állomáson, én pedig elmentem vizet keresni. A második vagy harmadik háznál építkeztek és éppen a tetőt locsolták vízzel. Gondoltam, hogy ők az én embereim. Nem akartam félbeszakítani a munkájukat, ezért csak annyit kérdeztem tőlük, hogy tudják-e, hol tudnám teletölteni a kulacsomat. (Előző nap Káldon bejött a módszer.) De ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy ott, az udvaron, a csapnál, annyit válaszoltak, hogy fogalmuk sincs, mert nem helybeliek.

Így hát nem volt más választásom, mentem tovább. Hamarosan megláttam a temetőt, a kerítésen belül pedig egy kék kutat. Megörültem, de nem kellett volna előre innom a medve bőrére. Zárva volt a temetőkapu, ezért nem tudtam bejutni. (A kerítésen nem akartam átmászni.) Nem adtam fel, mentem tovább. A település központjában aztán találtam egy boltot, amelyik ráadásul nyitva is volt! Mielőtt azonban bementem volna, néhány méterrel távolabb megláttam egy kék kutat. Odaszaladtam és örömmel állapítottam meg, hogy folyik belőle víz. Ittam, amennyi belém fért, megtöltöttem az össze nálam lévő palackot, majd visszasétáltam a fiúkhoz, akik ezalatt az állomáson üldögéltek.

Dabronc, katolikus templom és a KÚT

A vonattal 20 perc alatt visszaértünk Jánosházára, ahol reggel sikerült olyan szerencsésen parkolóhelyet választani, hogy az autó ekkor már teljesen árnyékban volt.

Amikor visszaértünk a szállásra, kiderült, hogy útközben történt egy kis baleset: a kisebbik fiamnak lett két hatalmas vízhólyag a lábán. Szinte el sem akartuk hinni a feleségemmel, hogy útközben nem vette észre és nem fájt neki. Utolsó napra már csak 15 km maradt, na de ekkora vízhólyagokkal?

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.