OKT 24.: Bódvaszilas – Aggtelek (2022.06.19.)

A túrahétvége harmadik napján Bódvaszilasról folytattam a gyaloglást. A Szabó-pallagi erdészháznál reggeliztem, a Szád-várnál lekéstem a buszt, a Várkertig pedig kispistáztam. Derenk, Szelcepuszta és a Hucul ménes voltak a következő megállóim, majd a Tengerszem mellett ebédeltem. Ebéd után még átmásztam a Magas-hegyen, körülnéztem a Baradla-tetőről, végül pedig a szikla tövében elkészítettem a célfotót.

Eredetileg ezzel a szakasszal szerettem volna kezdeni a háromnapos túrát, de mivel péntekre sikerült felsővadászi fuvart szervezni, ezért kénytelen voltam megfordítani a sorrendet és az irányt. Így a két rövidebb és könnyebb túra nem levezetés volt, hanem bemelegítés.

Szombaton sokáig tartott, mire Bódvaszilasról visszaértem a szállásra, ráadásul este még várt rám egy meglepetés is. Már épp lefekvéshez készülődtem, amikor kopogtak az ajtón. Meglepődtem, mert nem vártam senkit. Odamentem az ajtóhoz és két fáradt, meglepett túrázó állt velem szemben. (Később kiderült, hogy ők is a kéket járják.) Nem tudom, hogy ki lepődött meg jobban. Én nem tudtam róla, hogy másnak is kiadták a szállást (de 6 hely volt, hárman kényelmesen elfértünk), ők pedig nem tudtak arról, hogy nem egyedül lesznek a házban. („Menjenek csak nyugodtan, nyitva lesz a ház.” – ezt mondta nekik a gondnok.) Miután megegyeztünk, hogy nem félreértésről van szó, megbeszéltük, hogy ki hol fog aludni, majd amíg ők megvacsoráztak, jót beszélgettünk.

Másnap korán reggel autóval elmentem Jósvafő-Aggtelek vasútállomáshoz, ahol eszembe jutott a szakállas vicc: „Miért van ilyen messze az állomás a falutól? Mert ha közelebb lenne, akkor messze lenne sínektől.” Az autónak kerestem egy olyan helyet, ahol a nap nagy részében árnyékban lesz. A vonat pontosan érkezett és amint az várható is volt, nem volt rajta tömeg. A mozdonyvezetővel és a kalauzzal együtt hárman utaztunk rajta. Rövid zötykölődés után fél hétkor szálltam le Bódvaszilason. Pecsételnem már nem kellett, így miután elindítottam a GPS-t, már útnak is indultam.

Ugyanazon az ösvényen, amelyiken előző nap délután megérkeztem az állomásra, visszasétáltam a K jelzéshez és elindultam Aggtelek felé. Korán volt még, az utcán senkivel nem találkoztam mialatt elsétáltam a település túlsó végén lévő egykori magtárig. Onnan még néhány lépésnyit gyalogoltam aszfaltozott úton, majd egy köves úton folytatódott az enyhe emelkedő.

Újra a kéken Bódvaszilasznál

Vasárnap reggeli utcakép

Visszatekintve még jól látható az Esztramos, valamint a bódvaszilasi magtár és a templom

Szemben előttem az Alsó-hegy, tetején húzódik a magyar-szlovák határ

Úgy terveztem, hogy Aggtelekről a fél 3-kor induló busszal fogok visszamenni az autóhoz. Elméletileg ezzel nem is lett volna gond, hiszen a távolság kicsivel több, mint 30 km, ami 8 óra alatt akár teljesíthető is lett volna. Ezért aztán ezúttal sem siettem, kényelmes tempóban gyalogoltam. A Szabó-pallagi erdészházig szinte folyamatosan felfelé mentem, közben számtalan zsomboly és kisebb-nagyobb víznyelő, valamint mohás szikla mellett kanyargott az út.

Mohás kövek az út mellett

Ösvény a domboldalon

A völgyben Bódvaszilas, a háttérben pedig a Szalonnai-hegység látható a Kerek-hegy oldalából

Még mindig felfelé

Keréknyomokon az erdészház közelében

8 óra előtt 10 perccel érkeztem meg a romos erdészházhoz. Pecsételés után leültem a ház melletti esőbeállóban és megreggeliztem.

A romos erdészház és az esőbeálló

A pihenő után szintező, majd enyhén lejtős úton mentem tovább, így egy kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. 20 perc alatt érkeztem meg a Bába-völgy bejáratához, ahol az addiginál meredekebb lejtőn folytattam a sétát. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egyik pillanatról a másikra mintha egy teljesen más vidéken járnék. Az aljnövényzet sokkal dúsabb volt és úgy éreztem, hogy a hőmérséklet sokkal melegebb, valamint a levegő sokkal párásabb, mint korábban.

Elhagytam az erdészházat

Üde, zöld alnövényzet, meleg, párás levegő - Bába-völgy

Bába-völgy

Nem dinoszaurusz fej, hanem fatuskó

Kapu

Amíg állt, jó irányba mutatott a nyíl

9 óra előtt nem sokkal érkeztem meg a völgy aljába a Borz-, vagy más néven Lakatos-forráshoz. Ott egy időre elbúcsúztam a K jelzéstől és a PL jelzéseket követve tettem egy kitérőt a Szád-várhoz.

Sziklák a Bába-völgyben

Útelágazás, a PL jelzésen mentem tovább

Kissé elhanyagolt Lakatos-forrás

Az út emelkedni kezdett, emiatt én is visszavettem a tempóból, de így is alig több, mint 10 perc alatt felértem a várfal tövébe. Az útvonaltervező térképén egy hegyes tüske mutatta, hogy a várban lévő kilátóponthoz bizony elég meredek úton kell felmenni, ezért meglepődtem, hogy ilyen gyorsan, komolyabb emelkedő nélkül megérkeztem a várhoz. Akkor még nem tudtam, hogy a kilátóhelyhez vezető út még alaposan meg fog izzasztani. Miközben a helyreállított gyilokjárón sétáltam, észrevettem egy lépcsőt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az vezet fel a kilátóhelyhez.

Szikla a várhoz vezető gyalogút mellett

Egy szikla alkotja a várfal egy részét

A kilátóhelyhez vezető lépcső alja

A felújított gyilokjáró, itt is látszik, hogy a szikla is része a falnak

Lemásztam a gyilokjáróról, majd a fa lépcsőkön, a PL jelzést követve megindultam a kilátóhely felé. Miután átbújtam a várfal alatt, megértettem, hogy mit jelentett a térképen a tüske. 375 lépcsőfok (lefelé számoltam meg) vezetett fel a hegytetőre! Hát, bizony, ezt nem tudtam egy szuszra megmászni. Persze mondhatnám, hogy az információs táblákat olvastam el, de az az igazság, hogy útközben többször is meg kellett állnom pihenni. Az egyik ilyen pihenőnél fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy valószínűleg éppen akkor késtem le a fél hármas aggteleki buszt is. Végül negyed 10-kor értem fel a tetőre.

Nem is látszik a lépcső teteje

Ez a kép már lefelé menet készült

Valóban szép volt a kilátás, de én egy kicsit többre számítottam. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mire, de egy kicsit többre, vagy inkább másra. Körbesétáltam a várban, majd le akartam ülni tízóraizni. Ahol nem fújt a szél, ott tűzött a nap, ahol nem tűzött a nap, ott vagy nem volt ülőalkalmatosság, vagy pedig erős szél fújt. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy elindulok lefelé és az egyik pihenőnél fogok leülni.

Kilátás a várból, a völgyben látszik Szögliget

Panoráma a belső várból

A középső vár megmaradt bástyája (Lisztes bástya)

Munka közben

Falmaradvány

Háromnegyed 10 után léptem ki a várkapun. Tudom, hogy az OKT útvonal követő mozgalom, de én mégis úgy döntöttem, hogy annyi kispistázással el tudok számolni a lelkiismeretemmel, hogy nem megyek vissza a Lakatos-forráshoz, hanem a KL jelzést követve, a Várkertnél csatlakozok vissza a K jelzésre.

A várkapu, amelyik inkább egy átjáró a várfalon

Úton a Várkert felé

Mesebeli jelzés: hol volt, hol nem volt,...

A Várkerttől mindössze 10 percet kellett gyalogolnom, hogy megérkezzek az egykori derenki kerékgyártó házának emléktáblájához. De onnan a falu központja, ahol az egykori iskola és a templom helyén épült kápolna is látható, még majdnem 700 méterre volt! Vajon miért épült ilyen messze ez a ház a falu központjától?

Kidőlt fa a mező szélén

A derenki kerékgyártó házának emléktáblája a falu szélén

Miután megérkeztem a romfaluba, felsétáltam a domboldalon álló iskolához, valamint a kissé feljebb álló kápolnához is. Pecsételés után elkezdtem számolgatni. Mivel Jósvafőig már nem lesz sok látnivaló, ezért, ha megszaporázom a lépteimet, akkor lehet, hogy mégiscsak elérhetem az eredetileg kiválasztott buszt Aggteleken.

Úton Derenk felé

Kiskút-forrás

A derenki házak emléktáblái

Az iskola épülete

A kápolna

A Ménes-patak völgyéig nem is volt semmi gond a tervvel, többnyire lefelé kellett menni, így jó tempóban faltam a kilométereket. Közben elhaladtam olyan, számomra vicces nevű helyek mellett, mint Vigyorovka, ahol vigyorogtam egy kicsit, Mocsolya, ahol talán még pocsolyát is kellett kerülgetnem, és Ubocs-oldal.

Vigyorovka

Mocsolya

Ubocs-oldali-nyereg

Változatos erdei utak és ösvények

Egyedi tervezésű kék jelzés

De, ha egyszer lementem a völgybe, akkor onnan fel is kell jönni! Nem volt ez másként ezúttal sem és amint átkeltem a patak felett, ismét felfelé kezdtem kaptatni.

A Ménes-patak völgyében

A híd, amelyiken át elhagytam a völgyet

Egészen Szelcepusztáig tartott az emelkedő, ahova fél 12 előtt néhány perccel érkeztem meg. Szerettem volna teletölteni a kulacsaimat, de hiába csengettem, senki nem nyitott ajtót. Volt ugyan egy kerti csap, amire nem volt kiírva, hogy nem ivóvíz, de mivel még volt vizem, ezért inkább nem kísérleteztem.

Itt még nem gondoltam, hogy hamarosan a domboldalon fogok felfelé sétálni

Nem elég az emelkedő, még a nap is süt hozzá

Keréknyomok a Patkós-völgy oldalában

A szelcepusztai turistaház

Nem időztem sokat a háznál, pihenő nélkül indultam tovább. A Színi-sarokig aszfaltos úton vittek a jelzések. Mielőtt letértem volna a mezőn futó keréknyomokra, egy őz futott előttem keresztül az úton. Sajnos, mire bekapcsoltam a fényképezőgépemet, addigra az állatnak már a hangját sem lehetett hallani, így ezúttal nem sikerült lencsevégre kapnom. Közel derékig érő fűben átszeltem a rétet, majd az erdőbe érkezve egy kicsit megtréfáltak a jelzések. Szerencsére hamar gyanús lett, hogy hiányoznak a jelzések a fákról, így könnyedén javítottam a hibát.

Aszfaltozott úton a Szelce-völgy szélén,...

...majd keréknyomokon a Szelce-völgyön át,...

...végül pedig megérzés alapján a majdnem derékig érő gazon keresztül

50 perc eseménytelen erdei séta után érkeztem meg a jósvafői szőlőhegyre. A név alapján arra gondoltam, hogy a szőlősorok végén fogok majd sétálni (mint például a Balaton-felvidéken több helyen).

Keréknyomok

A sárga tábla elődje

Szárazság

De csak egy magányos házikót, talán présházat láttam az út mellett, ám szőlőtőkét egyet sem. Gondolom, hogy évekkel ezelőtt ez a rész még valóban egy szőlőhegy volt, mert a távolban több épületet is láttam, amelyek akár présházak is lehettek.

Présház vagy hétvégi ház?

Elhagytam a szőlőhegyet

Kilátás a szőlőhegyről

Hamarosan ismét beértem a fák közé, de a kellemes érzés nem tartott sokáig. Rövid séta után egy hatalmas mező szélén találtam magamat. Az első néhány méter még jó volt, mert az erdő szélen futottak a keréknyomok, így még volt egy kis árnyék, de utána... Fél egy volt és tűzött a nap. Bevallom, nem fáztam... Viszont rengeteg szebbnél szebb színes mezei virágot sikerült lencsevégre kapnom és a panoráma is lenyűgöző volt!

Vége az erdei sétának, kezdődik a napozás

Poros kocsiúton a ménes felé

Panorámaképek a rétről

Mezei virágok

A Kuriszlán táblát elhagyva hamarosan megérkeztem a Hucul-ménes legelőjét határoló villanypásztorhoz. Csak rövid ideig sétáltam mellette, mert nem sokkal később a K jelzés a bekerített területen belül folytatódott. A Köves-bérctől már jól lehetett látni a karám épületét és a körülötte legelésző lovakat.

Panoráma a legelő széléről

A legelőt határoló villanypásztor mellett

A bekerített területen folytatódott az út

Távolban a karám és a legelésző lovak

Nem tudtam, hogy milyen közel kerülök a lovakhoz. Egyrészt szerettem volna őket közelről is megnézni, másrészt azért volt bennem egy kis aggodalom amiatt, hogy mi lesz, ha túl közel kerülünk egymáshoz. Akármennyire békés állatok, azért mégiscsak sokkal nagyobbak és sokkal többen vannak, mint én!

A dombtetőn, ahol az út a legközelebb volt a karámhoz, jónéhány békésen legelésző lovacska sétált felém. Egy ideig néztem és fényképeztem őket, de amikor már úgy éreztem, hogy túl közel merészkedtek hozzám, akkor elindultam lefelé a domboldalon.

Békésen legelésző lovacska

Lassan, de biztosan közelítettek felém,...

...én pedig lassan, de biztosan indultam tovább a völgy irányába

Miután a meredek ösvényen leereszkedve átvágtam egy keskeny erdősávon, megérkeztem a Tohonya-patak völgyébe, ahol a meglepetéstől egy pillanatig mozdulni sem tudtam. 20-30 ló legelészett, fürdött és dagonyázott, teljesen elzárva előlem az utat. Nagyon békések voltak, szinte ügyet sem vetettek rám, de bennem azért megfogalmazódott a kérdés: „Vajon hogyan fogok itt továbbmenni?”. Végül óvatosan, a lovakat az itatójuk irányába kikerülve sétáltam el mellettük.

Hogyan tovább?

Szépek és békések

Visszaakasztottam magam mögött a villanypásztort, majd a vadregényes Tohonya-szurdokon keresztül érkeztem meg Jósvafőre.

Kiértem a bekerített legelőről

A Tohonya-szurdok

Megérkeztem Jósvafőre

Az első utamba kerülő kék kútnál jó hideg vízzel teletöltöttem a kulacsaimat, majd indultam tovább. Elsétáltam a református templom és az attól különálló harangtorony mellett, majd egy fából készült kapu alatt áthaladva megérkeztem a zsidó temetőhöz. Mielőtt a K jelzést követve továbbmentem volna, felmásztam a temető feletti kilátóponthoz is.

A Tohonya-patak hídja Jósvafőn

A református templom különálló harangtornya

A zsidó temető kapuja

A folyamatosan emelkedő erdei ösvényen 10 perc alatt értem el a Tengerszemi-letérőhöz. Ekkor már elmúlt fél 2, Aggtelekig még volt 5 km, nekem pedig még a jósvafői pecsét is hiányzott a füzetemből, így végleg beláttam, hogy nincs értelme rohanni a fél hármas buszhoz. Kényelmesen leereszkedtem hát a domboldalon a barlang pénztárához, pecsételtem az igazolófüzetekbe, majd elsétáltam a Tengerszemhez.

Erdei ösvény a falu és a barlang között

A Tengerszem Szálló

Ez pedig a Tengerszem

Mivel a következő busz 2 órával később indult, így bőven volt még időm. A tó melletti játszótéren leheveredtem a fűbe és kényelmesen megebédeltem. Felhívtam a feleségemet is, hogy a tervezettnél később érek haza.

Közel fél órát heverésztem a fűben és csak fél 3 után húztam fel újra a lábamra a bakancsot és kaptam a hátamra a hátizsákot. A Tengerszem Szálló mellett induló ösvényen visszasétáltam a K jelzésre és szépen, komótosan indultam Aggtelek felé. Sietnem nem kellett, hiszen a busz indulásáig is volt még bőven időm és a 70 órás szintidő sem forgott veszélyben.

A Magas-hegy valószínűleg nem véletlenül kapta ezt a nevet, egészen addig szinte végig felfelé kellett menni.

Felfelé a Magas-hegyre

Már csak 3,8 km a célig

Úton Aggtelek felé

Nem sokkal később viszont már kiértem az Aggtelek feletti karrmezőre, ahol többnyire bozótok között és köveket kerülgetve vezetett a gyalogút.

A távolban Aggtelek házai, a K nem érinti a települést

Ösvény a karrmezőn

A kép bal oldalán Aggtelek, jobb oldalán pedig a Cseppkő Szálló látható

Pillangó

Ösvény a karrmezőn

Nagyon közel a célhoz, az ösvény végén ott az aggteleki kilátóhely

Panoráma kép a Baradla-tetőről

Négy óra előtt néhány perccel érkeztem meg a Baradla-tető kilátópontjára. Ismerős volt a hely, mert évekkel korábban már jártunk ott a családdal is. A hegytetőről levezető lépcsősoron olyan érzésem volt, mintha a Gerecse 50 céljához közelednék. Bár, be kell vallanom, hogy a Turultől levezető lépcső sokkal meredekebb és sokkal kevésbé szoktam szeretni. Itt nem volt semmi gond. Kicsit elfáradtam ugyan a három nap alatt, de egy apró vízhólyagon kívül semmi bajom nem volt.

Lefelé a Baradla-tetőről

Útelágazás

A fa meghajolva köszönti az arra járókat

A barlang jellegzetes sziklája előtt állva készítettem el a célfotót, a pecsétet pedig ezúttal is a Látogatóközpontban ütöttem be a füzetekbe. Elsétáltam a megállóhoz, ahol az útpadkán ülve vártam meg a buszt, amelyikkel 40 perc alatt értem vissza az autóhoz. Kicsit rendbe szedtem magamat, majd a hosszú nap és egyben a hosszú hétvége után kissé fáradtan, de élményekben gazdagon indultam hazafelé.

A cél

A Baradla-barlang bejáratát rejtő szikla

Örültem, mert nagyon sok érdekes helyen jártam a 3 nap alatt, sok mindent láttam és nem utolsó sorban teljesítettem a célkitűzésemet. Végigjártam a Cserehát és az Aggteleki-hegység még hiányzó szakaszait és egyben szintidőn belül (54 óra 52 perc alatt) teljesítettem a 70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén mozgalmat is.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.