OKT 26.: Sátoraljaújhely – Újhuta (2022.08.07.)

Az utolsó előtti OKT túrámon ismét az ország keleti részén, a Zemplénben barangoltam. Az AK útvonalán tettem meg az első lépéseket, utána pedig a Magyar Kálvárián keresztül teremtettem meg annak a lehetőségét, hogy egyszer majd bezárulhasson a kör. Nem kis küzdelem árán leereszkedtem a Szár-hegyről, hogy utána felmászhassak a Nagy-nyugodóra. A Cirkáló-tanyánál társaságom is volt az ebédhez, majd egy hosszabb, nem tervezett kitérő után meg sem álltam Makkoshotykáig. A falut elhagyva felmentem a Cifra-kúthoz, ahonnan a Zsidó- és az Eszkála-réten keresztül gyalogoltam el az eszkálai vadszedreshez. Pecsételés után a Gerendás-réten köszöntem el a kék jelzéstől.

36,7 km és 4 + 2 pecsét. Ennyi maradt még a kéktúrából, amikor Sümegen beütöttük az aznapi utolsó pecsétet a füzetbe. De csak papíron ennyi, mert a valóságban ennél valamivel több. Induláskor valahogy el kell jutni a Nagy-nyugodóig, ahol 2019-ben abbahagytuk a zempléni túrát. Ez Sátoraljaújhelyről minimum 4 km, de ha látni is szeretnék valamit, akkor inkább 5 km. Még az is beleférhetne egy napba, ha lenne tömegközlekedés a két végpont között. De nincs, ezért elég gyorsan lemondtam az egynapos teljesítésről.

Mivel 2017-ben augusztus 13-án indultunk el Regécről a nagy kalandra, ezért adta magát, hogy az utolsó pecsét is augusztus 13-án kerüljön be a füzetbe. Természetesen Regécen, a vár látogatóközpontjában. Ez azt jelentette volna, hogy augusztus 12-13-án tettük volna meg az utolsó közel 40 km-t. Ez tervnek szép volt, de az élet keresztülhúzta a számításomat. A családi nyaralást csak augusztus 9 és 12 között tudtuk értelmesen megszervezni, ezért a 12-i túra ugrott.

Valamit fel kellett tehát adni. Vagy a 13-i befejezést, vagy a kétnapos túrát. A családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a nyaralás előtti vasárnap lejárom a táv első felét egyedül, a hazaérkezés utáni szombaton pedig a maradékot a fiúkkal.

Hét közben néha-néha ránéztem az időjárás előrejelzésre, de úgy voltam vele, hogy mindegy milyen idő lesz, én megyek. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Vasárnap reggel negyed 5-kor csörgött az óra és fél órával később már úton voltam az autóval. Útközben több helyen esett az eső, de bíztam a meteorológusokban, akik szeles, de napsütéses időt jósoltak erre a napra.

8 órakor borús, szomorkás idő fogadott Újhután. Úgy döntöttem, hogy a táskám aljára elrejtem az esőkabátot, hátha sikerül vele elriasztanom az esőt. Épp befejeztem a reggelimet, amikor megérkezett a busz, megfordult és anélkül, hogy beállt volna a megállóba, már indult is tovább. Mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantam utána, mert a következő csak délután jött volna. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, mert néhány méterrel távolabb megállt és ott várta meg az indulás időpontját.

A reggeli kalandok sora ezzel még nem ért véget. Útközben, valahol Háromhuta és Komlóska között egy hatalmas fa dőlt rá az út mentén álló villanyoszlopra, elzárva az amúgy is csak egy autónyi szélességű úttest nagy részét. Szerencsére volt annyi hely az út mellett, hogy a busz tovább tudott menni, így végül időben odaértünk Olaszliszkára. Ahova természetesen késve érkezett meg a sátoraljaújhelyi vonat.

Végül hosszú és kalandos utazás után 10 órakor érkeztem meg Sátoraljaújhelyre. Igaz, hogy itt már nem kötelező bélyegezni, de azért beütöttem az AK kezdő pecsétjét a füzetembe. Az épület előtt elindítottam a GPS-t, hátamra kaptam a zsákomat és elindultam az alföldi K jelzéseket követve.

Sátoraljaújhely, vasútállomás. Jó lenne egyszer még pecsételni itt a füzetbe.

A Nagy-nyugodóhoz a K+ jelzésen is fel lehetett volna menni, de mivel az útvonaltervező azt mutatta, hogy a P-on valamivel rövidebb az út, ezért inkább arra indultam. Az Árpád utcánál, ahol a K jelzés jobbra fordult, hogy az Alföldön keresztül vezessen el Szekszárdig, egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim. De gyorsan elhessegettem az álmokat és próbáltam inkább az előttem álló közel 30 km-re kell figyelni. Végigsétáltam a város főterén, majd a Petőfi Sándor utcára fordulva, a K3 és P jelzéseket követve megindultam felfelé a Nagy-nyugodóhoz.

Egy rövid városnézés a Hősök terén és a Kossuth Lajos téren

Kossuth Lajos szobra a róla elnevezett téren

A Városháza épülete

Hamarosan megláttam a Magas-hegy tetején a kilátót és az átcsúszó kötélpálya állomását, ami eszembe juttatta a 2019 áprilisi családi nyaralásunkat.

Előttem magasodott a Magas-hegy és a tetején a kilátó, de helyette csak a 172 m-rel alacsonyabb Szár-hegyre kellett felmásznom

Az útelágazásnál, ahol a K3 és P jelzések kettéválnak, megtorpantam. Nem terveztem felmenni a kálváriára, mert elég későn indultam, közel 30 km-t terveztem megtenni és este még haza is kellett autóznom. De végül mégis úgy döntöttem, hogy ha már egyszer itt vagyok, megnézem, majd legfeljebb később egy kicsit jobban szaporázom a lépteimet. Így az eredeti tervvel ellentétben a Magyar Kálvária szerpentinjén keresztül felmásztam a Szár-hegyre.

Nem így terveztem, de a kíváncsiság a Magyar Kálvária felé vitt

A kálvária kapuja

A kilátóhely

Sátoraljaújhely a kálvária kilátópontjáról

Mivel nem erre terveztem az utat, ezért nem is néztem utána a helynek, így eléggé meglepődtem, amikor nem egy „hagyományos” kálvária stációi fogadtak a szerpentin mellett. Örültem, hogy nem hagytam ki, még ha erre hosszabb is volt az út.

A 1. stáció Kassának állít emléket

Az Anyák tere, amely a magyar anyáknak állít emléket

Az átcsúszópálya a nagy szél miatt nem üzemelt

A Szent István-kápolna előtti tisztáson szem elől tévesztettem a K3 jelzést. A térkép alapján a kápolna mögött kellett volna egyenesen továbbmenni, de a kilátóterasz mindkét oldala lánccal volt elkerítve. Tettem még egy kört, keresgéltem a jelzéseket, nem sok sikerrel. A tisztás szélén, az egyik fán végül megláttam egy jelzést, mellette egy ösvényt véltem felfedezni, ezért elindultam lefelé a bozóton keresztül. Próbáltam valahogy eljutni a kilátóterasz alá, de egy idő után feladtam. Se jelzést nem láttam, se ösvényt, így visszamásztam a tisztásra. Már azon gondolkoztam, hogy nem keresgélek tovább, hanem visszamegyek a P jelzéshez, amikor mintegy utolsó reménysugárként még egyszer visszamentem a kilátóteraszhoz. Ekkor vettem észre, hogy a lánc mögött indul egy kitaposott, meredek, köves ösvény. És pont abba az irányba, amerre a térkép szerint a K3 jelzésnek kell továbbmennie. Minden mindegy alapon átbújtam a lánc alatt és elindultam lefelé. Jól tettem, mert néhány méterrel később megláttam a jelzést. Nagy kő esett le a szívemről...

A nagy szél miatt nem sokáig nézelődtem kápolna mögötti kilátóteraszon

A 100. országzászló

A Szent István-kápolna, jobb oldalán a lánc, amelyik alatt át kellett bújni

Sokáig tartott, mire megtaláltam az ösvényt

Néhány perc alatt kiértem ez erdőből és egy dózerúton indultam tovább. Negyed órával később értem el az útelágazást, ahol a K+ jelzés érkezett meg Sátoraljaújhelyről, majd újabb 5 perccel később ott álltam a nagy-nyugodói OKT tábla előtt.

Az útépítők eltüntették az utolsó néhány jelzést, de így is letaláltam a dózerútra

A Magas-hegyi tanösvény egyik állomása, a Cholnoky-gejzírkúp

Még néhány méter és megérkeztem a Nagy-nyugodóhoz

Pecsételtem, majd indultam is tovább. A Bányi-nyeregig próbáltam egy kicsit szaporázni a lépteimet, hogy behozzak valamennyit a Szárhegyen keresgéléssel elvesztegetett időből, de úgy éreztem, hogy valami nincs rendben a bal combommal. Amikor lefelé ereszkedtem a Szár-hegy sziklás oldalán, az egyik lépésnél rosszul léptem, annak a következményét éreztem. Így hát kénytelen voltam visszavenni a tempóból. Fontosabbnak tartottam, hogy végigérjek, mint hogy visszanyerjek 10-20 percet. Végül is a túrára szántam az egész napot!

Útnak indultam a kéken

Kerestem a fára festett jelzést, de ezt találtam helyette

A Bányi-nyereghez közeledve

A Bányi-nyeregnél, az egykori pecsételőhelynél mentem néhány métert az aszfalton, majd a sorompót megkerülve hamarosan egy erdei ösvényen folytattam a sétát. Hangulatos erdei úton, helyenként számomra rejtélyes módon elkerített facsoportok mellett gyalogolva érkeztem meg negyed egykor az Orosztanya elhanyagolt épületéhez.

Csak néhány lépést kellett az aszfalton gyalogolni

Keskeny ösvény a Kis-Száva-hegy oldalában

Le és fel

Az Orosztanya kissé elhanyagolt épülete

Tovább bandukolva előbb átkeltem a Bancsi-gödrön, majd egy tarvágás mellett futó földúton folytattam az utamat. Valószínűleg elmélyedtem a saját gondolataimban, mert megállás nélkül elmentem a Rákóczi-fa mellett. Sebaj, legalább eggyel több ok, hogy miért kell ide (is) visszajönni.

Lombkorona

Ennek a gödörnek még neve is volt, Bancsi-gödör

Kocsiút egy tarvágás mellett

Létra

Ösvény a kerítésen belül

Kaszával vágtak rendet a sarjadó hajtások között

Gyönyörű szálfaerdőn át vezetett az út

Egy a sok bekerített facsoport közül

Már kezdtem éhes lenni, de úgy terveztem, hogy csak a következő pecsételőpontnál, a Cirkáló-tanyánál tartok ebédszünetet. Egy hangulatos erdei séta végén, negyed 2-kor érkeztem meg a kissé romos épülethez. Természetesen a békés, fekete házőrző fogadott és követte minden lépésemet. Amikor leültem a padra, hogy elfogyasszam az otthonról hozott szendvicseket, odatelepedett mellém és nézte, vajon neki is jut-e valami. Természetesen jutott...

A Cirkáló-tanyánál jött elém a ház ura

Cirkáló-tanya, a pecsételőhely

Úgy nézett rám, hogy nem tudtam nem megosztani vele az ebédemet

Bő negyed órát üldögéltem, mielőtt újra hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább. Úgy megszoktam, hogy idáig is a keréknyomokat kellett követni, hogy fel sem merült bennem, hogy ezután másként lenne. Tele hassal élveztem az erdő csendjét és szedtem a lábaimat, így mintegy 10 percig fel sem tűnt, hogy nincsenek jelzések a fákon. Amikor ránéztem a térképre, akkor rá kellett döbbennem, hogy valamit nagyon elnéztem. Mindjárt a tanya után rossz irányba indultam. Először arra gondoltam, hogy átvágok az erdőn, de mivel már nagyon eltávolodtam a helyes úttól, ezért úgy döntöttem, hogy inkább vállalom a közel 1 km pluszt és visszamegyek egészen a tanyáig.

Békésen kérődző borjú

Itt még nem tudtam, de már rossz irányba haladtam

Szép volt, jól lehetett haladni, csak nem erre kellett volna menni

Makkoshotykához közeledve először egy bokros-gazos ösvény váltotta az erdei keréknyomokat, majd egy kaszálón kellett átvágni. Végül a Meczner család kápolnája mellett érkeztem meg a településre. Pecsételés után átsétáltam a Meczner-kastély udvarán, majd a település főutcáján gyalogoltam tovább.

Még egy kis séta az erdőben

Nem mostanában csukták be utoljára ezt a kaput

Át a bozótoson

Ösvények

A távolban már feltűnt Makkoshotyka

Vadvirágok

Nem voltam túl magasan, mégis szép volt a panoráma a mező közepéről

Keréknyomok Makkoshotyka felett

Szárazság

Rockenbauer Pál emlékkereszt

A bozótoson túl kezdődött a falu

"A deseki és tengerfalvi MECZNER CSALÁD makkoshogykai RUDOLF fiágának sírboltja"

A kápolnához vezető járda

Mielőtt tovább indultam volna, a buszmegálló mögötti kék kútnál megtöltöttem a kulacsaimat. Jó fél órát gyalogoltam, többnyire felfelé, mire megérkeztem a Cifra-kúthoz. A kút környékén számtalan tábla hirdette, hogy 284,38 millió forintból fejlesztették a helyet. Remélem, hogy nem csak az esőbeálló és az útjelző kereszt került ennyibe...

Búcsú Makkoshotykától

Hosszú emelkedő kezdődött

Több laminált tábla is mutatta az elköltött pénzösszeget

A Cifra-kút

Néhány kilátóponttól eltekintve eseménytelen útszakasz következett. 4 órakor érkeztem meg a Zsidó-rétre, ahonnan akár közvetlenül is le tudtam volna menni Újhutára. Ez volt a B- (vagy inkább C-) terv arra az esetre, ha valami miatt nem tudnék elmenni a Gerendás-rétig. De szerencsére még csak kora délután volt, időközben a combom sem fájt már, így folytattam az utat a K jelzéseket követve.

Nem voltak látványos kilátópontok, de azért volt mit fényképezni

Távolban a Sátoros-hegyek

Nálunk, az ország másik felén már leérett, itt pedig még csak most kezdett érni a szeder

Keréknyomok

A Zsidó-rét, ahonnan a kéken mentem tovább

Sajnos (vagy szerencsére) az út hátralevő része sem tartogatott sok izgalmat, így háromnegyed 5-kor már ott álltam az Eszkála-erdészház melletti nagy fánál, hogy beüssem a füzetembe a nap utolsó pecsétjét. Mielőtt tovább indultam volna, még szedtem egy nagy maréknyi vadszedret az erdészház mellett, amit aztán útközben megeszegettem.

Továbbra is eseménytelen utam volt, csak a keréknyomok változtak a lábam alatt

Az erdészház és attól jobbra a vadszedres

Nem egészen 10 perccel később már ott álltam a Gerendás-rét szélén, ahol néhány napra búcsút vettem (volna) a K jelzéstől és a túrámat megszakítva szerettem volna legyalogolni Újhutára. Annyira kínálta magát az aszfaltozott út, hogy fel sem merült bennem, hogy ne azon induljak lefelé. Hiszen Újhutára is aszfaltozott úton érkezik meg a Z jelzés! Pedig nem ártott volna gyanakodni, egyszer már megjártam a nap folyamán...

A Fekete Péter-forrásból a szárazság ellenére is csordogált a víz

Célegyenes a Gerendás-rét előtt

Csábító volt, pedig nem erre kellett volna elindulni

Ezúttal szerencsére csak 500 métert gyalogoltam feleslegesen, csak onnan kellett visszamennem a kiindulópontra. Igaz, hogy az úton is le lehetett volna menni a településre, de arra közel 2,5 km-rel hosszabb lett volna az út.

Miután visszamentem a Gerendás-rétre és a fák között megtaláltam a helyes utat, kevesebb, mint fél óra alatt leértem az autóhoz.

Várt még rám egy kis kaland az utolsó kilométereken

Ezt az utat láttam reggel, ezért indultam el fentről is az aszfalton

Fél hatkor állítottam meg a GPS-t, majd egy kicsit rendbe szedtem magamat és indultam haza. Útközben sok minden járt a fejemben, de még nem tudtam felfogni, hogy milyen közel kerültem az álmom beteljesüléséhez. Csak azt tudtam, hogy ha mindent sikerül addig megszervezni, akkor nem egészen egy héttel később következik a folytatás...

Pihenőpadok és harangláb Újhután

Hazafelé az autóból sikerült lencsevégre kapnom a regéci és a boldogkői várat

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.