OKT 26.: Újhuta – Regéc (2022.08.13.)

Hosszú utazás, nem túl hosszú túra, szép kilátások, két különleges pecsét, néhány csepp eső, a nap végén pedig meglepetés. Így lehet egy mondatban összefoglalni az utolsó túrámat az Országos Kéktúra útvonalán.

Egy hét sem telt el az előző túra óta, én pedig újra az M3-as autópályán autóztam Regéc felé. Ezúttal nem egyedül voltam, hanem a két fiam is elkísért, hogy ott legyenek, amikor beütöm az első kéktúrás füzetembe az utolsó pecsétet.

Már csak egy 15 km-es szakasz hiányzott a kékből, de a logisztikája nem kis fejtörést okozott számomra. Kaptam javaslatot gyalogos és rolleres körtúrára, felmerült a biciklis körtúra lehetősége is, végül az lett a megoldás, hogy Regécről a Veronika vendégház tulajdonosa átvitt bennünket Újhutára autóval.

Fél tízkor szálltunk ki az autóból és indultunk el felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre. Az már előző héten a hazaúton az autóban eszembe jutott, hogy az Eszkála-erdészháznál elfelejtettem kétszer pecsételni, ezért a reggelt mindjárt egy másfél km-es ráadással kezdtem. Szedtem a lábaimat, így negyed óra alatt vissza is értem a rétre, ahol a fiúk ezalatt az idő alatt békésen megreggeliztek. Én is bekaptam még egy falatot, majd hátunkra kaptuk a zsákjainkat és elindultunk.

Felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre

Kicsit több, mint fél órát gyalogoltunk az észrevétlenül emelkedő, széles erdei úton, mire megérkeztünk a Cserliszka-rétre. Otthon úgy terveztem, hogy onnan kispistázunk egyet és a K3 jelzést követve felmegyünk a Kerek-kőre, onnan pedig nem ide jövünk vissza, hanem a K3 másik ágán keresztül levágjuk a kanyart. A jelzésfestők azonban gondoltak a hozzám hasonló gondolkodású turistákra. A rét szélén álló nagy fán két szürke vonallal áthúzott K3 jelzés mutatta, hogy ebből az irányból nem ajánlott felmenni a kilátóhelyre.

Két rét (Gerendás- és Cserliszka-rét) között az erdőben

Mintha egy kapun kellene átbújni a Cserliszka-rét bejáratánál

A Cserliszka-rét

Tessék becsületesen végigjárni a kék jelzést!

Így hát nem volt mit tenni, mentünk tovább a K jelzésen és körülbelül negyed órával később érkeztünk meg a K3 másik ágához. Nem volt messze az elágazó, de az út szélén feketéllő vadszedernek nem tudtunk ellenállni és többször is megálltunk szemezgetni belőle.

A jutalom annak, aki becsületesen végigjárja az utat

A kerek-kői elágazóhoz közeledve

Ebből az irányból mintegy 500 métert kellett gyalogolni a Kerek-kőig. Amikor odaértünk, volt néhány felhő az égen, de azok árnyéka csak arra volt jó, hogy még látványosabb legyen az amúgy is káprázatos panoráma. Negyed órát üldögéltünk, nézelődtünk és fényképeztünk a kilátóponton, majd elindultunk visszafelé. Maga a hely a hegy oldalában található, ezért egy viszonylag meredek emelkedőn kellett visszakapaszkodnunk.

Panoráma a Kerek-kő sziklájáról

A szikla mögött kitárult előttünk a világ

Kisebb-nagyobb sziklák nehezítették az eljutást

Az ezt követő erdei sétát két rét szakította meg. Az első a Szpalanyica-rét volt, ahol a K4 jelzés megérkezett Újhuta felől, a másik pedig a Mlaka-rét, ahonnan ismét tettünk egy kitérőt.

Úton a Mlaka-rét felé

Ezúttal a Sólyom-bércre másztunk fel, ahonnan dél és nyugat felé tárult gyönyörű kilátás a szemünk elé. Éles szemmel (vagy a fényképezőgép segítségével) látni lehetett a regéci várat is. Itt találkoztunk azzal a vándortáboros csapattal, amelyik reggel velünk szembe ereszkedett lefelé a Z jelzésen a Gerendás-rétről.

A Mlaka-rétet átszelő kocsiút, erről nyílt a Sólyom-bércre vezető ösvény

Bemelegítő emelkedő

Később kicsit meredekebb és sziklásabb lett az út

Kilátás a dombtetőről

A bérc sziklái

A panorámakép jobb oldalán emelkedik a Regéci-várhegy, tetején a várral

Nézelődtünk néhány percig, aztán még mielőtt a gyerekcsapat elindult volna lefelé, búcsút vettünk a bérc szikláitól. Már majdnem fél egyet mutatott az óra, mire visszaértünk a Mlaka-rétre. Megegyeztünk a fiúkkal, hogy bár már kezdünk éhesek lenni, inkább elmegyünk az István-kútig és majd ott tartunk ebédszünetet.

Ahol a Mlaka-rétről indul Középhutára a S jelzés, ott láthatóak ezek a sziklák

Nem is kellett sokáig gyalogolni, bő negyed órával később már ott álltunk az erdészház melletti nyírfaligetben. A háznál egy nagyobb társaság főzte éppen az ebédet, őket nem zavarva indultunk megkeresni a forrást, hogy teletöltsük a kulacsainkat. Mikor észrevettek bennünket, utánunk kiabáltak, hogy a forrást keressük-e, mert ha igen, akkor menjünk a békalencsés tavacska partjára, ahová slagon keresztül elvezették a vizet, hogy hűtőként használják azt.

Domboldalon kanyargó kocsiút

Nyírfaliget az erdészház előtt

Az Istvánkúti erdészházat sem régen újították fel

Feltöltöttük a vízkészletünket, majd átsétáltunk az onnan mindössze 100 méterre található kulcsosházig. Az épület körül még látszottak a felújítási munkálatok nyomai, az ablakokon belesve pedig lehetett látni, hogy belül még akad tennivaló. Néhány nappal később olvastam, hogy befejeződött a felújítás és át is adták a házat. Mi az épület melletti esőbeállóban ültünk le, ott fogyasztottuk el az otthonról hozott szendvicseinket.

Kívülről már elkészült, de belül még hátra voltak az utolsó simítások

Mielőtt tovább indultunk volna, a ház előtt álló OKK információs táblánál beütöttem a füzetembe az utolsó, még hiányzó pecsétet. Így teljes lett a gyűjteményem, minden aktuálisan létező OKT bélyegző lenyomata szerepelt a füzetemben. Már csak az erdészháztól Regécig tartó útszakasz teljesítését kellett igazolnom egy regéci pecséttel.

Ez az utolsó olyan pecsét, amelyiknek a lenyomata még nem szerepelt a füzetemben

Ebéd után, 1 órakor indultunk tovább. Gyerekkoromban állt a házunk előtt egy nyírfa, amelynek gyakran megcsodáltam a fehér kérgét, 25 évvel ezelőtt (húúú, még leírni is sok) pedig először jártam Finnországban, ott kirándultunk egyszer egy nyírfaerdőben. Ez a két emlék elevenedett meg előttem, miközben a fehér törzsű fák között sétáltunk a nyírjesben. Lehet, hogy az emlékek miatt is, de számomra gyönyörű volt ez a szakasz.

Séta a nyírjesben

Az erdőből kiérve megkerültünk egy hatalmas, bekerített tarvágást, majd nem sokkal később újra letértünk a K jelzésről, hogy felmásszunk a Nagy Péter-mennykőhöz.

Az utolsó nyírfák

Meg kellett kerülni a hatalmas bekerített tarvágást

Letérő a Nagy Péter-mennykőhöz

A dombok mögött homályosan még az Alföld sík vidéke is kivehető

Ez a lenyűgöző kilátások túrája volt, erről a helyről észak felé tárult a szemünk elé gyönyörű panoráma. Sajnos egy felhő vetett árnyékot a füzéri várhegyre és hiába vártuk, nem ment arrébb, de azért így is jól ki lehetett venni a vár fehér falait.

Egy újabb káprázatos panoráma

Nem sikerült rájönnünk, hogy mi lehet ez az építmény (a panorámakép bal oldalán látszik)

A felhő, amelyik árnyékba borította a füzéri várhegyet

Köves út

Még egy panorámakép a Nagy Péter-mennykőről

Sokáig tudtunk volna még nézelődni (talán még a felhő is elúszott volna a füzéri várhegy fölül), de 2 órakor mégis továbbindultunk. Nem kellett sokat gyalogolni a következő nevezetes helyhez, 20 perccel később már ott álltunk a Pengő-kőhöz vezető letérőnél. Útközben még volt egy hely, ahonnan ismét a regéci várra nyílt rálátás.

A nap folyamán szinte végig erdei kocsiutakon sétáltunk

Ahogy közeledtünk Regéc felé, egyre több helyről lehetett látni a várat

A Pengő-kőhöz közeledve

Bár még csak augusztus közepe volt, de már hullott a bükkmakk

Bolyhoska

Szederből errefelé is volt bőven

Természetesen felmásztunk a Pengő-kőhöz és a fiúk zenélni is próbáltak rajta. Ők azt állították, hogy le tudták rajta játszani az ismert gyerekdalt, a „Boci-boci tarká”-t. Nekik biztos sokkal jobb a fülük, mint nekem, mert én csak egy ritmusos kopogást hallottam, a dallamot nem. Miközben én még leereszkedtem a közeli tisztás szélére, a fiúk felmásztak egy szikla tetejére.

Sziklamező

A Pengő-kő

Mintha egy óriás elfelejtett volna rendet rakni a játék végén

A tisztás szélén nem takarták a fák a kilátást a regéci vár irányába

A K jelzésre visszatérve megálltunk egy pillanatra a sárga útjelző tábla előtt. „Regéc 5,5 km 1:30 ó” Azt hiszem, hogy ez volt az a pillanat, amikor először futott át az agyamon a gondolat, hogy mindjárt vége. De nem volt sok időm meghatódni, mert úgy éreztem, mintha néhány csepp eső esett volna a kezemre. És a fiúk is megkérdezték, hogy „Apa, nem esik az eső?”. Néhány nappal korábban az Alföldön egy hasonló, teljesen váratlan helyzetben kezdett el szakadni az eső. Így hát felvettük a nyúlcipőt és igyekeztünk minél előbb célba érni.

5,5 km, másfél óra és vége

Hol máshol gyalogolnánk, mint a keréknyomokon?

A Bekecs-kertnél azt hittük, hogy át kell másznunk a kerítésen, de közelebb érve láttuk, hogy egy éles balkanyarral a kerítés mellett kell továbbmenni. A Dorgó-nyeregnél erdei ösvénnyé szűkült az út, azon ereszkedtünk tovább Regéc felé.

Nem kellett kerítést mászni

Kíváncsi lennék, milyen az az 500 méter, amit 0 perc alatt meg lehet tenni. 5 évvel korábbról nem emlékszem erre a szakaszra.

Ösvénnyé szűkült az út, úgy kanyargott lefelé a Kemence-kőhöz

Mire a Kemence-kőhöz értünk, valóban rákezdett az eső. Szerencsére csak néhány csepp jutott át a fák lombkoronáján, ezért elolvastuk a Kéktúra születését felidéző emléktáblát és csak utána folytattuk az utunkat.

A Kemence-kő sziklái

Az erdőből kiérve még mindig szemerkélt az eső, de szerencsére annyira nem esett, hogy fel kellett volna venni az esőkabátot az utolsó másfél kilométerre.

Hamarosan kiérünk az erdőből, eltűnik a fejünk fölül az esernyő

Ezúttal velünk szemben a Várhegy

A szemerkélő eső és a párás idő ellenére is jól látszott a vár

Sötét felhők gyülekeztek az égen

Eső ide, vagy oda, ezt a virágot le kellett fényképeznem

A Puskás-patak partján futó köves úton érkeztünk meg Regécre. Az eső hol szemerkélt, hol nem, de ez ott, akkor már nem érdekelt. Úgy éreztem, hogy ott már szakadó esőben sem állnék meg, hogy megvárjam, amíg eláll.

Séta a Puskás-patak partján

Megérkeztünk Regécre

Elsétáltunk a vár Látogatóközpontjához, a lépcső korlátján megkerestük a pecsétet rejtő fém dobozkát és beütöttem a füzetembe az utolsó lenyomatot. Akkor fel sem fogtam, hogy mit jelent az a pecsét, ugyanazt éreztem, mint bármelyik másik túra végén.

Még néhány száz lépés a falu főutcáján

Pecsételés előtt...

...és pecsételés után

Az épület előtt szóba elegyedtünk egy idősebb úrral, aki a feleségével éppen indult Újhuta felé elektromos biciklivel. Valószínűleg nem (vagy nem sokat) tudtak a Kéktúráról, mert nem értették, hogy miért jöttünk el az ország másik végébe, hogy gyalogoljunk 20 km-t. Miért nem túráztunk a Pilisben? Az sem győzte meg őket, amikor a nagyobbik fiam azt mondta, hogy „Apának már csak ez a szakasz hiányzott a Kéktúrából.” A beszélgetés után valóban egy kicsit csodabogárnak éreztem magamat, hogy képes voltam 500 km-t autózni azért, hogy gyalogolhassak 20 km-t.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Egy körülbelül 3 órás autóút után, este fél 8 körül értünk haza. Megállás után a fiúk azonnal berohantak a házba. Azt gondoltam, hogy egyszerűen csak elegük lett az utazásból, de nem ez volt az oka a sietségüknek. Szerették volna a feleségemmel és a lányaimmal együtt átadni a számomra készített meglepetést:

Ez volt az ajándékcsomag a családtól

Még aznap este átnéztem a füzetemet, leellenőriztem, hogy minden adat és dátum ki van-e töltve. Meg persze gyönyörködtem benne és szinte el sem akartam hinni, hogy nincs több üres mező, ahova még pecsételnem kellene. Következő hét elején beküldtem a füzetemet a szúrós szemű ellenőröknek és elkezdtem várni az értesítést, hogy mikor mehetek átvenni az oklevelet és a kitűzőt. Nem kellett sokáig várni, másfél hét múlva csörgött a telefonom és 2022. augusztus 31-én délután ott állhattam az MTSZ irodában, kezemben a teljesítést igazoló oklevéllel és a 8196-os számú kitűzővel.

Szeretem a számokat, ezért most sem tudtam megállni, hogy ne gyűjtsek össze néhány adatot az elmúlt 5 évről.

60 túranap alatt teljesítettem a távot. Minden túrámon rögzítettem, hogy merre jártam, akkor is, amikor részben vagy teljesen egy korábban már végigjárt szakaszon túráztam. Így 66 GPX fájl készült, amelyek összesen 111063 adatpontot tartalmaznak. Az első pont 2017.08.13-án 10:43:34-kor készült, az utolsó pedig 5 év 5 óra 10 perc és 42 másodperccel később (2022.08.13-án 15:54:16-kor). Ha az utolsó túrán kicsit jobban siettünk volna, akkor összejöhetett volna az 5 nap 5 óra 5 perc 5 másodperc. Na, de sebaj, majd legközelebb!

A GPX fájlok alapján összesen 1465.7 km-t tettem meg 353 óra 37 perc alatt. A hivatalos távolság (a bejárás napján a keketura.hu honlapon megadott távolság) 1168.6 km volt. Ebből 692.1 km-t tettem meg egyedül, 145.4 km-t a családdal és 331.1 km-t egy vagy két fiammal.

A legrövidebb táv 6 km volt, 2017. 08.14-én (Boldogkőváralja – Gibárt), a leghosszabb pedig 52.5 km 2017.11.18-án (Szárliget – Mogyorósbánya). Egy túranapon átlagosan 19.5 km-t gyalogoltam a kéktúra útvonalán.

Legalább 10817 fényképet készítettem, ezek közül válogattam ki a blogra felkerülő képeket.

Az első kéktúrás fénykép a regéci várról készült

Az utolsó pedig a vár látogatóközpontjáról

Nem tudom, hogy hány km-t autóztam és fogalmam sincs, hogy mennyi pénzt költöttem üzemanyagra, vonat- és buszjegyre, valamint szállásra. De, talán jobb is, hogy ezeket az adatokat nem írtam fel magamnak...