OKT 01.: Tömörd – Szeleste (2022.02.12.)

Egy különleges szakaszt teljesítettünk a fiammal február közepén. A farsangi díszbe öltöztetett tömördi buszmegállóból indultunk útnak, a falu szélén tartottunk egy rövid matematika órát, majd Kincsédpusztától az Ablánci Csárdáig száguldoztunk az erdei versenypályán. A csárdánál ebédeltünk (hátizsákból, hazait), utána pedig megmásztuk a szakasz legmeredekebb emelkedőjét. Miután szárazon megúsztuk a vasút alatti átkelést, meg sem álltunk Szelestéig, ahol a túrát egy retró pecséttel zártuk le.

„Hol van a közelben olyan szakasz, amit nem jártál még végig?” – ezzel a kérdéssel fordult hozzám a feleségem, amikor megtudta, hogy másnap reggel csak hét órakor indulunk útnak a fiammal. Valóban szokatlan volt, hogy ilyen későn kell otthonról elindulni, de mivel mindössze 20 km-t terveztünk gyalogolni, ráadásul majdnem sík terepen, különösebb látnivaló nélkül, ezért nem kellett a kora reggeli buszra sietni.

Szombathelyen a vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan buszoztunk el 20 perc alatt a túránk kiinduló állomására, Tömördre. A farsangi díszbe öltöztetett buszmegállónál nem időztünk sokat, miután nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t, már talpaltunk is felfelé az enyhén emelkedő Fő utcán.

Tömörd

Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket

A túraszakasz második legnagyobb emelkedője

Mindössze 300 métert sétáltunk és már meg is érkeztünk az első megállóhoz, a pecsételőhelyhez. Ahol sütött a nap, ott kellemes tél végi idő volt, de az árnyékos esőbeállónál metszően hidegnek éreztük a szelet, így amilyen gyorsan csak tudtunk, továbbálltunk onnan.

Antik tárgyak kiállítása az út mentén

Az állvány elrontotta a látványt

Széllel bélelt esőbeálló

Néhány perccel később tettünk egy rövid kitérőt a kissé romos, de valószínűleg éppen felújítás alatt álló Chernel-kastély kertjébe. A falu szélén álló, már felújított Kiskastélyt viszont csak az utcáról tudtuk megnézni, mert egy lánccal le volt zárva a kocsibejárója.

Chernel-kastély

Az építés éve: L + L + I + D + D + I + C + I + C + D + I + V

Chernel-Kiskastély

A település utolsó házát elhagyva rövid ideig még aszfalton sétáltunk, de hamarosan beértünk a fák közé, ahol már csak keményre taposott keréknyomokon gyalogoltunk tovább.

Búcsú Tömördtől

Elfogyott az aszfalt a lábunk alól

2 kilométernyi eseménytelen gyaloglás után érkeztünk meg a Csepregre vezető műúthoz.

Nem kellett sokat gondolkodni és keresgélni, hogy merre kell menni

Kincsédpuszta felé közeledve

Csepreg, Kincsédpuszta megálló

Átkeltünk az úton, majd a hétvégi(?) házak mellett elsétálva megérkeztünk Kincsédpusztára. Miután elhagytuk a romos gazdasági épületeket balra fordultunk és elindultunk egy végeláthatatlanul hosszú egyenes úton.

Autós gyerekülés újrahasznosítva

Kincsédpusztai víztorony

Romos gazdasági épületek

Sokáig gyalogoltunk a szántóföld mellett a széles keréknyomokon, majd egy rövid szakaszon gyalogúttá szűkült az út és egy kissé bozótos területen vezetett keresztül. Az ágas-bogas, de azért jól járható részt elhagyva ismét kiszélesedett az út és a fák között újra keményre taposott keréknyomokon gyalogolhattunk tovább.

Tovább egyenesen

Kincsédpuszta

A vetésről repült fel a fa tetejére

Ősszel fent jártunk a hegy tetején

Keskeny, de jól járható ösvény a bozótban

Ismét keréknyomokon

Ha egy autóverseny pályán lettünk volna, akkor azt mondanám, hogy 40 perc száguldás után érkeztünk meg egy sikánhoz. Egy derékszögű balkanyar, majd egy még élesebb jobb kanyar után aztán újra „padlógázzal” lehetett haladni, egészen az Ablánc-patak völgyéig.

40 perc után az első útelágazáshoz közeledve

A sikánból körülnézve megláttuk Büköt

Újra "padlógázzal" száguldottunk

Szellem (farsangi jelmez)

Tudták, hogy hol kell levágni a fát

Egyedi tervezésű kék jelzés

Egy rozoga hídon átkeltünk a kis patak felett, a túlparton pedig hamarosan egy hatalmas hóvirágmezőt vettünk észre. Megörökítettük a tavasz hírnökeit, majd baktattunk tovább.

Átkelés a patak felett

Gyalogút a patakparton

Útakadály

Hóvirág

Elmentünk a vándortábor elhanyagoltnak látszó épülete mellett, majd néhány perccel később megérkeztünk a valaha szebb napokat látott Ablánci Csárdához.

Vándortábor, kissé elhanyagolt állapotban

A csárda, nagyon elhanyagolt állapotban

Erzsébet királyné (Sisi) fái a csárda bejáratánál

Ekkor még csak fél egy volt, de már közel felét megtettük az útnak. Elkezdtem számolgatni: ha az előttünk álló szakaszon is hasonló sebességgel tudunk haladni, akkor akár még a korábbi buszt is elérhetjük Szelestén, nem kell elgyalogolni a vasútállomásig! Megkérdeztem a fiamat, hogy megálljunk-e egy kicsit pihenni, de nem érezte magát fáradtnak, ezért pecsételés után indultunk is tovább.

A rövid aszfaltos szakaszon megettünk egy-egy banánt, majd mikor a jelzések az út jobb oldalán a fák között folytatódtak, akkor megmásztuk a nap legnagyobb emelkedőjét. Az egész úton ez a néhány méteres szakasz volt a legrosszabb, mert a talaj felső rétege megolvadt és csúszós, saras volt. De csak néhány métert kellett így megtenni, utána ismét következett egy hosszú egyenes.

Rövid séta az aszfalton

Az emelkedő

Egy újabb egyenes szakasz

20 perc séta után érkeztünk meg a GYSEV-uszodához (a Sopron-Szombathely vasútvonal alatti alagúthoz), ahol első ránézésre úgy látszott, hogy ezúttal száraz lábbal át lehet kelni a sínek alatt. Közelebb érve azonban láttuk, hogy nem száradt ki a medence, csak ez az oldala a gyerekmedence, az úszóknak való mélyvíz pedig az alagút túloldalán található. Szerencsére azért nem volt ennyire tragikus a helyzet, a töltés oldalán volt egy kitaposott ösvény, amelyen keresztül kissé csúszkálva ugyan, de ki lehetett kerülni a vizet.

A GYSEV-uszoda gyerekmedencéje

Mélyvíz, csak úszóknak (vagy mazochistáknak)!

Mi más következhetett volna a sínek túloldalán, mint egy hosszú egyenes szakasz, ezúttal a fák között, közepén egy újabb sikánnal.

Változatok egy témára: egyenes

Változatok egy témára: egyenes

Egy kis változatosság: fagyöngy

A GYSEV-uszodától egy és negyed órányi járóföldre volt Szeleste, ahol a falu szélén számomra kissé szokatlan módon a jelzések a bekerített templomkerten vezettek keresztül.

Szántóföldön keresztül érkeztünk meg Szelestére

Nem kérdés, hogy merre tovább

A felsőszelestei Szent József-templom

Miután a kerítésre ragasztott papírlap kérésének eleget téve becsuktuk magunk után a kertkaput, nem volt más hátra, mint végigsétálni Felsőszeleste főutcáján és az Anita presszónál beütni a füzetbe a nap záró pecsétjét. Mivel a busz indulásáig még volt negyed óra, ezért arra is jutott idő, hogy bent a presszóban kérjek egy-egy lenyomatot a füzetekbe régi OKT pecséttel is. Végül tökéletes időzítéssel, 10 perccel a busz indulása előtt érkeztünk meg a buszmegállóba.

Felsőszelestei utcakép

Újrahasznosított fémhulladékok Alsószelestén

Mitől volt különleges a túra? Azt is mondhatnám, hogy a sok hosszú egyenes szakasz miatt. De az igazi különlegességet mégsem ez adta. Hazafelé az autóban gondolkoztam el rajta, hogy egész úton egyetlen sárga útjelző táblát sem láttunk, amelyik rossz irányba, vagy rossz távolságot mutatott volna! Sőt, a 20 km alatt egyetlen sárga táblát sem láttunk!

Ezzel a túrával már majdnem átléptem a 200 km-es határt, mert amikor hazaértünk, akkor már csak 200,2 km volt hátra az OKT-ből. De mire elkészült ez a bejegyzés, addigra egy kicsit távolabb kerültem a céltól, mivel Sümeg előtt megváltozott a nyomvonal és 2,5 km-rel hosszabb lett a teljes táv. Ez azonban nem szegte a kedvemet és továbbra is bízom benne, hogy hamarosan bekerül az utolsó pecsét is a füzetembe. Elképzelésem már van róla, hogy melyik lesz ez a pecsét...

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.