Egy kis szünet után a Cserehátban folytattam az OKT kalandozásaimat. 7 település, kevés látnivaló, köd, mégis jobb volt, mint amire számítottam.
Majdnem 2 hónap telt el az előző túrám óta, így nem csoda, hogy már nagyon
mehetnékem volt. Nézegettem, hogy hol folytassam az OKT-t, végül a Felsővadász
– Gibárt szakaszra esett a választásom. Nem túl hosszú, nincs benne sok szint,
pont jó lesz egy újrakezdő túrának. A logisztika nem egyszerű, de megoldható,
sőt még választási lehetőség is van. Ha reggel korán felkelek és Szikszón
hagyom az autót, akkor már 8 órakor útnak indulhatok. A nehézséget a délutáni
visszaút jelentheti, mert délután nem nagyon van tömegközlekedés Gibárt és
Encs között. A másik lehetőség, hogy reggel Gibárton hagyom az autót és 2
átszállással (Encs, Szikszó) jutok el 10 órára Felsővadászra. Ekkor a célban
vár az autó, de az egynél több átszállás, viszonylag rövid átszállási időkkel
kicsit kockázatos. Végül az időjárás előrejelzés segített dönteni. Mivel
délelőttre ködös időt jósoltak, délutánra pedig ragyogó napsütést, ezért úgy
döntöttem, hogy inkább a későbbi indulást választom.
A szokásos reggeli előkészületeket követően 5 óra után néhány perccel ültem
autóba. A hőmérséklet valamivel fagypont alatt volt és sűrű köd lepte be a
tájat, ezért még a megszokottnál is sötétebb volt az úton. A Megyeri hídon
alig látszottak a világítótestek, de az autópályán már mintha felszállt volna
egy kicsit a köd. Jó tempóban lehetett haladni egészen Gyöngyösig. Ott az autó
lámpájának fényében úgy látszott, mintha valami esne. Aztán egyre fehérebb
lett az út széle... Nem sokáig tartott a havas szakasz, ismét a ködé lett a
főszerep. Még egy rövid havas szakasz következett, majd Miskolc környékén
mintha megpillantottam volna az első napsugarakat. De az is lehet, hogy csak
képzelődtem, mert utána ismét ködbe borult a táj és ez már így is maradt
egészen Gibártig. Mármint amíg a túra végén vissza nem értem Gibártra...
|
| A hajnali utazás nyomai az autón |
Az első busz pontosan jött, időben odaértem vele Encsre. Ott viszont volt egy
kis izgalom, mert ugyan többször is bemondta a hangosbemondó, hogy „Autóbusz indul 8 óra 40 perckor Miskolcra az 1-es kocsiállásról.”, de 8:40-kor még be sem állt a megállóba a busz. Végül kb. 5 perc késéssel
indult el és ezt meg is tartotta egészen Szikszóig. Szerencsére ott is volt 10
percem az átszállásra, így elértem a harmadik buszt is.
Terv szerint, 10 óra előtt néhány perccel szálltam le a buszról Felsővadászon.
Nyakamba vettem a fényképezőgépet, bekapcsoltam a GPS-t és útnak indultam.
|
|
| Ködös szombat délelőtt Felsővadászon |
Szent József-templom |
Ernőnél pecsételtem, majd a Hunyadi utcán keresztül hagytam el a falut.
Mindössze 3 emberrel találkoztam útközben és csak az utolsó előtti ház
udvaráról szaladt ki egy kutya, hogy rám ijesszen egy kicsit. Rosszabbra
számítottam...
|
|
| A távolban a falu másik temploma, a görög katolikus Istenszülő születése-templom |
A járda jeges volt, ezért (is) inkább az úton sétáltam |
A falu szélét elhagyva elfogytak a jelzések, de nem volt nehéz dolgom, hiszen
csak a keréknyomokat kellett követni. Továbbra is köd lepte el a tájat, így
csereháti dombok helyett a bokrok ágaira fagyott köd látványában
gyönyörködhettem.
|
|
|
| Jelzések hiányában a keréknyomokat követtem |
Még egy utolsó pillantás a falura, mielőtt teljesen a ködbe vész |
Egy tipikus fénykép: szántóföld, keréknyom, bozót és köd |
Kis idő múlva egy láncfűrész egyre közelebbről fel-felzúgó hangja törte meg a
csendet. Nem sokkal később meglett a hang forrása: az egyik bokor előtt
megláttam egy kétkerekű kiskocsit, a bokorban pedig a hozzá tartozó embereket.
Kicsit tartottam a találkozástól, de köszöntünk egymásnak („Csókolom, turista bácsi!” – hangzott egy kisgyerek válasza) és mindenki folytatta tovább, amit addig
csinált.
|
|
| Jégvarázs |
Gondolom, hogy a dombtetőről már látnom kellett volna a nyéstai templom
tornyát, de a köd miatt csak akkor pillanthattam meg, amikor már a falu
határában gyalogoltam.
|
|
|
| Lefelé az első dombról |
A faluhoz közeledve felsejlett a nyéstai templom tornya |
De nem toronyiránt, hanem egy kis kerülővel érkeztem meg a településre |
Mindössze néhány száz métert sétáltam az apró településen, utána ismét a
szántóföld szélén futó keréknyomat követve haladtam tovább. Megint fel egy
dombtetőre, ahonnan valószínűleg megint látni lehetett volna a következő
települést, én viszont csak azt éreztem, hogy a semmiből jövök és a semmibe
megyek.
|
|
|
| Megálltam néhány percre a templom előtti padoknál |
Nyésta, Fő utca |
Ismét szántóföld, keréknyom és fel a dombra |
|
|
|
| Át a bozóton,... |
... a gaztengeren,... |
...majd ismét a már megszokott környezetben |
Fél 12-kor érkeztem Abaújszolnokra. Két békésnek látszó kölyökkutya és egy
kevésbé békésnek látszó nem kölyökkutya fogadott az első háznál. Szerencsére
csak a kölyökkutyák kísértek el a következő ház kerítésére függesztett
pecsétig. A buszmegálló környékén újabb kutyák csatlakoztak a falkához,
szerencsére mindannyian békés természetűek voltak, nem foglalkoztak velem.
Egyet kivéve, amelyik egészen a temetőig kísért. Ott aztán meggondolta magát
és visszafordult.
|
|
|
| Út a semmibe |
Pecsételés után |
Azt is mondhatnám, hogy "kutya sem volt az utcán", de ez csak átvitt értelemben igaz |
A szántóföld szélén felmásztam a következő dombtetőre, ahol még mindig sűrű
köd lepte be a tájat. Hamarosan a bozót között folytatódott a gyalogút, ahol a
zúzmara helyett különböző zuzmók lepték el az ágakat.
|
|
|
| Egyre fehérebb lett a táj |
|
|
|
| Majd egy hirtelen váltással eltűnt a zúzmara és a zuzmóké lett a főszerep |
Aztán egyik pillanatról a másikra mintha egy másik bolygóra érkeztem volna.
Eltűnt a köd, szikrázó napsütés és gyönyörű kék égbolt fogadott, a faágakról
pedig hullott a jég. Olyan volt, mintha sűrű hóesésben gyalogolnék.
|
|
|
| Újabb ugrás, ezúttal vissza a télbe |
Mire a Katalin-kilátóhoz értem ismét köd lepte be a tájat. Becsületből
felmásztam a fa építmény tetejére, de csak a környező fákat láttam, a Cserehát
dombjai csak a képzeletemben jelentek meg előttem. Baktakékhez közeledve egyre
hangosabban hallottam a szombat déli „csendélet” láncfűrész hangjával keveredő
zaját. Örültem neki, hogy nem kell testközelből megtudnom, honnan jön a
hang...
|
|
| A Katalin-kilátó Baktakék határában |
Nem volt szükség szemüvegre, hogy bele lehessen nézni a napba |
A barackos kerítése mellett egy saját készítésű táblát vettem észre, amelyik a
Szádaváry Gyula bácsi egyedi pecsétjeihez vezető rövidebb utat mutatta. A
tábla által mutatott irányba indultam tovább és kissé elhanyagolt focipályánál
érkeztem meg a településre, majd a Vasonca-patak hídján átkelve lyukadtam ki a
szinte teljesen kihalt Rákóczi utcán.
|
|
|
| Szántóföld, keréknyom és ezúttal bozót helyett kerítés |
Különleges tábla mutatta az utat a különleges pecsétekhez |
Jelzetlen úton Baktakék felé |
Pecsételés után a Béke utcánál tértem vissza a
K jelzésre. A változatosság
kedvéért ismét egy szántóföld szélén futó, enyhén emelkedő keréknyomot követve
hagytam el a falut és néhány perc múlva ugyanaz a látvány fogadott, mint
reggel óta szinte mindig: köd előttem, köd utánam...
|
|
|
| Szinte teljesen kihalt volt az utca szombat délben |
Ismét a kéken |
Még egy pillantás a falura, mielőtt ez is teljesen a ködbe vész |
Jelzéseket errefelé sem nagyon láttam, de csak követni kellett a
keréknyomokat. Egészen addig nem is volt ezzel gond, amíg nem érkeztem el egy
Y-elágazóhoz. Benéztem balra, a távolban láttam valami fehéret a fán, így
elindultam arrafelé. Közelebbről már láttam, hogy nem jelzés volt, ezért
igénybe vettem a telefonos segítséget. A másik úton kellett volna
továbbmenni...
|
| Az a bizonyos Y |
A Templom-oldalnál hagytam magam mögött a szántóföldet és tértem rá a
Fancsalra vezető aszfaltútra. A Sűrű-erdőn keresztül levágtam egy kanyart, így
érkeztem meg Fancsalra, a Hegymegi-szőlőhöz.
|
| Templom-oldal, a kevés panorámaképek egyike |
|
|
|
| Egy kis emelkedő az aszfalton |
A Sűrű-erdőn keresztül levágtam a kanyart |
Az első présházak |
Rövid falusi séta és pecsételés után az evangélikus templom mellett hagytam el
a települést. Hol máshol vezethetett volna az út, mint egy szántóföld szélén
az enyhén emelkedő keréknyomokon.
|
|
|
| Fedett pihenő a szőlőhegy szélénél |
Fancsal, evangélikus templom... |
...és mellette egy szobor, amelyről nem sikerült kiderítenem, hogy mit ábrázol |
Az Ortás-földek előtt egy kerítés állta az utamat, de szerencsére gond nélkül
ki lehetett kerülni a bekerített részt. Igazából azt sem értettem, hogy miért
arra ment a K jelzés, mikor vele párhuzamosan, tőle néhány méterre is volt egy
kocsiút. Ráadásul nem sokkal később a K jelzés is azon folytatódott.
|
|
| Fancsali képpel vettem tudomásul, hogy ezt a falut is köd takarja |
A kerítés |
Az Abaújdevecserig hátralévő másfél kilométert egy hatalmas legelőt átszelő
keréknyomokat követve tettem meg.
|
| Ízelítő a Cserehát dimbes-dombos látványából |
|
|
|
| A végtelenbe futó keréknyomok |
Útjelző tábla a "semmi" közepén |
Abaújdevecser első házai |
Végül egy hosszú aszfaltos szakasz következett. Végigsétáltam a településen,
átmentem az autópálya alatt, majd pedig Encsen folytattam a gyaloglást. Miután
elhagytam a városhatárt jelző táblát, az autóúttal párhuzamosan futó
bicikliúton fél óra alatt átsétáltam Gibártra, ahol az erőmű kapujára
függesztett bélyegzővel beütöttem a füzetembe a nap utolsó pecsétjét.
|
|
|
| Innen már végig aszfalton gyalogoltam |
A település központja, a Csoma-kastély |
A település fennállásának 740. évfordulójára, 2013-ban emelt emlékoszlop |
|
|
|
| Gyalogos és kerékpárátjáró az M30-as autópálya alatt |
Encs, Szent József-templom |
Szinte egy kerékpár sebességével suhantam Gibárt felé |
|
|
|
| Híd a Hernád felett |
3 évvel korábban még működés közben is láttuk |
Az erőmű épülete |
Hazafelé az autóban nagyon sok gondolat kavargott a fejemben. Kicsit
bosszantott, hogy ilyen ködös időt fogtam ki, főleg akkor, amikor Gyöngyös
után mintha elvágták volna, egyik pillanatról a másikra eltűnt a köd.
Sajnáltam, hogy nem láthattam a dimbes-dombos Cserehátot. De utólag azt
gondolom, hogy mégiscsak nagy szerencsém volt az időjárással. Egyrészt azért,
mert az út nagy részét szántóföldön, traktornyomokban kellett megtenni, de
mivel egész nap fagypont körül volt a hőmérséklet, ezért nem kellett
dagonyáznom. Nagyon fárasztó lett volna ennyit bokáig érő, „vendégmarasztaló”
csereháti ragadós sárban megtenni. Másrészt egész úton szinte csak a
Katalin-kilátó környékén sétáltam fák között, az út többi részét vagy
aszfalton, vagy teljesen nyílt terepen kellett megtenni. Egy napsütéses
kánikulai napon talán végig sem tudtam volna menni.
Hosszú volt az út hazáig, ezért azt is volt időm átgondolni, hogy mire
számítottam és mit láttam a nap folyamán. Mint mindig, most is elolvastam sok
beszámolót erről a szakaszról. Készültem a romos, elhanyagolt házak
látványára, a kéregető gyerekekre, a vicsorgó kóborkutyákra és ehhez hasonló
dolgokra, amelyek sok embernek eszébe jutnak, amikor meghallja azt a szót,
hogy "Borsod". A zsebem mélyén nekem is ott lapult a kutyariasztó, a fényképezőgépemet többnyire a kabátom alatt vittem és egészen
vad gondolatok futottak át az agyamon, amikor megláttam a láncfűrészes
favágókat. De a nap végére rá kellett jönnöm, hogy ezek sztereotípiák és nem
csak ezekkel lehet találkozni ezen a vidéken sem. Valóban sok volt a romos
ház, de minden településen voltak takaros porták is. A kerítések mögül sokszor
megugattak a kutyák, de közülük csak egy szaladt ki utánam az utcára. Amikor
nagy ritkán találkoztam valakivel és előre köszöntem neki, akkor
visszaköszönt. Lehet, hogy szerencsém volt, de mindenképpen kellemesen
csalódtam. Sokkal rosszabbra számítottam...
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig (forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával) |
Az OKT barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése