OKT 01., RPDDK 01.: Kőszeg – Írott-kő – Olad, autóbusz-forduló (2022.10.16.)

Kezdés és újrakezdés. Így lehetne két szóban összefoglalni ezt az októberi túrát. Kőszegen beütöttem az első pecsétet a füzetembe, ezzel újra elkezdtem az Országos Kéktúrát. Elgyalogoltam az osztrák-magyar határon fekvő szelídgesztenyefákhoz, körbesétáltam a Hétforrás tavacskáját, a Vörös-kereszt és a Stájer-házak között kipihentem magamat, így az ebédemet már a kilátó előtti tisztáson fogyaszthattam el. Mielőtt tovább indultam volna, felavattam a másik füzetemet és elkezdtem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is. A látványos sziklákig a természetben gyönyörködtem, Bozsok határában katicabogarakkal és pókhálókkal hadakoztam, utána pedig egészen Szombathelyig gombák lassították a haladásomat. A túrát egy városi séta végén az oladi buszmegállóban fejeztem be.

Az elmúlt 5 év alatt annyira megszerettem a túrázást, hogy amikor augusztus közepén végére értem az első OKT vándorlásomnak és megkaptam a 8196-os számú kitűzőt, egyértelmű volt, hogy lesz folytatás. Csak az volt a kérdés, hogy merre? Gondolkoztam, hogy színt váltok és végigsétálok a Közép-dunántúli Piros Túrán, de végül mégiscsak a kék mellett maradtam. Szeptember végén, a születésnapomra kaptam is két új füzetet. Egy OKT füzetet, hogy a család többi tagjának, ha kékezni támad kedve, ne kelljen egyedül mennie, valamint egy RPDDK füzetet, hogy eddig ismeretlen tájakon is túrázhassak.

Természetesen csábító volt, hogy az új terepen, a Dél-Dunántúlon folytassam a vándorlást, ezért miután átlapoztam a füzetet, elkezdtem tervezgetni az első túrát. Melyik végén kezdjem a bejárást? – tettem fel magamnak a kérdést. Nem tudom, hogy miért, de végül a nyugati végpont mellett döntöttem. Már csak az volt a kérdés, hogy merre menjek fel az Írott-kőre? Adta volna magát a Bozsok – Velem – Írott-kő – Bozsok körtúra. De nem akartam ugyanabba a hibába esni, mint 2017-ben Regécnél, ezért elkezdtem nézegetni, hogyan lehetne utána folytatni. Megállapítottam, hogy a későbbiek szempontjából az lenne a legjobb, ha elmennék egészen Szombathelyig. Akkor viszont már nem lesz körtúra. Addig-addig nézegettem a térképet, hogy egyszer csak szöget ütött a fejemben a gondolat: Miért nem indulok Kőszegről? Akkor mindkét füzetbe pecsételhetnék ugyanazon a túrán!

A gondolatokat tett követte és két hónappal a regéci befejezés után ismét útnak indultam. Vasárnap hajnalban még a szokásosnál is korábban csörgött az órám, mert reggel hétre már Szombathelyen szerettem volna lenni. Így is történt és 7 óra előtt néhány perccel már a vasútállomás előtti buszmegállóban vártam a Kőszegre induló járatot. 

Fél 8 után szálltam le a kőszegi buszmegállóban. Amikor megpillantottam az épületet, azonnal eszembe jutott az 5 hónappal korábbi vasárnap délután, amikor onnan indultam Tömördre és amikor az OKT 1000. kilométerét teljesítettem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy hamarosan újra ott állok, túrafelszerelésben, hogy útnak induljak a második OKT vándorlásomra.

Háromnegyed 8-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t. Néhány lépés megtétele után jobbra fordultam a Kossuth Lajos utcára, majd a zebrán átkelve pár perc alatt megérkeztem a Tourinform irodához. A tér még kihalt volt, mindössze négy kéktúrázóval találkoztam, akik reggel előttem indultak útnak a buszmegállóból.

Beütöttem a szép, új, kék füzetbe az első pecsétet, majd hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább, hiszen hosszú út állt még előttem. Átmentem a Hősök kapuja alatt, elmentem a vár mellett, majd egy rövid városi séta végén megérkeztem a Koronabunkerhez. Ott véget ért az aszfalt és megkezdődött a Kálvária-templomhoz vezető kaptató. Reggeli bemelegítésnek nem volt rossz...

Templomtúra Kőszegen: Jézus szíve plébániatemplom a Fő téren, Szent Imre-templom a Jurisics téren és a Kálvária-templom, egyelőre még csak távolról nézve

Ugyanúgy, mint a Jézus szíve-templomot a város főterén, a Kálvária-templomot is épp felújították, ezért nem lehetett felmenni a lépcsőre, ahonnan szép kilátás nyílt volna a városra.

A kálvária első stációja

A Kálvária-templom, immár közelről

Ezúttal nem mentem ki a Trianoni-kereszthez, hanem haladtam tovább a Pintér-tető felé. Az erdőbe beérve ismét egy emelkedő kezdődött. Amint baktattam felfelé, az út mellett megláttam egy szép őzlábgombát. Aztán még egyet, meg még egyet. Ez már annyi, amennyit érdemes hazavinni! – gondoltam és elővettem a hátizsákomból egy zacskót. Csak azt felejtettem el, hogy még több, mint 30 kilométeren keresztül kell magammal vinni a gyűjteményemet.

Úton a Pintér-tető felé

A Pintér-tetőre felérve megálltam egy kicsit és egy réteg ruhát elsüllyesztettem a táskám mélyére. Próbáltam a gombás zacskónak valami jó helyet találni, hogy ne kelljen a kezemben vinni, de elsőre ez nem sikerült.

Kilátás a Pintér-tetőről: balra a Tábor-hegy, a völgyben pedig Rőtfalva (Rattersdorf) házai

Emlékeztem, hogy amikor egy évvel korábban a fiammal jártunk erre, akkor a St. Germain-keresztnél  találtunk szelídgesztenyét. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek és ezúttal is bevállaltam ezt az oda-vissza 200 méteres kitérőt. Nem is kellett csalódnom, rengeteg gesztenye hevert a földön. Először csak a zsebembe gyűjtöttem, aztán amikor az tele lett, előkerült egy másik zacskó a hátizsákomból. Sokáig tudtam volna szedegetni, de negyed óra után erőt vettem magamon és befejeztem, a zacskót pedig elraktam a hátizsákomba. Még jó, hogy nem szedtem többet! Így is határozottan nehezebb lett a táskám. Ugyanúgy, ahogy a gombát sem dobtam el, ezt sem akartam itt hagyni, de azért megfordult a fejemben, hogy biztos jó ötlet volt-e a gyűjtögetés... 

A St. Germain-kereszt és a gesztenyék

Fél tízkor érkeztem meg a Hétforráshoz. Nem volt tömeg, mindössze két kéktúrázó üldögélt az esőbeállóban. Nem időztem sokat, pecsételés után még lesétáltam a forráshoz, majd indultam tovább.

Keréknyomok a Hétforrás felé

A kirándulók még nem értek fel a pihenőhöz

A forrással szemben, a fák között bújik meg az egykori határőrlaktanya romos épülete

Újabb emelkedő kezdődött. Nem volt nagyon hosszú, mindössze 600 méter, de annál meredekebb.

A pihenőhelyet elhagyva egy aszfaltos szakasszal kezdődött az emelkedő

Aztán egy kitaposott, meredek ösvényen folytatódott

Nekem most még nem fájt, de amikor lefelé jöttünk, akkor már nagyon vártam a lejtő végét

Örültem, amikor felértem az Óház-tetőre. Először nem akartam felmenni a kilátóba, de aztán meggondoltam magamat és mégiscsak felmásztam a toronyba. Még mindig elég párás volt a levegő, ezért ezúttal nem lehetett rendesen látni Kőszeget.

Még mindig felfelé

Őszi színekben pompázó ösvény az Óház-tetőnél

A kilátó

A kilátót elhagyva egy 20 perces kellemes séta következett egy enyhén emelkedő úton. A Vörös-keresztnél rátértem az aszfaltozott erdei útra és azon gyalogoltam közel 40 percen keresztül. Nem is ártott ez a kis könnyed szakasz, mert a Stájer-házakat elhagyva hamarosan megkezdődött a csúcstámadás.

Egy hosszú, pihentető séta kezdete

A Vörös-kereszt

Erdészeti aszfaltút a Stájer-házak felé

Lila virágok az út menti gazban

Próbált elbújni előlem a foltos szalamandra, de azért sikerült lefényképeznem

Nem vagyok gombaszakértő, egyszerűen csak érdekesnek találtam

Gombatelep az egyik fa törzsénél

Megbújva az avarban

Az erdei iskola épületei

Őszi erdő a Hörmann-forrás előtt

A Hörmann-forrásnál tartottam egy rövid pihenőt, ettem egy darabot az otthonról hozott süteményből, majd indultam tovább. Az előző túráról emlékeztem a forrás utáni köves útra, csak arra nem emlékeztem, hogy még az is meredek. De minden emelkedő véget ér egyszer, ezúttal sem volt ez másként és háromnegyed 12-kor megérkeztem az Írott-kő előtti nyírfaerdőbe, majd néhány perccel később a kilátóhoz.

Indul a csúcstámadás

A kövekre emlékeztem, de arra nem, hogy ilyen meredek az út

A csúcshoz közeledve megenyhült az emelkedő

Nyírfa

Vasárnap délben a jó idő sok embert csalogatott ki a természetbe, rengetegen voltak a kilátó előtti kis tisztáson. Felmentem a kilátóba, majd kerestem egy szabad helyet és letelepedtem a fűbe. Szinte égetett a nap, ezért nem üldögéltem sokáig. Megebédeltem, majd elzarándokoltam a pecsétig és hivatalosan is megkezdtem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra teljesítését.

A kilátó

Kicsit sajnáltam, hogy nem értek a gombákhoz, mert igazi tanulmányi kirándulás lehetett volna a túra

Nem sikerült kitalálnom, hogy minek állít emléket ez a kereszt

Kilátás az Írott-kőről

Az út első 900 métere ismerős volt, mert egy évvel korábban arra jöttünk fel a fiammal Velemről. A K+ elágazónál jobbra fordultam és folytattam az ereszkedést. Az enyhén lejtős úton jól lehetett haladni. Később, a Z jelzéssel közös szakaszon még volt egy enyhe emelkedő, de ez meg sem közelítette a délelőttieket. Egy ideig itt is a számomra oly kedves nyírfák szegélyezték az út szélét.

Néhány nyírfa az Írott-kő aljában

Erre már jártam egy évvel korábban

Egyenesen kellett volna Velem felé menni, de én jobbra, Bozsok felé folytattam az utamat

Mosolygó gomba

Ismét egy gomba az út menti avarban

Palás szerkezetű kő az úton

Séta az őszi erdőben

Lefelé

A természet művészi alkotásai, I.

A természet művészi alkotásai, II.

Mintha óriások dominóztak volna a fákkal

Ismét nyírfák között vitt az út

A túra utolsó emelkedője

Egy órányi eseménytelen, de könnyed és hangulatos erdei séta után érkeztem meg a Holler-barlanghoz vezető letérőhöz. A barlang csak egy apró lyuknak látszott, de a körülötte lévő palás szerkezetű sziklaképződmények annál látványosabbak voltak.

Sziklák a Holler-barlangnál

Visszatérve a K jelzésre hamarosan megérkeztem a Kalapos-kőhöz. Szerencsére nem vagyok különösebben tériszonyos, ezért nem okozott gondot, hogy kövessem a szikla oldalán a keskeny gyalogösvényt. Felmásztam a szikla tetejére, onnan is készítettem néhány fényképet a környék érdekesnél érdekesebb sziklaalakzatairól.

A Kalapos-kő a szikla tövéből fényképezve

Egy nagyon keskeny ösvény vezetett a szikla oldalán

Egy újabb hatalmas, palás szerkezetű szikla

Mindössze néhány lépésnyi kitérőt jelentett, ezért mielőtt elindultam volna lefelé Bozsokra, elmentem megnézni a Széles-kő szikláját is.

A palacsinták is így néznek ki a tányéron, amikor még nincsenek megkenve

A Széles-kő sziklái

A faluba vezető út első 500 métere egy meredek, köves úton vezetett. Később megenyhült a lejtés és a köves utat is kitaposott földút váltotta, így ismét tudtam szaporázni a lépteimet.

Meredek lejtő Bozsok felé

Sárga kisvirág az út szélén

Egy mélyúton érkeztem meg Bozsokra

Úgy terveztem, hogy valahol a faluban keresek egy félreeső, csendes, nyugodt padot, ahol tartok egy hosszabb pihenőt. Esélyes volt a buszmegálló, amelyik egyben a pecsételőhely is, de elég nagy volt a nyüzsgés a környéken, így nem nyerte el a tetszésemet. Addig-addig nézelődtem és keresgéltem álmaim pihenőhelyét, amíg azon kaptam magamat, hogy elhagytam a település utolsó házát is. De szerencsére nem kellett sokáig mennem, a szántőföld szélén, az első útelágazásnál megpillantottam egy magaslest.

Szent Anna-templom

Bozsok-Főszeg, a pecsételőhely

Addig-addig keresgéltem a pihenőhelyet, amíg kiértem a faluból

Út széli feszület a szántóföldön

Virág

A távolban, a fák között észrevettem a Szent Vid-kápolna tornyát

Nyáron a fiaimmal már megtapasztaltuk, hogy milyen jól esik az étel és a pihenés egy ilyen építmény tetején, ezért ezúttal is ezt választottam. Kellemes napsütés, csend, csak a rengeteg katicabogár ne lett volna! Persze ezt csak akkor tudtam meg, amikor felmásztam és előpakoltam az uzsonnámat. A nadrágomra, a hajamra, a pólómra és szinte mindenhova rám szálltak. Sőt, egy eltévedt példány még a fülembe is belerepült! Végül aztán valahogy mégiscsak megbarátkoztunk a helyzettel: a bogarak azzal, hogy valaki ott ül az útjukban, én pedig azzal, hogy időről-időre rám szállnak.

Háromnegyed háromkor másztam le a magaslesről és vágtam neki az utolsó szakasznak. Eseménytelen gyaloglásra számítottam, de mindjárt az első 500 méter megmutatta, hogy lesz mire emlékezni. Az út két kerítés között vezetett. Nem tudom, hogy milyen pókok élnek arrafelé, egyet sem láttam belőlük, de a hálójukkal tele volt az út. Az volt az érzésem, hogy egyik oszloptól a másikig húzták a szálakat, csak azért, hogy az arra járó gyanútlan túrázónak ne legyen más dolga, mint a szeméből, hajából és szájáról a pókfonalakat törölgetni.

Keréknyomok a szántóföldön 

Az erdőbe érkezve eltűntek a pókhálók és végre akadálytalanul haladhattam a hosszú egyenes vágásokon. Illetve csak haladhattam volna, mert egy kellemes kihívással találtam szemben magamat. Reggel találtam néhány gombát, amelyek egy ideje már a hátizsákom tetején utaztak a gyümölcsös dobozomban. Most újabb példányokat vettem észre az út szélén. Gondoltam, hogy már nincs messze a cél, innen már kézben is elviszem a gyűjteményt. Elővettem hát a hátizsákomból a zacskót és elkezdtem szedegetni a gombákat.

Egyenesen, ameddig a szem ellát

Egy újabb hosszú egyenes

Az út minősége változott, de továbbra is egyenesen

Egy a sok őzlábgomba közül

Gombák

Egy egész vacsorányi őzlábgomba 

Légyölő galóca

A természet művészi alkotásai, III.

Sajnos ezt sem ismerem

Az erdőből kiérve egy gazos, bozótos szakasz következett, ahol arra kellett figyelnem, hogy nehogy kiszakadjon a kezemben lévő zacskó.

Egy kevésbé jól járható szakasz

Kihívás volt átverekedni magamat a frissen vágott ágak és fadarabok között

Még mindig (ismét) egyenesen

Aztán elkezdtem nézegetni az órámat is. Úgy gondoltam, hogy még körülbelül 5-6 km lehet hátra Oladig. A gombaszedéssel egy kicsit elment az idő, de ha szaporázom a lépteimet, akkor még elérhetem a 17:04-kor induló buszt. Ez a terv egészen addig működött, amíg nem értem be újra egy fás részre, ahonnan ismét sok-sok őzlábgomba szeretett volna velem jönni. Hiába mondogattam magamnak, hogy „Ez volt az utolsó, elég lesz ennyi gomba!”, mindig megláttam egy következőt, amelyiket valami miatt nem tudtam ott hagyni. Vagy azért, mert szép nagy volt, vagy azért, mert közvetlenül az út mellett volt, vagy azért, mert nem volt túl nagy, vagy azért, mert... Így aztán egyre nehezebb lett a kezemben az zacskó, én pedig egyre kevésbé éreztem reálisnak, hogy elérem a kiszemelt buszt. De nem adtam fel. Két gomba között szaporáztam a lépteimet, ahogy tudtam.

Bozsok és Szombathely között hosszú egyenes szakaszok követték egymást

Amikor kiértem a Szombathely melletti szántóföldre, rá kellett jönnöm, hogy felesleges sietni. Így hát visszavettem a tempóból és kényelmes sétára váltottam. Átkeltem a 89-es úton, majd a hétvégi kertek mellett érkeztem meg a városba.

A távolban már feltűntek Szombathely házai

Vége az erdei sétának

Nyáron, tűző napsütésben jó lehet itt sétálni

Hétvégi kiskertek kerítése mentén érkeztem meg Szombathelyre

Valamivel több, mint egy kilométert sétáltam a házak között, mire megérkeztem az oladi autóbusz-fordulóba. Megállapítottam, hogy valóban nem lett volna érdemes rohanni az utolsó szakaszon, mert úgysem értem volna el a 17:04-es buszt. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy addig viszont jó, hogy szaporáztam a lépteimet, mert így a 17:34-kor induló buszra nem kellett sokat várnom...

Egy kis séta Oladon

A hosszú nap végén kellemesen elfáradva, késő este értem haza, ahol a nagy zacskó gombával és a másik nagy zacskó gesztenyével sikerült örömet okoznom a családnak is.

Készül a vacsora

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.

Az RPDDK barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.