RPDDK 11.: Szekszárd – Mórágy (2022.12.13.)

Az év utolsó túráján egy új tájegységet látogattam meg. A szekszárdi városnézés után végigmentem az erdei S betűn, Grábócon felmásztam a kilátóhoz és megnéztem a szerb ortodox templomot, majd a frissen dózerolt földúton átsétáltam Szálkára. A víztározó partján uzsonnáztam, a Radnai-magaslaton összesároztam a bakancsomat, a nap végén pedig Kismórágyon keresztül átgyalogoltam Mórágyra. 

Ebben az évben is sikerült meghagyni néhány nap szabadságot az év végére, így idén is korábban kezdtem a pihenést, mint a család iskolába járó tagjai. Az időjárás is kegyes volt hozzám, mert már hetek óta ködös-borús-esős időszakok váltották egymást, de erre a keddi napra fagypont közeli hőmérsékletet és ragyogó napsütést ígértek a meteorológusok.

Amikor Írott-kőről útnak indultam az RPDDK-n, akkor úgy gondoltam, hogy megpróbálok sorban haladni a szakaszokkal. Nézegettem hát, hogyan tudnám folytatni Egyházasrádócról, ahol novemberben befejeztem a gyaloglást. Mérgelődtem egy kicsit, hogy akkor nem mentem el Molnaszecsődig, mert így egy hosszabb szakasszal lenne célszerű folytatni (Halogyig), de a rövid nappal és a tömegközlekedési lehetőségek miatt ez most nem jött szóba. Így viszont kénytelen voltam feladni a tervemet. Na, nem azt, hogy megyek túrázni, hanem a folytatólagos folytatást.

Adódott a lehetőség, hogy induljak el a másik végpontról, Szekszárdról is. A gondolatot tett követte, utánaolvastam egy kicsit a szakasznak és kedd reggel a tolnai város felé vettem az irányt. Ezúttal nem kellett túl korán kelni, de így is fél nyolckor már leállítottam az autót a vasútállomás előtti parkolóban.

Az autó hőmérője -4°C-t mutatott, ezért magamra öltöttem néhány réteg extra ruhát mielőtt kiszálltam a jó meleg autóból. A vasútállomás épületének a sínek felőli oldalán megkerestem a bélyegzőt, ottjártam igazolásaként lepecsételtem vele a füzetemet, majd elindítottam a telefonomon a GPS-t és útnak indultam.

A szekszárdi vasútállomás épülete a reggeli napfényben

Útnak indultam

Ugyanúgy, mint a túra későbbi részén, itt, a városban is „hülyebiztos” volt a felfestés, így az út túloldalán lévő buszmegállónál is könnyedén megtaláltam a K jelzéseket. Annyira megörültem ennek, hogy már csak az evangélikus templomnál jutott eszembe, hogy nem kerestem meg a Rockenbauer Pál-kopjafát. De onnan már nem fordultam vissza, gondoltam, hogy majd este megnézem.

Örültem, hogy könnyen megtaláltam a jelzést

Az evangélikus templom, innen nár nem mentem vissza

Hosszan sétáltam a belvárosban, majd a Szekszárdi-séd hídján átkelve mintha egy másik településre érkeztem volna. Kisvárosi, sőt helyenként falusi hangulatú utcák követték egymást, így érkeztem meg a város szélére, a Kerék-hegyre vezető kaptató aljához.

Járda a Szent István téren

Háry János szobra

A katolikus templom a Béla király téren

A Polgármesteri Hivatal épülete

Az oszlop tartja a kábelt, vagy a kábel az oszlopot?

Kifelé a városból a Remete utcán

Először jó minőségű betonúton, majd pedig nagy kövekkel kirakott úton haladtam egyre feljebb. A dombtetőn hosszan sétáltam a végeláthatatlan szőlőültetvények között futó kocsiúton. Lehet, hogy a napsütés miatt, lehet, hogy a hosszú emelkedő miatt, de egész kimelegedtem, így amikor az út mellett megláttam egy raklapokból összerakott pihenőhelyet, egyből megálltam és megszabadultam egy rétegnyi meleg ruhától.

Betonúton hagytam magam mögött Szekszárd házait

Feljebb kő váltotta a betont

A Kerék-hegy tetején, a szőlőültetvények között

Pihenőhely

Előző este láttam egy néhány héttel korábban készült videót erről a szakaszról. Abban a filmben le volt zárva a Bati-kereszt kilátó. Mivel csak 200 méter volt a kitérő a kilátóig, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem, hátha már befejezték a felújítást. Jól döntöttem...

A Bati-kereszt kilátó

A névadó, a Bati-kereszt

Végtelen szőlősorok, a háttérben Szekszárddal

Kilátás az építmény tetejéről

Tudtam, hogy Grábócig egy hosszú, körülbelül 15 kilométeres, különleges látnivalókban nem bővelkedő szakasz áll előttem, amit ebédig szerettem volna magam mögött hagyni, ezért nem sokat időztem a fa építmény tetején, alig több, mint 10 perc elteltével ismét a K jelzéseket követve tapostam a keréknyomokat.

Gyalogút a löszfalak között (szurdik)

Ember magasságú löszfal szegélyezte az utat

Rövid séta a szántóföld szélén, mielőtt nyugat felé fordult volna az út

Valahol az Óriás-hegy és a Sötét-völgy között

Kékség

Ideális túraidő volt: ragyogóan sütött a nap, de a talajmenti hőmérséklet fagypont alatt volt, így anélkül érkeztem meg a Sötét-völgybe, hogy egyetlen sárfolt is lett volna a cipőmön vagy a nadrágomon.

Elsétáltam a gyerektábor kihalt épületei mellett, majd hamarosan megérkeztem a közeli hatalmas játszótérhez. Miközben elgyalogoltam az esőbeállóhoz, szem elől tévesztettem a jelzéseket, így a nap folyamán első alkalommal rá kellett néznem a térképre. Láttam, hogy vissza kell sétálnom a rét szélére és ott kell továbbmenni, így pillanatok alatt ismét megtaláltam a fákra festett K jelzéseket.

A Sötét-völgyi tábor épületei

A nevével ellentétben nem volt sötét a völgyben

A játszótér és az esőbeálló

A sárga táblákon több helyen is láttam kiírva, hogy milyen messze van a Sötét-völgyi erdészház. Amikor rátértem a fehér épülethez vezető útra, akkor nem is kerestem tovább a jelzéseket, egyértelműnek gondoltam, hogy arra kell továbbmenni. Elsétáltam az épület mellett, majd gyalogoltam tovább az úton.

Csábító volt, hogy az úton menjek tovább, mert távolban már láttam az erdészházat. Pedig itt kellett volna letérni az útról.

A Sötét-völgyi erdészház

Itt lett gyanús, hogy nincsenek jelzések

A rét széléhez érkezve vált gyanússá, hogy régóta nem láttam jelzéseket. Pedig egész úton olyan jó volt a jelzettség, hogy mindig lehetett látni egy, vagy inkább több jelzést is. Ismét elővettem hát a térképet és láttam, hogy a K jelzés tőlem jobbra, néhány méterre, az úttal párhuzamosan, egy keskeny ösvényen vezet a domboldalon. Az úton is lehetett volna továbbmenni, mert a Fazekas-völgy előtt a K is keresztezi azt, de én mégis úgy döntöttem, hogy ha már egyszer kéktúrázok, akkor a jelzéseket követve megyek tovább.

Ösvény a domboldalon a Fazekas-völgynél

Gombák

A Haramia-forrásig kanyargott az ösvény a domboldalban. A forrás után felmásztam a Szarvas-völgybe, majd egy hosszab szintező szakasz után leereszkedtem a vadászház épületéhez. Az épület előtti 150 méteres lejtő volt az út addigi legnehezebb része. A napsugarak felmelegítették a talaj felszínét, így sáros, csúszós keréknyomokon kellett lefelé haladnom. De különösebb nehézségek és esés nélkül leértem a házhoz, ahonnan ismét fagyott úton mehettem tovább.

A hideg ellenére a Haramia-forrásból folyott a víz

Jó volt, hogy szembe sütött a nap, mert így nem láttam, hogy meddig kell még felfelé menni

Nem volt szükség kamáslira

Erdei séta

Zúzmara

A vadászház

200 méterrel később ismét egy nagy rét szélén, az egykori grábóci erdészház helyén álltam, ahonnan a fák között egy újabb emelkedő kezdődött.

Ahol nem sütötte az utat a nap, ott még meg volt fagyva

Hó nem volt, de a zúzmara fehérre festette a tájat

Nemrég még favágók dolgoztak errefelé, kellett egy kis sarat kerülgetni

Zúzmara

Háromnegyed 12-kor hagytam magam mögött az erdei utat és érkeztem meg a Grábóc feletti mező szélére. A mezőn át futó keréknyomokat itt is sütötte a nap, így kissé sárosak voltak, de a fűben sétálva továbbra sem volt szükségem a kamáslira.

A pocsolyák még be voltak fagyva a Grábóc előtti réten

Lassan magam mögött hagytam a rétet

Derékba törve

Már közel jártam a faluszéli tehenészethez, amikor meghallottam a déli harangszót, de onnan még közel negyed órát kellett gyalogolni, hogy beérjek a falu központjába. Kicsit kóvájogtam a faluban, először a bélyegzőhely mellett is elmentem, de végül sikerült beütnöm a füzetembe a nap második pecsétjét is.

Hamarosan megérkeztem Grábócra

A kilátó a falu feletti dombtetőn

A kálvária

Még nem volt fél egy, ezért úgy számoltam, hogy van időm felmenni a kilátóhoz, akkor is kényelmesen elérhetem a kiszemelt buszt Mórágyon. Ezért vettem egy nagy levegőt és nekivágtam az újabb emelkedőnek, 10 perccel később pedig már a fa építmény tetejéről tekintettem le a környékre. Mielőtt visszamentem volna a faluba, leültem a kilátó melletti egyik padra és megebédeltem.

Felfelé a kilátóhoz

Grábóc

A települést a szerb ortodox templom mellett hagyja el a K jelzés. Mindössze néhány lépésnyi kitérő az épület, ezért elsétáltam oda is. Szerencsére nyitva volt a templom, így belülről is meg tudtam nézni.

A szerb ortodox templom és kolostor, valamint a kútház

Az ikonosztáz

A faluban egy ismertető táblán ki volt írva a szomszédos települések neve és távolsága. Szálka mellé oda volt írva, hogy „3 km (földúton)”. Hamarosan megértettem, hogy mit jelentett a kiírás. A templomkertet és a falu szélét elhagyva egy széles, frissen dózerolt úthoz érkeztem, az vezetett át a szántóföldön keresztül a szomszédos településre. Egyelőre a két végén le volt zárva korláttal, de gondolom, hogy hamarosan folytatják az építkezést, hogy ne csak földúton lehessen eljutni egyik faluból a másikba.

A jelzéseket is eldózerolták

"3 km (földúton"

Az árnyékos részen nem kellett a sárral küzdeni

A földút később egy betonozott útba torkollott, azon érkeztem meg a szálkai pincesorra. Végiggyalogoltam a Petőfi utcán, amelynek a végén ott áll a szarvas és a pecsételőhely.

Már a betonon

Szálka, pincesor

A szálkai szarvas szobra

Először azt terveztem, hogy valahol ott, a falu közepén tartok egy újabb pihenőt, hogy Mórágyon ne kelljen túl sokat várnom a buszra. Végül azonban mégis továbbmentem és csak a víztározónál kerestem egy napsütötte padot, ott álltam meg egy negyed órára.

A felduzzasztott Lajtavér-patak. Egyedül voltam a partján.

Két órát szántam az utolsó közel 8 km-es szakaszra, ezért negyed 3 előtt nem sokkal indultam útnak. Egy darabig a vízparton folytatódtak a jelzések, de mintegy 500 méterrel később balra fordultak és megindultak felfelé a Radnai-magaslat irányába.

Elhagytam a vízpartot

Felfelé a Radnai-magaslat felé

Már messziről lehetett hallani, hogy favágók dolgoznak a hegyoldalon. Indulás előtt megnéztem a térképet, nem jelzett lezárást, így bíztam benne, hogy gond nélkül tudok továbbmenni. Szerencsére már csak a korábban kivágott fákat darabolták, ezért valóban nem volt lezárás vagy terelés.

Felfelé az irtáson

Farakások

Amíg az erdőben sétáltam, addig továbbra is jól tudtam haladni a fagyott földúton. A fák közül kiérve viszont megváltoztak a terepviszonyok. A favágók traktorainak keréknyomában nem is próbálkoztam, mert látszott, hogy ott bokáig ér a sár. Próbálkoztam az út közepén, de ott megolvadt a talaj felszíne, ezért hol süllyedt, hol pedig csúszott. Az utat egyik oldalról kerítés, a másik oldalról bozót, vagy sűrű erdő határolta, így az sem jött számításba. De végre volt egy kis kihívás, hogy hogyan maradjak olyan állapotban, hogy a nap végén felszállhassak a buszra! Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vettem és csak az egyik cipőmmel léptem bele egy körülbelül 10 centiméter mély dagonyába.

Az erdőben továbbra sem volt sár

Itt azért kellett keresgélni a fagyottabb részeket

Jobbról-balról kerítés, középen pedig dagonya. De, megoldottam a feladatot.

A szőlő- és gyümölcsültetvényeket elhagyva egy nagy legelőre érkeztem és egy keményre taposott, homokos kocsiúton ereszkedtem le Kismórágyra.

Ereszkedés Kismórágyra

Felhők

A falunak csak a legszélét érintettem és a vasúti síneken átkelve nekivágtam a nap utolsó emelkedőjének. Az egykori kőfejtő mellett futó köves úton látszott, hogy korábban arra hajtották a birkákat. Örültem neki, hogy nem akkor jártam arra, mert nem szerettem volna szembetalálni magamat egy egész birkanyájjal.

Mórágy vmh. Kismórágy határában

Felfelé az egykori kőfejtő mellett. Jó, hogy nem jött szembe egy birkanyáj.

A nap utolsó emelkedőjének a vége

A Pince-hegy tetején sétáltam egy keveset a szántóföld szélén, majd pedig egy köves úton kezdtem meg az ereszkedést Mórágyra. A helyenként több méter magas löszfalak között futó út a pincesoron érkezett meg a településre. Onnan már csak alig több, mint 500 métert kellett megtennem, hogy bekerüljön a füzetembe a nap záró pecsétje.

Néhány lépés a hegytetőn a szántóföld szélén

Ereszkedés Mórágyra

Mórágy látképe az egyik pince előtti teraszról

Mórágyra is a pincesoron keresztül érkeztem meg

Egy a sok löszfalba vájt pince közül

Elfáradt mikulás pihent a buszmegálló mellett

A busz indulásáig még volt 25 percem, ezalatt kényelmesen meguzsonnáztam a buszmegálló padján ülve. A busz néhány iskolás gyerekkel a fedélzetén pontosan indult, így 5 óra előtt néhány perccel már vissza is értem Szekszárdra, a buszállomásra. Próbáltam megtalálni a Rockenbauer Pál-kopjafát, de sötét is volt és nem is tudtam pontosan, hogy merre kell keresni, ezért elég hamar feladtam a keresést. Bízom benne, hogy lesz még rá alkalmam, hogy megkeressem.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az RPDDK barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.